8.rész

Sorsdöntő éjszaka



-Ezt meg hogy értsem?-kérdeztem tőle végül.
Egyszerűen felelt:Úgy ahogy mondom.Tudom mit éreztél irántam,és azt is tudom,hogy én is úgy éreztem irántad.
-Hiszen csak egyetlen egyszer találkoztunk!Az ég szerelmére Rob!Egyetlen egy estét töltöttünk együtt.És azt is,főleg az ágyban...-ez nem lehet igaz.Ez egyszerűen nem lehet igaz!-gondoltam kétségbeesve.
-Igen,és én ezt nagyon bánom.Már mikor először megláttalak,tudtam,hogy kellesz nekem.
-Akkor miért hagytál ott?Miért léptél le a reggel előtt?
-Most már iszonyatosan bánom.Nem kellett volna.De fiatal voltam,éretlen.A siker megszédített.És te is megszédítettél Rachel!-nevetett fel halványan,keserűen.
-Nem tudod,mekkorra fájdalmat okoztál.Úgy éreztem kihasználtál és becsaptál.-konokul ragaszkodtam a véleményemhez.
-Tudom,és ez teljesen jogos.De meg kell értened,ugyan Rach!Mennem kellett,aznap utaztam vissza Vancouverbe!
-Még üzenetet sem hagytál...Csoda hogy a szállodai szoba árát kifizetted!
-Ez a minimum.Nem tudtalak volna ott hagyni az egyik legelőkelőbb szállodai szoba díjával.
-Igen.Ez a minimum.És úgy látszik tőled nem is telik több.
-De igen.Azért vagyok most itt...Egyél Rachel!Utána mindent megbeszélünk.-mondta csitítóan.
-Tudod,eléggé elment az étvágyam.
-A kedvemért.-s olyan édesen nézett rám,hogy nem tudtam visszautasítani.Felvettem az evőeszközöket és enni kezdtem.Követte a példámat,s lassan csilllapodott a feszültség kettőnk közt.Ebben persze szerepe volt a jó kis mennyiségű pezsgőnek is.Eddig csak kétszer ettem kaviárt,de biztos voltam benne,hogy itt csinálják a világ legfinomabb kaviárját!Ez volt a harmadik alkalom,bár nagyon szerettem.Sajnos,nem engedhettem meg magamnak.Úgy láttam neki is ízlik az étel.Mohón,de illedelmesen evett.Többször rendelt pezsgőt,nem is tudom hányszor.De az összes üveggel megittuk,amennyit rendelt.Éreztem hogy az ital a fejembe száll,de nem törődtem vele.Minnél többet ittam annál nyugodtabb lettem.Robbal is így volt,mert ő sem vetette meg az alkoholt.Mindent megettünk,sőt desszertet is rendeltünk.Fagyikelyhet.Jól lehűtött,kicsit kitisztította a fejem.Mikor végeztünk Rob rendezte a számlát,majd távoztunk.
Rob egy késő esti sétára invitált.Elhagytuk az éttermet,s kiléptünka hűvös éjszakába.A csöndes utcákon hangtalanul lépkedtünk.Már följöttek a csillagok és a Hold is kereken ragyogott a fejünk fölött.Rendesen lehűlt a levegő,s kirázott a hideg.Rob előzékenyen levette az öltönyét és rám segítette:
-Hiszen rajtad még kabát sincs!-tiltakoztam,de ő nem engedett.
-Nem tartotozom a fázósok táborába.-elmosolyodott,s ezzel a csábos mosollyal még jobban elbizonytalanított.
-Pocsékul éreztem magam az után az éjszaka után.-mondtam gyorsan,nehogy kibillentsen biztos elhatározásomból.
-Miért,talán nem volt jó?-kérdezte szemtelen csillogással a szemében,pimasz vigyorral az arcán.
-Ez nem vicc,Robert!-pírítottam rá.
-Tudom,bocsánat.-szégyelte el magát.
-Az éjszaka fantasztikus volt,bármikor megismételném...-az alkohol már megtette a hatását,s azért mondtam ezt.Meg is bántam,s már kezdtem volna tiltakozni,de Rob lecsapott a témára.
-Ezzel én is így vagyok.Rachel,csak pár saroknyira van innen a hotel ahol megszálltam.Gyere,menjünk fel!
-Rob,hogy mondhatsz ilyet?-akkor a megdöbbenéstől eszembe sem jutott,de később elgondolkodtam azon,vajon miért ilyen messze foglalt szobát?Amikor idejött már tudta,hogy hol lakunk és nyilván számított arra,hogy el fog jönni.Nem lett volna célszerűbb a közelünkben megszállnia?Így egy csomót kell utaznia...Vajon eleve kitervelte ezt az egész vacsorázós-sétálós-felmenős dolgot?
-Te is erre vágysz nem?-kérdésével kizökkentett döbbenetemből.
-Nem!Egyszerűen csak túl sokat ittam ahhoz,hogy világosan tudjak gondolkodni.Azért beszélek ilyen baromságokat.
-Ez nem baromság,Rachel!Ez a kettőnk közti vonzalom legnyilvánvalóbb jele!Lelked mélyének vágya!
Megfogott a könyökömnél,a szemembe nézett és kimondta:-Szeretlek!
-Mi?-pislogtam zavartan.Elvörösödtem,amint a szavak jelentést nyertek.-Mi?-ezt már kiáltottam.-Azt hittem az előbb csak vicceltél.
-Nem!Soha nem felejtettelek el azután az éjszaka után.Mindig belopóztál a gondolataim közé.Miután leforgattuk az Újholdat,visszatértem Los Angelesbe,de nem találtalak sehol.Lemondtam róla,hogy valaha is újra láthatlak.Te nem kerestél,s én nem találtalak...Aztán az ügynököm egyik nap,17 évvel később,mondta,hogy egy bizonyos Alexa Mcachlen kereste telefonon,a húga miatt.Gyorsan kapcsolatba léptünk,s minden összeállt.A lehető leggyorsabban ideutaztam,s mikor ott a reptéren megláttalak,olyan boldog voltam.Nagyon boldog.Amikor elmondtad,hogy Annie,ez a nagyszerű lány,az én gyermekem először megdöbbentem,és igen...kiakadtam.De rájöttem,hogy ennél jobb nem is történhetett volna velem.Elhatároztam,hogy mindent bepótolok Annievel kapcsolatban,s,hogy te...és én...végre megismerhetjük egymást.Mert szeretlek!Azóta és most is szeretlek!
-Csak arra a hétvégére mentem Los Angelesbe.A nővérem aki akkor ott járt egyetemre meghívott magához.Én Edmontonban születtem és azóta is itt élek.Csak a nővérem él ott a férjével és az ikergyermekeivel!Én itt maradtam.-a hangom szinte hisztérikusan csengett.
-Én nem tudtam,hogy te nem los angelesi lány vagy!Nem tudtam semmit rólad!-tiltakozott hevesen.
-Szeretsz?-váltottam hirtelen témát.
-Igen.
-Oh,Rob,ez nem igaz,egyszerűen nem igaz...17 éve...17 éve kellett volna ezt mondanod!17 éve kellett volna így érezned!-csattantam fel.
-De akkor nem tudtam,nem tudtam mondani.De most ittt vagyok.Mit vársz még tőlem?
Magamhoz húztam,s vadan,szenvedélyesen megcsókoltam.Ugyanaz a szenvedély égett köztünk,mint azon a régi,elmúlt éjszakán.Már a hotel előtt álltunk,s mikor szétváltak ajkaink Rob bevezettett a szállóba.Nem néztem hol vagyunk,egyszerűen nem érdekelt.Felmentünk a lakosztályába,s ott folytattuk amit lent elkezdtünk.Csókoltuk és öleltük egymást,egy új,s mégis ismerős szenvedéllyel.Vetkőztetni kezdtük egymást,szerelmes szavak kíséretében.Rob ujjai forrón simították bőrömet,amitől megborzongtam.Egy pillanatra megfordult a fejemben,hogy ezt nem lenne szabad csinálnunk,de elnyomta bennem ezt a gondolatot Rob szerelmes tekintete.Innen már nincs visszaút...Ha nem lettem volna alkohol hatása alatt,kételkedtem volna az érzéseiben,így viszont meg sem fordult a fejemben,hogy talán nem is szeret.Nem emiatt aggódtam.
Nem voltunk már fiatalok,s mégis,én eddig azt hittem csak a fiatalok szerethetik egymást ilyen önzetlen,véget nem érő szeretettel.Mert igen,ezt éreztem magamban,és őbenne is...Nem számított semmi,csak ő és én,hogy most együtt vagyunk.Nem számított a holnap.Az ágy felé sodródtunk,immár ruha nélkül,s az ágyban csókok és meghitt érintések között,oly hosszú idő után beteljesült szerelmünk.