7.rész

A Pillanat



Amint kiléptem a lépcsőházból láttam,hogy Rob a lépcsősor alján,nekem háttal áll.Telefonált.De jó-gondoltam magamban-az egész este telefonálgatással fog eltelni?Lesétáltam,s az utolsó előtti lépcsőfokon megálltam.
-Jó estét,Robert!-köszöntöttem lágy,dallamos hangon.(Alaposan meg kellett erőltetnem magam ezért a hangszínért,az egyszer biztos.De nem bántam az erőfeszítést.Érte nem.)
Erre ő gyorsan megfordult,s mikor meglátott,őszinte ámulatot fedeztem fel rajta.Kinyomta a hívást (ezt onnan tudom,hogy valaki a vonal túlsó végén még nagyban beszélt),s kikapcsolta a telefonját.Egy pillanatig nem tudott megszólalni,azután pedig csak megfogta a kezem és megcsókolta.Ennyit fűzött hozzá:
-Jó estét,Rachel!Igazán gyönyörű vagy ma este.Is.-tette hozzá.Én csak legyintettem,mire ő megrázta a fejét:
-Nem.Te tényleg nagyon szép vagy!Tökéletes!-erre aztán rendesen elpirultam,ő azonban nem foglalkozott vele.Gyengéden kézen fogott,majd a már várakozó limuzin felé vezetett,kinyitotta az ajtót és besegített.Megkerülte a kocsit és ő is beszállt.Elámultam amikor szétnéztem a kocsiban.Még sosem ültem limuzinban,és meg kell mondanom fantasztikus,felejthetetlen élmény.Olyan tágas volt,hogy kényelmesen ki lehetett nyújtózni benne.Én csak illedelmesen leültem és élveztem az ülés kényelmes,lágy ölelését.Bekötöttem magam.Rob nem zavartatta magát,lazán kinyújtotta a lábait és hátradőlt.Bekötötte magát,majd szólt a sofőrnek,hogy melyik étterembe vigyen.A név hallatán nem volt ismerős a hely,de később beugrott.Ez volt a város egyik legelegánsabb és legdrágább étterme!Én még sosem jártam ott.Ennek nem csak a magas ára volt az oka,hanem az,hogy szinte be se lehetett jutni.Nem szóltunk egy szót sem az út alatt,csak némán fürkésztük egymást.Meg kell jegyeznem,Rob nagyon kicsípte magát:fekete,fényes cipőt viselt,fényes fekete nadrágot,hozzá illő elegáns szabású öltönyt,hófehér,ropogósra vasalt inget és fényes,fekete nyakkendőt.A haját (meglepő módon) megmosta,megfésülte és gyönyörűen elkészítette.Megmerem kockáztatni,hogy ez a frizura egy fodrász keze munkáját dicséri,ugyanis minden tincs a helyén állt.Finom illat lengte körül,és meg is borotválkozott.Ebből már tudtam,hogy neki is fontos ez az este.Elég messze volt a hely,ahova mentünk,de megérte annyit utazni.Mikor Rob kisegített a kocsiból,s amíg váltott néhány szót a vezetővel,én jól megnéztem az éttermet.Igazi luxus hely volt,ez egyből látszott.Szabályos kör alakú udvarának közepén egy kivilágított szökőkút állt.Két (szerelmesnek ábrázolt) delfint locsoltak vízzel,az egész nagyon giccses volt.Szinte már ízléstelen.Szerény véleményem szerint egy csókolózó delfinpár a vízsugár közepén elveheti az oda érkezők étvágyát.Persze nem lehet az étterem szemére vetni ezt,mivel a szökőkút csak a nevüket tükrözte:Dolphins.A fekete épület előkelő vonalait reflektorok világították meg.Robbal az oldalamon besétáltunk az étterembe,a poén kedvéért vörös szőnyegen.A vörös szőnyeg a szökőkút két oldalán vezetett a boltíves bejárathoz.Kiderült,hogy Rob már foglalt asztalt,a legjobb helyre (noha én úgy tudtam,itt hónapokkal hamarabb kell asztalt foglalni,ha valaki be akar kerülni).Régi,megbecsült vendégként kezelték Robertet,s neki köszönhetően engem is.Rob igazi úriemberként viselkedett:levette rólam a kabátot és kihúzta előttem a széket.Pezsgőt rendelt,utólagosan kérdezve véleményem.Nem zavart,úgyhogy csak mosolyogva bólintottam.Az ital megérkezett (az egyik legdrágább,legjobb minőségű pezsgő),s leadtuk a rendelést.Rob kagylót rendelt,én pedig kaviárt.
-Szereted a kaviárt?-kérdezte könnyed hangnemben.
-Igen,nagyon.-próbáltam megnyugodni,ha már ilyen hétköznapi dolgokról beszélgettünk.Nem ment.A szívem hevesen dobogott,a gyomrom remegett és izzadtam.
Rob vágott egy grimaszt és kissé megrázta magát.
-Miért,te talán nem szereted?
-Ki nem állhatom!Egyszerűen undorító íze van!
Halkan elnevettem magam.Ő még mindig grimaszolt.
-Hát,ez érdekes.Azt hittem te minden nap kaviárt eszel.
-Nem éppen...Egyszer ettem és azóta soha.
-Egy életre elég volt,mi?
-Pontosan.De a kagylót szeretem.Te?
-Nem vagyok oda minden tengeri herkentyűért,de a kagyló nem rossz.
Rob elvigyorodott.-Kérsz még pezsgőt?
Elpirultam.Észre sem vettem,hogy egy pohárral már megittam.Robot nem zavarta "alkoholizmusom",pláne,hogy úgy tűnt egy cipőben járunk.Már ő is megivott egy pohárral.Elmosolyodtam és bólintottam.Töltött nekem és magának is.Kocintottunk és lassan megittunk egy újabb pohárnyit.
-Gondolkodtál már azon,hogy milyen desszertet kérsz?
-Hát...nem igazán.Lehet,hogy nem is kérek.
-Ugyan!Ez egy különleges este.
-Majd meglátom.
Pár szótlan perccel később a pincér már hozta is a vacsoránkat.Megkérdezte,hohy kérünk-e még italt.Rob rendelt még egy üveggel,abból a mesés pezsgőből,amelyikből az előbb is.Egyikünk sem látott hozzá az evéshez.Csak ültünk egymással szemben,a gyönyörűen megterített asztalnál,nem messze az ablaktól.
-Szóval-kezdtem kissé habozva.-Mit kéne tisztáznunk Annievel kapcsolatban?
-Nem csak Annievel kapcsolatban...hanem kettőnkről általában.
Elkerekedett szemmel néztem rá.Mi van?Úgy látszik lemaradtam valamiről.Igaz,hogy összevesztünk,de annak nem kéne ekkorra feneket keríteni...
-Tessék?Ne haragudj,de nem igazán értem...
-Ugyan,Rach!Hisz nem vetetted még észre?-őszinte csodálkozást fedeztem fel rajta.
-Mit is?
-Azt,hogy kettőnk dolga még nem ért véget!
-Robert,nekünk soha nem is volt dolgunk egymással!-én is meglepődtem hangom keménységén és hűvösségén.
-Igen?És akkor Anniet minek neveznéd?
-Annie más.Ne keverd őt ide!
-Nem,nincs igazad.Annie volt a kezdet...
-És a vég is egyben.
-Nem!Nem,Rach!Annie volt a kezdet a mi szerelmünkben!
Erre aztán megállt bennem az ütő!Most már végleg összezavarodtam,nem tudtam mit felelni.Az igaz,hogy én szerelmes voltam belé,de hát hány lány érzett még így iránta?És amúgy is,az már rég elmúlt.Vagy mégsem?