28.rész

Édes kettesben



-Jó reggelt!-csicseregtem vidáman.
-Jó reggelt.-motyogta értetlenkedő arccal Annie.
Rob átkarolta a derekamat és Anniere villantotta 1000W-os mosolyát.Annie gyanakvó pillantásokat vetett ránk.
-Mi folyik itt?Miről maradtam le?
-Semmiről.-vágtuk rá egyszerre Robbal.Túl gyorsan.
-Most komolyan.Mi van?-Annienek csöppet sem tetszett,hogy kihagytuk valamiből.De nem mondhattuk el,hogy az éjszaka nem sokat aludtunk...
-Csupán kellemes...-kezdte mesélni Rob,de még időben sikerült leállítanom.Rob fájdalmasan felnyögött miután megböktem a könyökömmel.Most nem érdekelt,hogy"hátrányos helyzetű".
-Oké.Azt hiszem jobb ha erről nem tudok.-mondta Annie lemondóan.Elmosolyodott,de ez olyan mindent értő mosoly volt.Nyilván rájött,hogy valami történt közöttünk.
-És mi a program mára?-kérdezte Rob.Még mindig magához ölelt.
-Hé,karácsony van!Milyen program kell még?
-Ma átjönnek a barátnőim.-segítette ki Annie készségesen.
-Igen,holnap meg azután pedig ő megy vendégségbe.
-Aha.Ez a szokás köztünk.
-Szóval ma ki leszünk toloncolva.-mondta Rob somolyogva.
-Igen,így is mondhatjuk.
-Akkor..romantikus kiruccanás?


Robot nem lehetett lebeszélni arról,hogy elmenjünk valahova kettesben.Egy másik városba.Egy hotelbe.Kitalálta,hogy ugorjunk át Calgaryba,vegyünk ki egy szállodai szobát és kapcsolódjunk ki.Nem tartottam túl jó ötletnek az állapotát tekintve,de végül belementem.Rob rögtön szervezni kezdte az utazást,én pedig Annievel foglalatoskodtam.Anniet feldobta a hír,több szempontból is.Egyrészt felszabadul a lakás,jó kis csajbulit dobhat össze.Másrészt végre mi is kettesben lehetünk.Nem teljesen értettem meg Anniet,nem tudtam,hogy mit is akar igazából.De valami azt súgta,azt szeretné,hogy Rob és én együtt legyünk.Hogy oly hosszú idő után egy családot alkossunk.
Kora délután keltünk útra.A los angelesi kórház alkalmazottai (azok akik a múltkor is segítettek) vitték le Robot a kocsihoz.Még a pakolásban is segédkeztek.Fogalmam sincs,hogy hogy tudta elintézni,hogy ezek az emberek ide jöjjenek.És mégis,hogy értek ide ilyen gyorsan?Lehetetlen ennyi idő alatt megjárni ekkora utat.Valami turpisságra gyanakodtam,bár a részletekig nem jutottam el.
Egy hatalmas,sötétített üvegű kocsi várt minket.A férfiak segítettek bepakolni,miután Robot elhelyezték a kocsiban.Alapos hálálkodás után én is csatlakoztam Robhoz,beszálltam majd indultunk.A sofőr szédületes tempóban vezetett.Jóval rövidebb idő alatt értünk Calgaryba,mint gondoltam volna.
Az út alatt végig Robhoz simultam.Ő gyengéden simogatta a karomat.Annyira jó volt,ilyen közel lenni hozzá!Teljesen elvarázsolt a jelenléte.Kíváncsi voltam,vajon ő hogyan érez.Nem is gondolkodtam,rögtön rákérdeztem.
-Rád hatással van a jelenlétem?-persze,ez után sikerült elpirulnom.Még hadján ha kettesben vagyunk,de rajtunk kívül más is volt az autóban.Erre a gondolatra még vörösebb lettem.
-Tessék?-kérdezte Rob csodálkozva.Nyilván nem számított ilyen bugyuta kérdésre.
-Rád hatá...-kezdtem volna,de félbeszakított.Ha már egyszer kicsúszott a számon...Úgyis mindegy.
-Hallottam.Csak éppen meglepődtem.Hogy kérdezhetsz ilyet?-még mindig olyan fura fejet vágott.
A vezetőre pillantottam.Láthatóan jót mulatott a köztünk zajló jeleneten.
-Csak...Tudod,mindig attól félek,hogy nem.Hogy csak én érzek így irántad...-már a fülem is égett rettentő zavaromban.Mégis mit művelek?
-Ó,Rachel...-sóhajtotta.
Lesütöttem a tekintetem.
-Ha tudnád,hogy mit érzek irántad...
Finoman megsimította az arcomat.Megfogta az államat.Aztán csak bámultuk egymást.Minden gondolat kiment a fejemből.Ha valaki megkérdezte volna mondjuk,hogy hol lakom nem tudtam volna válaszolni.Belém hasított a gondolat,amit igaz,már tudtam egy ideje,de sosem volt lehetőségem igazán elgondolkodni rajta.Szerelmes vagyok.Míg magamban ezt kezdtem elemezgetni,Rob kissé elhúzódott tőlem,és hátra hajtotta a fejét.Lazított a testtartásán.Nyilván nem volt túl kényelmes annyira kicsavarodni.
Ezután nem sokat beszéltünk,inkább a mellettünk elsuhanó tájat fixíroztuk.A téli táj lenyűgöző volt.Az időközben hulló hó teljesen levett a lábamról.Teljesen jogosan.A hóesés,és általában maga a hópehely szerény véleményem szerint egy csoda.A millió,és millió szemecske amint aláhull az élettelen tájra...Mindegyik más és más,annyira kiszámíthatatlanok,és mégis olyan egyszerűek.Hisz ez is eső,csak éppen jeges formában.A máskor valószínűleg sivár táj életre kelt.A hó varázslatos álomvilággá varázsolta a környéket.És én elégedetten figyeltem,amint ez a változás végbement.Abban a pillanatban úgy éreztem örökké el tudnék így lenni.Így,hogy érzem magam mellett a férfit,akit szeretek,így hogy teljesen biztonságban vagyok,és nézem a kint tomboló zord időjárást.A szél erőre kapott,csak úgy sodorta a gyenge pelyheket.Megborzongtam,amint belegondoltam milyen hideg lehet odakint.
Teljesen elbambultam.Hirtelen arra eszméltem föl,hogy egy impozáns épület előtt megállt az autó.A motor még mindig járt.
-Megérkeztünk.-szólalt meg Rob.
-Erre én magam is rájöttem.-vetettem oda gúnyosan.
Sokkal jobban érdekelt,hogy mégis melyik hotelnél vagyunk.
-Ez a Violette.-világosított fel Rob.Rám villantotta imádott félmosolyát.
-Ühüm.És?Bemegyünk vagy a limuzinban töltjük az éjszakát?
-Természetesen bemegyünk.Már jeleztük,hogy megszeretnénk szállni,csak be kell jelentkeznünk.
-És?Mire várunk?
Ekkor megcsörrent Rob telefonja.Bosszús pillantást lövelltem felé,mire bűntudatosan elmosolyodott.
-Erre.
Kikapta a zsebéből a telefonját,felvette és halkan beszélni kezdett.De azért elég hangosan,hogy én is halljam.
-Igen?...Értem...Természetes.Oké,majd hívlak.Szia.-és már le is tette,de előtte látványosan kikapcsolta a modern készüléket.Nem mertem belegondolni,hogy mennyibe kerülhetett.
-Mehetünk.
Már pont léptem volna ki,amikor Rob megragadta a karom és visszarántott.
-Hová-hová olyan sietősen?
-De azt mondtad...-megcsóválta a fejét,nem foglalkozott a mentegetőzésemmel.
-Nem vetted észre a kocsit ami követett?
-Nem.Milyen kocsi?
-Testőrök.
Értetlenkedve bámultam rá,mikor feltépték a kocsi ajtaját,és két erős kéz megragadta Robot.Megdöbbenni sem volt időm,mert az én ajtóm is kinyílt és egy sötét bőrű,kopasz izomkolosszus kirántott a járműből.
-Csak finoman.-utasította őket Rob.
A néger beszaladt velem a hotelbe,végig magához szorított és igyekezett takarni a kíváncsi tekintetektől.Most vettem csak észre,hogy a hotel előtt jónéhány ember várakozik.A fiatal nőktől az idősebb férfiakig minden korosztályból voltak emberek,akik mintha várnának valamire.De mégis mire?
A felismerés villámként hasított belém.Ránk vártak.Robra vártak.
Már bent voltunk a szálloda előterében amikor szerencsésen földet értem.Rob már a recepciónál várt rám,két mankóra támaszkodva.Teljesen össze voltam zavarodva.Hangosan szedve a levegőt fordultam hátra.Az ajtót eltakarta a két testőr akik behoztak minket.Kintről óriási hangzavar áradt befele.Robhoz siettem,aki rám mosolygott,de nem engedett két lépésnél közelebb magához.Meglepődtem ezen,nem tudtam mire vélni a dolgot.Közel hajolt a pult mögött ülő nőhöz.Halkan és gyorsan beszélt,csak annyit tudtam kivenni az egészből,hogy álnéven jelentkezett be és a legnagyobb biztonságot és titoktartást kérte.Miután végeztünk a két testőr elkísért minket a liftig.Reméltem,hogy ott végre kettesben lehetünk,de nem így történt.A két fickó beszállt,végig takarva minket.
-Mégis...-kezdtem volna mikor beszálltunk a liftbe és Rob megnyomta a legfelső emelet gombját,de nem hagyott időt a kérdezgetésre.
-Később elmondom.


-Remélem tisztában vagy vele,hogy magyarázattal tartozol.-vetettem oda,miután kitettem az ajtóra a "Ne zavarjanak!" táblát és bekulcsoltam az ajtót.Rob eközben az ablakokhoz lépett és behúzta a sötétítő függönyöket.
-Persze,hogy tudom.És teljesen igazad van.
-Akkor,gyerünk!
Rob kézen fogott és maga után húzott.Leültünk a nappaliban az egyik gyönyörű,krémszínű,selyemhuzatos kanapéra.
-Amikor kitaláltam,hogy jöjjünk ide néhány napra,akkor tudtam,hogy biztonsági embereket kell majd fogadnunk,a biztonságunk érdekében.A biztonságod érdekében.
-Az enyémben?De hát miért kéne félteni az én biztonságomat?Én nem vagyok sztár!
-Azzal,hogy velem vagy te is híres lettél.Az embereket most már te is érdekled!És ez nagy veszéllyel jár!Nem akarom,hogy bármi is történjen veled miattam!Nem élném túl.
-Ugyan!-legyintettem.-Mégis mi történhetne?
-Velem vagy,Rachel.Hozzám tartozol.Az emberek kiszámíthatatlan lények:ki tudja mit művelnének puszta kíváncsiságból vagy...féltékenységből?Ezt egyszerűen nem engedhetem.Ezért volt ez a felhajtás.
-Miattam?Te aggódtál értem?
-Mindig aggódom miattad.Nem akarom,hogy bajod essen!
-Oh,Rob!-a szemembe könnyek szöktek.
Magához húzott,lágyan simogatni kezdte a karomat és a hátamat.A mellkasára borultam,csendben sírdogáltam.
-Mikor fogod fel végre,hogy te vagy a legfontosabb az életemben?Annyira szeretlek,Rachel!
-De miért?Miért akarsz velem lenni?Miért vagyok ennyire fontos neked?
-Még senkivel nem találkoztam aki így szeretett volna.Aki Engem szeretett volna.És a nem a pénzemet,a hírnevemet,a népszerűségemet.De ez csak az egyik ok.Ott van még az,hogy senkivel nem találkoztam még aki ilyen különleges lett volna.Ilyen határozott,magabiztos és szenvedélyes,ugyanakkor félénk,kedves,gyengéd és romantikus.Mindenről tudok veled beszélni,bármit,úgy érzem bármit elmondhatok neked.Bízom benned,pedig a bizalom egy olyan dolog,amit nagyon ritkán tapasztalok meg.Tudom,hogy őszinte vagy hozzám és hűséges.És tudom,hogy én is az tudnék lenni hozzád.Sosem bántanálak meg,sosem okoznék fájdalmat neked.Szándékosan biztos nem.Aztán ott a humorod,a tehetséged,a céltudatod...örökre veled tudnék maradni.Téged sosem unnálak meg.Hogy is tehetném?Hogy unhatnám meg a szemed vidám csillanását,a szívedből jövő mosolyt ami mindig elkápráztat?Nem tudnék élni csábító csókod,őrjítő illatod és a bőröd selymessége nélkül!Veled akarok maradni örökre!
Beleszédültem hirtelen jött vallomásába.A szívem már az első mondat után vad kalapálásba kezdett,percek óta alig kaptam levegőt.Nem akartam hinni a fülemnek.Így érez irántam?Ennyire szeret?Létezik ez?
-Létezik,hogy Meseország hercege beleszeret a pór nép lányába?