Meglepetések
Fejem rögtön Rob felé kaptam.Nagy szemekkel pislogtam rá.Szemhéja megpróbált felemelkedni.Jobb kezem alatt éreztem Rob gyenge ujjait.
-Igen,én vagyok az.Itt vagyok Rob!-suttogtam izgatottan.
Cserepes száját kinyitotta.Nem jött ki hang a torkán.Egy-két percig próbálkozott ezzel,míg végül megköszörülte a torkát.
-Rach...
-Igen,Rob,itt vagyok.Eljöttem hozzád,itt vagyok.Ne félj,minden rendben.
Ujjai lepkeszárny erősséggel megfogták hüvelykujjamat.Segítettem neki.Eközben kinyitotta a szemét.Néhány percig csak pislogott,s igyekezett fókuszálni,majd megtalált engem.A szemembe könnyek gyűltek,a szívem összeszorult.Szabad kezemmel letörtöltem a könnycseppeket.Erősnek kell lennem,nem szabad megtudnia,hogy mennyire rosszul érzem magam.
-Rachel...-nyögte megint.Lehunyta szemeit.Ujjai elengedték az enyémet.
-Ne,Rob!Légy erős!Itt vagyok,hallod?Melletted vagyok...
Bal kezemmel a gomb felé nyúltam és erősen megnyomtam.Ismét Robra néztem.A szeme csukva volt,a szája is.Keze ernyedten feküdt az enyém alatt.
-Rob!Rob!-szólongattam idegesen.Rosszabodott az állapota?Mi történik vele?
A remény ami Rob ébredésekor elöntött,most elfoszlott.Mi van, ha ez volt lelkének utolsó lobbanása?Mi van,ha meghal?Nem,nem halhat meg!Velem kell maradnia.Soha többet nem hagyom el,ha magához tér!Sosem fogok megingani,még egy olyan férfi miatt sem,mint Ian!Igérem,Istenem!Csak könyörgök ne vedd el tőlem!-rimánkodtam,szorító félelemmel a szívemben.
Kopogtak az ajtón.
-Szabad!-kiáltottam,mire két alak tűnt fel az ajtóban.Egy magas,izmos,sötét hajú,szemüveges, középkorú férfi jött be határozott léptekkel,kezében egy mappát tartott.A mellette lépkedő idősebb nővel egyetemben,orvosi ruhát viselt.
-Jó napot!-köszöntöttek együttesen.A nő rám is mosolygott.
-Jó napot!-válaszoltam,mire közelebb jöttek.
-Dr.Franklin Thomas vagyok.Mr.Pattinson első számú kezelőorvosa.
-Én pedig Jackie Hyd.Ápoló.
-Jó napot kívánok!Rachel Mcahlen vagyok.-elengedtem Rob kezét és felálltam.Kezet nyújtottam és ráztam mindkét kórházi alkalmazottal.
-Elmondaná,hogy mi történt?-kérdezte kedvesen az ápoló,amíg Robhoz lépett és elkezdte vizsgálni.Dr.Thomas a gépekhez ment,megnyomott egy gombot.Erre papírlapok jöttek ki a szerkezetből.Azokat kezdte nézegetni,s összehasonlította a mappából kivett lapokkal.
-Mikor bejöttem nem volt magánál.Leültem és megfogtam a kezét.Majd megsimogattam az arcát.-mondtam,s közben nagyon zavarban voltam.Ez annyira személyes dolog,nem könnyű erről vadidegenekkel beszélni.-Beszéltem hozzá,s akkor a monitor mutatta,hogy emelkedett a vérnyomása és gyorsult a szívverése.
-Igen,ezt látom is.Itt,látja?-mutatta felém a lapokat az orvos.
Bólintottam és folytattam:
-Megszólalt.A nevemet mondta.Utána meg kinyitotta a szemét és az ujjait mozgatta.Tovább beszéltem hozzá,de elment...
-Elvesztette az eszméletét?-kérdezte Ms.Hyd,aki eközben már Rob fejénél volt.Az orvos az infúziót és a lélegeztetőt ellenőrizte.
-Nem tudom.De utána már nem mutatott semmilyen...
-Életjelet?
-Hát...igen.
-Ne aggódjon!Ez természetes.-válaszolta gyakorlatiasan Ms.Hyd.
-Úgy tűnik minden rendben.-mosolygott az orvos.
Ekkor azonban az események váratlanul felgyorsultak.Rob kinyitotta a szemét és egyenesen rám nézett.Az ápoló mondott valamit,mire az orvos kirohant a teremből.Rob kinyitotta a száját,amiből csorgott a nyál.A szeme kidülledt,az arca kivörösödött.És a teste remegni kezdett.Görcsök rángatták a testét.Felemelkedett a teste,majd lezuhant.A bordái kiálltak.Megkövülten álltam egy helyben,leblokkoltam.Ugyanakkor mindent hihetetlen intenzitással érzékeltem.Az orvos visszatért, egy kis fecskendővel a kezében.A fecskendő halványsárga színű folyadékkal volt megtöltve.A folyadékot az infúzióba nyomta,de már nem tudtam meg a végeredményt.A szédülésem rosszabodott,úgy éreztem a szívem felrobban.A fejem zúgott,a vér csak úgy áramlott a testemben.Nem tudtam gondolkodni,a fejem kezdett elnehezülni.Sötét köd telepedett a szobára.Egyre csak közeledett felém.Megrémültem,el akartam menekülni,de a lábaimat megbilincselte az ólmos fáradtság.Végül jótékony sötétség vett körül...
2010. február 21., vasárnap
2010. február 14., vasárnap
22.rész
Újra látni
Végigsiettem a kórház folyosólyán,habár remegtek a térdeim.Amint beléptem a kórházba egyből kivertem e fejemből Iant.Most,hogy nem volt mellettem,nem esett nehezemre koncentrálni a feladamtomra.Így utólag visszagondolva már nem tűnt annyira sármosnak.Bár könnyű hősködni ha nincs a közelben ellenség.
Azt mondták Rob a 404-es kórteremben van.Zakatoló szívvel,kopogó léptekkel haladtam a folyosón.Sehol senki.A kórház kietlen és hűvös hely volt.Soha nem voltam oda a kórházakért,de a most fenálló helyzet méginkább erősítette bennem a kórház-ellenes érzést.Hirtelen kinyílt egy ajtó,én halk sikoltással hátra ugrottam.A szobából kijövő fiatal lány furcsa pillantásokkal végig mért,majd szóra nyitotta a száját.De meggondolta magát és inkább elment.Én is folytattam az utamat,most már gyorsabb léptekkel.
399...400...401...402...-Úgy látszik tényleg több száz terem van ebben a kórházban.
403...És itt van.A 404-es kórterem.A térdeim megroggyantak.A falnak dőltem és becsuktam a szemem.Így nem mehetek be!Össze kell szednem magam.Mélyeket lélegeztem és próbáltam kellemes dolgokra gondolni.Rob nevetése,Rob csókja...Minden kellemes dolog Robbal volt kapcsolatos!Ő volt a szerelmem,az uram,a végzetem.Nélküle nem lehetek boldog.
Óvatosan kinyitottam az ajtót,s bizonytalanul bedugtam a fejem.Sivár,egyhangú kórterem volt.A (fehér) falon lévő színes képek sem segítettek a helyzeten.Egy szekrény,egy asztal,két szék,egy kanapé,egy éjjeliszekrény és egy ágy volt benne.Az ágyat könnyű fehér függöny takarta el.Nem láttam Robot.Egyáltalán itt van még?Vagy...
Beléptem,bezártam az ajtót és gyors,esetlen léptekkel az ágyhoz mentem.Ki-be fújtam a levegőt,hallottam szívem eszeveszett dobogását.Kinyújtottam a kezem.Annyira remegett,hogy elsőre el sem tudtam húzni a függönyt.De végül sikerrel jártam.Elhúztam és megláttam...Az imádott férfi az ágyon (háton) feküdt.Könnyek gyűltek a szemembe,a szívem összefacsarodott.A testét vagy gipsz vagy kötés borította.Úgy tűnt egyetlen ép porcikája sincsen.Az orrába csövek voltak kötve,a karján infúzió.Mellette gépek sípoltak és kattogtak.Istenem!Mivel érdemeltem ezt ki?Miért kell így látnom?Nem bírom elviselni a szenvedését.Hiszen szeretem!Ha őt bántják olyan mintha engem bántanának!Ha neki fáj valami,az nekem is fáj!A buborék,ami kipukkant amikor elment,most ismét körülvett.S bár vékony volt,éreztem jelenlétét.Vele voltam.Szerettem.Teljesen elhúztam a függönyt,közben végig őt néztem.Majd (nagy keservesen) elmentem egy székért.Felemeltem az egyik fehér műanyag széket és az ágyához vittem.Letettem és leültem rá.Aztán csak néztem.Nem tudom meddig,de néztem.Ha kell örökké itt maradok mellette.Bár fájdalmat okozott így látnom.Teste esetlenül terült el az ágyon,a könnyű átlátszó takaró alatt.Finoman megigazítottam rajta.Majd a kezéért nyúltam.Pihekönnyű érintéssel megcirógattam.Pillantásom az arcára esett.A világ legszebb arcának is kikiáltott arcot most csúnya véraláfutások és zúzódások borították.És halottsápadt volt.A másik kezemmel végig simítottam arcának ép felét.Az arcot amit annyira szerettem.Könnyek csorogtak végig az arcomon.Miért?Miért őt kellett elütnie annak a taxinak?Miért nem figyelt oda a sofőr?Miért kellett Robnak sietnie?Hiszen nem történt volna semmi ha lekési azt a járatot...
Minden az én hibám.Nem okolhatok mást.Én erőltettem,hogy utazzon vissza Edmontonba.Én erőszakoskodtam.Ha nem tettem volna Los Angelesben maradhatott volna,és akkor nem törént volna ez a baleset.Ha elbírnám viselni,hogy valami nem úgy történik ahogy én akarom,akkor nem rángattam volna úgy Robot,mint egy marionettbábút.Akkor most épségben és egészségben lenne.Inkább ne jött volna vissza!
A könnyek megállíthatatlan záporként hullottak szememből.Nem is próbáltam megállítani a könyáradatot.
-Szeretlek!-suttogtam,pedig tudtam,hogy nem hallja.
Ekkor,mint villámcsapás ért a gépek hangja.Oda néztem,s láttam,hogy Rob szívverése felgyorsult,s a vérnyomása is nőtt.Mi történik?Ezt nem értem.Kezdtem aggódni,s gyorsan a nővérhívó gombot kezdtem keresni tekintetemmel.Megtaláltam,s már nyúltam is volna amikor egy fáradt,gyönge nyögés megzavart.
-Rachel...
Végigsiettem a kórház folyosólyán,habár remegtek a térdeim.Amint beléptem a kórházba egyből kivertem e fejemből Iant.Most,hogy nem volt mellettem,nem esett nehezemre koncentrálni a feladamtomra.Így utólag visszagondolva már nem tűnt annyira sármosnak.Bár könnyű hősködni ha nincs a közelben ellenség.
Azt mondták Rob a 404-es kórteremben van.Zakatoló szívvel,kopogó léptekkel haladtam a folyosón.Sehol senki.A kórház kietlen és hűvös hely volt.Soha nem voltam oda a kórházakért,de a most fenálló helyzet méginkább erősítette bennem a kórház-ellenes érzést.Hirtelen kinyílt egy ajtó,én halk sikoltással hátra ugrottam.A szobából kijövő fiatal lány furcsa pillantásokkal végig mért,majd szóra nyitotta a száját.De meggondolta magát és inkább elment.Én is folytattam az utamat,most már gyorsabb léptekkel.
399...400...401...402...-Úgy látszik tényleg több száz terem van ebben a kórházban.
403...És itt van.A 404-es kórterem.A térdeim megroggyantak.A falnak dőltem és becsuktam a szemem.Így nem mehetek be!Össze kell szednem magam.Mélyeket lélegeztem és próbáltam kellemes dolgokra gondolni.Rob nevetése,Rob csókja...Minden kellemes dolog Robbal volt kapcsolatos!Ő volt a szerelmem,az uram,a végzetem.Nélküle nem lehetek boldog.
Óvatosan kinyitottam az ajtót,s bizonytalanul bedugtam a fejem.Sivár,egyhangú kórterem volt.A (fehér) falon lévő színes képek sem segítettek a helyzeten.Egy szekrény,egy asztal,két szék,egy kanapé,egy éjjeliszekrény és egy ágy volt benne.Az ágyat könnyű fehér függöny takarta el.Nem láttam Robot.Egyáltalán itt van még?Vagy...
Beléptem,bezártam az ajtót és gyors,esetlen léptekkel az ágyhoz mentem.Ki-be fújtam a levegőt,hallottam szívem eszeveszett dobogását.Kinyújtottam a kezem.Annyira remegett,hogy elsőre el sem tudtam húzni a függönyt.De végül sikerrel jártam.Elhúztam és megláttam...Az imádott férfi az ágyon (háton) feküdt.Könnyek gyűltek a szemembe,a szívem összefacsarodott.A testét vagy gipsz vagy kötés borította.Úgy tűnt egyetlen ép porcikája sincsen.Az orrába csövek voltak kötve,a karján infúzió.Mellette gépek sípoltak és kattogtak.Istenem!Mivel érdemeltem ezt ki?Miért kell így látnom?Nem bírom elviselni a szenvedését.Hiszen szeretem!Ha őt bántják olyan mintha engem bántanának!Ha neki fáj valami,az nekem is fáj!A buborék,ami kipukkant amikor elment,most ismét körülvett.S bár vékony volt,éreztem jelenlétét.Vele voltam.Szerettem.Teljesen elhúztam a függönyt,közben végig őt néztem.Majd (nagy keservesen) elmentem egy székért.Felemeltem az egyik fehér műanyag széket és az ágyához vittem.Letettem és leültem rá.Aztán csak néztem.Nem tudom meddig,de néztem.Ha kell örökké itt maradok mellette.Bár fájdalmat okozott így látnom.Teste esetlenül terült el az ágyon,a könnyű átlátszó takaró alatt.Finoman megigazítottam rajta.Majd a kezéért nyúltam.Pihekönnyű érintéssel megcirógattam.Pillantásom az arcára esett.A világ legszebb arcának is kikiáltott arcot most csúnya véraláfutások és zúzódások borították.És halottsápadt volt.A másik kezemmel végig simítottam arcának ép felét.Az arcot amit annyira szerettem.Könnyek csorogtak végig az arcomon.Miért?Miért őt kellett elütnie annak a taxinak?Miért nem figyelt oda a sofőr?Miért kellett Robnak sietnie?Hiszen nem történt volna semmi ha lekési azt a járatot...
Minden az én hibám.Nem okolhatok mást.Én erőltettem,hogy utazzon vissza Edmontonba.Én erőszakoskodtam.Ha nem tettem volna Los Angelesben maradhatott volna,és akkor nem törént volna ez a baleset.Ha elbírnám viselni,hogy valami nem úgy történik ahogy én akarom,akkor nem rángattam volna úgy Robot,mint egy marionettbábút.Akkor most épségben és egészségben lenne.Inkább ne jött volna vissza!
A könnyek megállíthatatlan záporként hullottak szememből.Nem is próbáltam megállítani a könyáradatot.
-Szeretlek!-suttogtam,pedig tudtam,hogy nem hallja.
Ekkor,mint villámcsapás ért a gépek hangja.Oda néztem,s láttam,hogy Rob szívverése felgyorsult,s a vérnyomása is nőtt.Mi történik?Ezt nem értem.Kezdtem aggódni,s gyorsan a nővérhívó gombot kezdtem keresni tekintetemmel.Megtaláltam,s már nyúltam is volna amikor egy fáradt,gyönge nyögés megzavart.
-Rachel...
21.rész
Váratlan fordulat
-Hölgyem!Kisasszony!
A hang hatására minden egyes szőrszál felállt a testemen,a szívem pedig hevesebben kezdett verni.Egész életemben egyszer halottam,mégis belém vésődött ez a hang.Hátra fordultam és nem csalódtam.A repülőgép utolsó utasa állt velem szemben.Nagy,barna szemeit most is belém fúrta.Úgy éreztem a lelkemig hatol a pillantása.A testem azonnal válaszolt.A szám kiszáradt,éreztem,hogy leizzadok.Mégis mi ez az egész?Ez a férfi (akivel most találkoztam először),olyan hatással van rám...mintha már régóta ismerném.Mintha...Nem az nem lehet.
De igen.A vonzalom kettőnk között annyira egyértelmű volt,szinte csodálom,hogy más nem vette észre...De én Robot szeretem!Én hozzá tartozom!Nem táplálhatok vonzalmat (ráadásul ilyen erőset) más férfi iránt!Ez egyszerűen lehetetlen!Hogy érezhetek ilyet?Ilyen undorító,hűtlen caffka lennék?Mi ütött belém?
-Nem Rachel McAchlenhez van szerencsém?-kérdezte.
Már akkor kiéreztem a hangjából a tájszólást,amikor először megszólalt.Bár Rob is akcentussal beszélt,ennél a férfinél sokkal jobban éreztem.Nagyon feltűnő volt.
-De.Igen.-nyögtem idétlenül.Azonnal elpirultam.
Felém nyújtotta a kezét.
-Ian Teabing vagyok.Nagy rajongója.Az összes könyvét olvastam,igazán szeretem ahogy ír.-mondta mosolyogva.
-Rachel McAhlen.-nyújtottam jobbomat a fölötébb jóképű idegennek.Azaz most már nem is idegen.
-Ne haragudjon,hogy csak így leszólítottam.Biztosan siet.
-Nem,nem sietek.-Mi???Hiszen én Robhoz megyek.Sietek.Rohanok.Rob vár rám.-Vagyis...ami azt illeti...sietek.Egy...barátomat jöttem meglátogatni aki kórházban fekszik.-Barátomat?Miket beszélek?
-Persze.Megértem.Azért ha lesz ideje a következő öt napban,keressen meg.Munkaügyben vagyok itt,és még öt napig itt is maradok.Megadom a telefonszámom,azon elérhet.-már nyúlt is a táskájába.
Gyorsan gondolkodni kezdtem.Valamivel ki kell keverednem ebből a fölöttébb kellemetlen helyzetből.Vagy végem.
-Nem hiszem,hogy lenne időm...
-Kérem.-nézett mélyen a szemembe Ian.Megtalálta amit keresett.Egy fehér kártyát adott a kezembe.Amikor hozzám ért,úgy éreztem ezer meg ezer kis villám cikázik keresztül a testemen.A szívem ismételten gyorsabban kezdett dobogni.Elpirultam.Forróság öntött el.Zavartan elkaptam a pillantásom és elhúztam a kezem.Nem voltam elég gyors.Azalatt a pár másodperc alatt minden megváltozott.Addig a pár másodpercig csak Ian és én léteztünk.És ezt ő is tudta.Nyilvánvaló volt...
-Kérem.-ismételte csábos hangján és én nem tudtam nemet mondani.
-Rendben.-leheltem lemondóan.
-Köszönöm.-válaszolta olyan lazán,mintha semmi nem történt volna közöttünk.
-Nincs mit.-krahácsoltam.Idegesen pislogtam a kijárat felé.Mennem kéne.Mégis mire várok?Mennem kell.
-Ha gondolja elvihetem abba a kórházba amelyikbe menni készült.-ajánlotta mosolyogva.
-Nem,ez nem szükséges.Ön biztos nagyon elfoglalt.-a földet bámultam zavaromban.Teljesen elvesztem.
-Önre bármikor szakítanék időt.
Erre úgy kaptam fel a fejemet,minta a kezemet kérte volna.Hál' Istennek ilyesmiről szó sem volt.Még csak az kéne!
-Hát...ha arra megy.
-Pontosan.-felém nyújtotta a karját,de ezúttal elővigyázatos volt.Véletlenül sem ért hozzám.
Bólintottam és elmotyogtam valami "Köszönöm!" félét.Utána a kijárat felé vettük az irányt.Ian nem szólt semmit,de végig nagyon udvarias és segítőkész volt.Kinyitotta előttem az ajtót,hozta a csomagjaimat...Igazi úriember!
Istenem,miket beszélek?Hisz Rob is úriember!Ő is mindig ilyen volt velem!Akkor miért csinálok úgy,mintha ez férfi annyira különlegesen bánna velem?Ez őrület!
Nem kis meglepetésemre egy gyönyörű Mercedes várt minket a kijáratnál, sofőrrel.Igen.Nem semmi.
-Öööööö...Én...-nyögdécseltem,mint egy idióta.Ian helyében visítva menekülnék.De gyorsan.
-A cég aminek dolgozom rendelte ki.Az itt tartózkodásom alatt korlátlanul használhatom.
-Értem.-mondtam és beszálltam,miután a sofőr kinyitotta nekem az ajtót,közben pedig megkérdezte,hogy hová vigyen.Megmondtam,reménykedve,hogy jó helyen kötök majd ki.Ian betette a csomagtartóba a táskáimat,majd ő is beült.A kocsi belülről is pompásan festett.Biztos nagy nevű cégnél dolgozik és nagyon gazdag.Legalábbis a kocsiból és a márkás öltönyéből ezt veszem ki.Miután beszállt mellém,beszélni kezdett:
-Nagyon örülnék ha időt szakítana rám.Nálam vannak a könyveim,dedikálhatná azokat.Utána pedig mesélhetne az inspirációiról,meg hogy menny idő alatt írta meg...Ilyesmik.Ezek nagyon érdekelnek minden könyvel kapcsolatban,de ritkán kapni ezekre a kérdésekre választ.
-Hát...-ez aztán az értelmes válasz!-Ha lesz időm szívesen mesélek Önnek.Igen,ezek érdekes kérdések és témák,de az írók általában nem szeretnek erről beszélni.Olyan mintha a titkaikat mondanák el vadidegeneknek.
-Ez esetben beszélgethetünk másról is.
-Én nem tartozom ezek közé az írók közé.Nem értem miért nem beszélnek erről egyesek.Természetes,hogy ez érdekli az embereket és hogy tudni szeretnének erről.Az írók pedig az olvasókért vannak,szóval én beavatom az érdeklődőket.
-Ez kedves Öntől.Igazán értékelem.
Bólintottam,majd kibámultam az ablakon.
-Ön idevalósi?-kérdeztem még mindig bambulva.
-Nem,én Londonból származom.
-És hogy került ilyen messze a hazájától?
-Egyetemi éveim alatt meghaltak a szüleim.Testvérem és egyéb hozzátartozóm nem volt.Az egyetem után próbáltam elhelyezkedni Londonban,de nem találtam a helyem.Ekkor ajánlotta fel egy barátom,hogy költözzem hozzá Manhattanbe.Nem volt sok lehetőségem,szóval kimentem szerencsét próbálni.Azóta saját házam van és jól fizető állásom.
-Mit dolgozik?
-Fotós és operatőr vagyok.
-Hű!Ez aztán az érdekes szakma!-mondtam elismerően.-Mindig is érdekelt a fotózás...fiatalabb koromban készítettem is néhány fotósorozatot.Tudja,csak úgy hobbi szinten...
-Ki hitte volna,hogy maga ilyen sokoldalú tehetség?-kérdezte,s az arcán máris megjelent az a lenyűgöző mosoly.Ezzel sikerült zavarba hoznia.Ismét.Lassan megszokom.
-Nem mondanám,hogy tehetséges lennék,de szerettem megörökíteni a szép pillanatokat.
-Miket fotózott?-fejét oldalra döntötte és megtámasztotta a kezével.Teljesen elmerült beszélgetésünkben.
-Vicces pillanatokat,állatokat,a természetet...mindent ami megtetszett.
-Kezdetnek ez csodás.Nem lenne kedve kicsit komolyabban foglalkozni ezzel?
-Hát...Nem hiszem,hogy lenne rá időm...Meg keretem.-tettem hozzá szemlesütve.
-Én szívesen adnék Önnek órákat.Megtaníthatnám erre-arra.Természetesen ingyen.
Mielőtt válaszolhattam volna erre a kényelmetlen kérdésre,az idős úr aki a kocsit vezette megszólalt,hogy megérkeztünk.Lovagomra pillantottam,aki most is engem nézett.Egy pillanatra elmerültem szemének barna folyamában,de aztán észbe kaptam.
-Köszönöm a fuvart.Igazán kedves volt Öntől.
-Ugyan,szóra sem érdemes.
Elhúztam a számat,majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam.A sofőr már kivette a csomagtartóból a táskáimat,most mosolyogva nyújtotta át.
-Köszönöm.-mondtam,mire ő csak legyintett egyet.
Az utazótáskát lettem a járdára,a kézi táskámat a vállamra vettem.Lehajoltam és beszóltam az időközben lehúzott ablakon.
-Még egyszer köszönöm.Ha lesz időm...
-Még látjuk egymást.-mondta minden kétséget kizáróan,majd intett a sofőrnek és a kocsi elhúzott mellőlem.
-Hölgyem!Kisasszony!
A hang hatására minden egyes szőrszál felállt a testemen,a szívem pedig hevesebben kezdett verni.Egész életemben egyszer halottam,mégis belém vésődött ez a hang.Hátra fordultam és nem csalódtam.A repülőgép utolsó utasa állt velem szemben.Nagy,barna szemeit most is belém fúrta.Úgy éreztem a lelkemig hatol a pillantása.A testem azonnal válaszolt.A szám kiszáradt,éreztem,hogy leizzadok.Mégis mi ez az egész?Ez a férfi (akivel most találkoztam először),olyan hatással van rám...mintha már régóta ismerném.Mintha...Nem az nem lehet.
De igen.A vonzalom kettőnk között annyira egyértelmű volt,szinte csodálom,hogy más nem vette észre...De én Robot szeretem!Én hozzá tartozom!Nem táplálhatok vonzalmat (ráadásul ilyen erőset) más férfi iránt!Ez egyszerűen lehetetlen!Hogy érezhetek ilyet?Ilyen undorító,hűtlen caffka lennék?Mi ütött belém?
-Nem Rachel McAchlenhez van szerencsém?-kérdezte.
Már akkor kiéreztem a hangjából a tájszólást,amikor először megszólalt.Bár Rob is akcentussal beszélt,ennél a férfinél sokkal jobban éreztem.Nagyon feltűnő volt.
-De.Igen.-nyögtem idétlenül.Azonnal elpirultam.
Felém nyújtotta a kezét.
-Ian Teabing vagyok.Nagy rajongója.Az összes könyvét olvastam,igazán szeretem ahogy ír.-mondta mosolyogva.
-Rachel McAhlen.-nyújtottam jobbomat a fölötébb jóképű idegennek.Azaz most már nem is idegen.
-Ne haragudjon,hogy csak így leszólítottam.Biztosan siet.
-Nem,nem sietek.-Mi???Hiszen én Robhoz megyek.Sietek.Rohanok.Rob vár rám.-Vagyis...ami azt illeti...sietek.Egy...barátomat jöttem meglátogatni aki kórházban fekszik.-Barátomat?Miket beszélek?
-Persze.Megértem.Azért ha lesz ideje a következő öt napban,keressen meg.Munkaügyben vagyok itt,és még öt napig itt is maradok.Megadom a telefonszámom,azon elérhet.-már nyúlt is a táskájába.
Gyorsan gondolkodni kezdtem.Valamivel ki kell keverednem ebből a fölöttébb kellemetlen helyzetből.Vagy végem.
-Nem hiszem,hogy lenne időm...
-Kérem.-nézett mélyen a szemembe Ian.Megtalálta amit keresett.Egy fehér kártyát adott a kezembe.Amikor hozzám ért,úgy éreztem ezer meg ezer kis villám cikázik keresztül a testemen.A szívem ismételten gyorsabban kezdett dobogni.Elpirultam.Forróság öntött el.Zavartan elkaptam a pillantásom és elhúztam a kezem.Nem voltam elég gyors.Azalatt a pár másodperc alatt minden megváltozott.Addig a pár másodpercig csak Ian és én léteztünk.És ezt ő is tudta.Nyilvánvaló volt...
-Kérem.-ismételte csábos hangján és én nem tudtam nemet mondani.
-Rendben.-leheltem lemondóan.
-Köszönöm.-válaszolta olyan lazán,mintha semmi nem történt volna közöttünk.
-Nincs mit.-krahácsoltam.Idegesen pislogtam a kijárat felé.Mennem kéne.Mégis mire várok?Mennem kell.
-Ha gondolja elvihetem abba a kórházba amelyikbe menni készült.-ajánlotta mosolyogva.
-Nem,ez nem szükséges.Ön biztos nagyon elfoglalt.-a földet bámultam zavaromban.Teljesen elvesztem.
-Önre bármikor szakítanék időt.
Erre úgy kaptam fel a fejemet,minta a kezemet kérte volna.Hál' Istennek ilyesmiről szó sem volt.Még csak az kéne!
-Hát...ha arra megy.
-Pontosan.-felém nyújtotta a karját,de ezúttal elővigyázatos volt.Véletlenül sem ért hozzám.
Bólintottam és elmotyogtam valami "Köszönöm!" félét.Utána a kijárat felé vettük az irányt.Ian nem szólt semmit,de végig nagyon udvarias és segítőkész volt.Kinyitotta előttem az ajtót,hozta a csomagjaimat...Igazi úriember!
Istenem,miket beszélek?Hisz Rob is úriember!Ő is mindig ilyen volt velem!Akkor miért csinálok úgy,mintha ez férfi annyira különlegesen bánna velem?Ez őrület!
Nem kis meglepetésemre egy gyönyörű Mercedes várt minket a kijáratnál, sofőrrel.Igen.Nem semmi.
-Öööööö...Én...-nyögdécseltem,mint egy idióta.Ian helyében visítva menekülnék.De gyorsan.
-A cég aminek dolgozom rendelte ki.Az itt tartózkodásom alatt korlátlanul használhatom.
-Értem.-mondtam és beszálltam,miután a sofőr kinyitotta nekem az ajtót,közben pedig megkérdezte,hogy hová vigyen.Megmondtam,reménykedve,hogy jó helyen kötök majd ki.Ian betette a csomagtartóba a táskáimat,majd ő is beült.A kocsi belülről is pompásan festett.Biztos nagy nevű cégnél dolgozik és nagyon gazdag.Legalábbis a kocsiból és a márkás öltönyéből ezt veszem ki.Miután beszállt mellém,beszélni kezdett:
-Nagyon örülnék ha időt szakítana rám.Nálam vannak a könyveim,dedikálhatná azokat.Utána pedig mesélhetne az inspirációiról,meg hogy menny idő alatt írta meg...Ilyesmik.Ezek nagyon érdekelnek minden könyvel kapcsolatban,de ritkán kapni ezekre a kérdésekre választ.
-Hát...-ez aztán az értelmes válasz!-Ha lesz időm szívesen mesélek Önnek.Igen,ezek érdekes kérdések és témák,de az írók általában nem szeretnek erről beszélni.Olyan mintha a titkaikat mondanák el vadidegeneknek.
-Ez esetben beszélgethetünk másról is.
-Én nem tartozom ezek közé az írók közé.Nem értem miért nem beszélnek erről egyesek.Természetes,hogy ez érdekli az embereket és hogy tudni szeretnének erről.Az írók pedig az olvasókért vannak,szóval én beavatom az érdeklődőket.
-Ez kedves Öntől.Igazán értékelem.
Bólintottam,majd kibámultam az ablakon.
-Ön idevalósi?-kérdeztem még mindig bambulva.
-Nem,én Londonból származom.
-És hogy került ilyen messze a hazájától?
-Egyetemi éveim alatt meghaltak a szüleim.Testvérem és egyéb hozzátartozóm nem volt.Az egyetem után próbáltam elhelyezkedni Londonban,de nem találtam a helyem.Ekkor ajánlotta fel egy barátom,hogy költözzem hozzá Manhattanbe.Nem volt sok lehetőségem,szóval kimentem szerencsét próbálni.Azóta saját házam van és jól fizető állásom.
-Mit dolgozik?
-Fotós és operatőr vagyok.
-Hű!Ez aztán az érdekes szakma!-mondtam elismerően.-Mindig is érdekelt a fotózás...fiatalabb koromban készítettem is néhány fotósorozatot.Tudja,csak úgy hobbi szinten...
-Ki hitte volna,hogy maga ilyen sokoldalú tehetség?-kérdezte,s az arcán máris megjelent az a lenyűgöző mosoly.Ezzel sikerült zavarba hoznia.Ismét.Lassan megszokom.
-Nem mondanám,hogy tehetséges lennék,de szerettem megörökíteni a szép pillanatokat.
-Miket fotózott?-fejét oldalra döntötte és megtámasztotta a kezével.Teljesen elmerült beszélgetésünkben.
-Vicces pillanatokat,állatokat,a természetet...mindent ami megtetszett.
-Kezdetnek ez csodás.Nem lenne kedve kicsit komolyabban foglalkozni ezzel?
-Hát...Nem hiszem,hogy lenne rá időm...Meg keretem.-tettem hozzá szemlesütve.
-Én szívesen adnék Önnek órákat.Megtaníthatnám erre-arra.Természetesen ingyen.
Mielőtt válaszolhattam volna erre a kényelmetlen kérdésre,az idős úr aki a kocsit vezette megszólalt,hogy megérkeztünk.Lovagomra pillantottam,aki most is engem nézett.Egy pillanatra elmerültem szemének barna folyamában,de aztán észbe kaptam.
-Köszönöm a fuvart.Igazán kedves volt Öntől.
-Ugyan,szóra sem érdemes.
Elhúztam a számat,majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam.A sofőr már kivette a csomagtartóból a táskáimat,most mosolyogva nyújtotta át.
-Köszönöm.-mondtam,mire ő csak legyintett egyet.
Az utazótáskát lettem a járdára,a kézi táskámat a vállamra vettem.Lehajoltam és beszóltam az időközben lehúzott ablakon.
-Még egyszer köszönöm.Ha lesz időm...
-Még látjuk egymást.-mondta minden kétséget kizáróan,majd intett a sofőrnek és a kocsi elhúzott mellőlem.
20.rész
1500 km
-A reptérre,de azonnal!-kiáltottam amint bepattantam a hátsó ülésre.Az utazótáskámat a földre dobtam,a kézi táskámat pedig letettem az ülésre.Tompán érzékeltem,ahogy a kocsi megindul.Nem foglalkoztam vele.Elővettem a mobilom és Aprilt tárcsáztam.
-Szia Rachel!Mizu?-szólt élénken a telefonba.
A könnyeimmel küszködve gyorsan mesélni kezdtem:
-Szia!Tennél nekem egy szívességet?Sürgősen Los Angelesbe kellett utaznom Rob miatt.Nem tudom meddig leszek távol.Tudnál vigyázni Anniere?Ma este át kéne menned hozzá,meg holnap suli után,és így tovább.Néha rá is kéne telefonálnod.Majd én hívlak és beszélünk.Van nála pénz,azzal ne törődj,de ha kell akkor tudod hol tartjuk.
-Nyugi Rachel,ebből nem értek semmit!Vigyázzak Anniere?
-Igen!Kérlek!
-Oké,a többit tudni fogom.De mi van veled?Annyira ideges a hangod.Mi történt?
-Robot elütötte egy taxi.-sírtam fel.-Kórházban fekszik élet-halál között.
-Istenem!-nyögte April.-Azaz semmi baj!Ne idegeskedj!Minden rendben lesz.
-Jaj,Ap,nem tudom.Nem tudom.
-Nyugi Rachel,ne félj!NINCS OKOD FÉLNI!-taglalta lassan,nyugodtan.Ebben profi volt.-Annie miatt ne izgulj,jól elleszünk kettecskén.De ha akarod szólok Samnek is.
-Igen,az jó lenne.-szipogtam még mindig elkeseredve.
-Hol vagy most?
-Taxiban a reptér fele.De mindjárt ott vagyunk.Leteszem,oké?Szia és köszönök mindent!
-Értem.Oké,Rachel,szia.Semmiség az egész.Csók!
Utolsó mondatát szinte nem is hallottam.Kinyomtam a telefonom és zsebre vágtam.A pénztárcámat kezdtem keresgélni.Remegő kezekkel nyújtottam a sofőr felé a bankjegyeket.Pontosan annyit amennyit a taxióra mutatott.
-De hölgyem!Hiszen még oda sem értünk!
-Itt jó lesz,köszönöm.-mondtam és elraktam a tárcámat.A vállamra vettem a kézi táskámat és kézbe vettem az utazó táskámat.Kinyitottam az ajtót,noha a kocsi még meg sem állt.Kipattantam és rohanni kezdtem.Nem foglalkoztam a taxis méltatlankodó kiabálásával.Pár perc múlva (mialatt rémképek ezrei viharzottak keresztül gondolataimon) beértem a reptérre.A legközelebb eső kasszához rohantam.Hála Istennek itt álltak a legkevesebben!A legelöl álló fiatal fiú megvette a jegyét és szerencsémre sietősen távozott.Ám a második vevővel már nem volt ilyen szerencsém.Egy idős hölgy volt,aki előttem állt,s korához méltó tempóban intézkedett.Majd megőrültem amíg kiválasztotta a megfelelő járatot.
-Kapkodja már magát!-förmedtem rá.
Erre eltátotta a száját,s nagy szemeket meresztett rám.Szinte már megbántam,hogy így ráripakodtam,de ekkor beszélni kezdett:
-Mégis hogy képzelte ezt kisasszony?Ejnye!Illik így beszélni egy idős hölggyel?Tisztelettel kéne bánnia az idős emberekkel...
-Jaj,fogja már be!
Hápogni kezdett,de utána meggondolta magát.Megvette a jegyét és megvető pillantásokkal eltipegett.El sem tudom mondani mennyire nem érdekelt!
-Az első Los Angelesbe induló repülőre kérnék egy jegyet!-hadartam a pénztárnál ülő csinos fiatal nőnek.
Bólintott és a monitort kezdte vizslatni.
-Igen,itt is van.-csicseregte.-Micsoda mázlista!-nevetett fel vidáman.-Már csak két hely van erre a járatra!Hová adjam,a gép hátuljába,vagy előre az ablak mellé?
-Teljesen mindegy.
-Rendben.-már megint ez a csicsergő hang!Az idegeimre megy!
Ezek után adott egy prospektust a jegy mellé.Kifizettem a jegyet,majd miután a nő nagyjából elmondta,hogy merre kell mennem elrohantam.Nem érdekelt az udvariasság,csak az,hogy minél előbb a gépen üljek és menjek Robhoz.A nyilak és táblák segítségével eljutottam az ellenőrző pultig.Jegyemet beszálló kártyára váltották és ellenőriztek.A táskámat leadtam,majd rohantam a gépig.Már csak öt perc volt az indulásig,sietnem kellett!Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a gépig,kártyámat a légiutaskísérő kezébe nyomtam és elmotyogtam valami köszönésfélét.
-Jó napot!-köszöntött megnyerő mosollyal egy húszas évei végén járó nő.
Biccentettem.Babrált valamit a kártyámmal,de nem foglalkoztam vele.Ideges pillantásokat lövelltem a gép felé.
-Azt is magával akarja vinni?-kérdezte a táskámra mutatva.
-Persze!-mondtam kissé meglepődve.Mégis mit gondolt?Elhozom a táskámat,aztán a reptéren hagyom?
-Leellenőrizték?
-Nem,tele van bombákkal.Mégis mit gondol?-csattantam fel.Megőrülök az ilyen hülye emberektől!
Furcsa pillantásokat vetett felém.
-Most viccel?
-Nem,én vagyok Osama Bin Laden.-mondtam erőltetett,hülye vigyorral az arcomon.
-Megnézhetném?-kérdezte,s fejével a táskám felé bökött.
-Ha akarja!-átadtam neki a táskámat.Ha ezzel megnyugtathatom...
-Rendben.Köszönöm.-válaszolta,de zavart pillantásokat vetett felém,amikor elvettem a táskámat.
Bólintottam.Na most kéne bemennem!De...nem tudom.Eddig csak néhányszor (kb.hatszor) utaztam repülőn,nem vagyok jártas benne.Merre kell mennem?És hol a helyem?
Félénken megkérdeztem:
-Megtudná mutatni,hogy hová kell leülnöm?
-Persze,majd megmutatom.De várjuk meg ezt a fiatalembert is!-szólt kedvesen mosolyogva,fejével egy a lépcsőn felsiető férfi felé intve.A férfi a kártyáját a nő kezébe nyomta,majd erős brit akcentussal köszöntött minket.A nő egy csábos mosollyal és egy elbűvölő "Jó napot!"-tal fogadta,én csak egy biccentést tudtam végrehajtani.
-Csak ennyi csomagja van uram?-kérdezte a fiatal nő,de a férfi ügyet sem vetett rá.Meleg,barna szemeivel engem fürkészett.A pillantása egyszerre égetett és hűttöt le.Lesütöttem a tekintetem,éreztem amint a nyakamtól a homlokomig elönt a pír.Harmadjára ismételte el a kérdését a légiutaskísérő mire a férfi méltóztatott figyelni rá.
Ezek után az események gyorsan történtek.A férfi gyönyörű szemei után már csak arra emlékszem,hogy a helyemen ülök,s hallom,amint bemondják,hogy kapcsoljuk be az öveinket.Kábultan eleget tettem az utasításnak,majd hátradőltem és lehunytam a szemem.Liftezni kezdett a gyomrom amikor éreztem,hogy a gép felemelkedik.Próbáltam lenyugodni,hogy rosszullétem elmúljon,de nem ment.A szívem majd' kiugrott a helyéről,a bőröm nyirkos volt.
-Jól érzi magát?-egy fiatal,szőke hajú,világoskék szemű nő hajolt felém.Az arca nagyon különleges volt,de szép.Elsőre nem mondtam volna szépnek,de miután jobban megnéztem felfedeztem különleges vonásaiban a szépséget.Annyira fiatal volt!Huszonegy ha volt...
Bambán néztem rá,nem értettem,hogy miért kérdezi.És azt sem értettem,hogy ő miért áll,amikor még mindenki a helyén volt.
-Vanessa vagyok.Légiutaskísérő.
Ezzel megválaszolta kimondatlan kérdésem.Nem válaszoltam,féltem hogy ha kinyitom a számat elhányom magam.Csak megráztam a fejem.
-Nyugodjon meg!Nincs semmi baj!Természetes,hogy rosszul van.Nem gyakran utazik repülővel,igaz?-kérdezte kedves,lágy hangon.
Kezét a homlokomra tette,majd a hajamat kezdte simogatni.
-Nyugodjon meg.Nem lesz semmi baj.Csak lélegezzen mélyeket!Mindjárt elmúlik.
S lassan tényleg így történt.Elmúlt az émelygés,a szívverésem is lassulni kezdett.Nagyokat lélegeztem,próbáltam lehiggadni.
-Látja,hogy mindjárt jobb!Csak így tovább!-elemelte a kezét,s lassan eltávolodott.-Csak szóljon ha rosszabbul van.Kér egy kis vizet?
Hálásan ránéztem és bólintottam.Ezzel elment.Már jobban éreztem magam,de nem nyugodtam meg.Egyre csak kattogott az agyam,egyik gondolat rémisztőbb volt,mint a másik.Mi lesz ha későn érek oda?Mi lesz ha Rob meghal vagy rosszabbodik az állapota?Annie mit fog csinálni addig amíg távol vagyok?Vajon Fred mit gondol rólam?Lesznek paparazzik?Ahogy ezekre gondoltam éreztem,hogy kiszárad a szám és remegni kezd a kezem.Rémes helyzetben voltam és a jövő is aggasztott.Annyira aggódtam Robért!Nem élem túl ha bármi baja esik!Annyira szeretem,egyszerűen nem történhet meg,hogy baja esik!Vanessa visszatért,egy pohár vizet tartott a kezében.Lehajtotta a tálcámat és a pohártartóba tette a poharat.
-Szóljon ha bármire szüksége van.
A pohárért nyúltam,noha féltem,hogy kilöttyintem a benne lévő hideg vizet.Egy húzásra megittam,majd a táskámban kezdtem keresgélni.Elővettem egy zsebkendőt és megtöröltem a számat és az arcomat.Majd hátradőltem és lehunytam a szemeim.Kimerített az izgalom,de nem bírtam elaludni.Rosszabbnál rosszabb gondolatok gyötörtek,kétségbe voltam esve.Létezik az,hogy elveszik tőlem azt a férfit akit a legjobban szeretek?
A legrosszabb nyilván az volt,hogy attól rettegtem túl későn érkezek meg.Szinte láttam magam előtt az imádott férfit,s ez ha lehet még rontott is a helyzeten.Annyira vágytam rá!Szerettem volna érezni az érintését,hallani a hangját,látni a mosolyát.Mikor fog legközelebb mosolyogni?Fog egyáltalán valaha is?Nem élném túl,ha nem.Gondolataim egyre csak körülötte forogtak.Visszaidéztem,hogy milyen volt először élőben látni.Életem egyik legjobb pillanata volt.Ahogy megláttam a pub falának támaszkodva,ahogy átható tekintetével engem néz...Aztán a mostani "első" találkánkra gondoltam.Amikor megláttam,tudtam,hogy elvesztem.Egyetlen pillantás elég volt,hogy elvesszek...Ő a végzetem.Már akkor éreztem,hogy az övé leszek amikor először csókolt meg...Az övé vagyok,s bárhogy alakul az övé leszek.Szeretem,ahogy csak egy nő szerethet egy férfit!
Életem leghosszabb és leggyötrelmesebb 1500 km-e volt ez.Azt hittem sosem lesz vége,s így fogok meghalni kétségek közt vergődve,az izgalomtól félholtan,de akkor bemondták,hogy készülődünk a leszálláshoz.Nagyot sóhajtottam.Megérkeztünk.Ez itt Los Angeles.Egyáltalán nem olyan,mint 17 éve.Akkor reményekkel és vágyakkal telve,boldogan léptem ki az ajtón.Most a lehető legrosszabb állapotban hagytam el a repülőgépet.Ép rohantam volna a kijárat felé,amikor ismeretlen ismerős hangját hallottam meg a hátam mögött.
-A reptérre,de azonnal!-kiáltottam amint bepattantam a hátsó ülésre.Az utazótáskámat a földre dobtam,a kézi táskámat pedig letettem az ülésre.Tompán érzékeltem,ahogy a kocsi megindul.Nem foglalkoztam vele.Elővettem a mobilom és Aprilt tárcsáztam.
-Szia Rachel!Mizu?-szólt élénken a telefonba.
A könnyeimmel küszködve gyorsan mesélni kezdtem:
-Szia!Tennél nekem egy szívességet?Sürgősen Los Angelesbe kellett utaznom Rob miatt.Nem tudom meddig leszek távol.Tudnál vigyázni Anniere?Ma este át kéne menned hozzá,meg holnap suli után,és így tovább.Néha rá is kéne telefonálnod.Majd én hívlak és beszélünk.Van nála pénz,azzal ne törődj,de ha kell akkor tudod hol tartjuk.
-Nyugi Rachel,ebből nem értek semmit!Vigyázzak Anniere?
-Igen!Kérlek!
-Oké,a többit tudni fogom.De mi van veled?Annyira ideges a hangod.Mi történt?
-Robot elütötte egy taxi.-sírtam fel.-Kórházban fekszik élet-halál között.
-Istenem!-nyögte April.-Azaz semmi baj!Ne idegeskedj!Minden rendben lesz.
-Jaj,Ap,nem tudom.Nem tudom.
-Nyugi Rachel,ne félj!NINCS OKOD FÉLNI!-taglalta lassan,nyugodtan.Ebben profi volt.-Annie miatt ne izgulj,jól elleszünk kettecskén.De ha akarod szólok Samnek is.
-Igen,az jó lenne.-szipogtam még mindig elkeseredve.
-Hol vagy most?
-Taxiban a reptér fele.De mindjárt ott vagyunk.Leteszem,oké?Szia és köszönök mindent!
-Értem.Oké,Rachel,szia.Semmiség az egész.Csók!
Utolsó mondatát szinte nem is hallottam.Kinyomtam a telefonom és zsebre vágtam.A pénztárcámat kezdtem keresgélni.Remegő kezekkel nyújtottam a sofőr felé a bankjegyeket.Pontosan annyit amennyit a taxióra mutatott.
-De hölgyem!Hiszen még oda sem értünk!
-Itt jó lesz,köszönöm.-mondtam és elraktam a tárcámat.A vállamra vettem a kézi táskámat és kézbe vettem az utazó táskámat.Kinyitottam az ajtót,noha a kocsi még meg sem állt.Kipattantam és rohanni kezdtem.Nem foglalkoztam a taxis méltatlankodó kiabálásával.Pár perc múlva (mialatt rémképek ezrei viharzottak keresztül gondolataimon) beértem a reptérre.A legközelebb eső kasszához rohantam.Hála Istennek itt álltak a legkevesebben!A legelöl álló fiatal fiú megvette a jegyét és szerencsémre sietősen távozott.Ám a második vevővel már nem volt ilyen szerencsém.Egy idős hölgy volt,aki előttem állt,s korához méltó tempóban intézkedett.Majd megőrültem amíg kiválasztotta a megfelelő járatot.
-Kapkodja már magát!-förmedtem rá.
Erre eltátotta a száját,s nagy szemeket meresztett rám.Szinte már megbántam,hogy így ráripakodtam,de ekkor beszélni kezdett:
-Mégis hogy képzelte ezt kisasszony?Ejnye!Illik így beszélni egy idős hölggyel?Tisztelettel kéne bánnia az idős emberekkel...
-Jaj,fogja már be!
Hápogni kezdett,de utána meggondolta magát.Megvette a jegyét és megvető pillantásokkal eltipegett.El sem tudom mondani mennyire nem érdekelt!
-Az első Los Angelesbe induló repülőre kérnék egy jegyet!-hadartam a pénztárnál ülő csinos fiatal nőnek.
Bólintott és a monitort kezdte vizslatni.
-Igen,itt is van.-csicseregte.-Micsoda mázlista!-nevetett fel vidáman.-Már csak két hely van erre a járatra!Hová adjam,a gép hátuljába,vagy előre az ablak mellé?
-Teljesen mindegy.
-Rendben.-már megint ez a csicsergő hang!Az idegeimre megy!
Ezek után adott egy prospektust a jegy mellé.Kifizettem a jegyet,majd miután a nő nagyjából elmondta,hogy merre kell mennem elrohantam.Nem érdekelt az udvariasság,csak az,hogy minél előbb a gépen üljek és menjek Robhoz.A nyilak és táblák segítségével eljutottam az ellenőrző pultig.Jegyemet beszálló kártyára váltották és ellenőriztek.A táskámat leadtam,majd rohantam a gépig.Már csak öt perc volt az indulásig,sietnem kellett!Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a gépig,kártyámat a légiutaskísérő kezébe nyomtam és elmotyogtam valami köszönésfélét.
-Jó napot!-köszöntött megnyerő mosollyal egy húszas évei végén járó nő.
Biccentettem.Babrált valamit a kártyámmal,de nem foglalkoztam vele.Ideges pillantásokat lövelltem a gép felé.
-Azt is magával akarja vinni?-kérdezte a táskámra mutatva.
-Persze!-mondtam kissé meglepődve.Mégis mit gondolt?Elhozom a táskámat,aztán a reptéren hagyom?
-Leellenőrizték?
-Nem,tele van bombákkal.Mégis mit gondol?-csattantam fel.Megőrülök az ilyen hülye emberektől!
Furcsa pillantásokat vetett felém.
-Most viccel?
-Nem,én vagyok Osama Bin Laden.-mondtam erőltetett,hülye vigyorral az arcomon.
-Megnézhetném?-kérdezte,s fejével a táskám felé bökött.
-Ha akarja!-átadtam neki a táskámat.Ha ezzel megnyugtathatom...
-Rendben.Köszönöm.-válaszolta,de zavart pillantásokat vetett felém,amikor elvettem a táskámat.
Bólintottam.Na most kéne bemennem!De...nem tudom.Eddig csak néhányszor (kb.hatszor) utaztam repülőn,nem vagyok jártas benne.Merre kell mennem?És hol a helyem?
Félénken megkérdeztem:
-Megtudná mutatni,hogy hová kell leülnöm?
-Persze,majd megmutatom.De várjuk meg ezt a fiatalembert is!-szólt kedvesen mosolyogva,fejével egy a lépcsőn felsiető férfi felé intve.A férfi a kártyáját a nő kezébe nyomta,majd erős brit akcentussal köszöntött minket.A nő egy csábos mosollyal és egy elbűvölő "Jó napot!"-tal fogadta,én csak egy biccentést tudtam végrehajtani.
-Csak ennyi csomagja van uram?-kérdezte a fiatal nő,de a férfi ügyet sem vetett rá.Meleg,barna szemeivel engem fürkészett.A pillantása egyszerre égetett és hűttöt le.Lesütöttem a tekintetem,éreztem amint a nyakamtól a homlokomig elönt a pír.Harmadjára ismételte el a kérdését a légiutaskísérő mire a férfi méltóztatott figyelni rá.
Ezek után az események gyorsan történtek.A férfi gyönyörű szemei után már csak arra emlékszem,hogy a helyemen ülök,s hallom,amint bemondják,hogy kapcsoljuk be az öveinket.Kábultan eleget tettem az utasításnak,majd hátradőltem és lehunytam a szemem.Liftezni kezdett a gyomrom amikor éreztem,hogy a gép felemelkedik.Próbáltam lenyugodni,hogy rosszullétem elmúljon,de nem ment.A szívem majd' kiugrott a helyéről,a bőröm nyirkos volt.
-Jól érzi magát?-egy fiatal,szőke hajú,világoskék szemű nő hajolt felém.Az arca nagyon különleges volt,de szép.Elsőre nem mondtam volna szépnek,de miután jobban megnéztem felfedeztem különleges vonásaiban a szépséget.Annyira fiatal volt!Huszonegy ha volt...
Bambán néztem rá,nem értettem,hogy miért kérdezi.És azt sem értettem,hogy ő miért áll,amikor még mindenki a helyén volt.
-Vanessa vagyok.Légiutaskísérő.
Ezzel megválaszolta kimondatlan kérdésem.Nem válaszoltam,féltem hogy ha kinyitom a számat elhányom magam.Csak megráztam a fejem.
-Nyugodjon meg!Nincs semmi baj!Természetes,hogy rosszul van.Nem gyakran utazik repülővel,igaz?-kérdezte kedves,lágy hangon.
Kezét a homlokomra tette,majd a hajamat kezdte simogatni.
-Nyugodjon meg.Nem lesz semmi baj.Csak lélegezzen mélyeket!Mindjárt elmúlik.
S lassan tényleg így történt.Elmúlt az émelygés,a szívverésem is lassulni kezdett.Nagyokat lélegeztem,próbáltam lehiggadni.
-Látja,hogy mindjárt jobb!Csak így tovább!-elemelte a kezét,s lassan eltávolodott.-Csak szóljon ha rosszabbul van.Kér egy kis vizet?
Hálásan ránéztem és bólintottam.Ezzel elment.Már jobban éreztem magam,de nem nyugodtam meg.Egyre csak kattogott az agyam,egyik gondolat rémisztőbb volt,mint a másik.Mi lesz ha későn érek oda?Mi lesz ha Rob meghal vagy rosszabbodik az állapota?Annie mit fog csinálni addig amíg távol vagyok?Vajon Fred mit gondol rólam?Lesznek paparazzik?Ahogy ezekre gondoltam éreztem,hogy kiszárad a szám és remegni kezd a kezem.Rémes helyzetben voltam és a jövő is aggasztott.Annyira aggódtam Robért!Nem élem túl ha bármi baja esik!Annyira szeretem,egyszerűen nem történhet meg,hogy baja esik!Vanessa visszatért,egy pohár vizet tartott a kezében.Lehajtotta a tálcámat és a pohártartóba tette a poharat.
-Szóljon ha bármire szüksége van.
A pohárért nyúltam,noha féltem,hogy kilöttyintem a benne lévő hideg vizet.Egy húzásra megittam,majd a táskámban kezdtem keresgélni.Elővettem egy zsebkendőt és megtöröltem a számat és az arcomat.Majd hátradőltem és lehunytam a szemeim.Kimerített az izgalom,de nem bírtam elaludni.Rosszabbnál rosszabb gondolatok gyötörtek,kétségbe voltam esve.Létezik az,hogy elveszik tőlem azt a férfit akit a legjobban szeretek?
A legrosszabb nyilván az volt,hogy attól rettegtem túl későn érkezek meg.Szinte láttam magam előtt az imádott férfit,s ez ha lehet még rontott is a helyzeten.Annyira vágytam rá!Szerettem volna érezni az érintését,hallani a hangját,látni a mosolyát.Mikor fog legközelebb mosolyogni?Fog egyáltalán valaha is?Nem élném túl,ha nem.Gondolataim egyre csak körülötte forogtak.Visszaidéztem,hogy milyen volt először élőben látni.Életem egyik legjobb pillanata volt.Ahogy megláttam a pub falának támaszkodva,ahogy átható tekintetével engem néz...Aztán a mostani "első" találkánkra gondoltam.Amikor megláttam,tudtam,hogy elvesztem.Egyetlen pillantás elég volt,hogy elvesszek...Ő a végzetem.Már akkor éreztem,hogy az övé leszek amikor először csókolt meg...Az övé vagyok,s bárhogy alakul az övé leszek.Szeretem,ahogy csak egy nő szerethet egy férfit!
Életem leghosszabb és leggyötrelmesebb 1500 km-e volt ez.Azt hittem sosem lesz vége,s így fogok meghalni kétségek közt vergődve,az izgalomtól félholtan,de akkor bemondták,hogy készülődünk a leszálláshoz.Nagyot sóhajtottam.Megérkeztünk.Ez itt Los Angeles.Egyáltalán nem olyan,mint 17 éve.Akkor reményekkel és vágyakkal telve,boldogan léptem ki az ajtón.Most a lehető legrosszabb állapotban hagytam el a repülőgépet.Ép rohantam volna a kijárat felé,amikor ismeretlen ismerős hangját hallottam meg a hátam mögött.
18.rész
A Center és a World sarkán
Minden rendben haladt.Rob telefonált és azt mondta a sajtótájékoztató jól sikerült,s bár még mindig keringenek pletykák róla és a "titokzatos edmontoni hölgyről,aki megdobogtatta a szívét",némileg sikerült tisztázni a helyzetet.Vidám volt a hangja,kiegyensúlyozottnak tűnt.Elmondta,hogy már két fotósorozatot csináltak róla és három interjún volt,de jól érzi magát,és ha minden jól alakul a hétvégére visszajöhet.Még egy üzleti vacsora,egy filmbemutató,két interjú,egy ruhapróba és egy rövidfilm-sorozat előkészületei várnak rá.Ismét elkezdte a szokásos edzését és egy los angelesi haverjával is találkozott.Nagyon optimistának tűnt a jövőt illetően,de én nem voltam ennyire bizakodó.Pláne,hogy az Interneten is elterjedtek a képek és a híresztelések,sőt még négy magazin cikkezett rólunk.Az ilyenek soha nem adják fel,s ki tudja mi sülhet ki még ebből?Robnak is elmondtam aggodalmaimat,de ő biztatott,hogy menni fog a dolog,nem lesz gond.Az én torkomban azonban megmaradt a gombóc,ami ezt a teret illeti.
Más tereken azonban jól alakultak az ügyeim.Sophie és Andrew is megvoltak elégedve a munkámmal,sőt újabb felkérésekkel halmoztak el.Három filmet kellett megnéznem,s kritikát írnom róluk egy Internetes felkérés kapcsán.Nem voltam kritikus,de a netes portál szerkesztője ragaszkodott hozzám és nagyon jó fizetséget ajánlott.
Annie kicsit lenyugodott a napok folyamán,úgy tűnt egyre jobban érzi magát a bőrében.Csütörtökön beszélt is Robbal,s miután letette beszélgettem vele.Éreztem,hogy szüksége van Robra,ragaszkodik hozzá.Valahogy olyan más lett.Jót tett neki ez a kis "kaland",biztos a javára válik majd.
Alig vártam a szombatot,hogy újra lássam Robot.Késő délelőtt indult a gépe,szóval délutánra vártuk.Korán keltem és mielőtt Annie felébredt volna lufikkal,szalagokkal és egy nagy "Happy Birthday Annie!" felirattal díszítettem a lakást.Elkészítettem neki a kedvenc reggelijét,a málnás-csokoládés palacsintát és egy kis tejszínhabos forró csokival az ágyba vittem neki.
-Jó reggelt,Kincsem!
-Anya!-motyogta álmos tekintettel.
A tálcát (amire egy szál vörös rózsát is tettem) letettem az éjjeliszekrényére is leültem az ágya szélére.
-Nagyon boldog születésnapot kívánok!-suttogtam és megsimogattam a kezét.
-Óh,Anya!-mondta és a nyakamba borult.-Köszönöm szépen!Annyira klassz vagy!
Továbbra is ölelt és egy nagy puszit nyomott az arcomra.Éreztem,hogy elérzékenyülök,ezért inkább beszélni kezdtem.
-A kedvencedet hoztam reggelire.Utána délelőttre kibéreltem a bowling pályát neked és a barátaidnak.
-El sem hiszem!Ez...Ez fantasztikus!Köszi Anya!-kiáltotta boldogan.Csak úgy ragyogott a szeme.
-Várj,még nincs vége!Utána te és a barátaid megebédeltek abban az olaszos étteremben,ami úgy tetszett neked.Tudod,ami nemrég nyílt meg...
-Ó,ne már!A Bella Signora-ban?Az annyira csúcs hely!Jaj,köszi szépen!Nagy vagy Anya!
Olyan jó volt ilyen boldognak látni!Bármit hajlandó lettem volna megtenni,hogy mindig ilyennek lássam!Varázslatos volt,és én hihetetlenül örültem,hogy a lányom!
-Ugyan,Annie nincs mit.-legyintettem mosolyogva.
-Dehogynem!Nem is kellett volna semmit sem venned vagy tenned,de tettél!És nagyon nagy örömet okoztál.
-Örülök neki.Most pedig reggeli,ne várasd meg a többieket.
-Hánykor találkozunk?És kik jönnek?
-10:30-kor.Jön Amy,Nola,Sue,Carl,Taylor és Adam.
-Ó,de király!
-A fiúkban a csajok segítettek.Azt mondták velük vagy a legjobban.
-Aha,pontosan.Azokat hívtad akiket a legjobban szeretek.
-Akkor jó,most meg egyél!
-Igenis!-vágta magát katonás pózba,majd a reggeliért nyújt,s hasonló lelkesedéssel enni kezdett.
Annie szárnyalt a boldogságtól amikor úgy három óra tájban hazajött.Töviről hegyire elmesélte,hogy mi történt,aminek nagyon örültem.Jókat derültünk Sue bénázásain meg azon,hogy Carl hogy próbálta megfűzni a pincérnőt.Annie jókedve rám is átragadt,s ez az öröm Rob érkezésének felkészülésében is megmaradt.Annievel először megnéztünk egy filmet (a kedvenc karamellás popcornját eszegetve),majd őrült zenéket hallgatva elkezdtünk főzni.Ekkor megint megcsörrent a telefon.
-Ez nem igaz!-kiáltottam bosszankodva.Kezdett elegem lenni az állandó telefonhívásokból!
-Ugyan,hagyd!Majd én!-szólt Annie készségesen és vidám táncléptekkel elindult a vezetékes telefon felé.
-Hálluuuuuu?-szólt bele tréfálkozva.
Pár másodperc múlva félre tette a telefont és nekem kiáltott.Azt mondta valami Fred keres.Összeszorult a torkom.Csak egy Fredet ismerek.Rob egyik menedzserét.Istenem,vajon miért keres?
-Gyere Annie.-szóltam fojtott hangon.Ő sietve visszajött és elvette tőlem a fakanalat.
-Kevergesd a mártást!-adtam ki az utasítást és már ott sem voltam.
A szívem hevesen dobogott,a szám kiszáradt.Vajon rájött,hogy én vagyok az "edmontoni nő"?Vagy leakar koptatni Rob háta mögött?Mi történhetett?Nagyon izgultam,aggódva szóltam bele a készülékbe:
-Halló?Itt Rachel Mcachlen beszél.Miben segíthetek?
-Jó napot kívánok!A nevem Fred Lacey.Robert Pattinson egyik menedzsere vagyok.
-Jó napot!Igen,tudom.Mi történt?
-Tudta,hogy Robert ma szándékozott Edmontonba utazni?
Nem kerteltem.Kiböktem az igazságot,nem számolva a következményekkel:
-Igen.Hozzám készült.
-A gépe késett.
Mázsás súly esett le a vállaimról.Egy pillanat alatt leizzadtam,s most megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Csak ennyi történt?Óh,hála Istennek!
-Nem,nem ennyi történt.-érkezett a válasz kimérten.Éreztem,hogy a férfi minden szavát gondosan megválogatja.-A gépe késett,ezért még elugrott egy a reptértől nem messze lévő kávézóba.Mikor visszatért látta,hogy a gép már indulásra készen áll,ezért futni kezdett.De nem érte el a repülőt...
Balesetet szenvedett.Elütötte egy taxi.
Minden rendben haladt.Rob telefonált és azt mondta a sajtótájékoztató jól sikerült,s bár még mindig keringenek pletykák róla és a "titokzatos edmontoni hölgyről,aki megdobogtatta a szívét",némileg sikerült tisztázni a helyzetet.Vidám volt a hangja,kiegyensúlyozottnak tűnt.Elmondta,hogy már két fotósorozatot csináltak róla és három interjún volt,de jól érzi magát,és ha minden jól alakul a hétvégére visszajöhet.Még egy üzleti vacsora,egy filmbemutató,két interjú,egy ruhapróba és egy rövidfilm-sorozat előkészületei várnak rá.Ismét elkezdte a szokásos edzését és egy los angelesi haverjával is találkozott.Nagyon optimistának tűnt a jövőt illetően,de én nem voltam ennyire bizakodó.Pláne,hogy az Interneten is elterjedtek a képek és a híresztelések,sőt még négy magazin cikkezett rólunk.Az ilyenek soha nem adják fel,s ki tudja mi sülhet ki még ebből?Robnak is elmondtam aggodalmaimat,de ő biztatott,hogy menni fog a dolog,nem lesz gond.Az én torkomban azonban megmaradt a gombóc,ami ezt a teret illeti.
Más tereken azonban jól alakultak az ügyeim.Sophie és Andrew is megvoltak elégedve a munkámmal,sőt újabb felkérésekkel halmoztak el.Három filmet kellett megnéznem,s kritikát írnom róluk egy Internetes felkérés kapcsán.Nem voltam kritikus,de a netes portál szerkesztője ragaszkodott hozzám és nagyon jó fizetséget ajánlott.
Annie kicsit lenyugodott a napok folyamán,úgy tűnt egyre jobban érzi magát a bőrében.Csütörtökön beszélt is Robbal,s miután letette beszélgettem vele.Éreztem,hogy szüksége van Robra,ragaszkodik hozzá.Valahogy olyan más lett.Jót tett neki ez a kis "kaland",biztos a javára válik majd.
Alig vártam a szombatot,hogy újra lássam Robot.Késő délelőtt indult a gépe,szóval délutánra vártuk.Korán keltem és mielőtt Annie felébredt volna lufikkal,szalagokkal és egy nagy "Happy Birthday Annie!" felirattal díszítettem a lakást.Elkészítettem neki a kedvenc reggelijét,a málnás-csokoládés palacsintát és egy kis tejszínhabos forró csokival az ágyba vittem neki.
-Jó reggelt,Kincsem!
-Anya!-motyogta álmos tekintettel.
A tálcát (amire egy szál vörös rózsát is tettem) letettem az éjjeliszekrényére is leültem az ágya szélére.
-Nagyon boldog születésnapot kívánok!-suttogtam és megsimogattam a kezét.
-Óh,Anya!-mondta és a nyakamba borult.-Köszönöm szépen!Annyira klassz vagy!
Továbbra is ölelt és egy nagy puszit nyomott az arcomra.Éreztem,hogy elérzékenyülök,ezért inkább beszélni kezdtem.
-A kedvencedet hoztam reggelire.Utána délelőttre kibéreltem a bowling pályát neked és a barátaidnak.
-El sem hiszem!Ez...Ez fantasztikus!Köszi Anya!-kiáltotta boldogan.Csak úgy ragyogott a szeme.
-Várj,még nincs vége!Utána te és a barátaid megebédeltek abban az olaszos étteremben,ami úgy tetszett neked.Tudod,ami nemrég nyílt meg...
-Ó,ne már!A Bella Signora-ban?Az annyira csúcs hely!Jaj,köszi szépen!Nagy vagy Anya!
Olyan jó volt ilyen boldognak látni!Bármit hajlandó lettem volna megtenni,hogy mindig ilyennek lássam!Varázslatos volt,és én hihetetlenül örültem,hogy a lányom!
-Ugyan,Annie nincs mit.-legyintettem mosolyogva.
-Dehogynem!Nem is kellett volna semmit sem venned vagy tenned,de tettél!És nagyon nagy örömet okoztál.
-Örülök neki.Most pedig reggeli,ne várasd meg a többieket.
-Hánykor találkozunk?És kik jönnek?
-10:30-kor.Jön Amy,Nola,Sue,Carl,Taylor és Adam.
-Ó,de király!
-A fiúkban a csajok segítettek.Azt mondták velük vagy a legjobban.
-Aha,pontosan.Azokat hívtad akiket a legjobban szeretek.
-Akkor jó,most meg egyél!
-Igenis!-vágta magát katonás pózba,majd a reggeliért nyújt,s hasonló lelkesedéssel enni kezdett.
Annie szárnyalt a boldogságtól amikor úgy három óra tájban hazajött.Töviről hegyire elmesélte,hogy mi történt,aminek nagyon örültem.Jókat derültünk Sue bénázásain meg azon,hogy Carl hogy próbálta megfűzni a pincérnőt.Annie jókedve rám is átragadt,s ez az öröm Rob érkezésének felkészülésében is megmaradt.Annievel először megnéztünk egy filmet (a kedvenc karamellás popcornját eszegetve),majd őrült zenéket hallgatva elkezdtünk főzni.Ekkor megint megcsörrent a telefon.
-Ez nem igaz!-kiáltottam bosszankodva.Kezdett elegem lenni az állandó telefonhívásokból!
-Ugyan,hagyd!Majd én!-szólt Annie készségesen és vidám táncléptekkel elindult a vezetékes telefon felé.
-Hálluuuuuu?-szólt bele tréfálkozva.
Pár másodperc múlva félre tette a telefont és nekem kiáltott.Azt mondta valami Fred keres.Összeszorult a torkom.Csak egy Fredet ismerek.Rob egyik menedzserét.Istenem,vajon miért keres?
-Gyere Annie.-szóltam fojtott hangon.Ő sietve visszajött és elvette tőlem a fakanalat.
-Kevergesd a mártást!-adtam ki az utasítást és már ott sem voltam.
A szívem hevesen dobogott,a szám kiszáradt.Vajon rájött,hogy én vagyok az "edmontoni nő"?Vagy leakar koptatni Rob háta mögött?Mi történhetett?Nagyon izgultam,aggódva szóltam bele a készülékbe:
-Halló?Itt Rachel Mcachlen beszél.Miben segíthetek?
-Jó napot kívánok!A nevem Fred Lacey.Robert Pattinson egyik menedzsere vagyok.
-Jó napot!Igen,tudom.Mi történt?
-Tudta,hogy Robert ma szándékozott Edmontonba utazni?
Nem kerteltem.Kiböktem az igazságot,nem számolva a következményekkel:
-Igen.Hozzám készült.
-A gépe késett.
Mázsás súly esett le a vállaimról.Egy pillanat alatt leizzadtam,s most megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Csak ennyi történt?Óh,hála Istennek!
-Nem,nem ennyi történt.-érkezett a válasz kimérten.Éreztem,hogy a férfi minden szavát gondosan megválogatja.-A gépe késett,ezért még elugrott egy a reptértől nem messze lévő kávézóba.Mikor visszatért látta,hogy a gép már indulásra készen áll,ezért futni kezdett.De nem érte el a repülőt...
Balesetet szenvedett.Elütötte egy taxi.
19.rész
Hidegzuhany
A hír úgy ért,mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna a nyakamba.Nem emlékszem,hogy mikor éreztem ezt az érzést utoljára.A kétségbeesés,az aggodalom és a félelem keserű ízű bombáját.A szívem kihagyott egy ütemnyit,ha lehet még jobban leizzadtam,a kezem és a lábam is remegni kezdett.A torkomban erősebb lett a gombóc,a fülem zúgott és émelyegtem.A megdöbbenéstől kapkodva szedtem a levegőt.
Fred ebből nem érzékelt semmit,monoton hangon tovább beszélt.
-A sofőr későn vette észre és elgázolta.A helyszínen rengetegen tartózkodtak,hamar jött a segítség.A taxis megpróbált elmenekülni,de elkapták a kiérkező rendőrök.A szemétláda!-bosszankodott velem nem törődve.
-Robbal mi van?Azt mondja már maga szadista szemétláda!!!-üvöltöttem bele a kagylóba magamból kikelve.Remegtem és a szívem majd kiugrott a testemből.Belehalok ha meghalt!Nem halhatott meg!Istenem,könyörgök mondd,hogy nem halt meg!Lerogytam a földre,a kezeim most görcsösen kapaszkodtak a kis asztalba,amin a telefont tartottuk.Éreztem amint hatalmába kerít a pánik.Fenyegető könnycseppek gördültek végig az arcomon.
-Nyugodjon meg,hölgyem!Nincs semmi baj!És különben is,ne velem veszekedjen!-egy kis élet ébredezett a hangjában.
-MI VAN ROBBAL???-taglaltam dühösen a férfinak,aki csöpett sem volt tekintettel rám.
-Szinte azonnal bevitték egy kórházba.A St.Ann kórház magán részlegében kezelik.Az intenzív osztályon fekszik.De ne aggódjon!-hadarta mielőtt újra leüvölthettem volna.-A legjobb orvosok és nővérek kezelik.
-Mi...mi történt vele?-szinte nem is érzékeltem,hogy Annie leguggol mellém és ijedten,kérdőn néz rám.
-Eltört a jobb karja,megrepedt két bordája és a medencecsontja.A válla és a bokája kiugrott.A bal oldala zúzódott.És közepes agyrázkódása van.-fejezte be a nem túl szívderítő sort.
-Istenem!
-Ne essen pánikba hölgyem!Az orvosok szerint nincsen maradandó agykárosodása,se másmilyen sérülése.Ha minden jól megy fel fog épülni.
-Ha minden jól megy?-kérdeztem hitetlenkedve.Nem akartam hinni a fülemnek.-HA MINDEN JÓL MEGY?-sikítottam a telefonba.-Mégis,hogy mondhat ilyet?El sem tudja képzelni milyen érzés ez!Ezt mondja nekem,aki a világon a legjobban szereti?MÉGIS MIT KÉPZEL???
Ő azonban nem törődött velem.
-A szüleit és a testvéreit már értesítettük.Az övéken kívül a maga elérhetőségeit találtuk meg,ezért hívtam fel.
-Igen,értem.Köszönöm!
-Ez a dolgom!-a hangja szinte vidámnak tűnt.
-Köszönöm.Melyik kórházat mondta?A St.Ann-t?Van a közelben szálloda?
-Igen,az.Ide akar utazni?
-Természetesen.
-Értem.Hát...nem messze a kórháztól ott a...Rose&Rose.Akarja,hogy foglaljak magának szállást?
-Igen,nagy segítség lenne.Nagyon köszönöm!És beszólna a kórházba hogy megyek?-a hangom még mindig zaklatottan csenget,de már nyugodtabb volt.
-Persze!Ezért ne aggódjon!Szerettel várjuk!-megint ez a derűs hangnem.Undorító!Mintha egy csésze teára hívna meg...
-Köszönöm.Nemsokára találkozunk.Viszlát!
Lecsaptam a telefont,választ nem várva.A szobámba rohantam,közben a tajtékzó Anniet tájékoztattam.
-Robot a reptéren elütötte egy taxis.Az Intenzíven fekszik,tele sérülésekkel.
-Nem!-kiáltotta Annie.Az arca halottsápadt volt.A szeme kidülledt.-Istenem!Jaj,mi lesz?Oda mész?Hol van?Hogy mész?Anya!-rivallt rám,amikor nem válaszoltam zaklatott kérdéseire.
-A St.Ann magán részlegében látták el.A menedzsere hívott.Foglal nekem helyet egy szállodában és betelefonál a kórházba,hogy fogadni tudjanak.Az első géppel megyek.Hívnál taxit?
-Azonnal.-és már ment is.
Az első ruhákat az utazótáskámba dobtam,nem válogattam.Utána rohantam a fürdőbe és mindent ami csak eszembe jutott bepakoltam.Annie közben visszaért.Kb. tíz percem volt a taxi indulásáig.Annie segített cipőt,táskát és kabátot csomagolni.Feltöltöttem a pénztárcámat és még néhány fontos dolgot elraktam a táskába.Annie roppant ideges volt,a szeme könnyektől csillogott.
Még hátra volt egy zavaros és gyors búcsúzás.
-Nagyon szeretlek Kicsim!Annyira sajnálom,de el kell mennem!Nem hagyhatom ott,egyedül!
-Persze,tudom.Annyira aggódom!Minden rendben lesz?
-Természetesen!Ne aggódj!Minden rendben lesz.Hívlak amint tudlak!És beszélek Aprillel,hogy nézzem rád!Hagyok pénzt és valami vacsit is tudsz csinálni,ugye?
-Aha.Nem lesz gond.Nem is kell szólnod Aprilnek.
-De,ehhez ragaszkodom.Vigyázz magadra!És te is hívj!Kérlek menj suliba és mindent csinálj ahogy kell!Szeretlek!Jaj,annyira sajnálom!Pont most.
-Semmi baj.Megértem.Menned kell.Vigyázok magamra.Majd beszélünk.-átölelt,szorosan hozzám simult.-Bárcsak veled mehetnék!
-Tudom,Szívem,de ez így is nehéz lesz.Jobb neked így!-válaszoltam keserű sóhajtására.
-Igen.Menj,már dudál a taxis.
-Légy jó!Szeretlek,hívlak,oké?-kiáltottam feltépve az ajtót,majd lerohantam a lépcsőn.
A hír úgy ért,mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna a nyakamba.Nem emlékszem,hogy mikor éreztem ezt az érzést utoljára.A kétségbeesés,az aggodalom és a félelem keserű ízű bombáját.A szívem kihagyott egy ütemnyit,ha lehet még jobban leizzadtam,a kezem és a lábam is remegni kezdett.A torkomban erősebb lett a gombóc,a fülem zúgott és émelyegtem.A megdöbbenéstől kapkodva szedtem a levegőt.
Fred ebből nem érzékelt semmit,monoton hangon tovább beszélt.
-A sofőr későn vette észre és elgázolta.A helyszínen rengetegen tartózkodtak,hamar jött a segítség.A taxis megpróbált elmenekülni,de elkapták a kiérkező rendőrök.A szemétláda!-bosszankodott velem nem törődve.
-Robbal mi van?Azt mondja már maga szadista szemétláda!!!-üvöltöttem bele a kagylóba magamból kikelve.Remegtem és a szívem majd kiugrott a testemből.Belehalok ha meghalt!Nem halhatott meg!Istenem,könyörgök mondd,hogy nem halt meg!Lerogytam a földre,a kezeim most görcsösen kapaszkodtak a kis asztalba,amin a telefont tartottuk.Éreztem amint hatalmába kerít a pánik.Fenyegető könnycseppek gördültek végig az arcomon.
-Nyugodjon meg,hölgyem!Nincs semmi baj!És különben is,ne velem veszekedjen!-egy kis élet ébredezett a hangjában.
-MI VAN ROBBAL???-taglaltam dühösen a férfinak,aki csöpett sem volt tekintettel rám.
-Szinte azonnal bevitték egy kórházba.A St.Ann kórház magán részlegében kezelik.Az intenzív osztályon fekszik.De ne aggódjon!-hadarta mielőtt újra leüvölthettem volna.-A legjobb orvosok és nővérek kezelik.
-Mi...mi történt vele?-szinte nem is érzékeltem,hogy Annie leguggol mellém és ijedten,kérdőn néz rám.
-Eltört a jobb karja,megrepedt két bordája és a medencecsontja.A válla és a bokája kiugrott.A bal oldala zúzódott.És közepes agyrázkódása van.-fejezte be a nem túl szívderítő sort.
-Istenem!
-Ne essen pánikba hölgyem!Az orvosok szerint nincsen maradandó agykárosodása,se másmilyen sérülése.Ha minden jól megy fel fog épülni.
-Ha minden jól megy?-kérdeztem hitetlenkedve.Nem akartam hinni a fülemnek.-HA MINDEN JÓL MEGY?-sikítottam a telefonba.-Mégis,hogy mondhat ilyet?El sem tudja képzelni milyen érzés ez!Ezt mondja nekem,aki a világon a legjobban szereti?MÉGIS MIT KÉPZEL???
Ő azonban nem törődött velem.
-A szüleit és a testvéreit már értesítettük.Az övéken kívül a maga elérhetőségeit találtuk meg,ezért hívtam fel.
-Igen,értem.Köszönöm!
-Ez a dolgom!-a hangja szinte vidámnak tűnt.
-Köszönöm.Melyik kórházat mondta?A St.Ann-t?Van a közelben szálloda?
-Igen,az.Ide akar utazni?
-Természetesen.
-Értem.Hát...nem messze a kórháztól ott a...Rose&Rose.Akarja,hogy foglaljak magának szállást?
-Igen,nagy segítség lenne.Nagyon köszönöm!És beszólna a kórházba hogy megyek?-a hangom még mindig zaklatottan csenget,de már nyugodtabb volt.
-Persze!Ezért ne aggódjon!Szerettel várjuk!-megint ez a derűs hangnem.Undorító!Mintha egy csésze teára hívna meg...
-Köszönöm.Nemsokára találkozunk.Viszlát!
Lecsaptam a telefont,választ nem várva.A szobámba rohantam,közben a tajtékzó Anniet tájékoztattam.
-Robot a reptéren elütötte egy taxis.Az Intenzíven fekszik,tele sérülésekkel.
-Nem!-kiáltotta Annie.Az arca halottsápadt volt.A szeme kidülledt.-Istenem!Jaj,mi lesz?Oda mész?Hol van?Hogy mész?Anya!-rivallt rám,amikor nem válaszoltam zaklatott kérdéseire.
-A St.Ann magán részlegében látták el.A menedzsere hívott.Foglal nekem helyet egy szállodában és betelefonál a kórházba,hogy fogadni tudjanak.Az első géppel megyek.Hívnál taxit?
-Azonnal.-és már ment is.
Az első ruhákat az utazótáskámba dobtam,nem válogattam.Utána rohantam a fürdőbe és mindent ami csak eszembe jutott bepakoltam.Annie közben visszaért.Kb. tíz percem volt a taxi indulásáig.Annie segített cipőt,táskát és kabátot csomagolni.Feltöltöttem a pénztárcámat és még néhány fontos dolgot elraktam a táskába.Annie roppant ideges volt,a szeme könnyektől csillogott.
Még hátra volt egy zavaros és gyors búcsúzás.
-Nagyon szeretlek Kicsim!Annyira sajnálom,de el kell mennem!Nem hagyhatom ott,egyedül!
-Persze,tudom.Annyira aggódom!Minden rendben lesz?
-Természetesen!Ne aggódj!Minden rendben lesz.Hívlak amint tudlak!És beszélek Aprillel,hogy nézzem rád!Hagyok pénzt és valami vacsit is tudsz csinálni,ugye?
-Aha.Nem lesz gond.Nem is kell szólnod Aprilnek.
-De,ehhez ragaszkodom.Vigyázz magadra!És te is hívj!Kérlek menj suliba és mindent csinálj ahogy kell!Szeretlek!Jaj,annyira sajnálom!Pont most.
-Semmi baj.Megértem.Menned kell.Vigyázok magamra.Majd beszélünk.-átölelt,szorosan hozzám simult.-Bárcsak veled mehetnék!
-Tudom,Szívem,de ez így is nehéz lesz.Jobb neked így!-válaszoltam keserű sóhajtására.
-Igen.Menj,már dudál a taxis.
-Légy jó!Szeretlek,hívlak,oké?-kiáltottam feltépve az ajtót,majd lerohantam a lépcsőn.
17.rész
Telefonhívások
-Rach!
-Rob!Hála Istennek!Minden rendben?Jól vagy?Hogy utaztál?Beszéltél a menedzsereddel?Hol vagy most?-azt hittem kiugrom a bőrömből,hogy végre hallhatom a hangját.Hirtelen nagyon mohó lettem.
-Nyugi,Rachel.Egyszerre csak egyet!-annyira édes volt a hangja,hogy majd' elolvadtam tőle.
-Oh,bocsi.-motyogtam zavartan.-Szóval...Jól vagy?
-Köszönöm,jól.Kellemesen utaztam,épségben megérkeztem,már vacsoráztam,lefürödtem,most az ágyban fekszem.De valamit ott hagytam.
-Mi?Valamit itt felejtettél?-kezdtem rögtön aggódni.
-Igen.Téged!
-Oh,ne butáskodj!-mondtam,s azonnal elpirultam.
-De tényleg!Nagyon hiányzol!
-Te is nekem.
Pár pillanatnyi csend következett.Próbáltam kitalálni vajon mire gondol.Végül megköszörültem a tokom és újra faggatni kezdtem.
-Mi újság a StarSugarral?
-Egyelőre semmi.Beszéltem Freddel.Azt mondta holnap reggel az irodában megbeszélhetjük a dolgot.
-És?Megtudjátok oldani?
-Szerinte nem lesz gond.Ne aggódj!
-És mikor tudsz visszajönni?-most ment el és én már most arról faggatom,hogy mikor jön haza.Nem vagyok normális!Vagyis...csak szerelmes vagyok.
-Úgy beszéltük meg,hogy három hétig maradok.Utána meglátjuk.
-Három hétig?-hápogtam.-És mi lesz Annie születésnapjával?
-Hát...nem tudom.
-Mi az hogy nem tudod?Rob,nem teheted meg vele,hogy nem vagy vele a szülinapján!Annie nem bírná ki!-csattantam fel.
-Hidd el Rachel,tudom!De mit tehetnék?
-Nem érdekel hogyan,de oldd meg!
-Azon vagyok,Rach!Megteszek mindent ami tőlem telik!
-Ezzel nem nyugtattál meg.
-Ne haragudj!A szerződés kötelez,nem tudok mit csinálni!Majd igyekszem...Beszéltél vele?
-Igen,beszéltünk.
-Hajaj...És?Kibékültetek?Mi volt?
-Mindent megbeszéltünk.Egy kis időre van szüksége,de helyre fog jönni.Hirtelen érte ez a dolog,és még nagyon intenzív.De nem lesz gond.
-Elmondtad,hogy hol vagyok?
-Persze,mindent tud.
-Mindent?-nyomta meg a szót jelentőségteljesen.
-Na jó,a szerződésről nem meséltem neki.
-Erre gondoltam.Jobb ha egyelőre nem tud arról.
-Én is így gondoltam.
-Beszélhetnék vele?
-Éppen zuhanyozik.
-Mondd meg neki,hogy üdvözlöm!
-Oké!Holnap feltétlenül hívj!
-Úgy lesz!Szeretlek!
-Én is!Jó éjt!
-Jó éjt!
Elmondhatatlan üresség kerített hatalmába miután letettem a telefont.Rob nem volt mellettem.Hiányzott.Pár percig még fogtam a kagylót,majd letettem.Miután Annie végzett elmeséltem neki a hívást,a szülinapos rész kihagyásával.Erről is jobbnak láttam hallgatni.Annie dühöngött egy sort,hogy nem tudott beszélni vele.Teljesen megértem.Láttam rajta,hogy hiányzik neki Rob.Csöppet sem örült neki,hogy ilyen hamar elment.Három hét!Hogy fogok annyi időt kibírni nélküle?
Később felhívtam anyámat.Délután nem tudtam elérni,most viszont otthon volt.Röpke fél óra alatt sikerült meggyőznöm,hogy nem én vagyok az a nő.Rendkívűl szomorú és csalódott volt.Ő mindig is szerette volna ha Rob és én összejövünk.Amikor megtudta,hogy terhes vagyok,akkor is azt akarta,hogy lépjek kapcsolatba vele.Nem bánta,hogy lefeküdtem vele és nem bánta,hogy teherbe estem.Ő úgy fogta fel,hogy egy szupersztárral háltam,és egy olyan embertől várok gyereket akit szeretek.Micsoda bizarr felfogás!Hahó,egy egyéjszakás kalandban vesztettem el a szüzességem és teherbe estem!!!Azzal tudnám csak magyarázni,hogy szabad elvű,laza családban nőtt fel.Fiatalon (alig húsz évesen)szülte meg az első gyermekét,és csak a születésem után két évvel ment feleségül az apámhoz.Én is (ahogy Alexa is) igazi szerelemgyerek voltam.Meg kellett küzdeniük a házasságért és a közös jövőért.Hét év kellett,hogy apám szigorú,erkölcsös és konzervatív családja elfogadja az anyámat,Lindsayt és minket.A jég némileg megtört azóta,de kissé még feszült a viszony anyám és apám családja között.Anya kedvelte Robot (kamasz koromban,amikor rajongtam érte,ő is szerette) és ha már teherbe estem,azt kívánta,hogy legyünk együtt.Számára most felcsillant a remény,hogy titkos vágya teljesül.Csalódott,hogy nem.A szerencsém az volt,hogy a képek nem voltak túl jó minőségűek,és a többség oldalról készült.Bizonyára az újságíró csak úgy észrevett minket és a telefonjával vagy az amatőr fényképezőjével lekapott minket.Anya elmesélte,hogy apa milyen indulatba jött amikor meglátta a képeket anyám újságjában.Hát igen!Apa alapjáraton sem bírta Robot (ezt kamaszkoromban nem egyszer tudtomra adta),de a kis kalandunk után gyűlölte.Nehezen fogadta el,hogy már nem vagyok kislány.És mivel "ebben Rob is közreműködött" úgy gondolta oka van,hogy utálja.Bár Anniet nagyon szerette,úgy érzem,hogy még mindig pikkel rám az egyéjszakás kalandom után.Elképzeltem,hogy milyen lenne Robot elvinni a szüleimhez:
-Hé Apa!Ő Rob,tudod,aki gimis koromban elvette a szüzességem.
-Az akinek olyan idióta haja van,ízléstelenül öltözködik és nem tud normálisan angolul beszélni?
-Az,az.Rob,ő az apám.Már 17 éve egyenletesen gyűlöl,szerinte pocsék színész vagy és ha rajta múlna soha nem találkozhatnál sem velem,sem Annievel.De nyugi,hisz rám is fúj!
Hú,ez lenne a kellemes találkozás!Nem is tudom,hogy hogy kéne őket összehozni...Nem hinném,hogy apám jobban kedveli az évek múltával.Azaz itt rá a bizonyíték!
Aznap még egyszer beszéltem Sammel és Aprillel.Nem tudtam mindent tisztázni velük,így megbeszéltük,hogy holnap délután találkozunk a Chocolate Hearts-ben,ami egy édes kis kávézó volt a belvárosban.Szerintünk ott kapható a világ legfinomabb csokis sütije és a kávé is isteni!Gyakran járogattunk el oda,mert nyugodt hely volt,jókat lehetett beszélgetni.
Újra egyeztettem a szerkesztőségi talákozót Sophieval,és akkor szembesültem vele,hogy háromra beszéltük meg.A barátnőimmel a fél négyet fikszáltuk le.Ez így nem fog menni,mert az irodában minimum egy órára van szükségem,plusz a Chocolate Hearts nem is ott van ahol a The Women szerkesztősége.Ismételten telefonáltam és későbbre tettem a randit a csajokkal.Úgy tűnt minden klaffol és menni fog.De hogy ne legyen olyan egyszerű az élet felhívott telefonon Andrew is,és arra kért hogy látogassam meg külvárosi irodájában holnap egykor.Remek!Az emailemre nem válaszol és csak így ugráltat!Neki is kifejeztem nemtetszésem,de mit tehettem volna?A főnököm volt (ha nem is a szokásos értelemben),engedelmeskednem kellett.Megegyeztünk,ami azt jelentette,hogy taxiznom kell majd.Ezzel semmi probléma nem lenne ha megfelelő fizetést kapnék.De Andrew egyik nagy hibája volt (noha csíptem,mert jó humorú,intelligens ember volt),hogy "a vásárlói magatartás helyes irányba való terelése miatt" nem adott magas fizetséget.De szerettem ezt a munkát,és fontosnak tartottam,hogy felhívjam az emberek figyelmét "Edmonton Problémáira".Ami egyben a világ problémáit is jelentette...
Aznap késő este,amikor végre ágyba kerültem megint elgondolkodtam.Annyi mindenen mentem keresztül és rengeteg probléma lépett fel.Voltak dolgok amiknek örültem,de olyanok is akadtak,amiknek nem.Az élet már csak ilyen nem igaz?És amint erre gondoltam megcsörrent a telefon...
-Rach!
-Rob!Hála Istennek!Minden rendben?Jól vagy?Hogy utaztál?Beszéltél a menedzsereddel?Hol vagy most?-azt hittem kiugrom a bőrömből,hogy végre hallhatom a hangját.Hirtelen nagyon mohó lettem.
-Nyugi,Rachel.Egyszerre csak egyet!-annyira édes volt a hangja,hogy majd' elolvadtam tőle.
-Oh,bocsi.-motyogtam zavartan.-Szóval...Jól vagy?
-Köszönöm,jól.Kellemesen utaztam,épségben megérkeztem,már vacsoráztam,lefürödtem,most az ágyban fekszem.De valamit ott hagytam.
-Mi?Valamit itt felejtettél?-kezdtem rögtön aggódni.
-Igen.Téged!
-Oh,ne butáskodj!-mondtam,s azonnal elpirultam.
-De tényleg!Nagyon hiányzol!
-Te is nekem.
Pár pillanatnyi csend következett.Próbáltam kitalálni vajon mire gondol.Végül megköszörültem a tokom és újra faggatni kezdtem.
-Mi újság a StarSugarral?
-Egyelőre semmi.Beszéltem Freddel.Azt mondta holnap reggel az irodában megbeszélhetjük a dolgot.
-És?Megtudjátok oldani?
-Szerinte nem lesz gond.Ne aggódj!
-És mikor tudsz visszajönni?-most ment el és én már most arról faggatom,hogy mikor jön haza.Nem vagyok normális!Vagyis...csak szerelmes vagyok.
-Úgy beszéltük meg,hogy három hétig maradok.Utána meglátjuk.
-Három hétig?-hápogtam.-És mi lesz Annie születésnapjával?
-Hát...nem tudom.
-Mi az hogy nem tudod?Rob,nem teheted meg vele,hogy nem vagy vele a szülinapján!Annie nem bírná ki!-csattantam fel.
-Hidd el Rachel,tudom!De mit tehetnék?
-Nem érdekel hogyan,de oldd meg!
-Azon vagyok,Rach!Megteszek mindent ami tőlem telik!
-Ezzel nem nyugtattál meg.
-Ne haragudj!A szerződés kötelez,nem tudok mit csinálni!Majd igyekszem...Beszéltél vele?
-Igen,beszéltünk.
-Hajaj...És?Kibékültetek?Mi volt?
-Mindent megbeszéltünk.Egy kis időre van szüksége,de helyre fog jönni.Hirtelen érte ez a dolog,és még nagyon intenzív.De nem lesz gond.
-Elmondtad,hogy hol vagyok?
-Persze,mindent tud.
-Mindent?-nyomta meg a szót jelentőségteljesen.
-Na jó,a szerződésről nem meséltem neki.
-Erre gondoltam.Jobb ha egyelőre nem tud arról.
-Én is így gondoltam.
-Beszélhetnék vele?
-Éppen zuhanyozik.
-Mondd meg neki,hogy üdvözlöm!
-Oké!Holnap feltétlenül hívj!
-Úgy lesz!Szeretlek!
-Én is!Jó éjt!
-Jó éjt!
Elmondhatatlan üresség kerített hatalmába miután letettem a telefont.Rob nem volt mellettem.Hiányzott.Pár percig még fogtam a kagylót,majd letettem.Miután Annie végzett elmeséltem neki a hívást,a szülinapos rész kihagyásával.Erről is jobbnak láttam hallgatni.Annie dühöngött egy sort,hogy nem tudott beszélni vele.Teljesen megértem.Láttam rajta,hogy hiányzik neki Rob.Csöppet sem örült neki,hogy ilyen hamar elment.Három hét!Hogy fogok annyi időt kibírni nélküle?
Később felhívtam anyámat.Délután nem tudtam elérni,most viszont otthon volt.Röpke fél óra alatt sikerült meggyőznöm,hogy nem én vagyok az a nő.Rendkívűl szomorú és csalódott volt.Ő mindig is szerette volna ha Rob és én összejövünk.Amikor megtudta,hogy terhes vagyok,akkor is azt akarta,hogy lépjek kapcsolatba vele.Nem bánta,hogy lefeküdtem vele és nem bánta,hogy teherbe estem.Ő úgy fogta fel,hogy egy szupersztárral háltam,és egy olyan embertől várok gyereket akit szeretek.Micsoda bizarr felfogás!Hahó,egy egyéjszakás kalandban vesztettem el a szüzességem és teherbe estem!!!Azzal tudnám csak magyarázni,hogy szabad elvű,laza családban nőtt fel.Fiatalon (alig húsz évesen)szülte meg az első gyermekét,és csak a születésem után két évvel ment feleségül az apámhoz.Én is (ahogy Alexa is) igazi szerelemgyerek voltam.Meg kellett küzdeniük a házasságért és a közös jövőért.Hét év kellett,hogy apám szigorú,erkölcsös és konzervatív családja elfogadja az anyámat,Lindsayt és minket.A jég némileg megtört azóta,de kissé még feszült a viszony anyám és apám családja között.Anya kedvelte Robot (kamasz koromban,amikor rajongtam érte,ő is szerette) és ha már teherbe estem,azt kívánta,hogy legyünk együtt.Számára most felcsillant a remény,hogy titkos vágya teljesül.Csalódott,hogy nem.A szerencsém az volt,hogy a képek nem voltak túl jó minőségűek,és a többség oldalról készült.Bizonyára az újságíró csak úgy észrevett minket és a telefonjával vagy az amatőr fényképezőjével lekapott minket.Anya elmesélte,hogy apa milyen indulatba jött amikor meglátta a képeket anyám újságjában.Hát igen!Apa alapjáraton sem bírta Robot (ezt kamaszkoromban nem egyszer tudtomra adta),de a kis kalandunk után gyűlölte.Nehezen fogadta el,hogy már nem vagyok kislány.És mivel "ebben Rob is közreműködött" úgy gondolta oka van,hogy utálja.Bár Anniet nagyon szerette,úgy érzem,hogy még mindig pikkel rám az egyéjszakás kalandom után.Elképzeltem,hogy milyen lenne Robot elvinni a szüleimhez:
-Hé Apa!Ő Rob,tudod,aki gimis koromban elvette a szüzességem.
-Az akinek olyan idióta haja van,ízléstelenül öltözködik és nem tud normálisan angolul beszélni?
-Az,az.Rob,ő az apám.Már 17 éve egyenletesen gyűlöl,szerinte pocsék színész vagy és ha rajta múlna soha nem találkozhatnál sem velem,sem Annievel.De nyugi,hisz rám is fúj!
Hú,ez lenne a kellemes találkozás!Nem is tudom,hogy hogy kéne őket összehozni...Nem hinném,hogy apám jobban kedveli az évek múltával.Azaz itt rá a bizonyíték!
Aznap még egyszer beszéltem Sammel és Aprillel.Nem tudtam mindent tisztázni velük,így megbeszéltük,hogy holnap délután találkozunk a Chocolate Hearts-ben,ami egy édes kis kávézó volt a belvárosban.Szerintünk ott kapható a világ legfinomabb csokis sütije és a kávé is isteni!Gyakran járogattunk el oda,mert nyugodt hely volt,jókat lehetett beszélgetni.
Újra egyeztettem a szerkesztőségi talákozót Sophieval,és akkor szembesültem vele,hogy háromra beszéltük meg.A barátnőimmel a fél négyet fikszáltuk le.Ez így nem fog menni,mert az irodában minimum egy órára van szükségem,plusz a Chocolate Hearts nem is ott van ahol a The Women szerkesztősége.Ismételten telefonáltam és későbbre tettem a randit a csajokkal.Úgy tűnt minden klaffol és menni fog.De hogy ne legyen olyan egyszerű az élet felhívott telefonon Andrew is,és arra kért hogy látogassam meg külvárosi irodájában holnap egykor.Remek!Az emailemre nem válaszol és csak így ugráltat!Neki is kifejeztem nemtetszésem,de mit tehettem volna?A főnököm volt (ha nem is a szokásos értelemben),engedelmeskednem kellett.Megegyeztünk,ami azt jelentette,hogy taxiznom kell majd.Ezzel semmi probléma nem lenne ha megfelelő fizetést kapnék.De Andrew egyik nagy hibája volt (noha csíptem,mert jó humorú,intelligens ember volt),hogy "a vásárlói magatartás helyes irányba való terelése miatt" nem adott magas fizetséget.De szerettem ezt a munkát,és fontosnak tartottam,hogy felhívjam az emberek figyelmét "Edmonton Problémáira".Ami egyben a világ problémáit is jelentette...
Aznap késő este,amikor végre ágyba kerültem megint elgondolkodtam.Annyi mindenen mentem keresztül és rengeteg probléma lépett fel.Voltak dolgok amiknek örültem,de olyanok is akadtak,amiknek nem.Az élet már csak ilyen nem igaz?És amint erre gondoltam megcsörrent a telefon...
16.rész
Kérdések és válaszok
Hihetetlenül szomorú és magányos voltam miután Rob elment.Ha vele voltam úgy éreztem egy külön világban lebegek,ahol csak ő van és én.Ahol nem számít a múlt és a jövő.Ahol az ember csak a jóra emlékszik.Ahol az ember megfeledkezik vétkeiről,ahol a szíve tiszta és meg tud bocsátani.Eddig a föld fölött repültem,most viszont lezuhantam.A szárnyam eltörött.És tudtam,hogy addig nem is fog meggyógyulni amíg Ő vissza nem jön.Már akkor hiányzott amikor kilépett az ajtón.A szívemben a boldogság helyére kétely és aggodalom került.Vajon mi lesz velem meg Annievel?Meg tudjuk beszélni fölöttébb zavaros dolgainkat?Rob el tudja intézni a paparazzis ügyet?Visszatér hozzám?Kétségek gyötörtek minden biztatása ellenére.De erősnek kell lennem!Mielőtt Annie hazajön el kell intéznem a telefonokat.Felvettem a kagylót és tárcsáztam.April hangja idegesen csattant a telefonban.
April elmondta,hogy elintézte a dolgot Sammel,de azért jobb lenne ha felhívnám.Így tettem.Sam nagyon ideges volt,ami nem jött túl jól.De sikerült megtárgyalnom vele mindent.Könnyebb szívvel tettem le a telefont.Jöhetett Chris.Chris más tészta volt,ő nem tudhatta meg az igazat,úgy mint April és Sam.Neki hazudnom kellett.Nem szoktam hazudni (mert gyűlöltem),ezért nem is voltam benne jó.Meg kellett erőltetnem magam,de így is elég bénára sikerült.Nagyon kellett győzködnöm,hogy nem én vagyok az a nő a képen.Ami azt illeti,nem hiszem,hogy hitt nekem.A lényeg,hogy nagy nehezen le tudtam rázni.
Mielőtt anyámat hívtam volna föl Annie megérkezett.Nyilvánvalóan zavart volt,ami nem segített rajtam.Ledobta a táskáját az előszoba padlóra.Kibújt a kabátjából és lehajította a cipőjét.Jól kezdődik...-gondoltam bosszúsan.
Ezek után becsörtetett a nappaliba.Lettem a tárcsázásra váró telefont és követtem.Leült a TV melett álló fotelbe:
-Helló Anya!-vetette oda hűvösen.Nyilván érezte,hogy fölényben van.
-Szia Kincsem!-válaszoltam félve.Ő azonban nem zavartatta magát.Az előbbi zavartságot elzavarta róla valami.Helyére laza sértődöttség került.Megálltam a szoba túlsó végében.
-Tudod Annie,ez nekem is nagyon nehéz.
-Hát persze!-szakított félbe pimaszul.-Neked mindig minden nagyon nehéz.Bezzeg nekem könnyű!
-Nem kicsim,ez nem így van.Nekem sem nehéz mindig minden,de ez kényes téma.Tisztában vagy ezzel.És én is tisztában vagyok azzal,hogy mi érzel.
-Nem úgy tűnik...-a hangja maró gúny.
-Pedig tudom.Kérlek,ne haragudj rám!Önző voltam,nem foglalkoztam veled,csak magammal.Sajnálom.Tudnod kell,hogy milyen rosszul éreztem magam amikor nem jöttél haza éjszakára.Nagyon bántott.-Annie félbe akart szakítani,de intettem,hogy ne tegye.Ezt most végig kell mondanom.-Most már értem.Értek mindent.Nem fogod fel,hogy mi történik körülötted,minden zavaros.De én is így vagyok ezzel!De vannak dolgok amikben biztos vagyok.Az hogy szeretlek!Azt akarom,hogy neked mindened meglegyen!Azt akarom,hogy legyen apád!Egy olyan apa,aki boldoggá tesz,aki szeret,aki segít!És megtaláltam ezt az apát!
-Ki lenne az?Robert?
-Igen.Benne minden megvan,amire szükséged van!Tudom,hogy jó apád lenne!
-És ő is akar engem?-úgy tűnt ebben nem reménykedik.
-Hát persze!Jobban szeret a világon bárminél!Az apád akar lenni!Az apád!Be akarja pótolni azt a 17 évet,amit miattam kihagyott!Boldoggá akar tenni téged,mert te vagy számára a legfontosabb ezen a Földön!Hidd el,bármit megtenne érted!Fontos vagy neki,akkor is ha nem így érzed!Egyszerűen időre van szüksége.Mint ahogy neked is!
-Én...Nem tudom.Olyan hirtelen jött mindez!Mindig is szerettem volna ismerni az apámat,bárki is legyen az,de arra nem voltam felkészülve,hogy egy sztár lesz!Ráadásul pont ő!-a hangja bizonytalannak tűnt.Az arca szomorú.
-Ezt hogy érted?
-Csak harminchét éves és jóképűbb az összes barátom és ismerősöm apjánál!Szuperhíres és szupergazdag,ráadásul jó fej is!Egy csomó iskolatársam bele van esve!
-Azt hittem ők a fiatalabb és nyálasabb fiúcskákat kedvelik...
-Nem éppen!Rob igazán különleges ember és ez másoknak is feltűnik!Persze,hogy tetszik a nőknek és a lányoknak!És...Én nem tudom ezt a helyzetet kezelni...Pláne,hogy te is érzel iránta valamit...
-Tessék?
-Egyértelmű!Biztosan érzel valamit iránta,de nem tudom eldönteni,hogy mit!Szereted?Gyűlölöd?Megveted?Szórakozni szeretnél vele vagy mi?Egy újabb kalandra vágysz?
-Igazságtalan vagy!Úgy beszélsz,mintha állandóan kalandokba bocsátkoznék,pasikkal flörtölnék és minden éjszaka más férfi kötne ki az ágyamban!Pedig ez nem így van!-könnyek gyűltek a szemembe.
-Mégis mit érzel iránta,Anya?-a hangja meglepően nyugodt volt.
Mély levegőt vettem,majd hangosan kifújtam.Lehunytam a szemem,majd kinyitottam és ránéztem Annie kétségbeesetten válaszra vágyó arcára.A szemébe könnyek gyűltek,az arca kipirult.Istenem,hát milyen harc ez?Harcolok a saját lányommal!Ez nem mehet így tovább!-határoztam el és kiböktem:
-Szeretem!
Nem tűnt túlságosan meglepettnek.Nagy levegőt vett és megtörölte a szemét.
-Hogy szereted?Szeretetből?Hálából?Barátságból?
-Nem,Annie.Szerelemből szeretem az apádat.-szándékosan neveztem így.
-És ő mit érez irántad?-kérdezte percek múltával.
-Azt hiszem...Ő is szeret engem...Annie...Szerelmesek vagyunk egymásba!
Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét.
-Anya,én megértem ezt.De...-sírni kezdett.
-Csssss...Minden rendben.Nyugi,nincs semmi baj.-nyugtatgattam.
Felálltam és egy lépéssel közelebb mentem hozzá.Bizonytalanul pislogtam rá.Ő csak nézett és végre valahára elmosolyodott.Azt a pár lépést,ami tőle elválasztott,futva tettem meg.Összeölelkeztünk,megkönnyebbülten felsóhajtva.
-Ne haragudj Anya!Csak túl sok minden történt.Sajnálom!Nagyon szeretlek!
-Oh,Annie!Semmi baj.Én is szeretlek!
Mindketten sírtunk.A könnyek patakként folytak végig (most már) mosolygó arcunkon.Öleltem Anniet és nagy puszit nyomtam a feje búbjára.Szorosan átkarolt.Megkönnyebbülten felsóhajtottam.Túl vagyunk a nehezén.Bár ezután sem lesz könnyű,de a helyzet biztos javulni fog.
-Rendben Anya.És most...
-Most lesz időd mindent átgondolni.Robnak el kellett utaznia.
-Mi???-Annie elpattant tőlem.Kikerekedett szemekkel nézett rám.
Felsóhajtottam.-Annie...Apád elmesélte,hogy mi történt velünk...azon az estén?
Nem kellett magyarázni neki,hogy melyikre gondolok.Bólintott.
-Azon az estén...egy paparazzi...a StarSugar fotósa...
-Nyögd már ki Anya!-kiáltott Annie türelmetlenül.
-Lefényképeztek minket.
-Mi???
-Igen.Aznap este és másnap reggel.Megjelentették az e heti újságukban.Mindenki erről beszél.-az utolsó mondatot suttogva mondtam el.Mintha most is figyelnének minket.Kényelmetlen érzés kerített hatalmába.
-Istenem!És most mi lesz?Hol van Rob?
-Miért kell Robnak hívnod?Annyira zavaró...-szóltam rá ingerülten.
-Bocsi,még nem állt rá a nyelvem az apára.17 évig nem kellett ez mondanom.-hüppögte bánatosan.
-Bocsi,Kicsim.Tudom.-újra magamhoz vontam és megöleltem.Ő azonban hamar kibontakozott az ölelésemből.
-Szóval?
-Rob elment Los Angelesbe.Beszél a sajtósaival és tisztázza a helyzetet.
-Mikor jön vissza?
-Nem tudjuk egyelőre.Amint lehet.-elhallgattam előle a szerződést.Jobb ha nem tud róla.Jobb a békesség!
-Menni fog?-bombázott egy újabb kérdéssel.A szeme aggodalmat tükrözött,homloka ráncokba szaladt.
Őszintén válaszoltam:
-Nem tudom,Szívem.Nem tudom.
Hihetetlenül szomorú és magányos voltam miután Rob elment.Ha vele voltam úgy éreztem egy külön világban lebegek,ahol csak ő van és én.Ahol nem számít a múlt és a jövő.Ahol az ember csak a jóra emlékszik.Ahol az ember megfeledkezik vétkeiről,ahol a szíve tiszta és meg tud bocsátani.Eddig a föld fölött repültem,most viszont lezuhantam.A szárnyam eltörött.És tudtam,hogy addig nem is fog meggyógyulni amíg Ő vissza nem jön.Már akkor hiányzott amikor kilépett az ajtón.A szívemben a boldogság helyére kétely és aggodalom került.Vajon mi lesz velem meg Annievel?Meg tudjuk beszélni fölöttébb zavaros dolgainkat?Rob el tudja intézni a paparazzis ügyet?Visszatér hozzám?Kétségek gyötörtek minden biztatása ellenére.De erősnek kell lennem!Mielőtt Annie hazajön el kell intéznem a telefonokat.Felvettem a kagylót és tárcsáztam.April hangja idegesen csattant a telefonban.
April elmondta,hogy elintézte a dolgot Sammel,de azért jobb lenne ha felhívnám.Így tettem.Sam nagyon ideges volt,ami nem jött túl jól.De sikerült megtárgyalnom vele mindent.Könnyebb szívvel tettem le a telefont.Jöhetett Chris.Chris más tészta volt,ő nem tudhatta meg az igazat,úgy mint April és Sam.Neki hazudnom kellett.Nem szoktam hazudni (mert gyűlöltem),ezért nem is voltam benne jó.Meg kellett erőltetnem magam,de így is elég bénára sikerült.Nagyon kellett győzködnöm,hogy nem én vagyok az a nő a képen.Ami azt illeti,nem hiszem,hogy hitt nekem.A lényeg,hogy nagy nehezen le tudtam rázni.
Mielőtt anyámat hívtam volna föl Annie megérkezett.Nyilvánvalóan zavart volt,ami nem segített rajtam.Ledobta a táskáját az előszoba padlóra.Kibújt a kabátjából és lehajította a cipőjét.Jól kezdődik...-gondoltam bosszúsan.
Ezek után becsörtetett a nappaliba.Lettem a tárcsázásra váró telefont és követtem.Leült a TV melett álló fotelbe:
-Helló Anya!-vetette oda hűvösen.Nyilván érezte,hogy fölényben van.
-Szia Kincsem!-válaszoltam félve.Ő azonban nem zavartatta magát.Az előbbi zavartságot elzavarta róla valami.Helyére laza sértődöttség került.Megálltam a szoba túlsó végében.
-Tudod Annie,ez nekem is nagyon nehéz.
-Hát persze!-szakított félbe pimaszul.-Neked mindig minden nagyon nehéz.Bezzeg nekem könnyű!
-Nem kicsim,ez nem így van.Nekem sem nehéz mindig minden,de ez kényes téma.Tisztában vagy ezzel.És én is tisztában vagyok azzal,hogy mi érzel.
-Nem úgy tűnik...-a hangja maró gúny.
-Pedig tudom.Kérlek,ne haragudj rám!Önző voltam,nem foglalkoztam veled,csak magammal.Sajnálom.Tudnod kell,hogy milyen rosszul éreztem magam amikor nem jöttél haza éjszakára.Nagyon bántott.-Annie félbe akart szakítani,de intettem,hogy ne tegye.Ezt most végig kell mondanom.-Most már értem.Értek mindent.Nem fogod fel,hogy mi történik körülötted,minden zavaros.De én is így vagyok ezzel!De vannak dolgok amikben biztos vagyok.Az hogy szeretlek!Azt akarom,hogy neked mindened meglegyen!Azt akarom,hogy legyen apád!Egy olyan apa,aki boldoggá tesz,aki szeret,aki segít!És megtaláltam ezt az apát!
-Ki lenne az?Robert?
-Igen.Benne minden megvan,amire szükséged van!Tudom,hogy jó apád lenne!
-És ő is akar engem?-úgy tűnt ebben nem reménykedik.
-Hát persze!Jobban szeret a világon bárminél!Az apád akar lenni!Az apád!Be akarja pótolni azt a 17 évet,amit miattam kihagyott!Boldoggá akar tenni téged,mert te vagy számára a legfontosabb ezen a Földön!Hidd el,bármit megtenne érted!Fontos vagy neki,akkor is ha nem így érzed!Egyszerűen időre van szüksége.Mint ahogy neked is!
-Én...Nem tudom.Olyan hirtelen jött mindez!Mindig is szerettem volna ismerni az apámat,bárki is legyen az,de arra nem voltam felkészülve,hogy egy sztár lesz!Ráadásul pont ő!-a hangja bizonytalannak tűnt.Az arca szomorú.
-Ezt hogy érted?
-Csak harminchét éves és jóképűbb az összes barátom és ismerősöm apjánál!Szuperhíres és szupergazdag,ráadásul jó fej is!Egy csomó iskolatársam bele van esve!
-Azt hittem ők a fiatalabb és nyálasabb fiúcskákat kedvelik...
-Nem éppen!Rob igazán különleges ember és ez másoknak is feltűnik!Persze,hogy tetszik a nőknek és a lányoknak!És...Én nem tudom ezt a helyzetet kezelni...Pláne,hogy te is érzel iránta valamit...
-Tessék?
-Egyértelmű!Biztosan érzel valamit iránta,de nem tudom eldönteni,hogy mit!Szereted?Gyűlölöd?Megveted?Szórakozni szeretnél vele vagy mi?Egy újabb kalandra vágysz?
-Igazságtalan vagy!Úgy beszélsz,mintha állandóan kalandokba bocsátkoznék,pasikkal flörtölnék és minden éjszaka más férfi kötne ki az ágyamban!Pedig ez nem így van!-könnyek gyűltek a szemembe.
-Mégis mit érzel iránta,Anya?-a hangja meglepően nyugodt volt.
Mély levegőt vettem,majd hangosan kifújtam.Lehunytam a szemem,majd kinyitottam és ránéztem Annie kétségbeesetten válaszra vágyó arcára.A szemébe könnyek gyűltek,az arca kipirult.Istenem,hát milyen harc ez?Harcolok a saját lányommal!Ez nem mehet így tovább!-határoztam el és kiböktem:
-Szeretem!
Nem tűnt túlságosan meglepettnek.Nagy levegőt vett és megtörölte a szemét.
-Hogy szereted?Szeretetből?Hálából?Barátságból?
-Nem,Annie.Szerelemből szeretem az apádat.-szándékosan neveztem így.
-És ő mit érez irántad?-kérdezte percek múltával.
-Azt hiszem...Ő is szeret engem...Annie...Szerelmesek vagyunk egymásba!
Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét.
-Anya,én megértem ezt.De...-sírni kezdett.
-Csssss...Minden rendben.Nyugi,nincs semmi baj.-nyugtatgattam.
Felálltam és egy lépéssel közelebb mentem hozzá.Bizonytalanul pislogtam rá.Ő csak nézett és végre valahára elmosolyodott.Azt a pár lépést,ami tőle elválasztott,futva tettem meg.Összeölelkeztünk,megkönnyebbülten felsóhajtva.
-Ne haragudj Anya!Csak túl sok minden történt.Sajnálom!Nagyon szeretlek!
-Oh,Annie!Semmi baj.Én is szeretlek!
Mindketten sírtunk.A könnyek patakként folytak végig (most már) mosolygó arcunkon.Öleltem Anniet és nagy puszit nyomtam a feje búbjára.Szorosan átkarolt.Megkönnyebbülten felsóhajtottam.Túl vagyunk a nehezén.Bár ezután sem lesz könnyű,de a helyzet biztos javulni fog.
-Rendben Anya.És most...
-Most lesz időd mindent átgondolni.Robnak el kellett utaznia.
-Mi???-Annie elpattant tőlem.Kikerekedett szemekkel nézett rám.
Felsóhajtottam.-Annie...Apád elmesélte,hogy mi történt velünk...azon az estén?
Nem kellett magyarázni neki,hogy melyikre gondolok.Bólintott.
-Azon az estén...egy paparazzi...a StarSugar fotósa...
-Nyögd már ki Anya!-kiáltott Annie türelmetlenül.
-Lefényképeztek minket.
-Mi???
-Igen.Aznap este és másnap reggel.Megjelentették az e heti újságukban.Mindenki erről beszél.-az utolsó mondatot suttogva mondtam el.Mintha most is figyelnének minket.Kényelmetlen érzés kerített hatalmába.
-Istenem!És most mi lesz?Hol van Rob?
-Miért kell Robnak hívnod?Annyira zavaró...-szóltam rá ingerülten.
-Bocsi,még nem állt rá a nyelvem az apára.17 évig nem kellett ez mondanom.-hüppögte bánatosan.
-Bocsi,Kicsim.Tudom.-újra magamhoz vontam és megöleltem.Ő azonban hamar kibontakozott az ölelésemből.
-Szóval?
-Rob elment Los Angelesbe.Beszél a sajtósaival és tisztázza a helyzetet.
-Mikor jön vissza?
-Nem tudjuk egyelőre.Amint lehet.-elhallgattam előle a szerződést.Jobb ha nem tud róla.Jobb a békesség!
-Menni fog?-bombázott egy újabb kérdéssel.A szeme aggodalmat tükrözött,homloka ráncokba szaladt.
Őszintén válaszoltam:
-Nem tudom,Szívem.Nem tudom.
15.rész
Rossz után a jó jön...vagy mégsem?
-Micsoda?????
-Te és Rob a Sunlight Hotel előtt,meg azelőtt a drága étterem előtt.
-A Dolphin előtt...
-Na az,aha.
-És milyen képek?
-Több oldalas cikk van rólatok.És tele van képekkel.Van olyan amin kiszálltok a kocsiból,besétáltok,vacsoráztok,kimentek,sétáltok,Robert neked adja a kabátját,csókolóztok,bementek a hotelbe...
-Ezt nem hiszem el!Ez nem igaz!
-De igen,édes,sajnos igen.
-És mit írnak?Mi van a bevezetőben?
-Várj,felolvasom!
-Oké!
Vártam néhány eszméletlenül hosszú pillanatot,majd végre megszólalt April.Azalatt a néhány másodperc alatt szédültem,kivert a víz,és a szívem majd kiugrott a helyéről.Ez egyszerűen nem igaz!Hogy történhetett meg?Hiszen egy fotóst sem láttunk!Hogy fényképezhettek le?És vajon miket írhattak?El tudom képzelni...
-Itt vagyok,Rachel!Na olvasom...
"A legújabb paparazzi képek,és a Sunlight Hotel személyzete szerint,a híres brit filmsztár,zenész és modell Robert Pattinson szerény városunkban tartózkodik.És nem is akármilyen társaságban...
A szuperszexi sztár a vasárnap estét és feltehetően az éjszakát is egy feltűnően csinos hölgy társaságában töltötte el.Először megvacsoráztak a Dolphin-ban-ami mondjuk nem a sörről és a hamburgerről híres-,majd átsétáltak az étteremtől pár sarokra lévő Sunlight szállóba.A képek tanúsága alapján a hölgy nem a nagyanyja volt a 37 éves színésznek,sőt...
Másnap készültek olyan képek,amin a hölgy eléggé dúlva-fúlva elhagyja a szállodát,taxit fog és elhajt.Pár percre rá,megjelent a sármos Robert is,és a nőhöz hasonlóan taxiba szállt és elment.Táskával együtt..."
-April!Nem is mondtad,hogy erről is készültek képek!
-Hát,nem akartalak ezzel is húzni,úgyhogy gondoltam elhallgatom.
-De a cikkben is benne volt!
-Reménykedtem,hogy nem figyelsz fel rá!
-Ha!Valóban nehéz volt kiszúrni!Azért kösz,April!-förmedtem rá.
-Bocsi,igazad van.De ne húzd fel magad!
-Rendben.-nagyot sóhajtottam.-Akkor most mit csináljunk?
-Mégis mivel mit csináljunk?-szólalt meg a hátam mögött Robert.Ijedten hátrafordultam és láttam,hogy most lépett csak ki a fürdőből.Egy fehér törölköző a derekára volt csavarva,egy másikkal a haját törölgette.Kérdőn nézett rám.
-Figyelj April,most le kell tennem.Visszahívlak,oké?
-Persze!És felhívom Samet,rendben?
-Kösz,az jó lenne.Szia!
-Szia!
-Szóval?Mi folyik itt?-Robnak egyből lejött,hogy itt nem stimmel valami.De még mennyire!
-Az a helyzet,hogy...
-Nyögd már ki Rachel!
-Lefényképeztek minket vasárnap és hétfőn is!
Robnak leesett az álla és döbbenten nézett.Elejtette a törölközőt,ki-be csukta a száját.
-Mi van???
-Igen.A StarSugarban megjelent egy több oldalas cikk rólunk.Megindultak a találgatások,hogy ki lehetek és mi van köztünk.Szaftos pletykák,mindent eláruló képek!
-Hiszen nem is láttunk egy paparazzót sem!
-Én biztos nem!
-Én sem!Senkit nem láttam!Azt sem,hogy követtek volna,vagy fényképeztek volna!Sőt,nem is nagyon bámultak meg minket!Senki nem ismert fel!
-Ezek szerint mégis!
-És mégis milyen képek?
-A vacsora,a séta,a csók...még az is amikor reggel elhagytuk a szállodát!
-Egyszóval minden!
-Igen,mondhatni...
-Hát ez remek!Ez nagyszerű!-Rob irtó dühös lett,a szeme szikrázott az indulattól,kezével hevesen hadonászott.Ő mérges és indulatos volt,én pedig teljesen betojtam!Mégis mihez kezdjünk?
-És most mi lesz?
-Úgy beperelem azt a pletykalapot,hogy többet nem adnak ki lapot!!!
-Ez jó ötlet!De ezen kívül?-mert ezzel igazán nem megyünk most sokra...
-Bekapcsolom a mobilom és beszélek az ügynökömmel!Valószínűleg össze kell hívni egy sajtótájékoztatót,vagy valami interjút kell intézni...Tisztázni kell a helyzetet minél hamarabb!
-Ez azt jelenti,hogy elmész?-Istenem,ez nagyon rosszul hangzik!
-Most azonnal!Öltözök,pakolok és indulok!-Robert határozottam bólintott.Nem hagyott kétséget távozása felől.Úgy éreztem a szívem megszakad.
-Itt hagysz engem?-két könnycsepp gördült le az arcomon. Ő gyengéden letörölte ujjaival és felemelte időközben lehajtott fejem.Mélyen a szemembe nézett.
-Most el kell mennem.De amint tudok visszajövök.Ígérem sietek!
-De miért kell elmenned?
-Innen nem tudom intézni az ügyet.Muszáj Los Angelesben lennem.Ha ezt most nem intézzük el,nagy bajba kerülhetek!És te is!
-Oké.De hívj,amint jutsz valamire!
-Természetesen!Ne aggódj,minden rendben megy majd!
-A többieknek mit mondjak?
-April már tud róla,és gondolom hamarosan Sam is.Nekik elmondhatod az igazat.A többieknek viszont hazudnod kell!Mondd azt,hogy nem te vagy az a nő,mert te akkor itthon voltál Annievel.Mindent tagadj!
-Értem.És mi legyen Annievel?
-Neki nyugodtan mondd el az igazat!Tudnia kell...
Felemeltem a fejem és szájon csókoltam.Ő visszacsókolt.Megpecsételtük szerelmünket és ígéretünket.Annyira jólesett ilyen közel lenni hozzá,de olyan hamar vége lett!Aztán már ment is.Gyorsan öltözött és pakolt,én közben ennivalót és innivalót csomagoltam neki.Azt a ruhát vette fel,amit kikészítettem neki.Majd megszakadt a szívem amikor a sötétkék fekete gombos ingben és a fekete farmerban megláttam.Fekete cipőt vett fel hozzá és elkezdte keresni a napszemüvegét.Még bedobált néhány cuccot a táskájába.Bekacsolta a mobilját.
-Tíz nem fogadott hívás.Tizenöt üzenet.Négy hangposta.
-Ez a nap is jól kezdődik...
-A kezdéssel nem volt probléma...-letette a telefont az asztalra,és a táskát is ledobta maga mellé.Közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett.Pillantása szinte égetett.Lábujjhegyre állva jeleztem neki,hogy szeretném megcsókolni.Lehajolt és ajkait az enyéimre szorította.Lassú,másnak unalmasnak tűnő csók volt,nekünk viszont annál izgalmasabb.Csigalassúsággal felemeltem a kezem és a hajába túrtam.Átkarolta a derekamat.Így forrtunk össze.Éreztem ahogy minden izzani kezd körülöttünk.És sajnos tudtam,ez amolyan búcsúajándék volt a részéről.Egy tökéletes búcsúcsók.Egy kis idő után eleresztettük egymást.Még mindig bámultuk egymást,s reméltem ennek soha nem lesz vége.Nem így történt.Felemelte a kezét,és végigsimított az arcomon.
-Szeretlek!Ezt soha ne feledd Rachel!
-Nem fogom.Mert én is szeretlek!
-Remélem visszavársz majd!
-Ez nem is kérdés!Kérlek siess vissza,hívj amint tudsz!És légy ügyes!
-Úgy lesz!Megígérem...
-Micsoda?????
-Te és Rob a Sunlight Hotel előtt,meg azelőtt a drága étterem előtt.
-A Dolphin előtt...
-Na az,aha.
-És milyen képek?
-Több oldalas cikk van rólatok.És tele van képekkel.Van olyan amin kiszálltok a kocsiból,besétáltok,vacsoráztok,kimentek,sétáltok,Robert neked adja a kabátját,csókolóztok,bementek a hotelbe...
-Ezt nem hiszem el!Ez nem igaz!
-De igen,édes,sajnos igen.
-És mit írnak?Mi van a bevezetőben?
-Várj,felolvasom!
-Oké!
Vártam néhány eszméletlenül hosszú pillanatot,majd végre megszólalt April.Azalatt a néhány másodperc alatt szédültem,kivert a víz,és a szívem majd kiugrott a helyéről.Ez egyszerűen nem igaz!Hogy történhetett meg?Hiszen egy fotóst sem láttunk!Hogy fényképezhettek le?És vajon miket írhattak?El tudom képzelni...
-Itt vagyok,Rachel!Na olvasom...
"A legújabb paparazzi képek,és a Sunlight Hotel személyzete szerint,a híres brit filmsztár,zenész és modell Robert Pattinson szerény városunkban tartózkodik.És nem is akármilyen társaságban...
A szuperszexi sztár a vasárnap estét és feltehetően az éjszakát is egy feltűnően csinos hölgy társaságában töltötte el.Először megvacsoráztak a Dolphin-ban-ami mondjuk nem a sörről és a hamburgerről híres-,majd átsétáltak az étteremtől pár sarokra lévő Sunlight szállóba.A képek tanúsága alapján a hölgy nem a nagyanyja volt a 37 éves színésznek,sőt...
Másnap készültek olyan képek,amin a hölgy eléggé dúlva-fúlva elhagyja a szállodát,taxit fog és elhajt.Pár percre rá,megjelent a sármos Robert is,és a nőhöz hasonlóan taxiba szállt és elment.Táskával együtt..."
-April!Nem is mondtad,hogy erről is készültek képek!
-Hát,nem akartalak ezzel is húzni,úgyhogy gondoltam elhallgatom.
-De a cikkben is benne volt!
-Reménykedtem,hogy nem figyelsz fel rá!
-Ha!Valóban nehéz volt kiszúrni!Azért kösz,April!-förmedtem rá.
-Bocsi,igazad van.De ne húzd fel magad!
-Rendben.-nagyot sóhajtottam.-Akkor most mit csináljunk?
-Mégis mivel mit csináljunk?-szólalt meg a hátam mögött Robert.Ijedten hátrafordultam és láttam,hogy most lépett csak ki a fürdőből.Egy fehér törölköző a derekára volt csavarva,egy másikkal a haját törölgette.Kérdőn nézett rám.
-Figyelj April,most le kell tennem.Visszahívlak,oké?
-Persze!És felhívom Samet,rendben?
-Kösz,az jó lenne.Szia!
-Szia!
-Szóval?Mi folyik itt?-Robnak egyből lejött,hogy itt nem stimmel valami.De még mennyire!
-Az a helyzet,hogy...
-Nyögd már ki Rachel!
-Lefényképeztek minket vasárnap és hétfőn is!
Robnak leesett az álla és döbbenten nézett.Elejtette a törölközőt,ki-be csukta a száját.
-Mi van???
-Igen.A StarSugarban megjelent egy több oldalas cikk rólunk.Megindultak a találgatások,hogy ki lehetek és mi van köztünk.Szaftos pletykák,mindent eláruló képek!
-Hiszen nem is láttunk egy paparazzót sem!
-Én biztos nem!
-Én sem!Senkit nem láttam!Azt sem,hogy követtek volna,vagy fényképeztek volna!Sőt,nem is nagyon bámultak meg minket!Senki nem ismert fel!
-Ezek szerint mégis!
-És mégis milyen képek?
-A vacsora,a séta,a csók...még az is amikor reggel elhagytuk a szállodát!
-Egyszóval minden!
-Igen,mondhatni...
-Hát ez remek!Ez nagyszerű!-Rob irtó dühös lett,a szeme szikrázott az indulattól,kezével hevesen hadonászott.Ő mérges és indulatos volt,én pedig teljesen betojtam!Mégis mihez kezdjünk?
-És most mi lesz?
-Úgy beperelem azt a pletykalapot,hogy többet nem adnak ki lapot!!!
-Ez jó ötlet!De ezen kívül?-mert ezzel igazán nem megyünk most sokra...
-Bekapcsolom a mobilom és beszélek az ügynökömmel!Valószínűleg össze kell hívni egy sajtótájékoztatót,vagy valami interjút kell intézni...Tisztázni kell a helyzetet minél hamarabb!
-Ez azt jelenti,hogy elmész?-Istenem,ez nagyon rosszul hangzik!
-Most azonnal!Öltözök,pakolok és indulok!-Robert határozottam bólintott.Nem hagyott kétséget távozása felől.Úgy éreztem a szívem megszakad.
-Itt hagysz engem?-két könnycsepp gördült le az arcomon. Ő gyengéden letörölte ujjaival és felemelte időközben lehajtott fejem.Mélyen a szemembe nézett.
-Most el kell mennem.De amint tudok visszajövök.Ígérem sietek!
-De miért kell elmenned?
-Innen nem tudom intézni az ügyet.Muszáj Los Angelesben lennem.Ha ezt most nem intézzük el,nagy bajba kerülhetek!És te is!
-Oké.De hívj,amint jutsz valamire!
-Természetesen!Ne aggódj,minden rendben megy majd!
-A többieknek mit mondjak?
-April már tud róla,és gondolom hamarosan Sam is.Nekik elmondhatod az igazat.A többieknek viszont hazudnod kell!Mondd azt,hogy nem te vagy az a nő,mert te akkor itthon voltál Annievel.Mindent tagadj!
-Értem.És mi legyen Annievel?
-Neki nyugodtan mondd el az igazat!Tudnia kell...
Felemeltem a fejem és szájon csókoltam.Ő visszacsókolt.Megpecsételtük szerelmünket és ígéretünket.Annyira jólesett ilyen közel lenni hozzá,de olyan hamar vége lett!Aztán már ment is.Gyorsan öltözött és pakolt,én közben ennivalót és innivalót csomagoltam neki.Azt a ruhát vette fel,amit kikészítettem neki.Majd megszakadt a szívem amikor a sötétkék fekete gombos ingben és a fekete farmerban megláttam.Fekete cipőt vett fel hozzá és elkezdte keresni a napszemüvegét.Még bedobált néhány cuccot a táskájába.Bekacsolta a mobilját.
-Tíz nem fogadott hívás.Tizenöt üzenet.Négy hangposta.
-Ez a nap is jól kezdődik...
-A kezdéssel nem volt probléma...-letette a telefont az asztalra,és a táskát is ledobta maga mellé.Közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett.Pillantása szinte égetett.Lábujjhegyre állva jeleztem neki,hogy szeretném megcsókolni.Lehajolt és ajkait az enyéimre szorította.Lassú,másnak unalmasnak tűnő csók volt,nekünk viszont annál izgalmasabb.Csigalassúsággal felemeltem a kezem és a hajába túrtam.Átkarolta a derekamat.Így forrtunk össze.Éreztem ahogy minden izzani kezd körülöttünk.És sajnos tudtam,ez amolyan búcsúajándék volt a részéről.Egy tökéletes búcsúcsók.Egy kis idő után eleresztettük egymást.Még mindig bámultuk egymást,s reméltem ennek soha nem lesz vége.Nem így történt.Felemelte a kezét,és végigsimított az arcomon.
-Szeretlek!Ezt soha ne feledd Rachel!
-Nem fogom.Mert én is szeretlek!
-Remélem visszavársz majd!
-Ez nem is kérdés!Kérlek siess vissza,hívj amint tudsz!És légy ügyes!
-Úgy lesz!Megígérem...
14.rész
Sötét felhők a szerelem kék egén
Szeretkezésünket egy mesés reggeli követte.A reggeliző asztalnál ültünk,rádiót hallgattunk és beszélgettünk.Olyan volt,mintha ezer éve ismernénk egymást,pedig valójában csak néhány órája.Néhány órája,mert biztos voltam abban,hogy Robert a dal alatt bontotta le védő gátjait,s fedte fel igazi énjét.Én is bontogattam már a falat,készen álltam,hogy megismerjük egymást.Fantasztikus volt,ahogy ott énekeltünk és nevettünk a gabonapelyhes tálka fölött,mint két kamasz.Őszinte és mély pillantások váltották a boldog mosolyt arcunkon.Ennél boldogabbak nem is lehettünk volna.Nem számított,hogy nemsokára el kell válnunk,a lényeg az volt,hogy most együtt vagyunk.Az egész délelőtt így telt el,de ez így is volt rendjén.Még nem láttam Robot ilyen boldognak,mint most,és ez elégedettséggel töltött el.Ha rajtam múlt volna ennek a napnak soha nem lett volna vége.Tegnapi dühömet,szomorúságomat és csalódottságomat elfújta szél.Ezt Rob is látta,sőt meg is jegyezte.Nem zavart,inkább örültem neki.Mindent megbeszéltünk,egyről a kettőre,vagy még inkább a háromra jutottunk.Nem érdekelt a tegnap,sem a holnap.Mást se érdekelt volna ebben a helyzetben!Ezt lemertem volna fogadni...És a helyzet az,hogy minél inkább beleszerettem,ahogy mesélt.Más a fél karját adta volna azért,hogy olyanokat tudjon meg Robról,amilyeneket önszántából mondott el nekem.Ahogy mesélt,úgy elevenedett meg a kisfiú,akinek ellopták a cipőfűzőjét,a fiú aki nem foglalkozik a tanulással,a fiú akit imádnak,mint modellt.Minden egyes szóval közelebb kerültem hozzá és mindinkább tudtam,hogy remek ember.Ezek nélkül a dolgok nélkül nem lenne teljes a kép ami kialakult bennem róla.
Ám lassan dél felé járt az idő,úgyhogy ebéd készítéshez láttunk.Nagyon szórakoztató volt,ahogy egymást vertük a fakanállal egy pimasz beszólás után,vagy éppen egymást etettük a forró chilis babbal.Amikor Robert megégette a nyelvét az étellel,elvárta tőlem,hogy egy hűvös csókkal gyógyítsam meg.Jól elszórakoztunk,sokat nevettünk,és egyre többet tudtunk meg egymásról.Az ebédet (ami roppant jól sikerült) az erkély hideg kőpadlóján,a falnak támaszkodva fogyasztottuk el.Egy nagy tálból falatoztunk,leginkább egymást etetve.Természetesen szóba került Annie is.Elmondta,hogy "apró" afférunk után kijelentkezett a hotelből és ide jött.A táskáját Annie szobájában rejtette el,így került hozzá a gitár is.Elmesélte (nagy örömömre) ,hogy mindig elviszi magával a gitárt.Elmondása szerint ez a mentsvára,az ő végső menedéke,egy barát akihez mindig fordulhat.A zene örömmel tölti el,megnyugtatja és segít neki megtalálni a jó utat.A dal,amit hallottam a ő szerzeménye volt,és kettőnkről írta.Senki nem hallotta még,és senki nem tud róla kettőnkön kívül.Arra következtettünk Annie táskája és szanaszét hagyott szennyese alapján,hogy kora reggel,vagy még inkább hajnalban eljött,lerakta a cuccát,elvitte az iskolatáskáját,és a barátnőivel ment suliba.Aggódtam érte,bár Rob szerint ez teljesen felesleges volt.Volt abban valami amit mondott,de mégis:ki tudja?Lehet,hogy még mindig mérges ránk,vagy bántott,esetleg sértett!Nem tudhatjuk!Nélküle viszont nem volt ugyanaz a boldogság,megakartam osztani vele az örömömet.Igaz,Robert itt volt nekem,de még ő sem tudja pótolni Anniet!Ő mégis csak a lányom!Bíztam benne,hogy ha hazajön mindent tisztázni tudunk,mást nem tehettem.Megbeszéltük Robbal,hogy nem keressük,nehogy azt higgye nem bízunk benne,vagy ilyesmi.
Ebéd után egy kis házimunkához láttunk.Elmosogattunk,már ha arra a habpartira lehet azt mondani,hogy mosogatás.Az az igazság,hogy inkább egymást mostuk,mint az tányérokat,evőeszközöket és poharakat.Mire mindent elmostunk tetőtől talpig vizesek és habosak voltunk.Ezért aztán Rob elment zuhanyozni,én meg elkezdtem rendet vágni a lakásban.Sebtiben elpakoltam,beágyaztam,kiszellőztettem és ruhát készítettem Robnak is,és magamnak is.Bekapcsoltam a vezetékest.De jó-gondoltam gúnyosan-öt új üzenet.Vajon kinek hiányoztam?Az első üzenet Apriltől jött,ma reggel 9:25-kor:
-Rachel?Minden rendben?Miért kapcsoltad ki a telefont?Gáz van,szóval hívj fel,amint tudsz!Fontos!Puszi!
Mi lehetett ilyen fontos?Na mindegy,majd az üzenetek után felhívom.
A második üzenet Samtől jött,ma 10:10-kor:
-Húúú,Rach,ha ez te vagy nagy baj van!Hívj fel,beszélnünk kell!
Na,de jó!-gondoltam most már keserűen.-Mi ütött most mindenkibe?Milyen nagy baj van?Egyre erősebb késztetést éreztem ahhoz,hogy csatlakozzak Robhoz a fürdőben.Meghallgattam a harmadik üzenetet:
-Megint én vagyok az,April.Mi bajod van?Miért vagy kikapcsolva?Hívj már fel!
A negyedik üzenet Christől jött.Ő annak a könyvkiadónak volt a főnöke,amelyik intézte a könyveim kiadását.Remélem ez csak véletlen!
-Szia Rachel!Christopher Saymond vagyok.Ma láttam egy érdekes újságcikket,és gondoltam felhívlak.Bár ha igaz,akkor ez nem telefontéma...Azért hívj fel,oké?Szia!
Hát,ez nem igazán tűnik véletlennek!A szívem egyre hevesebben vert és most már komolyan aggódtam.Mi folyik itt?Annyi biztos,hogy nem túl jó dolog...
Az ötödik üzenet tűnt a legdurvábbnak,ugyanis anyámtól jött:
-Helló,szivi!Itt Anya beszél.A mai újság elég személyesnek bizonyult,és azt hiszem beszélnünk kellene.Majd hívj fel!Puszi neked is és Annienk is!
Most már tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.Már tárcsáztam is Aprilt.Minél hamarabb tudom meg,hogy mi folyik itt annál jobb.Essünk túl rajta.
-Helló April!Rachel vagyok.Miért kerestél?-nem tudtam leplezni izgatottságomat,a hangom remegett.
-Jaj,végre,hogy felhívtál!Már órák óta erre várok!
-Akkor mondd már,hogy mi a baj!
-Hát...tudod van az a pletykalap,a StarSugar.
-Az ami minden kedden és pénteken a legszaftosabb pletykákkal jelentkezik?
-Ja,az.
-Úristen,mi van vele?
-Hát...Azt hiszem te vagy a címlapon!
Szeretkezésünket egy mesés reggeli követte.A reggeliző asztalnál ültünk,rádiót hallgattunk és beszélgettünk.Olyan volt,mintha ezer éve ismernénk egymást,pedig valójában csak néhány órája.Néhány órája,mert biztos voltam abban,hogy Robert a dal alatt bontotta le védő gátjait,s fedte fel igazi énjét.Én is bontogattam már a falat,készen álltam,hogy megismerjük egymást.Fantasztikus volt,ahogy ott énekeltünk és nevettünk a gabonapelyhes tálka fölött,mint két kamasz.Őszinte és mély pillantások váltották a boldog mosolyt arcunkon.Ennél boldogabbak nem is lehettünk volna.Nem számított,hogy nemsokára el kell válnunk,a lényeg az volt,hogy most együtt vagyunk.Az egész délelőtt így telt el,de ez így is volt rendjén.Még nem láttam Robot ilyen boldognak,mint most,és ez elégedettséggel töltött el.Ha rajtam múlt volna ennek a napnak soha nem lett volna vége.Tegnapi dühömet,szomorúságomat és csalódottságomat elfújta szél.Ezt Rob is látta,sőt meg is jegyezte.Nem zavart,inkább örültem neki.Mindent megbeszéltünk,egyről a kettőre,vagy még inkább a háromra jutottunk.Nem érdekelt a tegnap,sem a holnap.Mást se érdekelt volna ebben a helyzetben!Ezt lemertem volna fogadni...És a helyzet az,hogy minél inkább beleszerettem,ahogy mesélt.Más a fél karját adta volna azért,hogy olyanokat tudjon meg Robról,amilyeneket önszántából mondott el nekem.Ahogy mesélt,úgy elevenedett meg a kisfiú,akinek ellopták a cipőfűzőjét,a fiú aki nem foglalkozik a tanulással,a fiú akit imádnak,mint modellt.Minden egyes szóval közelebb kerültem hozzá és mindinkább tudtam,hogy remek ember.Ezek nélkül a dolgok nélkül nem lenne teljes a kép ami kialakult bennem róla.
Ám lassan dél felé járt az idő,úgyhogy ebéd készítéshez láttunk.Nagyon szórakoztató volt,ahogy egymást vertük a fakanállal egy pimasz beszólás után,vagy éppen egymást etettük a forró chilis babbal.Amikor Robert megégette a nyelvét az étellel,elvárta tőlem,hogy egy hűvös csókkal gyógyítsam meg.Jól elszórakoztunk,sokat nevettünk,és egyre többet tudtunk meg egymásról.Az ebédet (ami roppant jól sikerült) az erkély hideg kőpadlóján,a falnak támaszkodva fogyasztottuk el.Egy nagy tálból falatoztunk,leginkább egymást etetve.Természetesen szóba került Annie is.Elmondta,hogy "apró" afférunk után kijelentkezett a hotelből és ide jött.A táskáját Annie szobájában rejtette el,így került hozzá a gitár is.Elmesélte (nagy örömömre) ,hogy mindig elviszi magával a gitárt.Elmondása szerint ez a mentsvára,az ő végső menedéke,egy barát akihez mindig fordulhat.A zene örömmel tölti el,megnyugtatja és segít neki megtalálni a jó utat.A dal,amit hallottam a ő szerzeménye volt,és kettőnkről írta.Senki nem hallotta még,és senki nem tud róla kettőnkön kívül.Arra következtettünk Annie táskája és szanaszét hagyott szennyese alapján,hogy kora reggel,vagy még inkább hajnalban eljött,lerakta a cuccát,elvitte az iskolatáskáját,és a barátnőivel ment suliba.Aggódtam érte,bár Rob szerint ez teljesen felesleges volt.Volt abban valami amit mondott,de mégis:ki tudja?Lehet,hogy még mindig mérges ránk,vagy bántott,esetleg sértett!Nem tudhatjuk!Nélküle viszont nem volt ugyanaz a boldogság,megakartam osztani vele az örömömet.Igaz,Robert itt volt nekem,de még ő sem tudja pótolni Anniet!Ő mégis csak a lányom!Bíztam benne,hogy ha hazajön mindent tisztázni tudunk,mást nem tehettem.Megbeszéltük Robbal,hogy nem keressük,nehogy azt higgye nem bízunk benne,vagy ilyesmi.
Ebéd után egy kis házimunkához láttunk.Elmosogattunk,már ha arra a habpartira lehet azt mondani,hogy mosogatás.Az az igazság,hogy inkább egymást mostuk,mint az tányérokat,evőeszközöket és poharakat.Mire mindent elmostunk tetőtől talpig vizesek és habosak voltunk.Ezért aztán Rob elment zuhanyozni,én meg elkezdtem rendet vágni a lakásban.Sebtiben elpakoltam,beágyaztam,kiszellőztettem és ruhát készítettem Robnak is,és magamnak is.Bekapcsoltam a vezetékest.De jó-gondoltam gúnyosan-öt új üzenet.Vajon kinek hiányoztam?Az első üzenet Apriltől jött,ma reggel 9:25-kor:
-Rachel?Minden rendben?Miért kapcsoltad ki a telefont?Gáz van,szóval hívj fel,amint tudsz!Fontos!Puszi!
Mi lehetett ilyen fontos?Na mindegy,majd az üzenetek után felhívom.
A második üzenet Samtől jött,ma 10:10-kor:
-Húúú,Rach,ha ez te vagy nagy baj van!Hívj fel,beszélnünk kell!
Na,de jó!-gondoltam most már keserűen.-Mi ütött most mindenkibe?Milyen nagy baj van?Egyre erősebb késztetést éreztem ahhoz,hogy csatlakozzak Robhoz a fürdőben.Meghallgattam a harmadik üzenetet:
-Megint én vagyok az,April.Mi bajod van?Miért vagy kikapcsolva?Hívj már fel!
A negyedik üzenet Christől jött.Ő annak a könyvkiadónak volt a főnöke,amelyik intézte a könyveim kiadását.Remélem ez csak véletlen!
-Szia Rachel!Christopher Saymond vagyok.Ma láttam egy érdekes újságcikket,és gondoltam felhívlak.Bár ha igaz,akkor ez nem telefontéma...Azért hívj fel,oké?Szia!
Hát,ez nem igazán tűnik véletlennek!A szívem egyre hevesebben vert és most már komolyan aggódtam.Mi folyik itt?Annyi biztos,hogy nem túl jó dolog...
Az ötödik üzenet tűnt a legdurvábbnak,ugyanis anyámtól jött:
-Helló,szivi!Itt Anya beszél.A mai újság elég személyesnek bizonyult,és azt hiszem beszélnünk kellene.Majd hívj fel!Puszi neked is és Annienk is!
Most már tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.Már tárcsáztam is Aprilt.Minél hamarabb tudom meg,hogy mi folyik itt annál jobb.Essünk túl rajta.
-Helló April!Rachel vagyok.Miért kerestél?-nem tudtam leplezni izgatottságomat,a hangom remegett.
-Jaj,végre,hogy felhívtál!Már órák óta erre várok!
-Akkor mondd már,hogy mi a baj!
-Hát...tudod van az a pletykalap,a StarSugar.
-Az ami minden kedden és pénteken a legszaftosabb pletykákkal jelentkezik?
-Ja,az.
-Úristen,mi van vele?
-Hát...Azt hiszem te vagy a címlapon!
12.rész
Értelem és Érzelem (2.rész)
-Tudom,és én is beszélni szeretnék veled!
-Akkor jó!Gyere üljünk le!-kézen fogtam és a nappaliba sétáltunk.Ő a kanapéra ült,én vele szemben a fotelbe.Egymás szemébe néztünk és őszintén beszélni kezdtem:
-Egy világ tört össze bennem,amikor közölted,hogy nem adod fel a munkádat értünk.Óriásit csalódtam,a szívem összetört.Ideges voltam,zaklatott.Nem tudtam tisztán gondolkozni.Sajnálom,hogy csak úgy elrohantam,nem lett volna szabad.De meg kell értened,hogy nehéz ez nekem!Féltem a szívem,mert egyszer már összetörték.Óvatos vagyok,és engem is meglepett,hogy milyen meggondolatlanul viselkedtem.Nem kellett volna lefeküdnöm veled.Ez még túl korai volt a számomra.És szerintem a számodra is.Tudnod kell,hogy szeretlek,és hogy 17 éve szeretlek,de vannak bizonyos határok amin nem léphetek túl.
-Én megértelek.Tudom mit érzel,mert szinte pontosan ugyanezt érzem én is.Nagyon,nagyon sajnálom amit tettem veled,és amit mondtam.Kérlek ne haragudj rám!De neked is meg kell értened:a kezem meg van kötve!
-Ezt meg hogy érted?
-Nem úgy gondoltam,azt hogy nem adom fel a munkámat,hogy nem akarom,hanem úgy,hogy nem tudom!Szigorú szerződések kötnek,amiket nem szeghetek meg.
-Mégis milyen szerződések?
-A menedzsment cég amelyiknél vagyok még négy évvel ezelőtt kötött velem,egy szerződéssorozatot.Egy öt évre szólót.Ez jövő szeptemberig még kötelez.Nem léphetek ki belőle.
-És ezt miért akadályoz minket?És miben?
-Több okból is.A cég székhelye Los Angeles,így nem költözhetek el onnan,amíg tart a szerződés.Nemcsak a cég székhelye,hanem a rengeteg kötelező program is akadályoz ebben.A fotózások,interjúk,partik mind itt vannak.Vagy Hollywoodban.Edmonton nem alkalmas hely az ilyen dolgokra.Ezért kénytelen vagyok ott élni.És a szerződés is tartalmazza ezt.Öt évig Los Angelesnek kell a lakhelyemnek lennie.
-És ha utaznál?Eljöhetnél ide,miközben ott laknál...-epekedtem utána,de legbelül tudtam ez lehetetlen.
-Minden napra van valami.Maximum vasárnap tudnék lejönni pár órára.
-Tényleg,hogy hogy most itt lehetsz?
-Kivettem két hét szabadságot.
-És ezt nem hosszabíthatnád meg?
-Nem,ezt sajnos nem lehet.Évi két hónap szabadságot vehetek ki,s ebből már csak egy hónap van.Az év elejét Angliában töltöttem a szüleimnél.Utána pedig a nővéreimmel voltam egy-egy hetet.
-Óh!-kétségbeestem,többet nem is tudtam mondani.
-A dolognak ez csak az egyik része!
-Mi van még?
-Mindenféle botrányt kerülnöm kell.Ez a siker és a népszerűség egyik kulcsfontosságú titka,és a szerződés alappillére.
-Egy eltitkolt gyermek azonban csöppett sem botránymentes...
-Pontosan.Az emberek nem tudhatnak Annieről.
-És ha titokban tartanád?Nem muszáj tudniuk róla.Tarthatnánk titokban,mint eddig.
-Ezt nem tudnánk megoldani,lásd be!És amúgy is mit szólna ehhez Annie?
-Igen,igazad van.Sajnálom.
-Semmi baj.
-Van még valami?
-Ami azt illeti igen.
-Ugye nem az jön,hogy az engedélyük nélkül nem járhatsz senkivel?Vagy hogy nem járhatsz hétköznapi emberrel?-vigyorogtam,bár ezt csöppet sem találtam mókásnak.Robertnek tetszett.Ő is viccesre vette a figurát.
-Nem,nem ez jön.Ennyire nem elfajultak ezek a menedzserek!...A helyzet az,hogy ők úgy gondolják egy agglegény vonzóbb az emberek,azaz leginkább a nők számára,mint egy nős férfi...
Bambán bámultam rá.Az előbb még fogtam a fonalat,de most elvesztettem.Miről beszél?Ennek meg mi köze van hozzánk?Látta rajtam,hogy nem értem a szitut,elegánsan a segítségemre sietett.
-Nem vehetek el senkit feleségül.
-Nem értem...-motyogtam zavartan.
-Rachel,ne értetlenkedj már!Most mondtam,hogy nem engedik,hogy feleségül vegyelek!
Most már leesett a tantusz.Elvörösödtem és talpra ugrottam:
-Mi?Micsodaaaaaaa???
-Ugyan már,Rachel!Te sosem gondoltál arra,hogy egyszer hozzám jösz feleségül?
-Nem!Nem!
-Most nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek?A döbbenet túl erős...
-Miért te gondoltál rá?
-Persze!Ezért kérdezem.Ezért mondtam többek között,hogy nem lehetünk együtt!Úgy gondoltam te nem akarsz várni rám.
-Bevallom,én nem gondoltam erre.Ez...nagyon váratlanul ért...Nem hittem volna,hogy feleségül akarsz venni.Soha nem gondoltam rá!
-Nem is most jött el az ideje!Nem lehet,szóval fölösleges ezen rágódnunk.
-Oké...-nagyon meglepett ezzel.Még most is kótyagos voltam.Még hogy házasság!?Hiszen még azt sem tudtuk,hogy egy nap múlva mi lesz velünk,nemhogy egy év múlva!Micsoda képtelenség!
Visszaültem a helyemre.Felhúztam a lábaimat,a karommal átfontam őket,a fejem a térdemre hajtottam.
-Ami azt illeti,eddig úgy tűnt,hogy csak kibúvót keresel.De ezek után...
-Nem kerestem kibúvót!Szó sincs ilyesmiről!Őszinte,tisztességes ember vagyok.Ha nem akarnálak azt is megmondanám...De akarlak!
Kinyújtotta a kezét.Kibontakoztam védekező ülésemből és megfogtam a kezét,majd néztem egymásba fonódó ujjainkat.Meleg bőre megnyugtatott,kezének selymessége jól esett az enyémnek.
-Mi legyen akkor?
-Egyelőre várjunk!Várjuk ki,hogy mi lesz ebből az egészből!Még van tíz napunk.Mielőtt visszautaznék,eldöntjük a dolgot.
-Misszerint?
-Asszerint,hogy akarsz-e engem,és,hogy hajlandók vagytok-e felköltözni Los Angelesbe.
-Rob,én nem...
-Ne mondj semmit!-szorította meg a kezem,s küldött lágy mosolyt felém.-Most még nem kell döntened!Az idő mérvadó,10 nap alatt sok minden történhet.
-És mégis mi lesz velünk 10 napig?
-Ha benne vagy,akkor megpróbálunk együtt lenni.Mint egy pár.
-Oh,értem.Hát...ami azt illeti...végül is miért ne?
-Köszönöm.
-Nincs mit.-mosolyogtam rá félénken.Ismét elpirultam.Megsimogatta ott az arcom ahol elvörösödött.Ahol az ujja járt még jobban kipirult az arcom.Égetett az érintése.
-Akkor jobb ha megyek.Még egyszer sajnálom,és köszönöm.Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Még egyszer megszorította a kezem,majd elengedte és felállt.Kisétált az előszobába és épp vette a kabátját,amikor megcsörrent a vezetékes telefon.Felugrottam,de Robert már fel is kapta a telefont és beleszólt:
-Halló!Mcachlen lakás!Ki beszél?
Nem halottam a választ,ahhoz túl mesze voltam.Lassan odasétáltam.Rob válaszolt:
-Igen,rendben.Adom Rachelt.-megfordult és felém nyújtotta a kagylót.Érte nyúltam és a fülemhez emeltem.
-Halló?Rachel Mcachlen beszél.
-Ó,Rachel,de jó,hogy elérlek.-nem tudtam mire ez a nagy lelkesedés,sőt azt sem tudtam ki beszél.
-Öhm...kivel beszélek?
-Jaj,én buta elfelejtettem mondani a nevem!Sylvia vagyok,Amy édesanyja.
-Ó,hát persze.Ne haragudj,nem ismertem fel a hangod... Valami baj van?Miért kerestél?
-Annie miatt.Megkért,hogy hívjalak fel és kérjelek meg,hogy hadd maradjon itt éjszakára.
-Mi?Nem,szó sem lehet róla.Jöjjön csak haza!
-Rachel,szerintem jobb lenne ha maradna.Szinte könyörgött.Nem igazán akartam belefolyni az ügyeitekbe,de addig rágta a fülem amíg belementem.
Na persze!-gondoltam gúnyosan.-Mintha Sylvia arról lenne híres!Nála nagyobb pletykafészket nem hord a hátán a Föld.
-Értem,Sylvia,de jobb lenne ha hazajönne.
-Ne erőltesd!Amy szívesen add kölcsön pizsamát,és alhat a kanapén.
-Nem hiszem,hogy túl jól esne még egy éhes száj,plusz egy valaki akire várni kell a fürdőszobában.
Sylvia egyedül nevelte 8 éves lányát Evat,15 éves fiát Joelt,és Amyt,aki 17 éves volt,mint Annie.
-Ugyan,ez nem probléma!
-Nézd Sylvia,azt akarom,hogy a lányom itthon éjszakázzon!
-Rachel,megmondom őszintén:Annie nagyon zaklatott volt,amikor ide ért,és nagyon nem szeretne hazamenni.
Ez szíven ütött.Ilyen soha nem fordult elő még velünk.És nem gondoltam volna,hogy Annie egyszer ezt fogja csinálni.Nem tiltakoztam,annyira rosszul esett ez a dolog.És ráadásul nem is ő a hibás,hanem én.Én okoztam ezt az egészet.Az én hibám,hogy a lányom nem akar hazajönni.
-Rendben,maradjon.-suttogtam.-De holnap korán jöjjön haza,mert iskolába is kell mennie.Mondd meg neki ezt,meg azt is kérlek,hogy nem lóghat el még egy napot!
-Oké,ahogy akarod.
-Köszönöm,jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Letettem a telefont,és üresen bámultam a semmibe.Rob furcsán nézett rám.
-Minden rendben?Mi történt?
-Annie Amyéknél alszik,mert nem akar hazajönni hozzám.
Rob rögtön értette a helyzetet.Hozzám lépett és átölelt.
-Sajnálom.
-Nem,ez nem a te hibád.Hanem az enyém.
-Nem,én tehetek erről az egészről!Kérlek ne haragudj!
-Nem haragszom!De kérlek...ne menj el!
-Tudom,és én is beszélni szeretnék veled!
-Akkor jó!Gyere üljünk le!-kézen fogtam és a nappaliba sétáltunk.Ő a kanapéra ült,én vele szemben a fotelbe.Egymás szemébe néztünk és őszintén beszélni kezdtem:
-Egy világ tört össze bennem,amikor közölted,hogy nem adod fel a munkádat értünk.Óriásit csalódtam,a szívem összetört.Ideges voltam,zaklatott.Nem tudtam tisztán gondolkozni.Sajnálom,hogy csak úgy elrohantam,nem lett volna szabad.De meg kell értened,hogy nehéz ez nekem!Féltem a szívem,mert egyszer már összetörték.Óvatos vagyok,és engem is meglepett,hogy milyen meggondolatlanul viselkedtem.Nem kellett volna lefeküdnöm veled.Ez még túl korai volt a számomra.És szerintem a számodra is.Tudnod kell,hogy szeretlek,és hogy 17 éve szeretlek,de vannak bizonyos határok amin nem léphetek túl.
-Én megértelek.Tudom mit érzel,mert szinte pontosan ugyanezt érzem én is.Nagyon,nagyon sajnálom amit tettem veled,és amit mondtam.Kérlek ne haragudj rám!De neked is meg kell értened:a kezem meg van kötve!
-Ezt meg hogy érted?
-Nem úgy gondoltam,azt hogy nem adom fel a munkámat,hogy nem akarom,hanem úgy,hogy nem tudom!Szigorú szerződések kötnek,amiket nem szeghetek meg.
-Mégis milyen szerződések?
-A menedzsment cég amelyiknél vagyok még négy évvel ezelőtt kötött velem,egy szerződéssorozatot.Egy öt évre szólót.Ez jövő szeptemberig még kötelez.Nem léphetek ki belőle.
-És ezt miért akadályoz minket?És miben?
-Több okból is.A cég székhelye Los Angeles,így nem költözhetek el onnan,amíg tart a szerződés.Nemcsak a cég székhelye,hanem a rengeteg kötelező program is akadályoz ebben.A fotózások,interjúk,partik mind itt vannak.Vagy Hollywoodban.Edmonton nem alkalmas hely az ilyen dolgokra.Ezért kénytelen vagyok ott élni.És a szerződés is tartalmazza ezt.Öt évig Los Angelesnek kell a lakhelyemnek lennie.
-És ha utaznál?Eljöhetnél ide,miközben ott laknál...-epekedtem utána,de legbelül tudtam ez lehetetlen.
-Minden napra van valami.Maximum vasárnap tudnék lejönni pár órára.
-Tényleg,hogy hogy most itt lehetsz?
-Kivettem két hét szabadságot.
-És ezt nem hosszabíthatnád meg?
-Nem,ezt sajnos nem lehet.Évi két hónap szabadságot vehetek ki,s ebből már csak egy hónap van.Az év elejét Angliában töltöttem a szüleimnél.Utána pedig a nővéreimmel voltam egy-egy hetet.
-Óh!-kétségbeestem,többet nem is tudtam mondani.
-A dolognak ez csak az egyik része!
-Mi van még?
-Mindenféle botrányt kerülnöm kell.Ez a siker és a népszerűség egyik kulcsfontosságú titka,és a szerződés alappillére.
-Egy eltitkolt gyermek azonban csöppett sem botránymentes...
-Pontosan.Az emberek nem tudhatnak Annieről.
-És ha titokban tartanád?Nem muszáj tudniuk róla.Tarthatnánk titokban,mint eddig.
-Ezt nem tudnánk megoldani,lásd be!És amúgy is mit szólna ehhez Annie?
-Igen,igazad van.Sajnálom.
-Semmi baj.
-Van még valami?
-Ami azt illeti igen.
-Ugye nem az jön,hogy az engedélyük nélkül nem járhatsz senkivel?Vagy hogy nem járhatsz hétköznapi emberrel?-vigyorogtam,bár ezt csöppet sem találtam mókásnak.Robertnek tetszett.Ő is viccesre vette a figurát.
-Nem,nem ez jön.Ennyire nem elfajultak ezek a menedzserek!...A helyzet az,hogy ők úgy gondolják egy agglegény vonzóbb az emberek,azaz leginkább a nők számára,mint egy nős férfi...
Bambán bámultam rá.Az előbb még fogtam a fonalat,de most elvesztettem.Miről beszél?Ennek meg mi köze van hozzánk?Látta rajtam,hogy nem értem a szitut,elegánsan a segítségemre sietett.
-Nem vehetek el senkit feleségül.
-Nem értem...-motyogtam zavartan.
-Rachel,ne értetlenkedj már!Most mondtam,hogy nem engedik,hogy feleségül vegyelek!
Most már leesett a tantusz.Elvörösödtem és talpra ugrottam:
-Mi?Micsodaaaaaaa???
-Ugyan már,Rachel!Te sosem gondoltál arra,hogy egyszer hozzám jösz feleségül?
-Nem!Nem!
-Most nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek?A döbbenet túl erős...
-Miért te gondoltál rá?
-Persze!Ezért kérdezem.Ezért mondtam többek között,hogy nem lehetünk együtt!Úgy gondoltam te nem akarsz várni rám.
-Bevallom,én nem gondoltam erre.Ez...nagyon váratlanul ért...Nem hittem volna,hogy feleségül akarsz venni.Soha nem gondoltam rá!
-Nem is most jött el az ideje!Nem lehet,szóval fölösleges ezen rágódnunk.
-Oké...-nagyon meglepett ezzel.Még most is kótyagos voltam.Még hogy házasság!?Hiszen még azt sem tudtuk,hogy egy nap múlva mi lesz velünk,nemhogy egy év múlva!Micsoda képtelenség!
Visszaültem a helyemre.Felhúztam a lábaimat,a karommal átfontam őket,a fejem a térdemre hajtottam.
-Ami azt illeti,eddig úgy tűnt,hogy csak kibúvót keresel.De ezek után...
-Nem kerestem kibúvót!Szó sincs ilyesmiről!Őszinte,tisztességes ember vagyok.Ha nem akarnálak azt is megmondanám...De akarlak!
Kinyújtotta a kezét.Kibontakoztam védekező ülésemből és megfogtam a kezét,majd néztem egymásba fonódó ujjainkat.Meleg bőre megnyugtatott,kezének selymessége jól esett az enyémnek.
-Mi legyen akkor?
-Egyelőre várjunk!Várjuk ki,hogy mi lesz ebből az egészből!Még van tíz napunk.Mielőtt visszautaznék,eldöntjük a dolgot.
-Misszerint?
-Asszerint,hogy akarsz-e engem,és,hogy hajlandók vagytok-e felköltözni Los Angelesbe.
-Rob,én nem...
-Ne mondj semmit!-szorította meg a kezem,s küldött lágy mosolyt felém.-Most még nem kell döntened!Az idő mérvadó,10 nap alatt sok minden történhet.
-És mégis mi lesz velünk 10 napig?
-Ha benne vagy,akkor megpróbálunk együtt lenni.Mint egy pár.
-Oh,értem.Hát...ami azt illeti...végül is miért ne?
-Köszönöm.
-Nincs mit.-mosolyogtam rá félénken.Ismét elpirultam.Megsimogatta ott az arcom ahol elvörösödött.Ahol az ujja járt még jobban kipirult az arcom.Égetett az érintése.
-Akkor jobb ha megyek.Még egyszer sajnálom,és köszönöm.Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Még egyszer megszorította a kezem,majd elengedte és felállt.Kisétált az előszobába és épp vette a kabátját,amikor megcsörrent a vezetékes telefon.Felugrottam,de Robert már fel is kapta a telefont és beleszólt:
-Halló!Mcachlen lakás!Ki beszél?
Nem halottam a választ,ahhoz túl mesze voltam.Lassan odasétáltam.Rob válaszolt:
-Igen,rendben.Adom Rachelt.-megfordult és felém nyújtotta a kagylót.Érte nyúltam és a fülemhez emeltem.
-Halló?Rachel Mcachlen beszél.
-Ó,Rachel,de jó,hogy elérlek.-nem tudtam mire ez a nagy lelkesedés,sőt azt sem tudtam ki beszél.
-Öhm...kivel beszélek?
-Jaj,én buta elfelejtettem mondani a nevem!Sylvia vagyok,Amy édesanyja.
-Ó,hát persze.Ne haragudj,nem ismertem fel a hangod... Valami baj van?Miért kerestél?
-Annie miatt.Megkért,hogy hívjalak fel és kérjelek meg,hogy hadd maradjon itt éjszakára.
-Mi?Nem,szó sem lehet róla.Jöjjön csak haza!
-Rachel,szerintem jobb lenne ha maradna.Szinte könyörgött.Nem igazán akartam belefolyni az ügyeitekbe,de addig rágta a fülem amíg belementem.
Na persze!-gondoltam gúnyosan.-Mintha Sylvia arról lenne híres!Nála nagyobb pletykafészket nem hord a hátán a Föld.
-Értem,Sylvia,de jobb lenne ha hazajönne.
-Ne erőltesd!Amy szívesen add kölcsön pizsamát,és alhat a kanapén.
-Nem hiszem,hogy túl jól esne még egy éhes száj,plusz egy valaki akire várni kell a fürdőszobában.
Sylvia egyedül nevelte 8 éves lányát Evat,15 éves fiát Joelt,és Amyt,aki 17 éves volt,mint Annie.
-Ugyan,ez nem probléma!
-Nézd Sylvia,azt akarom,hogy a lányom itthon éjszakázzon!
-Rachel,megmondom őszintén:Annie nagyon zaklatott volt,amikor ide ért,és nagyon nem szeretne hazamenni.
Ez szíven ütött.Ilyen soha nem fordult elő még velünk.És nem gondoltam volna,hogy Annie egyszer ezt fogja csinálni.Nem tiltakoztam,annyira rosszul esett ez a dolog.És ráadásul nem is ő a hibás,hanem én.Én okoztam ezt az egészet.Az én hibám,hogy a lányom nem akar hazajönni.
-Rendben,maradjon.-suttogtam.-De holnap korán jöjjön haza,mert iskolába is kell mennie.Mondd meg neki ezt,meg azt is kérlek,hogy nem lóghat el még egy napot!
-Oké,ahogy akarod.
-Köszönöm,jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Letettem a telefont,és üresen bámultam a semmibe.Rob furcsán nézett rám.
-Minden rendben?Mi történt?
-Annie Amyéknél alszik,mert nem akar hazajönni hozzám.
Rob rögtön értette a helyzetet.Hozzám lépett és átölelt.
-Sajnálom.
-Nem,ez nem a te hibád.Hanem az enyém.
-Nem,én tehetek erről az egészről!Kérlek ne haragudj!
-Nem haragszom!De kérlek...ne menj el!
13.rész
Gyertyafény és szerenád
Rob nem ment el.Egész éjszaka velem volt.Először csak öleltük egymást némán,majd elmentünk fürdeni.Együtt merültünk el a nagy kádban.A hab ellepte testünket,a meleg víz lágyan ölelt minket körbe.A fejemet Rob vállára hajtottam.Ő csak simogatta a hajamat,néha az arcomra tévedtek az ujjai.Mélyeket lélegeztem fenséges illatából,s a fürdőszoba fullasztó levegőjéből.Szememet a kádat körülvevő gyertyákon és mécseseken nyugtattam.Megváltás volt a vele eltöltött idő.Igyekeztem nem gondolni semmire,csak élvezni,hogy ilyen közel van hozzám.Féltem,hogy megbántottam,vagy éppen idegesítem lehangoltságommal.Nem akartam terhelni a gondjaimmal.Ezt meg is mondtam neki,de ő biztosított,hogy nem vagyok púp a hátán,hogy nem zavarom és szívesen itt marad velem.Sőt!Raagszkodik hozzá!Némileg megnyugodtam,de nem akartam,hogy rosszul érezze magát,pláne miattam.Romatikus gyertyafényes fürdőzésünk után bementem a hálószobámba és ledőltem.Majdnem el is aludtam.Kikapcsoltam az agyam,nem akartam most semmin töprengeni.Vacsorát készített (noha még egyáltalán nem jártunk vacsoraidőben),amit az ágyban fogyasztottunk el.Tojás,pirítós,saláta,tej,narancslé,palacsinta.Igaz,ezek egyzserű ételek,de remekül főz,el kell ismerni.Kissé meg is lepődtem.A bónusz az volt,hogy el is mosogatott a vacsora után.Ki hitte volna,hogy van még ilyen férfi a világon?Kész főnyeremény!Én csak pihenten,örültem a kényeztetésnek.Mikor visszatért hozzám,közölte,hogy kikapcsolta mobiljainkat és bezárta a bejárati ajtót.Mindent elintézett,most már pihenhettünk.Mellém feküdt és átkarolt.Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.Egyszerűen hallgattuk a csendet.Nem történt köztünk semmi,még egy csók sem csattant el,s mégis együttlétünk teljes volt,tökéletes.Csak néztem a gyertyák lángját,amit időközben itt is meggyújtott.Tudtam,hogy holnap sok mindent át kell majd gondolnom,de most nem voltam képes rá.Nem ment.Nagyon sok minden történt az utóbbi pár napban és kimerültem.Kiváncsi voltam vajon Rob,hogy érez,mit gondol,mit tervez.Mégsem kérdeztem.Csak néztem az időtlen fényt ami megtöltötte a szobát,és mélyet lélegeztem Robert illatából.Nemsokára ölelésében leltem nyugalmat.
Halk zeneszóra ébredtem másnap reggel.Alig hallható volt,mégis belopta magát a szobába,a fülembe,a szívembe.Nem tudom honnan jött,de abban biztos voltam,hogy Rob gitározik és énekel.Megdörzsöltem a szemem,beletúrtam a hajamba és nagyott sóhajtottam.Kikászálódtam az ágyból,belebújtam a papucsomba és a köntösömbe,majd kiballagtam a hálóból.Most már tisztábban hallottam a lágy dallamot.És azt is tudtam,hogy az erkélyről jön.Odamentem,és akkor megláttam Robot.Egyszerű farmert viselt,és egy világoskék inget.Sem zokni,sem cipő nem volt a lábán.A haja kócosan meredezett az ég felé.Nekem háttal ült,az erkély közepén,a hűvös kőpadlón.Nem ismertem a számot amit énekelt,de ez nem zavart.Elkezdtem figyelni a dal szövegét,s egyből rájöttem miről van szó.Ez egy meghitt hangvételű szerelmes dal volt.Még soha nem hallottam ilyen gyönyörűt.Arról szólt,hogy egy férfi szeret egy nőt,és a nő is szereti a férfit,de mégsem lehetnek egymáséi.Rengeteg probléma adódik,de küzdenek egymásért.Mert nem tudnak egymás nélkül élni!Kiforott,érett,komoly-ezekkel tudnám első hallásra jellemezni.De mikor újult erővel belevetettem magam,észrevettem benne bút és boldogságot,játékosságot és küzdelmet.Csak néztem őt,ahogy mindenről megfeledkezve törökülésben ül,gitározik,és énekel.Nem vagyok túl nagy zeneszakértő,de tuti,hogy egy hangot sem tévesztett.Lassan közelebb léptem hozzá,s hangtalanul leültem mögé.Meglepődtem,hogy nem vett észre,de most már láttam elmélyült arcát,amint átadja magát a zenének.Emberfeletti élmény volt.Pillantásom lejjebb tévedt,láttam hogy az inge nincs begombolva.Végig járattam tekintetem tökéletesen kidolgozott izmain,néhány kósza szőrszálon.Nem foglalkoztam azzal,hogy még mindig szól a dal (a mi dalunk),s ráhajtottam a fejem a hátára.Egy pillanatra megmerevedett,de nem szakította félbe a számot,tisztességesen végigjátszotta.Utána félre rakta a gitárt (ami fogalmam sincs,hogy került hozzá) és felém fordítottta a fejét.Megcsókolta homlokomat,az orromat,az államat.Megborzongtam az élvezettől.Hanyatt döntött a fehér kőpadlón,és tovább csókolt.Csókunk nem akart befejeződni,s én kívántam őt.Lassan,de biztosan vetkőztetni kezdett,majd ő is kibújt a ruhájából.A keze végigjárt a testemen,én pedig újra megborzongtam.
-Ez a mi dalunk,ugye?-kérdeztem két csók között.
-A mi dalunk.-mondta.A hangjától libababőrös lettem.Testem minden pontja pattanásig feszült.
-Szeretlek,Robert!-leheltem.
-Én is szeretlek!Nem akarlak elveszíteni,kellesz nekem!
-Nem is engednélek!
S ezzel összeolvadtunk.Lassan,erősen,s mégis finoman mozgott bennem.Egyik kezemmel az arcát fogtam,s húztam ajkaimhoz.A másikkal a hajába túrtam.Ő két kezét a fejem két oldalára tette és megtámaszkodott velük.Mélyen egymás szemébe néztünk,néha sóhajtottunk egyet.
Az igazi élvezet nem is a szex volt,inkább szerelmes szerenádja,a vallomásunk.Megbizonyosodtam szerelmében,saját érzéseimben is.Soha nem éreztem ilyet más iránt,és tudtam,enélkül az érzés nélkül nem élhetek.A dal,ami elérte nálam a bizonyosságot,misszerint akarom őt,még ott zengett a fülemben,s tudtam,örökké elkísér.
Rob nem ment el.Egész éjszaka velem volt.Először csak öleltük egymást némán,majd elmentünk fürdeni.Együtt merültünk el a nagy kádban.A hab ellepte testünket,a meleg víz lágyan ölelt minket körbe.A fejemet Rob vállára hajtottam.Ő csak simogatta a hajamat,néha az arcomra tévedtek az ujjai.Mélyeket lélegeztem fenséges illatából,s a fürdőszoba fullasztó levegőjéből.Szememet a kádat körülvevő gyertyákon és mécseseken nyugtattam.Megváltás volt a vele eltöltött idő.Igyekeztem nem gondolni semmire,csak élvezni,hogy ilyen közel van hozzám.Féltem,hogy megbántottam,vagy éppen idegesítem lehangoltságommal.Nem akartam terhelni a gondjaimmal.Ezt meg is mondtam neki,de ő biztosított,hogy nem vagyok púp a hátán,hogy nem zavarom és szívesen itt marad velem.Sőt!Raagszkodik hozzá!Némileg megnyugodtam,de nem akartam,hogy rosszul érezze magát,pláne miattam.Romatikus gyertyafényes fürdőzésünk után bementem a hálószobámba és ledőltem.Majdnem el is aludtam.Kikapcsoltam az agyam,nem akartam most semmin töprengeni.Vacsorát készített (noha még egyáltalán nem jártunk vacsoraidőben),amit az ágyban fogyasztottunk el.Tojás,pirítós,saláta,tej,narancslé,palacsinta.Igaz,ezek egyzserű ételek,de remekül főz,el kell ismerni.Kissé meg is lepődtem.A bónusz az volt,hogy el is mosogatott a vacsora után.Ki hitte volna,hogy van még ilyen férfi a világon?Kész főnyeremény!Én csak pihenten,örültem a kényeztetésnek.Mikor visszatért hozzám,közölte,hogy kikapcsolta mobiljainkat és bezárta a bejárati ajtót.Mindent elintézett,most már pihenhettünk.Mellém feküdt és átkarolt.Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.Egyszerűen hallgattuk a csendet.Nem történt köztünk semmi,még egy csók sem csattant el,s mégis együttlétünk teljes volt,tökéletes.Csak néztem a gyertyák lángját,amit időközben itt is meggyújtott.Tudtam,hogy holnap sok mindent át kell majd gondolnom,de most nem voltam képes rá.Nem ment.Nagyon sok minden történt az utóbbi pár napban és kimerültem.Kiváncsi voltam vajon Rob,hogy érez,mit gondol,mit tervez.Mégsem kérdeztem.Csak néztem az időtlen fényt ami megtöltötte a szobát,és mélyet lélegeztem Robert illatából.Nemsokára ölelésében leltem nyugalmat.
Halk zeneszóra ébredtem másnap reggel.Alig hallható volt,mégis belopta magát a szobába,a fülembe,a szívembe.Nem tudom honnan jött,de abban biztos voltam,hogy Rob gitározik és énekel.Megdörzsöltem a szemem,beletúrtam a hajamba és nagyott sóhajtottam.Kikászálódtam az ágyból,belebújtam a papucsomba és a köntösömbe,majd kiballagtam a hálóból.Most már tisztábban hallottam a lágy dallamot.És azt is tudtam,hogy az erkélyről jön.Odamentem,és akkor megláttam Robot.Egyszerű farmert viselt,és egy világoskék inget.Sem zokni,sem cipő nem volt a lábán.A haja kócosan meredezett az ég felé.Nekem háttal ült,az erkély közepén,a hűvös kőpadlón.Nem ismertem a számot amit énekelt,de ez nem zavart.Elkezdtem figyelni a dal szövegét,s egyből rájöttem miről van szó.Ez egy meghitt hangvételű szerelmes dal volt.Még soha nem hallottam ilyen gyönyörűt.Arról szólt,hogy egy férfi szeret egy nőt,és a nő is szereti a férfit,de mégsem lehetnek egymáséi.Rengeteg probléma adódik,de küzdenek egymásért.Mert nem tudnak egymás nélkül élni!Kiforott,érett,komoly-ezekkel tudnám első hallásra jellemezni.De mikor újult erővel belevetettem magam,észrevettem benne bút és boldogságot,játékosságot és küzdelmet.Csak néztem őt,ahogy mindenről megfeledkezve törökülésben ül,gitározik,és énekel.Nem vagyok túl nagy zeneszakértő,de tuti,hogy egy hangot sem tévesztett.Lassan közelebb léptem hozzá,s hangtalanul leültem mögé.Meglepődtem,hogy nem vett észre,de most már láttam elmélyült arcát,amint átadja magát a zenének.Emberfeletti élmény volt.Pillantásom lejjebb tévedt,láttam hogy az inge nincs begombolva.Végig járattam tekintetem tökéletesen kidolgozott izmain,néhány kósza szőrszálon.Nem foglalkoztam azzal,hogy még mindig szól a dal (a mi dalunk),s ráhajtottam a fejem a hátára.Egy pillanatra megmerevedett,de nem szakította félbe a számot,tisztességesen végigjátszotta.Utána félre rakta a gitárt (ami fogalmam sincs,hogy került hozzá) és felém fordítottta a fejét.Megcsókolta homlokomat,az orromat,az államat.Megborzongtam az élvezettől.Hanyatt döntött a fehér kőpadlón,és tovább csókolt.Csókunk nem akart befejeződni,s én kívántam őt.Lassan,de biztosan vetkőztetni kezdett,majd ő is kibújt a ruhájából.A keze végigjárt a testemen,én pedig újra megborzongtam.
-Ez a mi dalunk,ugye?-kérdeztem két csók között.
-A mi dalunk.-mondta.A hangjától libababőrös lettem.Testem minden pontja pattanásig feszült.
-Szeretlek,Robert!-leheltem.
-Én is szeretlek!Nem akarlak elveszíteni,kellesz nekem!
-Nem is engednélek!
S ezzel összeolvadtunk.Lassan,erősen,s mégis finoman mozgott bennem.Egyik kezemmel az arcát fogtam,s húztam ajkaimhoz.A másikkal a hajába túrtam.Ő két kezét a fejem két oldalára tette és megtámaszkodott velük.Mélyen egymás szemébe néztünk,néha sóhajtottunk egyet.
Az igazi élvezet nem is a szex volt,inkább szerelmes szerenádja,a vallomásunk.Megbizonyosodtam szerelmében,saját érzéseimben is.Soha nem éreztem ilyet más iránt,és tudtam,enélkül az érzés nélkül nem élhetek.A dal,ami elérte nálam a bizonyosságot,misszerint akarom őt,még ott zengett a fülemben,s tudtam,örökké elkísér.
11.rész
Értelem és Érzelem (1.rész)
A taxi leparkolt a házunk előtt.Egyszerűen nem akarózott bemennem.Magam elé meredtem és elgondolkoztam.Aztán csak arra emlékszem,hogy a taxióra hirtelen 18 dollárra ugrott.Ez felvert álmodozásomból,gyorsan fizettem és kiszálltam a kocsiból.A fiatal lány,aki a taxit vezette rosszallóan nézett rám,mert nem adtam neki borravalót.Mintha nem kaszált volna eleget anélkül is!Lassan bementem a házba.A lépcsőház hűvös falának dőltem,hallgattam a csendet.Az utcán és a házban is nyugalom honolt,de ez nem meglepő.Hétköznap délelőtt van,mindenki dolgozik.Annienek is elvileg suliban kéne lennie.Kíváncsi vagyok,vajon elment-e?Nem valószínű.Reméltem,hogy Rob nem lesz nálunk,de reményeim szertefoszlottak amikor beléptem a lakásunkba.Halottam a hangját.A szomszéd szobából érkezett az övé és Annieé is.Nem hallottak meg,s már fordultam volna vissza,hogy ismét eltűnjek otthonról,amikor Annie hangosan rám kiáltott:
-Egy lépést se tovább!
-És kezeket fel?-fordultam felé vigyorogva,és röhögve a poénomon,de lefagyott a mosoly az arcomról,amikor megláttam Robot.A haja össze-vissza állt,a tegnap viselt öltöny volt rajta.Az inge csak félig volt begombolva és nem viselt nyakkendőt.Ezzel azt a hatást keltette,hogy azt a ruhát kapta magára,ami elsőnek a keze ügyébe került.Na persze!Szerintem ez a keszekusza haj is csak álca,és mögötte gondos készülődés áll.
-Szia Rachel!-köszöntött bátortalanul.Mi van?Azt hiszi ezzel a szende kisfiú ábrázattal meg tud hatni?Nagyon téved!
-Ez meg mit keres itt?-mordultam Anniere.
-Maximum ő!-mondta Annie,és láttam rajta,csöppet sem tetszik neki a viselkedésem.
-Akkor Ő,mit keres itt?-a hangom mézes-mázos volt.Nehogy már még ebből is ő jöjjön ki jól!
-Ő az apám,ha nem tudnád!-tiltakozott Annie felemelt kezekkel.
-De tudom!Sajnos!-alaposan rájátszottam,meg kell hagyni.
Rob arca megrándult,de nem szólt semmit.Ha nem tudnám,hogy színész,és most is csak játszik,elhittem volna,hogy megbánta a dolgot.Az arca szomorú volt,bűntudatos.A szemében fájdalom.Lehajtotta a fejét,a hátát is meggörbítette kissé.Már majdnem megsajnáltam.De nem!Nem szabad!Ez csak színjáték!-erőteljesen győzködtem magam.Elfordítottam róla a tekintetem.
Annie felvette a kabátját,és felkapta előre kikészített táskáját.Rám mosolygott:
-Én most megyek.
-Hová mész?-kérdeztem ingerülten.
-Amyhez.Van valami kifogásod?
-Nem.-megdörzsöltem a halántékom.-Van nálad pénz?
-Ezt már elintéztük.-szólt közbe Rob.Vissza kellett fognom magam,hogy rá ne ordítsak.Helyette nyeltem egyet,és elmosolyodtam:
-Oké.Telefon?Kulcs?
-Minden megvan,Anya.Ne aggódj!Délután jövök haza.Csak pletyizünk egyet a csajokkal.
-Kikkel is pontosan?
-Sue,Nola...személyigazolványt nem kérsz?
-Annie!Ne szemtelenkedj!-ezen meglepődtem.Rob kivételesen jól reagált.
Annie az égnek emelte a szemét,majd fogta magát és se szó,se beszéd elment.Egy ideig még fixíroztam a bejárati ajtót (amit szépen bevágott maga mögött),de aztán lemondtam róla,hogy utána rohanjak.Egy gondolat azonban szöget vert a fejemben:a barátnői biztosan nincsenek otthon.Túl korán van még ahhoz.Mindegy,most már nem tudtam mit tenni.Valami azt súgta Anniet egy hatökrös szekérrel sem lehetne itthon tartani.
Megfordultam és szembetaláltam magam Rob végtelenül bánatos tekintetével.Nem!Ezt nem teheti!Ez egyszerűen nem fair!Tudja,hogy ezzel a pillantással bárkit le vehet a lábáról,pláne engem!Tudja,hogy ennek a pillantásnak nem tudok ellenállni!Nem szóltunk egymáshoz,csak hallgattuk a feszült csendet.Ő törte meg:
-Kik is ezek a lányok?
-Annie nem mesélt róluk?-kérdeztem kajánul.Őszintén örültem ennek.
-Nem.-vallotta be.A fejét szégyenkezve lehajtotta.-Idáig még nem jutott a mesélésben.
Váratlanul megesett a szívem rajta.Kicsit kedvesebben szóltam hozzá:
-Ők Annie legjobb barátnői.Amy néhány utcával arrébb lakik.Nola kivételével egy osztályba is járnak.
-És Nola?-őszintén érdeklődőnek tűnt.
-Ő másik suliba jár.És egy évvel idősebb is a többieknél.
Bólintott,hálásnak tűnt.Közelebb lépett,de én elhúzódtam.
-Mit akarsz?
-Téged.
-Ezzel kicsit elkéstél,nem gondolod?
-Sajnálom a történteket.Ne haragudj!
-Ennyivel nem lehet elsimítani ezt!
-Azonnal ide rohantam és hoztam neked virágot is.-fejével a komódon álló váza felé bökött.Tökéletes vörös rózsák burjánoztak a drága kristályvázában.Ha nem abban lett volna Rob fejéhez vágtam volna az egészet.De sajnáltam a vázát.Az volt a legszebb,és ezt Annie is tudta.Szándékosan tette abba,ebben biztos vagyok.
-Ennyi telt tőled?Egy virágcsokor?
-Nem.De tudom,hogy szereted a rózsát,hát gondoltam,hogy hozok neked.Ennyivel tartozom.
-Nem,Rob,nem!Sokkal többel tartozol!
-De kezdetnek ez is elég,nem?
-Kezdetnek.Mit akarsz folytatásnak?
-Bocsánatot szeretnék kérni.Azt szeretném,hogy tisztában légy,hogy mennyire bánom a történteket.
-Aha.Még valami?-kinyitottam a bejárati ajtót.
Közelebb lépett és bezárta az ajtót.A kezét az enyémre tette.Elkaptam,mintha megégette volna.Nem,ezt nem csinálhatja.A végén még elcsábulok.
-Van.
-Tessék!Csak mondd!Ne zavartasd magad!-eredetileg úgy terveztem azonnal kidobom,de nem voltam rá képes.Hallani akartam a magyarázatát!
-Szeretlek!Nem tudok nélküled élni!
-De a munkád nélkül sem!
-Nem tudom,hogy fogom megoldani.De meg fogom!Bármit megteszek érted.És Annieért!
-Tudom,hogy nem.
-De igen!
-Te is megmondtad,hogy nem mondasz le a munkádról?Mit ragozzuk ezt tovább?Számomra minden világos.
-Nem,valóban nem tudok lemondani a munkámról.A szerződések köteleznek.Nem költözhetek Edmontonba.
-Nem is kell.
-Te tudnál nélkülem élni?És Annie?
-Eddig is remekül megvoltunk nélküled.Ezt ne felejtsd!
-Ha akarnám,se tudnám!Nyíltan a szemembe mondtad,többször is!
-Sajnálom.Szeretek tisztán látni.
-Én is,Rachel...Mondd,mit érzel irántam?
Lesütöttem a tekintetem,és a fejem is leszegtem,de ő megfogta az államat,így kénytelen voltam a szemébe nézni.A pillantása elbűvölt,káosszal fenyegetett.Kivert a víz,a szívem zakatolt,a vérem dübörgött az ereimben.Mit tegyek?A választ nem tudtam,gondolkozni pedig nem volt időm.Kimondtam amit éreztem:
-Szeretlek!
A szeme elkerekedett,úgy láttam meglepődött.Ezek szerint nem küldtem felé nyilvánvaló jeleket.Ez érdekes,mert titkon mindig féltem tőle,hogy túlságosan kimutatom az érzéseimet.Úgy látszik nem.Legalább nem csináltam magamból totál idiótát.Vagy mégis?Lehet,hogy az őszinteség csak ront a helyzeten?Mindez egy pillanat alatt játszódott le bennem.Robert lehajolt és lassan,érzékien megcsókolt.Nem túlzás,ha azt mondom ez volt életem eddigi legjobb csókja.Az a típusú csók,amit az ember csak egyszer él át az életben.Az a típusú csók,amire mindenki vágyik.Az a típusú csók,ami a Nagy Könyvben meg van írva.A TÖKÉLETES CSÓK!Visszacsókoltam,s ezzel eldőlt minden.Hiába voltam dühös rá,hiába törte össze a szívemet,nem tudtam haragudni rá.Megbocsátottam.Azaz nem is biztos,hogy meg kellett bocsátanom neki.Most már nem számított ez!Őszintén szeretem és ő is szeret engem.Nem érdekel semmi csak ő!Nem tudok nélküle élni!
A karjaim a nyaka köré fonódtak,ő gyengéden átfogta a derekam.Nem bírtuk abbahagyni a csókolózást,a falhoz sodródtunk,a hátammal a falnak támaszkodtam.Kívántam őt,és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna vele,de nem akartam hibát elkövetni.Pláne egy olyan hibát,amit már egyszer (vagy ha úgy vesszük kétszer is) elkövettem.Nagy erőfeszítés árán,kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.A szeme csillogott az izgalomtól,az arca is felhevült.
-Szeretlek,de meg kell beszélnünk néhány dolgot!
A taxi leparkolt a házunk előtt.Egyszerűen nem akarózott bemennem.Magam elé meredtem és elgondolkoztam.Aztán csak arra emlékszem,hogy a taxióra hirtelen 18 dollárra ugrott.Ez felvert álmodozásomból,gyorsan fizettem és kiszálltam a kocsiból.A fiatal lány,aki a taxit vezette rosszallóan nézett rám,mert nem adtam neki borravalót.Mintha nem kaszált volna eleget anélkül is!Lassan bementem a házba.A lépcsőház hűvös falának dőltem,hallgattam a csendet.Az utcán és a házban is nyugalom honolt,de ez nem meglepő.Hétköznap délelőtt van,mindenki dolgozik.Annienek is elvileg suliban kéne lennie.Kíváncsi vagyok,vajon elment-e?Nem valószínű.Reméltem,hogy Rob nem lesz nálunk,de reményeim szertefoszlottak amikor beléptem a lakásunkba.Halottam a hangját.A szomszéd szobából érkezett az övé és Annieé is.Nem hallottak meg,s már fordultam volna vissza,hogy ismét eltűnjek otthonról,amikor Annie hangosan rám kiáltott:
-Egy lépést se tovább!
-És kezeket fel?-fordultam felé vigyorogva,és röhögve a poénomon,de lefagyott a mosoly az arcomról,amikor megláttam Robot.A haja össze-vissza állt,a tegnap viselt öltöny volt rajta.Az inge csak félig volt begombolva és nem viselt nyakkendőt.Ezzel azt a hatást keltette,hogy azt a ruhát kapta magára,ami elsőnek a keze ügyébe került.Na persze!Szerintem ez a keszekusza haj is csak álca,és mögötte gondos készülődés áll.
-Szia Rachel!-köszöntött bátortalanul.Mi van?Azt hiszi ezzel a szende kisfiú ábrázattal meg tud hatni?Nagyon téved!
-Ez meg mit keres itt?-mordultam Anniere.
-Maximum ő!-mondta Annie,és láttam rajta,csöppet sem tetszik neki a viselkedésem.
-Akkor Ő,mit keres itt?-a hangom mézes-mázos volt.Nehogy már még ebből is ő jöjjön ki jól!
-Ő az apám,ha nem tudnád!-tiltakozott Annie felemelt kezekkel.
-De tudom!Sajnos!-alaposan rájátszottam,meg kell hagyni.
Rob arca megrándult,de nem szólt semmit.Ha nem tudnám,hogy színész,és most is csak játszik,elhittem volna,hogy megbánta a dolgot.Az arca szomorú volt,bűntudatos.A szemében fájdalom.Lehajtotta a fejét,a hátát is meggörbítette kissé.Már majdnem megsajnáltam.De nem!Nem szabad!Ez csak színjáték!-erőteljesen győzködtem magam.Elfordítottam róla a tekintetem.
Annie felvette a kabátját,és felkapta előre kikészített táskáját.Rám mosolygott:
-Én most megyek.
-Hová mész?-kérdeztem ingerülten.
-Amyhez.Van valami kifogásod?
-Nem.-megdörzsöltem a halántékom.-Van nálad pénz?
-Ezt már elintéztük.-szólt közbe Rob.Vissza kellett fognom magam,hogy rá ne ordítsak.Helyette nyeltem egyet,és elmosolyodtam:
-Oké.Telefon?Kulcs?
-Minden megvan,Anya.Ne aggódj!Délután jövök haza.Csak pletyizünk egyet a csajokkal.
-Kikkel is pontosan?
-Sue,Nola...személyigazolványt nem kérsz?
-Annie!Ne szemtelenkedj!-ezen meglepődtem.Rob kivételesen jól reagált.
Annie az égnek emelte a szemét,majd fogta magát és se szó,se beszéd elment.Egy ideig még fixíroztam a bejárati ajtót (amit szépen bevágott maga mögött),de aztán lemondtam róla,hogy utána rohanjak.Egy gondolat azonban szöget vert a fejemben:a barátnői biztosan nincsenek otthon.Túl korán van még ahhoz.Mindegy,most már nem tudtam mit tenni.Valami azt súgta Anniet egy hatökrös szekérrel sem lehetne itthon tartani.
Megfordultam és szembetaláltam magam Rob végtelenül bánatos tekintetével.Nem!Ezt nem teheti!Ez egyszerűen nem fair!Tudja,hogy ezzel a pillantással bárkit le vehet a lábáról,pláne engem!Tudja,hogy ennek a pillantásnak nem tudok ellenállni!Nem szóltunk egymáshoz,csak hallgattuk a feszült csendet.Ő törte meg:
-Kik is ezek a lányok?
-Annie nem mesélt róluk?-kérdeztem kajánul.Őszintén örültem ennek.
-Nem.-vallotta be.A fejét szégyenkezve lehajtotta.-Idáig még nem jutott a mesélésben.
Váratlanul megesett a szívem rajta.Kicsit kedvesebben szóltam hozzá:
-Ők Annie legjobb barátnői.Amy néhány utcával arrébb lakik.Nola kivételével egy osztályba is járnak.
-És Nola?-őszintén érdeklődőnek tűnt.
-Ő másik suliba jár.És egy évvel idősebb is a többieknél.
Bólintott,hálásnak tűnt.Közelebb lépett,de én elhúzódtam.
-Mit akarsz?
-Téged.
-Ezzel kicsit elkéstél,nem gondolod?
-Sajnálom a történteket.Ne haragudj!
-Ennyivel nem lehet elsimítani ezt!
-Azonnal ide rohantam és hoztam neked virágot is.-fejével a komódon álló váza felé bökött.Tökéletes vörös rózsák burjánoztak a drága kristályvázában.Ha nem abban lett volna Rob fejéhez vágtam volna az egészet.De sajnáltam a vázát.Az volt a legszebb,és ezt Annie is tudta.Szándékosan tette abba,ebben biztos vagyok.
-Ennyi telt tőled?Egy virágcsokor?
-Nem.De tudom,hogy szereted a rózsát,hát gondoltam,hogy hozok neked.Ennyivel tartozom.
-Nem,Rob,nem!Sokkal többel tartozol!
-De kezdetnek ez is elég,nem?
-Kezdetnek.Mit akarsz folytatásnak?
-Bocsánatot szeretnék kérni.Azt szeretném,hogy tisztában légy,hogy mennyire bánom a történteket.
-Aha.Még valami?-kinyitottam a bejárati ajtót.
Közelebb lépett és bezárta az ajtót.A kezét az enyémre tette.Elkaptam,mintha megégette volna.Nem,ezt nem csinálhatja.A végén még elcsábulok.
-Van.
-Tessék!Csak mondd!Ne zavartasd magad!-eredetileg úgy terveztem azonnal kidobom,de nem voltam rá képes.Hallani akartam a magyarázatát!
-Szeretlek!Nem tudok nélküled élni!
-De a munkád nélkül sem!
-Nem tudom,hogy fogom megoldani.De meg fogom!Bármit megteszek érted.És Annieért!
-Tudom,hogy nem.
-De igen!
-Te is megmondtad,hogy nem mondasz le a munkádról?Mit ragozzuk ezt tovább?Számomra minden világos.
-Nem,valóban nem tudok lemondani a munkámról.A szerződések köteleznek.Nem költözhetek Edmontonba.
-Nem is kell.
-Te tudnál nélkülem élni?És Annie?
-Eddig is remekül megvoltunk nélküled.Ezt ne felejtsd!
-Ha akarnám,se tudnám!Nyíltan a szemembe mondtad,többször is!
-Sajnálom.Szeretek tisztán látni.
-Én is,Rachel...Mondd,mit érzel irántam?
Lesütöttem a tekintetem,és a fejem is leszegtem,de ő megfogta az államat,így kénytelen voltam a szemébe nézni.A pillantása elbűvölt,káosszal fenyegetett.Kivert a víz,a szívem zakatolt,a vérem dübörgött az ereimben.Mit tegyek?A választ nem tudtam,gondolkozni pedig nem volt időm.Kimondtam amit éreztem:
-Szeretlek!
A szeme elkerekedett,úgy láttam meglepődött.Ezek szerint nem küldtem felé nyilvánvaló jeleket.Ez érdekes,mert titkon mindig féltem tőle,hogy túlságosan kimutatom az érzéseimet.Úgy látszik nem.Legalább nem csináltam magamból totál idiótát.Vagy mégis?Lehet,hogy az őszinteség csak ront a helyzeten?Mindez egy pillanat alatt játszódott le bennem.Robert lehajolt és lassan,érzékien megcsókolt.Nem túlzás,ha azt mondom ez volt életem eddigi legjobb csókja.Az a típusú csók,amit az ember csak egyszer él át az életben.Az a típusú csók,amire mindenki vágyik.Az a típusú csók,ami a Nagy Könyvben meg van írva.A TÖKÉLETES CSÓK!Visszacsókoltam,s ezzel eldőlt minden.Hiába voltam dühös rá,hiába törte össze a szívemet,nem tudtam haragudni rá.Megbocsátottam.Azaz nem is biztos,hogy meg kellett bocsátanom neki.Most már nem számított ez!Őszintén szeretem és ő is szeret engem.Nem érdekel semmi csak ő!Nem tudok nélküle élni!
A karjaim a nyaka köré fonódtak,ő gyengéden átfogta a derekam.Nem bírtuk abbahagyni a csókolózást,a falhoz sodródtunk,a hátammal a falnak támaszkodtam.Kívántam őt,és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna vele,de nem akartam hibát elkövetni.Pláne egy olyan hibát,amit már egyszer (vagy ha úgy vesszük kétszer is) elkövettem.Nagy erőfeszítés árán,kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.A szeme csillogott az izgalomtól,az arca is felhevült.
-Szeretlek,de meg kell beszélnünk néhány dolgot!
10.rész
Fájó szív
A taxi megállt a házunk előtt.A sofőr hangjára felkaptam a fejem és könnyes szemekkel a házra pillantottam.A háznak egy bizonyos ablakára.Arra számítottam,hogy Annie az ablaknál fog állni,és onnan lesi,hogy mikor jövök már.De nem várt.Az ablak sötéten nézett vissza rám.Nem bírtam bemenni.Elfordítottam a fejem a háztól és csak ennyit mondtam az előttem ülő férfinak:
-A BB-be,legyen szíves.
A fickó zavartan pislogott rám:-Hogy hova,hölgyem?
Hát persze!Csak néhányan ismerték az eldugott pub rövidített nevét.
-Billy Bárjába,kérem.
Most már értette,hogy mit akarok és indított.Fellélegeztem amikor elhajtottunk a házunktól.Elkezdtem kotorászni a táskámban,a mobilomat kerestem.Elővettem és bekapcsoltam.10 nem fogadott hívásom volt Annietől,az egyik fele tegnap éjszaka,a másik ma jött.Küldött két SMS-t is.Az egyik tegnap éjfélkor jött:
"Hol vagy már?Minden rendben?Miért nem veszed fel?Úgy aggódom!Hívj amint tudsz!Szeretlek:Annie"
A másik ma reggel jött,9:24-kor:
"Ezt nem hiszem el!Hol vagy?Miért vagy kikapcsolva?Mi történt?Hívj föl!!!Annie"
Nem tudtam volna beszélni vele ilyen állapotban,még most is sírtam és remegtem.Inkább írtam neki egy üzenetet,csak hogy ne aggódjon:
"Minden rendben,ne izgulj!Nemsokára hazamegyek és mindent elmagyarázok.Szeretlek!Puszi:Anya"
Na jó,ezt is elintéztük.Ekkor láttam meg,hogy Rob is keresett.Nyolcszor hívott fél óra alatt.Nem foglalkoztam vele.Újra kinyomtam a telefonom,és zsebkendőt kezdtem keresgélni a táskámban.Megtöröltem az arcom és kifújtam az orrom.Remegő sóhaj hagyta el ajkaim.Igyekeztem megnyugodni,és összeszedni magam.
-Megérkeztünk!-hallottam a taxis hangját.
Na,ez gyors volt.Vagy ennyi ideig tartott amíg aránylag összeszedtem magam?
Kikecmeregtem a kocsiból és kifizettem az út árát.Már épp fordultam el,és mentem volna be a bárba,amikor a taxis utánam szólt:
-Minden rendben,hölgyem?
Visszanéztem rá,mosolyt erőltetve az arcomra:-Igen,köszönöm.
Nem hitt nekem,rosszalóan megcsóválta a fejét,és mondott valamit,amit nem értettem.Szerencsére leszállt rólam és elhajtott.Besiettem Billy Bárjába,ami egy eldugott pub volt az egyik lakótelep sarkán.Nem csodálkoztam amikor láttam,hogy rajtam kívül csak ketten vannak a bárban.Ez a hely nem arról híres,hogy nem lehet bejutni,maximum akkor,ha három hónappal azelőtt helyet foglaltál.Nem arról híres,mint a tegnapi étterem.Egy férfi búskomor fejjel sört iszogatott,és újságot olvasott.A másik vendég,egy fiatal nő volt,a laptopján babrált valamit és teát kortyolt.A pulthoz léptem,s már hallottam is a pincérnő magassarkújának kopogást.Ez Sam-gondoltam,és tényleg ő volt az.Megismertem a lépteiről.Feltűnt Sam,az egyik barátnőm.Az órámra pillantottam.April is bármikor feltűnhet.Úgy beszéltük meg,hogy beülünk dumcsizni és iszogatni Samhez.Akkor ki gondolta volna,hogy így sül el ez az egész?
A két legjobb barátnőm:Samantha McCord és April Williams.Azaz Sam,mert utálja ha Samanthának szólítják.April meg ki nem állhatja ha Apnek,vagy hasonlónak nevezik.Érdekes,hogy még ebben is különböznek.Igen,ebben is!Plusz még a külsejükben,a viselkedésükben és bizonyos tereken a gondolkodásukban is.
Sam magas volt,izmos,és nagyon csinos.Hosszú,hullámos vörös hajzuhataga és szikrázó zöld szeme fantasztikusan mutat napbarnított bőrén.Szépségét és formás,karcsú alakját az öltözködésével is kihangsúlyozza.Egyedi,vagány és nagyon szexi (néha talán túl szexi) cuccokat hord.Most is kihívóan nézett ki:piros lakkmagassarkú,fekete neccharisnya,fekete bőr miniszoknya,piros 3/4-es bő blúz,egy halom fekete és ezüst karkötővel a karján és csillogó ezüst fülbevalóval a fülében.Fényes vörös haja szabadon lebegett szépen kifestett arca körül.Pedig Billy (a bár tulajdonosa) nem szerette ha Sam munkában kiengedve hordta a haját.(Ennek ellenére szerette Samet bámulni,amikor így viselte a haját.És csak ritkán szólt érte.)
April átlagos magasságú,vékony lány.Azaz nő,mert annyi idős,mint Sam meg én.Őt a főiskolán ismertem meg.Samet Billy Bárjában ismertem meg,négy évvel ezelőtt,miután kirúgták az előző felszolgálót,a 18 éves Nadine-t.Kiderült,hogy rendszeresen lopott a kasszából,sőt a vendégektől is.Miután a csöppet sem bizalomgerjesztő lány elment,Sam került a helyére.Ő eredetileg nem is pincérnő,hanem rajzművész.De ebben a szakmában nem túl nagy a kereslet,így kénytelen volt más munka után nézni.Pincérkedik,és bébiszitterkedik.De az igazi álma,hogy divattervező legyen.Láttam néhány munkáját és lenyűgöző.Én nagyon szívesen hordanám valamelyik tervezését.Remélem sikerül neki megvalósítania az álmait.Megérdemelné!Visszatérve Aprilre,ő teljesen más.Fehér bőre,félhosszú,egyenes sötétbarna haja és kék szeme van.Nem olyan feltűnő,mint Sam.Sokkal inkább átlagos.A "vörös démon" (ahogy April szokta hívni Samet) mellett fel sem tűnik az embereknek.
Aztán ott a viselkedés és a gondolkodás.Sam hirtelen haragú,szeszélyes,felelőtlen és sok mindenben éretlen.Nem veti meg az élet örömeit (magyarul bulik,pia,cigi),szereti a kalandokat és...a féfiakat.Na igen!Fél évnél nem nagyon bírja tovább egy férfi mellett.Képes egy hét után összeköltözni akárkivel,ha úgy gondolja az illető a Nagy Ő.A házasságnak azonban a gondolatát is gyűlöli.April Sammel ellentétben már öt éve ugyanazzal a férfival van.A nálunk két évvel idősebb Josh,jól kereső ügyvéd,ahogy April is az.Egy főiskolára jártunk (először írói diplomát szerzett) majd később ügyvédi címet is magáénak tudhatott.Azon az egyetemen ismerte meg Josht.Első pillantásra egymásba szerettek és azóta is együtt vannak.Nem olyan rég jegyezték el egymást,most pedig közös lakás után kutatnak.Josh művelt,intelligens és vicces is.Az elmúlt évek során nagyon megkedveltük Sammel.Ennyiből is kiderül,hogy April érettebb,komolyabb és felelőségteljesebb.
A különbségek ellenére azonban jól kijöttek,sőt imádták egymást.Viták előfordultak köztük,de ez elkerülhetetlen tűz és víz között.Ilyenkor én voltam a villámhárító.
Abban viszont megegyeztek,hogy őszinte,megértő,segítő barátok voltak.Mindig mellettem álltak és támogattak.Most is rájuk volt szükségem.Ki másra számíthatnék ilyen helyzetben?
Amint Sam meglátott vette a lapot,kézen fogott és a raktárba vezetett.Leültetett egy rozoga székre és mellém guggolt.Nem eresztette el a kezem,a szemembe nézett és arra utasított:
-Mondj el mindent!
Erre újfent kitört belőlem a zokogás,és hadarni kezdtem:
-Tegnap este találkoztam vele.Elmentünk vacsorázni és azt mondta,hogy szeret...És,én...Én...lefeküdtem vele.Elvitt a hotelbe ahol megszállt,és egyszerűen megtörtént...Mert szeretem.Magamnak sem vallottam még be,de így van.És azt mondta,hogy ő is szeret.
-Bántott téged,Rachel?-szakított félbe.Komolyan kérdezte,és úgy is nézett rám.Szokatlanul komolyan.
-Nem,dehogy!-tiltakoztam meglepetten.
-Akkor mit csinált?
-Semmit!Csak...Csak...Azt mondta,hogy ő nem adja fel a karrierjét értünk.Lefeküdt velem,utána meg csak közölte ezt.
Már nyitotta a száját egy szaftos káromkodásra,amikor megjelent az ajtóban April.Furcsa milyen gyorsan kapcsolt,ledobta a táskáját,oda sietett hozzám és átölelt.Még mindig rázott a zokogás.Elkezdte cirógatni a hajam és lágyan ringatott a karjaiban.A tudatom elhomályosult,s lassan belefáradtam a sírásba.Elapadtak a könnyeim,csak bámultam magam elé keserűen.
-Mondj el mindent elölről!-hangzott az utasítás Apriltől.
Mesélni kezdtem.Elmondtam mindent a tegnap estéről és a ma reggelről.Elmondtam az érzéseimet,a gondolataimat,a fájdalmamat.Nem tudom meddig ültünk a sötét,hűvös raktárban,csak azt tudom,hogy egyszer csak vége lett a mondandómnak.Egy darabig ültünk ott némán,szomorúan egymásra pislogva,majd Sam megszólalt:
-Egy pasi sem ér ennyit Rachel!Pláne nem egy ilyen önző,bunkó...
-Állítsd le magad Sam!-hűtötte le April.
Hát igen,Sam meg a nagy igazságérzete!Ami a szívén a száján.Most is jól megmondta volna a magáét,ha April nem állítja le.Ő most is úgy próbálta megoldani a helyzetet,hogy minél kevesebb és kisebb fájdalmat okozzon nekem.
April beszélni kezdett:
-Nem szabad ítélkeznünk.Ki tudja,hogy mit értett azalatt,hogy nem adja fel a karrierjét.
-Szerintem ez nyilvánvaló.-a hangom kimért és keserű volt.
-Nem tudhatjuk.Lehet,hogy nem úgy értette.-próbált tovább csitítani.
-Hanem hogy?-ezt Sam kérdezte.
-Lehet,hogy azt szeretné,hogy adj időt neki.Amíg letudja zárni a munkáit.
-Ilyesmiről szó sem volt,April.-ezt megint én mondtam.
-Akkor...lehet,hogy azt akarja,hogy ti is menjetek vele...
-Los Angelesbe?
-Ja,aha.
-Semmi pénzért nem mennék oda.
-De hát szereted...-ez igazán éles meglátás volt Samtől.
-Akkor sem.
-Édesem.-April a kezébe vette a kezemet.-A szerelemért áldozatokat kell hozni.
-És miért én hozzak áldozatokat?Ha?Eddig nem hoztam eleget talán?-iszonyú dühös voltam,a hangomból sütött az indulat.
-Én nem ezt mondtam.-lövellt felém egy szomorú pillantást.Egyből megbántam amit a fejéhez vágtam.
-Tudom,és sajnálom.Tudom,hogy csak segíteni akarsz.
-Semmi baj.-mondta és megfogta a vállam.-Megértelek.
-Kösz.
-Ez szép és jó,de nem megyünk vele semmire.Valamit ki kell találnunk.-Hát igen,Sam nem igazán szereti a lelkizést.
-Oké!-April elhajolt tőlem.-Van valami ötleted?
-Hát persze!
Kíváncsian néztünk Samre,mire ő elvigyorodott és kerek-perec megmondta:
-Menjünk el bulizni,részegedjünk le és csípjünk fel valami jó pasit!
Rosszalóan néztünk rá,April rá is csapott:
-Ez nem ötlet,hanem baromság!Szó sem lehet róla.Ez nem megoldás,de még megfutamodásnak sem jó.
Én is helyeseltem:
-Édesek vagytok,hogy próbáltok segíteni,de ez nem fog menni.Nem vagyok hajlandó Los Angelesbe költözni,és arra sem vagyok hajlandó,hogy távkapcsolatban éljünk.Két választása van:vagy itt marad velünk Edmontonban,vagy elmegy nélkülünk Los Angelesbe és örökre elfelejtjük egymást.
-Ne haragudj,de ez elképzelhetetlen.-szólt csendesen Sam.-17 év alatt egy normális kapcsolatod sem volt.Most mikor belecsöppent az életedbe,kivirultál.Rád sem lehetett ismerni!Egyértelmű,hogy nem tudsz Rob nélkül élni.Mellette van a helyed!
-Ezt kikérem magamnak!17 évig nem voltam vele és mégis tudtam élni!
Ő nem foglalkozott heves reakciómmal,szokatlanul nyugodtan folytatta:
-Milyen élet ez?Hogy lehet szerelem nélkül élni?
April közbeszólt:
-Nem!Ezt el kell ismerni.
-Látod!-mutatott rá Sam.-Én megmondtam!
-És?-kérdeztem fanyarul.Kezdett elegem lenni.
-És ez azt bizonyítja,hogy te sem tudsz szerelem nélkül élni.És a te szerelmed Rob.
-És ha neki nem én vagyok?
-Elmondásod alapján,igenis te vagy!Mikor akarod észrevenni?
-Nem tudom.Nem tudom!
-Az lenne a legjobb ha most hazamennél.-szólt halkan April.Felsegített a székről,és egy zsebkendővel megtörölte az arcom.-Annie már biztos aggódik.
-Oké.De mit csináljak Robbal?-a hangom elcsuklott amikor kimondtam a nevét.
-Gondold át.Ezt neked kell eldöntened.Csak te tudod,hogy mi a legjobb neked és Annienek is.
-De ne csak az eszeddel gondolkozz,hanem a szíveddel is.-kérte Sam.Ő is felállt a földről.-Nekem mennem kell.Billy már biztos dühöng.
-Hát persze!Én is megyek.-mondtam sóhajtva.
Kimentünk a raktárból.Kint már nem volt időnk beszélgetni,mert Billy már kereste Samet.Még el se búcsúztunk,amikor Billy már mosta Sam fejét.Aprillel az oldalamon kiléptünk a sötét,füstös bárból.Megölelt és azt suttogta a fülembe,hogy tudja,hogy jól fogok dönteni.Legalább ő...
A taxi megállt a házunk előtt.A sofőr hangjára felkaptam a fejem és könnyes szemekkel a házra pillantottam.A háznak egy bizonyos ablakára.Arra számítottam,hogy Annie az ablaknál fog állni,és onnan lesi,hogy mikor jövök már.De nem várt.Az ablak sötéten nézett vissza rám.Nem bírtam bemenni.Elfordítottam a fejem a háztól és csak ennyit mondtam az előttem ülő férfinak:
-A BB-be,legyen szíves.
A fickó zavartan pislogott rám:-Hogy hova,hölgyem?
Hát persze!Csak néhányan ismerték az eldugott pub rövidített nevét.
-Billy Bárjába,kérem.
Most már értette,hogy mit akarok és indított.Fellélegeztem amikor elhajtottunk a házunktól.Elkezdtem kotorászni a táskámban,a mobilomat kerestem.Elővettem és bekapcsoltam.10 nem fogadott hívásom volt Annietől,az egyik fele tegnap éjszaka,a másik ma jött.Küldött két SMS-t is.Az egyik tegnap éjfélkor jött:
"Hol vagy már?Minden rendben?Miért nem veszed fel?Úgy aggódom!Hívj amint tudsz!Szeretlek:Annie"
A másik ma reggel jött,9:24-kor:
"Ezt nem hiszem el!Hol vagy?Miért vagy kikapcsolva?Mi történt?Hívj föl!!!Annie"
Nem tudtam volna beszélni vele ilyen állapotban,még most is sírtam és remegtem.Inkább írtam neki egy üzenetet,csak hogy ne aggódjon:
"Minden rendben,ne izgulj!Nemsokára hazamegyek és mindent elmagyarázok.Szeretlek!Puszi:Anya"
Na jó,ezt is elintéztük.Ekkor láttam meg,hogy Rob is keresett.Nyolcszor hívott fél óra alatt.Nem foglalkoztam vele.Újra kinyomtam a telefonom,és zsebkendőt kezdtem keresgélni a táskámban.Megtöröltem az arcom és kifújtam az orrom.Remegő sóhaj hagyta el ajkaim.Igyekeztem megnyugodni,és összeszedni magam.
-Megérkeztünk!-hallottam a taxis hangját.
Na,ez gyors volt.Vagy ennyi ideig tartott amíg aránylag összeszedtem magam?
Kikecmeregtem a kocsiból és kifizettem az út árát.Már épp fordultam el,és mentem volna be a bárba,amikor a taxis utánam szólt:
-Minden rendben,hölgyem?
Visszanéztem rá,mosolyt erőltetve az arcomra:-Igen,köszönöm.
Nem hitt nekem,rosszalóan megcsóválta a fejét,és mondott valamit,amit nem értettem.Szerencsére leszállt rólam és elhajtott.Besiettem Billy Bárjába,ami egy eldugott pub volt az egyik lakótelep sarkán.Nem csodálkoztam amikor láttam,hogy rajtam kívül csak ketten vannak a bárban.Ez a hely nem arról híres,hogy nem lehet bejutni,maximum akkor,ha három hónappal azelőtt helyet foglaltál.Nem arról híres,mint a tegnapi étterem.Egy férfi búskomor fejjel sört iszogatott,és újságot olvasott.A másik vendég,egy fiatal nő volt,a laptopján babrált valamit és teát kortyolt.A pulthoz léptem,s már hallottam is a pincérnő magassarkújának kopogást.Ez Sam-gondoltam,és tényleg ő volt az.Megismertem a lépteiről.Feltűnt Sam,az egyik barátnőm.Az órámra pillantottam.April is bármikor feltűnhet.Úgy beszéltük meg,hogy beülünk dumcsizni és iszogatni Samhez.Akkor ki gondolta volna,hogy így sül el ez az egész?
A két legjobb barátnőm:Samantha McCord és April Williams.Azaz Sam,mert utálja ha Samanthának szólítják.April meg ki nem állhatja ha Apnek,vagy hasonlónak nevezik.Érdekes,hogy még ebben is különböznek.Igen,ebben is!Plusz még a külsejükben,a viselkedésükben és bizonyos tereken a gondolkodásukban is.
Sam magas volt,izmos,és nagyon csinos.Hosszú,hullámos vörös hajzuhataga és szikrázó zöld szeme fantasztikusan mutat napbarnított bőrén.Szépségét és formás,karcsú alakját az öltözködésével is kihangsúlyozza.Egyedi,vagány és nagyon szexi (néha talán túl szexi) cuccokat hord.Most is kihívóan nézett ki:piros lakkmagassarkú,fekete neccharisnya,fekete bőr miniszoknya,piros 3/4-es bő blúz,egy halom fekete és ezüst karkötővel a karján és csillogó ezüst fülbevalóval a fülében.Fényes vörös haja szabadon lebegett szépen kifestett arca körül.Pedig Billy (a bár tulajdonosa) nem szerette ha Sam munkában kiengedve hordta a haját.(Ennek ellenére szerette Samet bámulni,amikor így viselte a haját.És csak ritkán szólt érte.)
April átlagos magasságú,vékony lány.Azaz nő,mert annyi idős,mint Sam meg én.Őt a főiskolán ismertem meg.Samet Billy Bárjában ismertem meg,négy évvel ezelőtt,miután kirúgták az előző felszolgálót,a 18 éves Nadine-t.Kiderült,hogy rendszeresen lopott a kasszából,sőt a vendégektől is.Miután a csöppet sem bizalomgerjesztő lány elment,Sam került a helyére.Ő eredetileg nem is pincérnő,hanem rajzművész.De ebben a szakmában nem túl nagy a kereslet,így kénytelen volt más munka után nézni.Pincérkedik,és bébiszitterkedik.De az igazi álma,hogy divattervező legyen.Láttam néhány munkáját és lenyűgöző.Én nagyon szívesen hordanám valamelyik tervezését.Remélem sikerül neki megvalósítania az álmait.Megérdemelné!Visszatérve Aprilre,ő teljesen más.Fehér bőre,félhosszú,egyenes sötétbarna haja és kék szeme van.Nem olyan feltűnő,mint Sam.Sokkal inkább átlagos.A "vörös démon" (ahogy April szokta hívni Samet) mellett fel sem tűnik az embereknek.
Aztán ott a viselkedés és a gondolkodás.Sam hirtelen haragú,szeszélyes,felelőtlen és sok mindenben éretlen.Nem veti meg az élet örömeit (magyarul bulik,pia,cigi),szereti a kalandokat és...a féfiakat.Na igen!Fél évnél nem nagyon bírja tovább egy férfi mellett.Képes egy hét után összeköltözni akárkivel,ha úgy gondolja az illető a Nagy Ő.A házasságnak azonban a gondolatát is gyűlöli.April Sammel ellentétben már öt éve ugyanazzal a férfival van.A nálunk két évvel idősebb Josh,jól kereső ügyvéd,ahogy April is az.Egy főiskolára jártunk (először írói diplomát szerzett) majd később ügyvédi címet is magáénak tudhatott.Azon az egyetemen ismerte meg Josht.Első pillantásra egymásba szerettek és azóta is együtt vannak.Nem olyan rég jegyezték el egymást,most pedig közös lakás után kutatnak.Josh művelt,intelligens és vicces is.Az elmúlt évek során nagyon megkedveltük Sammel.Ennyiből is kiderül,hogy April érettebb,komolyabb és felelőségteljesebb.
A különbségek ellenére azonban jól kijöttek,sőt imádták egymást.Viták előfordultak köztük,de ez elkerülhetetlen tűz és víz között.Ilyenkor én voltam a villámhárító.
Abban viszont megegyeztek,hogy őszinte,megértő,segítő barátok voltak.Mindig mellettem álltak és támogattak.Most is rájuk volt szükségem.Ki másra számíthatnék ilyen helyzetben?
Amint Sam meglátott vette a lapot,kézen fogott és a raktárba vezetett.Leültetett egy rozoga székre és mellém guggolt.Nem eresztette el a kezem,a szemembe nézett és arra utasított:
-Mondj el mindent!
Erre újfent kitört belőlem a zokogás,és hadarni kezdtem:
-Tegnap este találkoztam vele.Elmentünk vacsorázni és azt mondta,hogy szeret...És,én...Én...lefeküdtem vele.Elvitt a hotelbe ahol megszállt,és egyszerűen megtörtént...Mert szeretem.Magamnak sem vallottam még be,de így van.És azt mondta,hogy ő is szeret.
-Bántott téged,Rachel?-szakított félbe.Komolyan kérdezte,és úgy is nézett rám.Szokatlanul komolyan.
-Nem,dehogy!-tiltakoztam meglepetten.
-Akkor mit csinált?
-Semmit!Csak...Csak...Azt mondta,hogy ő nem adja fel a karrierjét értünk.Lefeküdt velem,utána meg csak közölte ezt.
Már nyitotta a száját egy szaftos káromkodásra,amikor megjelent az ajtóban April.Furcsa milyen gyorsan kapcsolt,ledobta a táskáját,oda sietett hozzám és átölelt.Még mindig rázott a zokogás.Elkezdte cirógatni a hajam és lágyan ringatott a karjaiban.A tudatom elhomályosult,s lassan belefáradtam a sírásba.Elapadtak a könnyeim,csak bámultam magam elé keserűen.
-Mondj el mindent elölről!-hangzott az utasítás Apriltől.
Mesélni kezdtem.Elmondtam mindent a tegnap estéről és a ma reggelről.Elmondtam az érzéseimet,a gondolataimat,a fájdalmamat.Nem tudom meddig ültünk a sötét,hűvös raktárban,csak azt tudom,hogy egyszer csak vége lett a mondandómnak.Egy darabig ültünk ott némán,szomorúan egymásra pislogva,majd Sam megszólalt:
-Egy pasi sem ér ennyit Rachel!Pláne nem egy ilyen önző,bunkó...
-Állítsd le magad Sam!-hűtötte le April.
Hát igen,Sam meg a nagy igazságérzete!Ami a szívén a száján.Most is jól megmondta volna a magáét,ha April nem állítja le.Ő most is úgy próbálta megoldani a helyzetet,hogy minél kevesebb és kisebb fájdalmat okozzon nekem.
April beszélni kezdett:
-Nem szabad ítélkeznünk.Ki tudja,hogy mit értett azalatt,hogy nem adja fel a karrierjét.
-Szerintem ez nyilvánvaló.-a hangom kimért és keserű volt.
-Nem tudhatjuk.Lehet,hogy nem úgy értette.-próbált tovább csitítani.
-Hanem hogy?-ezt Sam kérdezte.
-Lehet,hogy azt szeretné,hogy adj időt neki.Amíg letudja zárni a munkáit.
-Ilyesmiről szó sem volt,April.-ezt megint én mondtam.
-Akkor...lehet,hogy azt akarja,hogy ti is menjetek vele...
-Los Angelesbe?
-Ja,aha.
-Semmi pénzért nem mennék oda.
-De hát szereted...-ez igazán éles meglátás volt Samtől.
-Akkor sem.
-Édesem.-April a kezébe vette a kezemet.-A szerelemért áldozatokat kell hozni.
-És miért én hozzak áldozatokat?Ha?Eddig nem hoztam eleget talán?-iszonyú dühös voltam,a hangomból sütött az indulat.
-Én nem ezt mondtam.-lövellt felém egy szomorú pillantást.Egyből megbántam amit a fejéhez vágtam.
-Tudom,és sajnálom.Tudom,hogy csak segíteni akarsz.
-Semmi baj.-mondta és megfogta a vállam.-Megértelek.
-Kösz.
-Ez szép és jó,de nem megyünk vele semmire.Valamit ki kell találnunk.-Hát igen,Sam nem igazán szereti a lelkizést.
-Oké!-April elhajolt tőlem.-Van valami ötleted?
-Hát persze!
Kíváncsian néztünk Samre,mire ő elvigyorodott és kerek-perec megmondta:
-Menjünk el bulizni,részegedjünk le és csípjünk fel valami jó pasit!
Rosszalóan néztünk rá,April rá is csapott:
-Ez nem ötlet,hanem baromság!Szó sem lehet róla.Ez nem megoldás,de még megfutamodásnak sem jó.
Én is helyeseltem:
-Édesek vagytok,hogy próbáltok segíteni,de ez nem fog menni.Nem vagyok hajlandó Los Angelesbe költözni,és arra sem vagyok hajlandó,hogy távkapcsolatban éljünk.Két választása van:vagy itt marad velünk Edmontonban,vagy elmegy nélkülünk Los Angelesbe és örökre elfelejtjük egymást.
-Ne haragudj,de ez elképzelhetetlen.-szólt csendesen Sam.-17 év alatt egy normális kapcsolatod sem volt.Most mikor belecsöppent az életedbe,kivirultál.Rád sem lehetett ismerni!Egyértelmű,hogy nem tudsz Rob nélkül élni.Mellette van a helyed!
-Ezt kikérem magamnak!17 évig nem voltam vele és mégis tudtam élni!
Ő nem foglalkozott heves reakciómmal,szokatlanul nyugodtan folytatta:
-Milyen élet ez?Hogy lehet szerelem nélkül élni?
April közbeszólt:
-Nem!Ezt el kell ismerni.
-Látod!-mutatott rá Sam.-Én megmondtam!
-És?-kérdeztem fanyarul.Kezdett elegem lenni.
-És ez azt bizonyítja,hogy te sem tudsz szerelem nélkül élni.És a te szerelmed Rob.
-És ha neki nem én vagyok?
-Elmondásod alapján,igenis te vagy!Mikor akarod észrevenni?
-Nem tudom.Nem tudom!
-Az lenne a legjobb ha most hazamennél.-szólt halkan April.Felsegített a székről,és egy zsebkendővel megtörölte az arcom.-Annie már biztos aggódik.
-Oké.De mit csináljak Robbal?-a hangom elcsuklott amikor kimondtam a nevét.
-Gondold át.Ezt neked kell eldöntened.Csak te tudod,hogy mi a legjobb neked és Annienek is.
-De ne csak az eszeddel gondolkozz,hanem a szíveddel is.-kérte Sam.Ő is felállt a földről.-Nekem mennem kell.Billy már biztos dühöng.
-Hát persze!Én is megyek.-mondtam sóhajtva.
Kimentünk a raktárból.Kint már nem volt időnk beszélgetni,mert Billy már kereste Samet.Még el se búcsúztunk,amikor Billy már mosta Sam fejét.Aprillel az oldalamon kiléptünk a sötét,füstös bárból.Megölelt és azt suttogta a fülembe,hogy tudja,hogy jól fogok dönteni.Legalább ő...
9.rész
Hajnali változások
A Nap sugarai lágyan megcirógatták az arcomat.A szemem rebegve kinyílt,s hirtelen nem tudtam hol vagyok.Szétnéztem,s akkor láttam meg Robertet magam mellett.Békésen aludt,én pedig egy pillanatig csak néztem őt.Tudatosult bennem,hogy még sosem láttam ilyen gyönyörű férfit.Kedvem lett volna megsimítani bársonyos bőrét,szerettem volna a hajába túrni,megcsókolni.Ám akkor minden összeállt,és pánikba estem.Lefeküdtem vele.Megtettem,annak ellenére,hogy megfogadtam magamnak,hogy nem teszem.Mert még mindig volt bennem egy tüske,ha arra a 17 évvel ezelőtti utolsó februári szombatra gondoltam.Mert nem bocsátottam meg neki,s mert nem tudtam feledni azt,hogy mit tett velem.És most mégis szeretkeztem vele.És ha ez nem lenne épp elég még jó is volt.Még hogy jó volt!?Az nem kifejezés.Örültem,hogy aludt,így volt időm végig gondolni mindent.Nem rohanhatok el most,nem az nagy hiba lenne.Ugyanazt tenném vele,mint amit ő tett velem a múltban.Ráadásul az csak megfutamodás lenne.Így nem lehet megoldani egy problémát.És amúgy is,az éjszaka túl tökéletes volt ahhoz,hogy elmeneküljek.Beugrott,hogy Annie meg valószínűleg nem tudja mi van velem.Biztos aggódik.Úgy ahogy voltam kimásztam az ágyból és a táskámat kezdtem keresgélni.Muszáj felhívnom a lányomat!
-Engem keresel?-hallottam a hátam mögül Rob csábító hangját.
Megfordultam,s egy gúnyos mosoly kíséretében csak ennyit mondtam:
-Téged már tegnap este megtaláltalak.Vagy nem tűnt fel?
Felnevetett,erre óriási vágyat éreztem ahhoz,hogy visszabújjak hozzá.
-Gyere!-kérlelt,én pedig nem tudtam ellenállni.Visszabandukoltam az ágyba,és a karjai közé bújtam.Játszadozni kezdett az egyik kósza hajtincsemmel,s aggódó hangon megkérdezte:
-Ugye nem bántad meg?
-Gondoskodtál róla,hogy ne bánjam meg.
-Akkor jó...Féltem,hogy megbántad.
-Miért?Lenne rá okom?
-Ne már Rachel!Hát persze,hogy nincs!De mégis,hiszen 17 év óta most találkoztunk először!
-Sosem hagytál el!Mindig itt voltál.-mondtam félénken,és a szívemre mutattam.
-Igen,mindig veled voltam.-ujjait a kezemre kulcsolta.-És ha akarod most már mindig is veled leszek.-békén hagyta a hajamat és másik kezével megfogta a másik kezemet.
-Azt akarom!Örökké!
Rob gúnyosan felnevetett:-Örökké?Ne nevettes!Örülök,ha lesz pár kellemes hetünk,max. hónapunk!
-Ugyan miért?
-A nők nem nagyon bírják tovább velem.
Hamiskásan rámosolyogtam és bizalmaskodva szóltam,noha hallottam a hangjában a keserűséget:
-Nem vagy te olyan elviselhetetlen!-böktem meg az ujjammal.
-Nem,annyira tényleg nem.-a hangja nem lett könyedebb.
-Akkor?
-A karrierem sokat jelent nekem.A színészkedés,az éneklés,a zeneszerzés...és modellkedni is szoktam.
-Igen,de nem nagyon értem,hogy ez mit is jelent...
-Nem tudom feladni a karrierem!-most már némi indulatot is éreztem a hangjában.Megrémültem ettől,kissé elhúzódtam tőle,mélyen a szemébe néztem és kerek-perec megkérdeztem:
-Még értünk sem?
Dühösen megrázta a fejét és felkiáltott:
-Nem tudom!Egyszerűen nem lehet!
Mintha pofon csaptak volna.Azonnal tudtam ez mit jelent.Kipattantam az ágyból,az egyik takarót magamra húzva.Felkapkodtam a ruháimat és a táskámat a padlóról és a fürdőszobába rohantam.Ő eközben már kiabálta a nevemet,valami mást is mondott,de kizártam világomból a hangját.A fürdőt kulcsra zártam,s már zokogva vettem fel a ruháimat.Megigazítottam a sminkem,bár nem sok értelme volt,hiszen megállíthatatlanul folytak a könnyeim.Végig rángattam a hajkefét a hajamon,addig amíg elfogadhatóan nem nézett ki.Rob dörömbölt az ajtón,de én csak fogtam magam,kinyitottam és kivágtam a fürdőajtót,keresztül csörtettem a szobán és kiszaladtam a szobából.Futva tettem meg a lefele vezető utat,és taxit hívtam.Még mindig kiabált.Ajtócsapódást hallottam.Nem foglalkoztam semmivel.Egyszerűen nem érdekelt semmi.A fájdalom túl erős volt ahhoz,hogy világosan tudjak gondolkodni.Úgy éreztem a szívem megszakad és én ott halok meg.Jobb lett volna.A tudás keserűségétől minden jobb lett volna.De nem haltam meg.Csak futottam lélekszakadva.Majd azzal a hittel,hogy végleg kizárom az életemből,beszálltam a taxiba és haza indultam.
A Nap sugarai lágyan megcirógatták az arcomat.A szemem rebegve kinyílt,s hirtelen nem tudtam hol vagyok.Szétnéztem,s akkor láttam meg Robertet magam mellett.Békésen aludt,én pedig egy pillanatig csak néztem őt.Tudatosult bennem,hogy még sosem láttam ilyen gyönyörű férfit.Kedvem lett volna megsimítani bársonyos bőrét,szerettem volna a hajába túrni,megcsókolni.Ám akkor minden összeállt,és pánikba estem.Lefeküdtem vele.Megtettem,annak ellenére,hogy megfogadtam magamnak,hogy nem teszem.Mert még mindig volt bennem egy tüske,ha arra a 17 évvel ezelőtti utolsó februári szombatra gondoltam.Mert nem bocsátottam meg neki,s mert nem tudtam feledni azt,hogy mit tett velem.És most mégis szeretkeztem vele.És ha ez nem lenne épp elég még jó is volt.Még hogy jó volt!?Az nem kifejezés.Örültem,hogy aludt,így volt időm végig gondolni mindent.Nem rohanhatok el most,nem az nagy hiba lenne.Ugyanazt tenném vele,mint amit ő tett velem a múltban.Ráadásul az csak megfutamodás lenne.Így nem lehet megoldani egy problémát.És amúgy is,az éjszaka túl tökéletes volt ahhoz,hogy elmeneküljek.Beugrott,hogy Annie meg valószínűleg nem tudja mi van velem.Biztos aggódik.Úgy ahogy voltam kimásztam az ágyból és a táskámat kezdtem keresgélni.Muszáj felhívnom a lányomat!
-Engem keresel?-hallottam a hátam mögül Rob csábító hangját.
Megfordultam,s egy gúnyos mosoly kíséretében csak ennyit mondtam:
-Téged már tegnap este megtaláltalak.Vagy nem tűnt fel?
Felnevetett,erre óriási vágyat éreztem ahhoz,hogy visszabújjak hozzá.
-Gyere!-kérlelt,én pedig nem tudtam ellenállni.Visszabandukoltam az ágyba,és a karjai közé bújtam.Játszadozni kezdett az egyik kósza hajtincsemmel,s aggódó hangon megkérdezte:
-Ugye nem bántad meg?
-Gondoskodtál róla,hogy ne bánjam meg.
-Akkor jó...Féltem,hogy megbántad.
-Miért?Lenne rá okom?
-Ne már Rachel!Hát persze,hogy nincs!De mégis,hiszen 17 év óta most találkoztunk először!
-Sosem hagytál el!Mindig itt voltál.-mondtam félénken,és a szívemre mutattam.
-Igen,mindig veled voltam.-ujjait a kezemre kulcsolta.-És ha akarod most már mindig is veled leszek.-békén hagyta a hajamat és másik kezével megfogta a másik kezemet.
-Azt akarom!Örökké!
Rob gúnyosan felnevetett:-Örökké?Ne nevettes!Örülök,ha lesz pár kellemes hetünk,max. hónapunk!
-Ugyan miért?
-A nők nem nagyon bírják tovább velem.
Hamiskásan rámosolyogtam és bizalmaskodva szóltam,noha hallottam a hangjában a keserűséget:
-Nem vagy te olyan elviselhetetlen!-böktem meg az ujjammal.
-Nem,annyira tényleg nem.-a hangja nem lett könyedebb.
-Akkor?
-A karrierem sokat jelent nekem.A színészkedés,az éneklés,a zeneszerzés...és modellkedni is szoktam.
-Igen,de nem nagyon értem,hogy ez mit is jelent...
-Nem tudom feladni a karrierem!-most már némi indulatot is éreztem a hangjában.Megrémültem ettől,kissé elhúzódtam tőle,mélyen a szemébe néztem és kerek-perec megkérdeztem:
-Még értünk sem?
Dühösen megrázta a fejét és felkiáltott:
-Nem tudom!Egyszerűen nem lehet!
Mintha pofon csaptak volna.Azonnal tudtam ez mit jelent.Kipattantam az ágyból,az egyik takarót magamra húzva.Felkapkodtam a ruháimat és a táskámat a padlóról és a fürdőszobába rohantam.Ő eközben már kiabálta a nevemet,valami mást is mondott,de kizártam világomból a hangját.A fürdőt kulcsra zártam,s már zokogva vettem fel a ruháimat.Megigazítottam a sminkem,bár nem sok értelme volt,hiszen megállíthatatlanul folytak a könnyeim.Végig rángattam a hajkefét a hajamon,addig amíg elfogadhatóan nem nézett ki.Rob dörömbölt az ajtón,de én csak fogtam magam,kinyitottam és kivágtam a fürdőajtót,keresztül csörtettem a szobán és kiszaladtam a szobából.Futva tettem meg a lefele vezető utat,és taxit hívtam.Még mindig kiabált.Ajtócsapódást hallottam.Nem foglalkoztam semmivel.Egyszerűen nem érdekelt semmi.A fájdalom túl erős volt ahhoz,hogy világosan tudjak gondolkodni.Úgy éreztem a szívem megszakad és én ott halok meg.Jobb lett volna.A tudás keserűségétől minden jobb lett volna.De nem haltam meg.Csak futottam lélekszakadva.Majd azzal a hittel,hogy végleg kizárom az életemből,beszálltam a taxiba és haza indultam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)