Autóút a sztárral
Robert taxiért kiáltott, - majd amikor a taxi szinte még meg sem állt -, kinyitotta előttem az ajtót és sietősen besegített. Futva megkerülte a kocsit és beugrott a másik oldalon.
- Induljon! - kiáltotta, és a rámenős rajongók felé nézett.
- Hova? - kérdezte a sofőr bambán, mire Rob szinte ráüvöltött. - Mindegy, csak induljon már!
- Jól van, na - dörmögte a taxis az orra alatt, a gázpedálra taposva. Az autó elindult, s láttam, hogy néhány elszánt fan utánunk szalad. Rob megkönnyebbülten felsóhajtott, miután látta, hogy lemaradtak, és ennyit mondott: - Ne haragudj, de kissé kezd elegem lenni az ilyen erőszakos rajongókból!
- Ugyan! - legyintettem és elmosolyodtam. - Megértem.
- Tényleg? - Furcsán nézett rám; a pillantásától libabőrös lettem. Szerencsére ő ezt nem vette észre.
Épp mondani akartam neki valamit, mikor a sofőr megkérdezte: - Eldöntötte már, hogy hova akar menni?
Rob rám nézett, s én kénytelen voltam válaszolni: - A Windsor Road Nw. 32-re.
A férfi a visszapillantóból Robra nézett, aki némán bólintott.
- Itt laksz? - kérdezte érdeklődve.
- Igen. - Nem akartam hozzá tenni, hogy itt lakunk.
- Ismerem ezt a helyet. Az egyik barátom egy időben itt lakott - jegyezte meg elmélázva. - Kellemes környék.
- Valóban. Én is nagyon szeretem. Nem túl zsúfolt, biztonságos és jó kis parkok vannak a közelben.
- Szereted a természetet? Vagy ott szoktál futni, meg ilyenek?
- Hát... ami azt illeti, nem vagyok az a nagy sportember. Inkább csak sétálni szoktam... meg néha leülök és csak nézelődöm. Szeretek a parkban lenni, jó nézni az embereket. Mindig elgondolkozom, vajon ők mire gondolnak. Hogy milyen az életük, hogy miért vannak most itt, és mit terveznek a jövőre. Vagy csak álmodozom. Kellemesen ki lehet kapcsolódni a természetben. Itt az ihlet is gyakrabban jön.
- Ühüm. - Kissé zavartnak láttam, de nem tudtam, mi okozta ezt. Eddig nagyon is barátságos volt. Reméltem nem untatom a hülyeségeimmel. Csak vele olyan jól lehet beszélgetni! Könnyen megnyílik előtte az ember. Nem értem, hogy miért, de így van. - Mivel is foglalkozol mostanában? - kérdezte végül.
- Író vagyok.
- Ó, valóban? Ez nagyszerű! És miket írsz?
- Már megjelent néhány könyvem... A helyi újságokban szoktak szerepelni az írásaim, cikkeim és kritikákat meg kommentárokat írok az Interneten és különböző magazinokban.
- Sajnálom... én nem igazán hallottam róla. - Úgy láttam, ezt tényleg sajnálja.
- Hát igen... - ezzel alaposan zavarba hozott, el is vörösödtem - nem lettem túl híres.
- Áhh - legyintett Rob. - Az, hogy én még nem olvastam tőled semmit, nem jelenti azt, hogy nem lennél híres. Nagy sajnálatomra nincs sok időm olvasni.
- Pedig szeretsz? - Ezt inkább állítottam, mint kérdeztem. Bólintott és a következőt mondta,
- A sok forgatás, az interjúk, a fotózások, a lemezeim... Régen többet olvastam. Manapság akkor szoktam, ha utazom, vagy ha pihenőn vagyok... Meg a WC-n.
Hangosan felnevettem, és ő is velem nevetett, sőt, még a sofőr arcán is mosoly bujkált. Biztosra vettem, hogy hallgatózott - nem mintha Rob olyan halkan beszélt volna -, de nem zavart. Robertre néztem, de azonmód meg is bántam, ő ugyanis engem fürkészett. Mikor már biztosra vettem, hogy nem figyel, rápillantottam, de ő is cseles volt és visszanézett. Halványan elpirultam. Összemosolyogtunk és be kellett vallanom magamnak, hogy Rob bizony még mindig iszonyú jóképű! Mosolya rendesen megbolygatta amúgy is túlpörgetett szívemet.
- Megérkeztünk - hallottam a taxis hangját, ami úgy tűnt, egy másik világból jön. Kissé elkalandozhattam, ugyanis arra eszméltem föl, hogy Rob gyengéden megérinti a vállam és rám mosolyog. Kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Ő ahelyett, hogy a másik ajtón mászott volna ki, követett engem, maga után húzva a táskáját. Az enyémbe nyúltam a pénztárcámért, de Rob megelőzött.
- Majd én! - Már nyújtotta is a bankjegyeket a negyvenes évei elején járó férfinak. Udvariasan megköszönte a gyorsaságát, s a fickó kérésére aláírt egy gyűrött papírfecnit.
- A lányomnak lesz. - A lányom szót büszkén megnyomta. - Nagy rajongója magának.
Érdekes, úgy tűnt, csak most ismerte fel Robot. Vagy útközben? Inkább az utóbbira tippeltem, ugyanis mialatt vezetett, néha ránk pillantott. Engem is érdeklődve fürkészett - nyilván nem értette, hogy egy ilyen szupersztár mit keres egy magamfajtával.
- Akkor mondja meg, hogy üdvözlöm. És hogy az édesapja igazán jó taxis!
A férfi elmosolyodott, hálásan Robra nézett, és további szép délutánt kívánt.
Szép délutánt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése