38.rész

( Táv )Kapcsolatok



- Szia! - leheltem a telefonba.
- Szia! El sem tudod képzelni, milyen hosszú volt ez a pár nap - sóhajtott fel Robert.
- De, sajnos el tudom.
- Hogy fogjuk ezt kibírni?
Felnevettem, majd keserű hangon szólaltam meg: - Fogalmam sincs.
- Nekem sincs. Úgy értem, még csak hat hete jöttem el, és olyan, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta.
- Bárcsak, akkor telne ilyen lassan amikor velem vagy! - kívántam tiszta szívemből.
- Bezzeg akkor repül az idő!
Nevettünk, de amint a nevetésünk elhalt, minden megváltozott.
- Rachel, nagyon nehéz lesz. Csak April esküvője előtt fogok hazamenni.
A térdeim felmondták a szolgálatot. Reszketve ültem le a földre, eljegesedett kezeimmel az asztal szélét markolásztam.
- Igen? Most már biztos? - hebegtem.
- Igen. Az esküvő 15-én lesz, én 13-án fogok hazamenni.
- Haza? - a szó kellemes melegséggel töltött el, mint mindig, amikor Rob Edmonton-t az otthonának tekintette.
- Ott az otthonom, ahol a szívem.
- Szeretlek! - suttogtam kétségbeesetten.
- Szerinted én nem? - a hangja keserű volt. - Elegem van ebből! Mindennap azt kívánom, bárcsak vége lenne már a munkámnak!
- Hogy haladsz?
- Lassan. A fotózásokat a héten letudom, aztán jön az a rövidfilm - sorozat, amit még a baleset előtt kezdtem el.
- És mikor kezdődik az utolsó filmed forgatása?
- Milyen furcsa ezt hallani... - merengett el Rob.
- Tudom, nekem is furcsa. Mindenkinek az lesz. Rob... biztos vagy ebben?
- Hogy ez lesz az utolsó filmem?
- Igen. Hogy be akarod fejezni a munkát.
- 100%-osan biztos vagyok benne.
- Tényleg?
Miért nem hittem neki? Miért gondoltam úgy, hogy nem akarja befejezni?
- Hát persze, Rach. Csupán furcsa, hogy mindennek vége ezzel a filmmel. Tizennyolc éve futottam be, azóta mást sem csinálok, csak dolgozok, dolgozok és dolgozok. De most vége! Most más jön.
- Micsoda?
- Az igazi élet.
- De Rob... Mi lesz ha meggondolod magad?
- Sosem fogom meggondolni magam. Nekem csak te kellesz és Annie! Csak ti!
Nevettem, majd tréfálkozva megkérdeztem: - Hány nőnek mondtad ezt?
- A karrierfeladós és Annies rész kihagyásával is, csak Kristen Stewartnak.
- Örök rejtély a rajongóknak, mi? Nekem elmondod egyszer, hogy mi is volt köztetek?
- Egyszer – hárított, amivel alaposan felkeltette az érdeklődésemet.
Annie megkopogtatta a vállamat. Biccentettem, hogy egy pillanat és adom a kagylót.
- Rob, figyelj... Annie szeretne veled beszélni.
- Persze... - motyogta Rob zavartan. - Én is szeretnék vele. De...
- Nagyon fontos Rob! Adom, oké? Majd még beszélünk. És figyelj... csak nyugi.
- Tessék? Nem értek ebből semmit.
Annie kezébe nyomtam a kagylót, majd zavartan eloldalogtam. Őszintén szólva, inamba szállt a bátorságom, nem mertem felvázolni a helyzetet Robnak. Fynn kiállta a próbákat, teljességgel meggyőződtem, hogy rendes srác, így nem volt okom tartani Annievel való kapcsolatától. Mégis, Robnak nem tudtam volna elmondani. Annievel megegyeztünk, hogy amilyen hamar lehet, beszél Robbal, s ha szükség van rá, én is beszélek vele ezügyben.
- Szia, Apa! … Igen, minden rendben. ... Jaj, ne is törődj vele! … Igen, tényleg fontos. Szóval, arról van szó, hogy megismertem egy fiút... Jaj, nem! Nem. ... Nem! ... Dehogy! ... Fynnek hívják, évfolyamtársam. Nemrég költöztek ide Vancouverből, a szülei orvosok... Nem, még nem. De tervbe van véve. ... Persze. Ők már igen. ... Tetszett neki, megkedvelte... Persze. ... Jaj, Apa, persze! ... Most? Hiszen még nem … Oké. … Rendben. … Ahogy akarod. … Jól van. … Szia! Szeretlek. ...Tudom.
- Veled akar beszélni - adta vissza a telefont Annie. A fejét rázta és a szemét forgatta, de összességében elégedettnek tűnt.
- Rachel! Te tudtál erről? - Rob hangja zaklatottan csattant a telefonban.
- Csak nemrég tudtam meg. Véletlenül derült ki, Annie elszólta magát.
- És belementél ebbe?
- Engem is rettentően felkavart, de elhívtam ebédre, hogy megismerjem, és... Remek fiú. Helyes, kedves, udvarias... Sokat beszélgettünk. Mesélt a családjáról, a tanulmányairól... Megismerkedtem vele és hidd el, igazán jó gyerek!
- Neked ennyi elég? - elképzeltem amint hitetlenkedve rázza a fejét.
- Minden rendben volt vele – próbáltam meggyőzően beszélni. - A szülei orvosok, a húga balettozik. Rendes házuk van, kutyájuk, jól tanul, tervei vannak... És szereti Anniet.
Annie felém kapta a fejét, az arcán ezernyi kérdés. Hoppá, ezt talán nem kellett volna!
- Igen? - jól hallottam? Rob kezd megenyhülni?
- Igen, és Annie is szereti.
- Rachel... Nem … Nem tudom. Nem tudok mit tenni! Mégis mihez kezdjek? - hát, nem úgy néz ki, hogy beletörődött volna.
- Rob... Tudom, mit érzel. Tudom,mire gondolsz - nyugtatgattam. Hallottam a hangján, hogy a bejelentés rettenetesen felkavarta.
- Magunkra gondolok. Az jövőjét féltem.
- Akárcsak én. De ennek el kellett jönnie.Tudtuk,hogy el fog jönni.
- De most?
- Igen. És ha már eljött, akkor azt szeretném, hogy a fiú Fynn legyen.
Elfordultam Annie fürkésző tekintetétől, s halkan beszéltem a telefonba.
- Tökéletes első szerelemnek.
Robert végre - valahára felnevetett. - Nem úgy, mint a miénk.
- A miénk mindig is más volt, összetettebb, bonyolultabb - magyaráztam.
- Életre szóló.
- Reméltem, hogy valami ilyesmit fogsz mondani – mosolyodtam el.
- Tehát az övéké...
- Szeretik egymást, jól kijönnek, és Fynn remek fiú. Rob, amikor megtudtam kiborultam. Egy hétnek kellett eltelnie, hogy lépni tudjak.
Rob felszisszent amikor azt mondtam; egy hét.
- De léptem. És tudom, hogy Fynn jó választás, engednünk kell, hogy járjanak egymással. Már 17 éves, eljött az idő, örülnünk kéne, hogy eddig nem fiúzott.
- Rachel, tudom, hogy neked úgy tűnik, ez időben jött. De én máshogy látom. Én csak most ismertem meg, nekem olyan, mintha most született volna. Az én szememben még gyerek... annyira fiatal! Tudom, hogy te jobban ismered nálam, és bízom benned, hogyha azt mondod, hogy engedhetjük.
- Annie felelőségteljes és tud magára vigyázni. Bízom benne.
- Erről beszélek.
- Csak? - éreztem, hogy valamit még mondani akar.
- Csak fiatal és tapasztalatlan. Mit tud ő a szerelemről? Nem akarom, hogy ez a fiú azt tegye vele, amit én tettem veled. Életem legszörnyűbb hibáját követtem el, és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak. És Fynnek sem bocsátanám meg ha bántaná a lányomat, bárhogyan teszi. Mert nem muszáj teherbe ejtenie és elhagynia ahhoz, hogy fájdalmat okozzon neki. Szakíthat vele, vagy megcsalhatja, és Annie annyira... naiv, az emberekről csak a jót feltételezi. Önzetlen, gyengéd és törékeny, nem akarom, hogy védtelen legyen.... Megvan a maga elképzelése a szerelemről, ebben biztos vagyok. És túl nagy a kockázat. Mi van ha ettől a kapcsolattól elmegy a kedve a szerelemtől? Vagy ha miatta rosszul fog tanulni, elhanyagolja a barátait, vagy megbánt téged? Nem bírom elviselni a gondolatát sem, hogy emiatt elhidegültök egymástól. Ő a mi lányunk, és vigyáznunk kell rá. Ő az én kicsi lányom, és nem vagyok mellette, pedig ez lenne a dolgom. Látnom kellene Fynnt, le kellene ellenőriznem, el kellene vele beszélgetnem, hogy tudjam biztonságos. Hogy elég jó Annienek. Mert ő a legjobbat érdemli, és nem akarom, hogy holmi vancouveri szépfiú elcsavarja a fejét. Nem akarom, hogy ez csak a te dolgod legyen. Ő az én lányom is, és apaként az lenne a feladatom, hogy elkergetem a szórakozni vágyó fiúkat. Mellette akarok lenni.
A meghatottság könnyei a szememet szúrták. Rob nem kis meglepetést okozott nekem, nem hittem volna, hogy ilyen erős apai érzései vannak. Pedig tudnom kellett volna! Az, ahogyan Annievel beszélt... Minden szavában, pillantásában és mozdulatában megvolt az apai szeretet, féltés és óvás, és annyiszor beszélgettünk róla, s arról, hogy a szülei vagyunk. Ő az első perctől fogva igyekezett a legjobb apa lenni, és egyre jobban ment neki. Imádták egymást Annievel, s ez egyszerre töltött el bűntudattal és felhőtlen örömmel.
- Velünk vagy. Mellette vagy, és ezt ő is tudja. Robert! Jó apa vagy! Hallod?
- Nem, nem vagyok az. Nem eléggé.
- De igen. Jó apa vagy, ezt mindenki tudja. És jó apaként bíznod kell bennem. Fynn a lehető legjobb, és Annienek rá van szüksége. Engedd, hogy szeresse!
- Az áldásomat kéred?
- A lányod kéri.
- Mondd meg neki, hogy szeretem, és azt akarom, hogy boldog legyen.
Ezzel az áldását adta.
- Köszönöm!