34.rész

Most vagy soha!



- Először is, szeretném megköszönni, hogy eljöttetek! Nagyon boldog és hálás vagyok ezért. Másodszor, hivatalosan is bejelentem, hogy Josh és én egybekelünk.
- Hé, Rachel, hát itt vagy? - vetette rám magát Sam a semmiből.
- Nagyon úgy tűnik - akármennyire örültem, hogy látom, nem tudtam viszonozni lelkesedését. Még mindig nehezteltem rá amiatt, hogy April pártjára állt a bulis vitában.
- Nem is láttalak! Mikor jöttél?
- Huh, nem tudom... Úgy egy órája. April megmutatta a lakást. Káprázatos, nem?
- Csúcsszuper! És... Örülök, hogy eljöttél, kislány - barátságosan a hajamba túrt, mire kuncogva toltam el a kezét.
- Annie megöl ha tönkreteszed a hajamat.
- Nyugi, eszem ágában sincs. Apropó! Hol van Annie? És Rob? Ugye ő is eljött?
- Igen, mindketten eljöttek... Hol vannak? - elkapott az idegesség, hogy nem látom őket. Az előbb még mellettem voltak.
- Ott vannak, hátul -mutatta pár másodperccel később.
Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülésemben.
- Csak beadtad a derekad? - váltott témát hirtelen. Reméltem, hogy ezt nem hozza szóba.
April még mindig beszélt. Nem nagyon figyeltem miről, de azt hiszem a lakás vásárlásáról mesélt valamit. Sam megbökött, hogy válaszoljak a kérdésére, én pedig dorgáló pillantással feleltem válaszul. Semmi kedvem nem volt erről beszélni, féltem, hogy elragadnak az érzelmeim. Így is elég ideges voltam az egyre közeledő bemutató rész miatt.
De Sam, az Sam, nem hagyhatta annyiban.
- Mivel mindketten olyan eszméletlenül erőszakosak és akaratosak vagytok, kénytelen voltam beletörődni a kis összeesküvésetekbe. De ne hidd, hogy azóta megbékéltem! Most sem tartom jó ötletnek, de mit tehetnék!? - fakadtam ki.
Sam arca sértett kifejezést öltött, a száját húzta hirtelen feltámadó érzései miatt.
- Ez esetben fogd magad, a drágalátos filmsztárodat és a gyereketeket, és viszontlátásra!
Egy pillanat alatt elöntött a bosszúság, utána a sértettség, végül a bűnbánat maradt velem. Tudtam, hogy Sam, akárcsak April, jót akart nekem. Láttam rajta, hogy csak azért vágta be a morcost, mert nem esett neki jól, hogy negatívan fogadtam a próbálkozását, hogy segítsen nekünk.
Átöleltem Sam vállát, fejemet az övéhez döntöttem.
- Ugyan, Samie, ne csináld! Ne haragudj rám!
- Te haragudtál meg előbb! - válaszolta még mindig durcásan.
Halkan nevettem gyerekes viselkedésén, majd egy cuppanós puszival kértem tőle bocsánatot. Végtére is, nem akartam megbántani. Inkább hálásnak kellene lennem, hogy ilyen fantasztikus barátaim vannak.
Ő visszapuszilt, s nevetséges vitánk ezzel le is zárult.
Valami más azonban csak most kezdődött. A szenvedéseim.
- Rachel! Rachel! - szólongatott April. Majd elnevette magát és azt mondta: - Rachel McAchlent várják a hangosbemondónál!
Többen nevettek ezen, nekem viszont sírni lett volna kedvem. Most jön az a rész, ami már napok óta rettegésben tartott. Sam finomat taszajtott rajtam, én pedig kénytelen-kelletlen kimentem a kíváncsi szemek kereszttüzébe. April magához ölelt, és a fülembe suttogott, olyan halkan, hogy én is alig hallottam.
- Rajta, kislány! Mindent bele! Rajtad a világ szeme.
És tényleg, a világ - vagy legalábbis az én világom - gátlások nélkül bámult, mintha nem látott volna még. Most azt kívántam, bárcsak így lenne.
- Helló mindenkinek! - nyögtem be, totális zavarban. Amikor rájöttem, hogy elég vegyes a társaság, újra szólásra nyitottam a szám. - És jó estét!
Elakadtam. Zavartan pislogtam oldalra, Aprilre, aki bátorítóan mosolygott rám. Visszafordultam a tömeg felé, majd elhadartam amit mondani akartam. Amit mondanom kellett.
- Szóval, én is örülök, hogy itt vagytok! Aprilék nevében is köszönöm! Arról lenne szó, hogy lenne egy bejelentésem. Rólam és Annieről van szó. Azaz, egy harmadik személyről is... - hebegtem.
Elmémet ellepte a káosz. Nem tudom meddig álltam volna ott bambán, ha Annie nem verekszi át magát az embereken, nem fogja meg a kezem, és nem kezd el határozott hangon, büszkén beszélni.
- Igen, szóval... A lényeg, mert nem akarom a drága időtöket húzni, hogy szeretnénk bejelenteni, hogy a családunk egy taggal bővült.
Izgatott mormogás hullámzott végig a tömegen. Terhes? Örökbe fogadott? Annie terhes? Kivel jött össze? Visszaköltözik az anyja? Vagy az apja?
Annie mosolyogva válaszolta meg az elhangzó kérdéseket.
- Anya társat talált, aki egyben az én apám is. Az igazi apám - az arcán a mosoly még szélesebb lett, majd szétvetette a boldog büszkeség.
És valami hasonló boldogság remegett bennem is. Ő az apja. Az apja, akit mindennél jobban szeretek.
- Rob - szóltam bele a tömegbe.
Rob finoman, feltűnés nélkül jött előre, megállt közöttünk, egyik kezével a derekamat karolta át, a másikkal Annie kezét fogta meg. Az arcán az a bizonyos " neellenkezzimádj " mosoly foglalt helyet. És az emberek ezt tették. " Nemellenkeztekimádtak " .
A hatás megdöbbentő volt. Mindenki némán bámulta most már bátor triónkat, senki nem szólt egy szót sem, csak néztek minket, soha el nem fáradó szemmel. Percekig tartott a bénultság, majd valaki halkan felsikkantott, ezzel felrázva társait.
- Robert Pattinson? Robert Pattinson!? Robert Pattinson! Robert Pattinson.
A szóban forgó illetőre sandítottam. Még mindig bátran állta ismerőseim pillantását, sőt a szája sarkában mosoly bujkált. Magamban jót mulattam a helyzeten. Oké, valahol elég mélyen.
- Igen, Robert Pattinson vagyok - kezdett mondókájába. - Szeretem Rachelt, vele tervezem leélni az életemet. És igen, Annie a lányom, a közös gyermekünk, akire nagyon büszke vagyok, és egyszerűen imádom - mosolyodott el gyengéden.
Annie szemében könnyek csillogtak, de a szája felfelé görbült. Rob rákacsintott, mire Annie elnevette magát. Meghatottan néztem őket.
Egyszerű volt, de hatásos. Az emberekben nem maradt kétség Rob odaadása és szeretete felől.
Helyette záporozni kezdtek a kérdések, amire Rob meglepően készségesen válaszolt. Nem fért a fejembe, hogy tudja ilyen remekül kezelni a helyzetet. Én képtelen voltam rá. Sehogy sem tetszett ez a kitárulkozás.
Minden ment, mint a karikacsapás, amíg Chris - a kiadóm - és Florence - Chris gyönyörű, latinos felesége - lánya, Maria fel nem tette a kezét, jelezvén, hogy szólni akar.
- Kérlek, kérlek szépen, túrj bele a hajadba!
Maria szülei rosszallóan pillantottak lányukra, és Chris már nyitotta a száját, hogy bocsánatot kérjen, amikor Rob kiszabadította magát az ölelésünkből és fél lépésnyit előbbre lépett.
Visszatartottam a lélegzetemet.
- Csak neked, csak most! - suttogta bársonyos hangján.
A szokásos mozdulattal a hajába túrt, az egészet pedig egy tökéletesre sikeredett féloldalas mosollyal dobta meg.

33.rész

Négyet egy csapásra



Annievel másnap délelőtt beugrottunk a Plazaba. Valami csinos kis ruhát akartunk venni, Aprilék bulijára. Annie szerelésével nem volt sok gondunk. Valamelyik magazinban kinézett egy fekete, halványan csillogó csőfarmert, amit meg is vettünk. Találtunk hozzá egy padlizsánlila, hosszú ujjú, garbós felsőt, és választott hozzá egy fekete fülbevalót, gyűrűt és nyakláncot. Olyan édes volt, ahogy habozott. Hogy nem áll jól neki, és hogy a lila nem is divatos... Ha az én szememmel látta volna magát! Szőke haja lágyan hullott a vállára, kék szeme ragyogott sima, selymes arcán. Tökéletes alkata volt, és sugárzott belőle az őszinte, tiszta, természetes báj. A ruha nagyon csinos volt, jól állt neki. Mondtam neki, hogy vegye fel hozzá a fényes, fekete bokacsizmáját, a haját pedig süsse be. Végre tetszett neki valami!
Nekem nehezebb dolgom volt. Egyik ruha sem tetszett mindkettőnknek, így csak két órányi keresgélés után, egy eldugott butikban találtuk meg a megfelelő ruhát. Térdig érő, hosszú ujjú, testre simuló ruha, méregzöld, elnyújtott fekete körökkel. Az anyaga csodás volt, kényelmes és az alkalomhoz illő. Annie azt mondta:
-Úristen! Úgy nézel ki benne, mint egy görög istennő!
Persze, persze ez túlzás, de akkor is aranyos volt tőle.
Vettünk hozzá egy bokacsizmát, egy egyszerű, de csinos fekete gyűrűt, és egy nagy, fekete karika fülbevalót.
Annie azt mondta kivasalja a hajam ( szögegyenesre, természetesen ), a tetejét feltupírozza és egy fekete hajráffal kiegészíti. Szinte végig erről beszélt. Alig várta a bulit.
Robnak vennünk kellett egy nyakkendőt és néhány új zoknit. Ez, plusz még a képkeret ( ami azért kellett, hogy Annie saját készítésű képét beletegyük, amit majd Aprilnek és Joshnak ad eljegyzési ajándékként ), a pezsgő, és a Robtól és tőlem származó fényképalbum elvette az időt. Robnak azt mondtuk ebédre hazaérünk. Na, ebből az lett, hogy három órára beestünk a lakás ajtaján. Rob imádnivaló mosollyal az arcán dorgált meg minket, hogy ennyit késtünk, de nem haragudott. Volt annyira élelmes, hogy megebédelt.
-Lányok ha vásárolni mennek... Még szerencse, hogy sérült vagyok, különben én is mehettem volna veletek! -jegyezte meg szarkasztikusan.
Annie nem volt rest és vissza vágott:
-Ne is reménykedj! Ti férfiak, sosem lehettek olyan kiváltságos helyzetben, hogy velünk, nőkkel, gyertek vásárolni!
Mondanom sem kell, hogy jót nevettünk ezen.



A hajamat igazgattam a tükör előtt, Rob a nappaliban telefonált a szüleinek, már csak Annie hiányzott. Őt azonban felhívta Amy, s még mindig beszéltek. Igen,még mindig, ugyanis a hívás tíz perccel ezelőtt érkezett. Amy és Sue nem örült túlzottan ennek a bulinak, ez ugyanis azt jelentette, hogy Annie nem lesz velük az újévi bulin. Annie viszont nem bánkódott, úgy döntött neki most ez a fontosabb. És sajnos, tudtam miért. Ez a buli nemcsak egyszerű baráti összejövetel volt. Amikor felhívtam Aprilt a meghívó miatt, keményen közölte, hogy itt az ideje, hogy bemutassam Robot a barátaimnak, úgy, mint a társamat.
April két bulit szervezett. Az egyikre a legszűkebb baráti és ismerősi körünket hívta meg, csupa olyanokat, akiket ismertem, akikhez valamilyen szintem közöm volt. Igazából ez csakis miattam és Rob miatt volt. Az igazi buli, az új év második napján lesz. April ide hívta meg a nagy társaságot, Josh baráti körét és rengeteg munkatársát. Ez amolyan előbuli volt, azt mondta " bemelegítés a verseny előtt " . Ő nagyszerű ötletnek találta, hogy nem is tudom hány legyet ütünk egy csapásra. Eljegyzés, új lakás, új év és a mi kapcsolatunk. Hiába próbáltam lebeszélni erről, hiába mondtam neki, hogy ne tegye. Ő már eldöntötte. Sammel megvitatta a dolgot és ő is szuper ötletnek találta, azt ami szerintem az év legnagyobb marhasága volt. Igen, ezt most már bátran kijelenthetem.
Nem mertem rögtön Robbal beszélni erről. Inkább Anniehez fordultam. A " kis áruló " egyet értett a barátnőimmel. Szerinte is eljött az idő.
Honnan is tudhatnák? Ők ezt nem érthetik.
De nem volt más választásom. Ragaszkodtak a döntésükhöz, nekem pedig nem volt kibúvom. Meg kellett beszélnem Robbal az " összeesküvést " . Robnak sem fűlött hozzá jobban a foga, de belátta, hogy nincs más választásunk. Eljött az idő.
Rob átkarolta a derekamat, ajkát a fülemre tapasztotta.
-Ugye tudod, hogy gyönyörű vagy?
-Te meg elfogult! -nevettem.
-Kizárt -mosolygott ő is.
Lehelete csiklandozta a fülemet. Gyorsabban dobogó szívvel fordultam felé, majd ajkaimat az övéihez szorítottam. Ajka maga volt a vágy.
Lassan váltunk el. Fejemet a mellkasának döntöttem.
-De talán még sem kéne így jönnöd -gondolkodott el.
-Miért nem? -értetlenkedtem.
-A végén még valaki lecsap a kezemről.
Felemelkedtem, mosollyal az arcomon néztem a szemébe.
-Nincs férfi a Földön,aki lecsaphatna a kezedről.
De van. Egy valaki. Ian -a rémület szétáradt a testemben, szinte sokkot kaptam.
Rob nem vett belőle észre semmit, csak mosolygott, imádott, szívből jövő mosolyával. Zavartan a hajamba túrtam és kissé idegesen szóltam neki, miközben már el is indultam a háló felé:
-Valami eszembe jutott. Mindjárt jövök.
-Oké, addig felhívom Lizzyéket.
-Persze, nyugodtan -természetellenes mosollyal feleltem Rob őszinte mosolyára.
Besiettem a hálószobámba, s egyből a ruhásszekrény elé vetettem magam. Kitártam a faajtót és keresgélni kezdtem a vállfák között. A szekrény végében találtam meg a keresett kabátot. Egy átlátszó ruhazsákban volt. Kivettem, a ruhazsákot a földre dobtam. Átkutattam a bal zsebét. Semmi! Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben. Talán útközben kiesett a zsebemből. A jobb zseb után nyúltam... És benne volt. Remegő kézzel vettem ki a kis, vörös üdvözlőkártyát, amin három szó állt, cirka betűkkel: " A legjobb anyának. " . Először összegyűrtem, aztán apró darabokra tépkedtem a tiszta szívemből gyűlölt emléket. Nem! Nem akarom! Soha többet!
Szédelegve álltam fel, kezemben a papírcafatkákkal. Bevágtam a szobában lévő apró szemetesbe, majd felvettem a földről a ruhazsákot és szépen beletettem a kabátot, vállfástul. Bezártam a szekrényt, a ruhazsákot a karomra vettettem. Kifelé menet megláttam magam a fésülködőasztal tükrében. A szemem sarkában elkenődött a fekete szemfesték, az alattomban kicsorduló könnyektől. Letettem a kabátot, leültem és megigazítottam. A szívem zakatolt, a gondolataim össze-vissza cikáztak. Nem hagyott nyugtot Ian, s a " majdnemcsók " . A bűntudat nem félt újra meglátogatni. S nem hagyta, hogy ne nyissak neki ajtót -bejött ő engedély nélkül is.
-Anya? -Annie lépett be a szobába.
-Sikerült letenni a telefont? -viccelődtem.A hangomban hazug vidámság csendült.
-Ezek szerint. Mehetünk?
-Igen, csak beugrott, hogy el kéne vinni ezt a kabátot a tisztítóba.
-Most?
-Nem, dehogy. Ráér. Csak ne felejtsük el!
-Oké.
Annie felkapta a kabátot, és kiment a szobából. Újra a tükörre pillantottam. Felfordult a gyomrom attól, akit benne láttam.


Rob kelletlenül támaszkodott a mankójára. Annienek és nekem körülbelül fél óránkba tellett rábeszélnünk, hogy hozza. Makacskodott, de hát mit is vártam tőle? A szokásos férfiúi büszkesége.
Annie a jobb oldalán feszített, arca ragyogott a boldogságtól. Mióta megtudta, hogy hármasban megyünk erre a partira, s hogy az emberek megtudják, hogy Rob az apja, ilyen volt. Rob arca komoly volt, úgy tűnt koncentrál valamire. Bár tudnám mi jár a fejében!
-Rachel! -tárta szélesre az ajtót April. Az arcán széles, vidám mosoly terült el.
Kilépett a lépcsőházba, s azonnal a karjaiba vont. Szorosan magához ölelt, majd puszit nyomott az arcomra. Robhoz lépett, s mivel nem akarta megölelni ( aggódott a baleseti sérülései miatt ), csak egy puszit adott neki. Rob kedvesen viszonozta. April tovább suhant, megölelte Anniet és homlokon csókolta.
-Nagyon örülök, hogy eljöttetek. Isten hozott benneteket szerény hajlékunkban! -mondta ceremónikusan, majd beljebb invitált bennünket.
A lakás fantasztikus volt. Mindig is tetszettek a tetőtéri lakások, s ezzel sem voltam másképp. A falak világosra voltak festve, a padlót hatalmas, puha szőnyegek borították. A nagy ablakokat vékony organza függönyök fedték. A berendezés nem is lehetett volna " Aprilesebb és Joshosabb " . Letisztult formák, egyszerű anyagok. A falakon modern festmények voltak, a sarkokban növények álltak. Az előszobából nyílt a nappali. A nappalitól balra volt a terasz, jobbra pedig egy folyosó nyílt. Balra és jobbra két ajtó, a folyosó végén egy.
-Vegyétek le a kabátjaitokat! -utasított minket még mindig mosolyogva.
Mi szó nélkül engedelmeskedtünk, levettük kabátjainkat és kibújtunk cipőinkből. Segítettem Aprilnek elrakni a cuccainkat, majd bementünk a nappaliba. A szoba tömve volt emberekkel.
-April! -kiáltottuk Robbal egyszerre.
-Nyugi, ennyi az összes.
-Ennyi? -kérdeztem. -April!
-Nyugi -ismételte halálos nyugodtsággal.
A vendégek Joshsal voltak elfoglalva, aki éppen a plazmán mutogatott valamit. Nekünk háttal álltak, nem figyeltek ránk, hál' Istennek!
April bekormányzott minket a nappali egy olyan részébe, amit az előszobából nem lehetett látni. A konyha és az étkező volt az, egybeépítve. A pultnál egy mixer állt, unottan kutyulgatott valamit.
-Pete! Három pezsgőt!
-Melyikből? -kérdezett vissza, még mindig unott arccal.
-A legjobból, természetesen.
-És velem mi lesz? -kérdezte felháborodva Annie.
-Egy kóla? -találgatott Rob.
-Ha-ha.
-Rachel? -kérdezte April.
-Egy kis pezsgő mehet.
Annie az égnek emelte a szemét, de elégedetlensége azon nyomban eltűnt, mihelyst a kezében tartotta a pezsgős poharat. Koccintottunk, s egy hajtásra megittuk a pezsgőt. Mindenki, kivéve Annie. Ő lassan kortyolgatta, minden cseppjét kiélvezte. És neki volt igaza. A pezsgő ritka jó volt.
-Jaj, én hülye most látom, hogy cuccotok van. Gyertek,tegyétek le a dolgozószobámban.
-Igazából ez a tiétek -nyújtottam felé a méretes tasakot. -Egy kis apróság a ház urának és úrnőjének.
-Az ifjú párnak -tette hozzá Rob.
-Óh, kösz szépen. Édesek vagytok, nem kellett volna. Köszönjük!
Még néhány jókívánság, puszi puszi hátán, majd átsurrogtunk a nappaliból nyíló folyosó, bal oldalán lévő, első szobájába.
-Ez az én dolgozószobám.
-A tiéd? -kérdeztem.
-Igen. A szomszéd szobában van Joshé.
Letettük az ajándékokat, majd egy-két percet elidőztünk a komoly, nekem kissé túl komoly munkaszobában. A falak halványlilára voltak festve, a bútorok feketék és masszívak voltak. Sehol egy kép, egy dísztárgy, csak néhány növény csücsült a szekrények tetején.
Átmentünk a másik helyiségbe. Kíváncsian néztem körbe, ez miben más. Hát, elég sok mindenben. A falak sötétkékek, a szürke bútorok máshogy vannak elhelyezve, mint Aprilében, sőt ebben egy heverő is volt. Ez volt, ami leginkább megragadta a figyelmem.
-Heverő? -ezt roppant furcsának találtam.
-Josh hülyesége -vonta meg a vállát.
Annie felkuncogott, s Rob is mosolygott ezen.
Átmentünk a szemben lévő szobába. Az volt a hálószoba. Látszott, hogy a szoba két friss szerelmesé, mert az egész olyan... szexi és szerelmes volt. Tüzes, és ezt szó szerint kell érteni. A falak vörösre voltak festve, és az egész szoba ebben a színben pompázott. Vörös ágytakaró, mécsestartók, gyertyák, vázák ( benne vörös rózsák ), függöny, díszek. A falakon a képek... Minden erről szólt. Igazán meleg, fülledt és erotikus volt. Az emberben felébred a vágy, főleg amikor meglátja az ággyal szemben lévő, méretes tükröt. Robra pillantottam, akinek hasonló dolgok járhattak a fejében, abból ítélve, ahogy rám nézett és megnyalta a száját. Meglepett a dolgozószobák érettsége és hűvössége után ez a fiatalos, érzelmes külső.
April elpirult fürkésző szemeink láttán.
-Tudom, tudom.
Annie szintén kissé zavartnak tűnt.
Kiléptünk a folyosóra. Már indultam volna a másik szobába, amikor April megállított:
-Be van zárva. A szoba teljesen üres. Azaz nem üres, mert jelenleg tárolásra használjuk. De még nem rendeztük be. Ez lenne...
Elmosolyodtam. -A gyerekszoba?
Bólintott. Magamhoz öleltem, s a fülébe suttogtam, hirtelen meghatottságomban:
-Annyira boldog vagyok, hogy látom, minden összejött neked.
-Köszönöm!
Homlokon pusziltam, majd elváltunk. Rob és Annie pár lépésre tőlünk a folyosó falán lévő képeket és díszeket nézte.
-Ezek gyönyörűek! -mondta elismerően Annie. A gyöngyből készített díszekre mutatott.
-Kösz.
-Tényleg, ez a lakás eszméletlen... Csodálatos -mondtam, s Rob egyetértően bólintott.
-Rachelnek igaza van. Nagyon szép.
-És a fürdőszoba? -kérdezte hirtelen Annie.
Valóban, a fürdőszobában még nem jártunk. April intett a fejével,hogy a folyosó végén lévő ajtó mögött rejtőzik a fürdő. Bementünk, s nem csalódtunk. A szoba türkizben játszott, valóságos víz alatti mese birodalom tárult mohó szemeink elé. Halak, medúzák, polipok és más vízi élőlények köszöntek vissza ránk.
-Oké, ennyi bőven elég volt a szépérzékemnek -nevettem fel.
Nagyot nevettünk ezen. A nevetés azonban még hangosabb lett, amikor Rob hozzá tette:
-Egész évre.
A nevetésre bejött Josh is. Kissé felkúszott a szemöldöke Rob láttán, de jól leplezte csapongó érzelmeit. Azokat az érzelmeket, amik akaratlanul is elöntik az embert, ha egy sztárral, vagy hasonlóval találkozik.
Elsőként hozzám lépett.
-Rachel, csodásan nézel ki. Szia,édesem! -megölelt, egy puszit is adott.
-Te is Mr.Eszméletlenjóalakásom!
Kuncogott egyet,majd egy gyors puszit adott Annie felé nyújtott arcára.
-Kislány, hová szépülsz még?
-Az ember sosem lehet elég szép.
Felnevettünk. Aztán már nem volt kit csókolgatnia és dicsérgetnie, szembe kellett néznie Robbal. Tudtam mit érez, és nem irigyeltem.
-Josh Page vagyok. Örülök,hogy megismerhetlek -nyújtotta felé a jobbját.
-Örvendek. Robert Pattinson vagyok.
Megdermedt a levegő. Senki nem szólt, a levegő feszülten vette körbe mozdulatlan alakunkat. Nem tudtam mire vélni ezt a nyomasztó hallgatást, de nem volt merszem megszakítani. Aztán egyszer csak kitört a nevetés Joshból és Robból is. Olyan volt, mintha egymás gondoltaiban olvasnának, s így jutottak volna az elhatározásra, hogy a némaság után felszabadult nevetésük rázza meg a levegőt. Josh barátságosan ráütött Rob vállára, ő pedig viszonzásképp belebokszolt az oldalába. Aprilre pillantottam, aki szintén nem értette mi folyik itt, de egyértelműen elégedett volt a történésekkel. Annie mellém perdült, lelkesen suttogta a fülembe:
-Ne értetlenkedj annyit, Anya! Ez azt jelenti, mostantól barátok.
Kérdőn pislogtam rá, de pár pillanat múlva megértettem. Annienek igaza volt. Most kötöttek életre szóló barátságot.
Az események felpörögtek, Josh Aprilbe karolva kisétált a fürdőből, Rob mellém lépett és egy édes, pajkos csókot nyomott az ajkaimra. Kábultan viszonoztam. Mi is kimentünk, Annie mosolyogva követte boldog-értetlenkedő párosunkat. Mire feleszméltem a nappali éles fényei vettek körbe, a tömeg magába szippantott. A társaság jókedve határtalan volt, a buli rendesen beindult azalatt, amíg mi a lakás szemügyrevételével voltunk elfoglalva. Váratlanul elhalkult az emberek izgatott, vidám fecsegése és April tisztán csengő hangja töltötte be a teret.
-Hé,emberek egy kis figyelmet kérek! Szeretnék beszédet mondani!