4.rész

Lobbanás

Eddig nem is fogtam fel, de most már tudtam, hogy milyen nyomasztó együtt élni egy titokkal, és hogy mekkora megkönnyebbülést jelent az, ha erre a féltve őrzött titokra fény derül. Jó, természetesen itt is vannak kivételek. Gondoljunk csak arra, hogyha valaki mondjuk egy rémes gyilkosságot követett el a múltban - na, jó, nem muszáj ilyen drasztikus dologra gondolni! -, és már pont új életet kezdene, minden helyre jönne, amikor lehull a lepel és az illető jobb reményű életének lőttek. Igazán kellemetlen! Szerencsére nem vagyok sem gyilkos, sem rabló vagy bármi ehhez hasonló. Az én esetemben egy, a lánya által nem ismert sztárapáról van szó - valljuk be: ez se semmi! A szívem kilókkal könnyebb lett, miután Robot bemutattam Annie-nek. Annie szinte ragyogott a boldogságtól és ez nekem is óriási örömöt szerzett. Meglepődve, de roppant elégedetten figyeltem, hogy Rob is kivirul. Az első döbbenetet valami más váltotta fel, egy különös érzés. Nem tudom, milyen reakciót vártam tőle, de ez igazán kellemes meglepetésnek bizonyult. Olyan jól esett őket nézni, ahogy ölelik egymást és igen, sírnak! A helyzet olyan varázslatos volt, hogy én rögtön elkezdtem hiú ábrándokat szövögetni hármunkról. Igen, hármunkról. Annie most, hogy tudta, ki az igazi apja, teljesen újjászületett. Ennek örültem, de bűntudatot is keltett bennem. Most jöttem rá igazán, mennyi mindent vontam meg tőle. Egy lánynak szüksége van az apjára, ezt nem lehet megtagadni senkitől - ahogy egy apát sem lehet elszakítani a lányától. Mekkorát hibáztam a múltban! Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt jóvá tegyem! Most, körülbelül fél órával a nagy bejelentés után tudtam, hogy ők összetartoznak. Kellemes érzés csiklandozta a bensőmet. Biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Ennek így kellett lennie! Bár némi aggodalom még mindig volt bennem; reméltem, jól sül el a dolog. A rossz érzést igyekeztem  elhessegetni, próbáltam csak a boldogságra koncentrálni. Egy kis hang azt súgta nekem, hogy ebből még baj lehet, de úgy döntöttem, nem foglalkozom vele. Fontosabb dolgok vártak rám. Annyi mindent kellett bepótolniuk, s tudtam, szükségük lesz a segítségemre. Mindenkinek nehéz lenne egy ilyen helyzet, ezzel nem lehet könnyen megbirkózni. Nagy a tét, de a jutalom még nagyobb; megéri érte kockáztatni. Eszembe jutott egy mondás: a tiltott gyümölcs a legédesebb. Ez a gondolat ez esetben is igaznak bizonyult - Rob számára mi jelentettük a tiltott gyümölcsöt, de nekünk is tiltott volt Rob. Jobb lesz vigyázni vele! - suttogta megint a kis hang. Próbáltam kizárni a negatív gondolatokat a fejemből. Na, meg azt a kellemetlen, szívszorító érzést. Biztos csak azért van, mert még érzékenyen érint a téma.

Kicsit később, mikor már minden könnyünket elhullajtottuk és belefáradtunk az ölelésekbe, bementünk a nappaliba. Rob és én a virágos kanapéra ültünk, Annie pedig az egyik - a kanapéhoz illő - fotelben helyezkedett el. Sok mindent kellett tisztáznunk, szóval beszélgetni kezdtünk:

 - Tehát, miért pont most kerestetek meg? - kezdte Robert komoly hangon.

 - Nálunk az a szokás, hogy az ünnepelt - jelen esetben a születésnapos Annie - ír egy levelet, amit aztán becsempész az előszobai komód titkos rejtekébe. Amikor az ünnepelt nem látja, a másik kiveszi a levelet, elolvassa és teljesíti azt, ami a lapon van. Ugyanis erre kell írni a kívánságokat.

 - Úgy érted, hogy például szeretnék egy Louis Vuitton táskát?  Vagy szeretnék elmenni egy klubba a haverjaimmal?

 - Hát, ha Louis Vuitton táskát nem is, de igen, ilyenekre kell gondolnod.

 - Aha. És?

 - A levélen az szerepelt, hogy Annie találkozni akar az apjával.

 - Ezért te megkérted a nővéredet, aki a filmiparban dolgozik, hogy hívja fel a menedzseremet.

 - Pontosan. Kapcsolatba léptek és végül Alexa eljutott hozzád. Innen már csak egy lépés választott el a céltól. Megbeszéltétek, hogy ide repülsz Los Angelesből és beszélünk.

 - Amiből az lett, hogy bemutattál az eltitkolt gyermekemnek.

 - Nem! Nem volt eltitkolt! - Hevesen tiltakoztam ez ellen, hiszen én nem titkoltam semmit.

 - Dehogynem! - Rob is hasonló tüzességgel próbálta tisztázni a helyzetet. - Én nem tudtam róla. Nem mondtad el nekem, hogy teherbe estél!

 - Ó, mintha annyira érdeklődtél volna utánam, azután az éjszaka után! - Ezzel igazán feldühített.

 - Hogy érdeklődhettem volna, ha még a teljes nevedet sem tudtam?

 - Azt bizonyára nehéz lett volna kinyomoznia egy ilyen szupersztárnak. - Most már kiabáltam vele. Iszonyatosan felbosszantott a viselkedésével. Annyira gyerekesnek és éretlennek tartottam. A végén még rám keni az egészet!

Annie próbálta csillapítani a kedélyeket:

 - Ugyan már, skacok! Minek ezen vitázni?

De én csak mondtam tovább, miközben Robbal farkasszemet néztünk:

 - Na, látod Annie! Ez az apád! Egy éjszaka alatt jól felcsinál, utána szarik a fejemre, és a végén még neki áll feljebb!

 - Na, látod Annie! Ez az anyád! - érkezett a haragos válasz Robtól. - Egy éjszaka alatt elcsábít, utána teherbe esik, nem szól róla, nem keres, és a végén még neki áll feljebb!

Már emeltem a kezem, hogy egy jó nagyot odaüssek - mégis mit képzel magáról? -, de Rob elkapta a kezem, magához húzott és megcsókolt. A meglepődéstől azt sem tudtam, mi történik, s mire felocsúdtam, már tudtam, hogy óriási hibát követtem el. Ugyanis ajkaim boldog táncot jártak az övéivel. Gyorsan elhúzódtam és jó nagy pofont adtam neki - hiszen tudnia kell, hogy hol a határ, nem? Nem tántorodott meg, csak pimaszul elvigyorodott és megjegyezte:

 - Pont, mint tizenhét éve, nem gondolod, bébi?

 - Nem vagyok bébi! És ezt most fejezd be! Ha nem lenne itt Annie, kapnál még egyet.

 - Csak nyugodtan! Eddig sem voltatok tekintettel rám, most miért hagynátok abba? - Annie sértetten beszélt, arca megbántottságot tükrözött. Felpattant és kiszaladt a szobából.

 - Ez jól megcsináltad! - vágtam mérgesen Rob fejéhez.

 - Még hogy én? Te ingereltél és te ütöttél meg! Mielőtt másokat hibáztatsz, előbb nézz magadra!

 - Most már elég legyen! Takarodj a házamból! - üvöltöttem.

 - Rachel, kérlek! - Rob hangja egy pillanatra megingatott, de az ajtó felé mutattam továbbra is.

Ekkor szó nélkül felállt, felvette a kabátját, a sapkáját, a napszemüvegét zsebre vágta, majd a táskájával a hátán kiment az ajtón.

Ennyit a boldog egymásra találásról! - gondoltam keserűen.