Rossz után a jó jön...vagy mégsem?
-Micsoda?????
-Te és Rob a Sunlight Hotel előtt,meg azelőtt a drága étterem előtt.
-A Dolphin előtt...
-Na az,aha.
-És milyen képek?
-Több oldalas cikk van rólatok.És tele van képekkel.Van olyan amin kiszálltok a kocsiból,besétáltok,vacsoráztok,kimentek,sétáltok,Robert neked adja a kabátját,csókolóztok,bementek a hotelbe...
-Ezt nem hiszem el!Ez nem igaz!
-De igen,édes,sajnos igen.
-És mit írnak?Mi van a bevezetőben?
-Várj,felolvasom!
-Oké!
Vártam néhány eszméletlenül hosszú pillanatot,majd végre megszólalt April.Azalatt a néhány másodperc alatt szédültem,kivert a víz,és a szívem majd kiugrott a helyéről.Ez egyszerűen nem igaz!Hogy történhetett meg?Hiszen egy fotóst sem láttunk!Hogy fényképezhettek le?És vajon miket írhattak?El tudom képzelni...
-Itt vagyok,Rachel!Na olvasom...
"A legújabb paparazzi képek,és a Sunlight Hotel személyzete szerint,a híres brit filmsztár,zenész és modell Robert Pattinson szerény városunkban tartózkodik.És nem is akármilyen társaságban...
A szuperszexi sztár a vasárnap estét és feltehetően az éjszakát is egy feltűnően csinos hölgy társaságában töltötte el.Először megvacsoráztak a Dolphin-ban-ami mondjuk nem a sörről és a hamburgerről híres-,majd átsétáltak az étteremtől pár sarokra lévő Sunlight szállóba.A képek tanúsága alapján a hölgy nem a nagyanyja volt a 37 éves színésznek,sőt...
Másnap készültek olyan képek,amin a hölgy eléggé dúlva-fúlva elhagyja a szállodát,taxit fog és elhajt.Pár percre rá,megjelent a sármos Robert is,és a nőhöz hasonlóan taxiba szállt és elment.Táskával együtt..."
-April!Nem is mondtad,hogy erről is készültek képek!
-Hát,nem akartalak ezzel is húzni,úgyhogy gondoltam elhallgatom.
-De a cikkben is benne volt!
-Reménykedtem,hogy nem figyelsz fel rá!
-Ha!Valóban nehéz volt kiszúrni!Azért kösz,April!-förmedtem rá.
-Bocsi,igazad van.De ne húzd fel magad!
-Rendben.-nagyot sóhajtottam.-Akkor most mit csináljunk?
-Mégis mivel mit csináljunk?-szólalt meg a hátam mögött Robert.Ijedten hátrafordultam és láttam,hogy most lépett csak ki a fürdőből.Egy fehér törölköző a derekára volt csavarva,egy másikkal a haját törölgette.Kérdőn nézett rám.
-Figyelj April,most le kell tennem.Visszahívlak,oké?
-Persze!És felhívom Samet,rendben?
-Kösz,az jó lenne.Szia!
-Szia!
-Szóval?Mi folyik itt?-Robnak egyből lejött,hogy itt nem stimmel valami.De még mennyire!
-Az a helyzet,hogy...
-Nyögd már ki Rachel!
-Lefényképeztek minket vasárnap és hétfőn is!
Robnak leesett az álla és döbbenten nézett.Elejtette a törölközőt,ki-be csukta a száját.
-Mi van???
-Igen.A StarSugarban megjelent egy több oldalas cikk rólunk.Megindultak a találgatások,hogy ki lehetek és mi van köztünk.Szaftos pletykák,mindent eláruló képek!
-Hiszen nem is láttunk egy paparazzót sem!
-Én biztos nem!
-Én sem!Senkit nem láttam!Azt sem,hogy követtek volna,vagy fényképeztek volna!Sőt,nem is nagyon bámultak meg minket!Senki nem ismert fel!
-Ezek szerint mégis!
-És mégis milyen képek?
-A vacsora,a séta,a csók...még az is amikor reggel elhagytuk a szállodát!
-Egyszóval minden!
-Igen,mondhatni...
-Hát ez remek!Ez nagyszerű!-Rob irtó dühös lett,a szeme szikrázott az indulattól,kezével hevesen hadonászott.Ő mérges és indulatos volt,én pedig teljesen betojtam!Mégis mihez kezdjünk?
-És most mi lesz?
-Úgy beperelem azt a pletykalapot,hogy többet nem adnak ki lapot!!!
-Ez jó ötlet!De ezen kívül?-mert ezzel igazán nem megyünk most sokra...
-Bekapcsolom a mobilom és beszélek az ügynökömmel!Valószínűleg össze kell hívni egy sajtótájékoztatót,vagy valami interjút kell intézni...Tisztázni kell a helyzetet minél hamarabb!
-Ez azt jelenti,hogy elmész?-Istenem,ez nagyon rosszul hangzik!
-Most azonnal!Öltözök,pakolok és indulok!-Robert határozottam bólintott.Nem hagyott kétséget távozása felől.Úgy éreztem a szívem megszakad.
-Itt hagysz engem?-két könnycsepp gördült le az arcomon. Ő gyengéden letörölte ujjaival és felemelte időközben lehajtott fejem.Mélyen a szemembe nézett.
-Most el kell mennem.De amint tudok visszajövök.Ígérem sietek!
-De miért kell elmenned?
-Innen nem tudom intézni az ügyet.Muszáj Los Angelesben lennem.Ha ezt most nem intézzük el,nagy bajba kerülhetek!És te is!
-Oké.De hívj,amint jutsz valamire!
-Természetesen!Ne aggódj,minden rendben megy majd!
-A többieknek mit mondjak?
-April már tud róla,és gondolom hamarosan Sam is.Nekik elmondhatod az igazat.A többieknek viszont hazudnod kell!Mondd azt,hogy nem te vagy az a nő,mert te akkor itthon voltál Annievel.Mindent tagadj!
-Értem.És mi legyen Annievel?
-Neki nyugodtan mondd el az igazat!Tudnia kell...
Felemeltem a fejem és szájon csókoltam.Ő visszacsókolt.Megpecsételtük szerelmünket és ígéretünket.Annyira jólesett ilyen közel lenni hozzá,de olyan hamar vége lett!Aztán már ment is.Gyorsan öltözött és pakolt,én közben ennivalót és innivalót csomagoltam neki.Azt a ruhát vette fel,amit kikészítettem neki.Majd megszakadt a szívem amikor a sötétkék fekete gombos ingben és a fekete farmerban megláttam.Fekete cipőt vett fel hozzá és elkezdte keresni a napszemüvegét.Még bedobált néhány cuccot a táskájába.Bekacsolta a mobilját.
-Tíz nem fogadott hívás.Tizenöt üzenet.Négy hangposta.
-Ez a nap is jól kezdődik...
-A kezdéssel nem volt probléma...-letette a telefont az asztalra,és a táskát is ledobta maga mellé.Közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett.Pillantása szinte égetett.Lábujjhegyre állva jeleztem neki,hogy szeretném megcsókolni.Lehajolt és ajkait az enyéimre szorította.Lassú,másnak unalmasnak tűnő csók volt,nekünk viszont annál izgalmasabb.Csigalassúsággal felemeltem a kezem és a hajába túrtam.Átkarolta a derekamat.Így forrtunk össze.Éreztem ahogy minden izzani kezd körülöttünk.És sajnos tudtam,ez amolyan búcsúajándék volt a részéről.Egy tökéletes búcsúcsók.Egy kis idő után eleresztettük egymást.Még mindig bámultuk egymást,s reméltem ennek soha nem lesz vége.Nem így történt.Felemelte a kezét,és végigsimított az arcomon.
-Szeretlek!Ezt soha ne feledd Rachel!
-Nem fogom.Mert én is szeretlek!
-Remélem visszavársz majd!
-Ez nem is kérdés!Kérlek siess vissza,hívj amint tudsz!És légy ügyes!
-Úgy lesz!Megígérem...
2010. február 14., vasárnap
14.rész
Sötét felhők a szerelem kék egén
Szeretkezésünket egy mesés reggeli követte.A reggeliző asztalnál ültünk,rádiót hallgattunk és beszélgettünk.Olyan volt,mintha ezer éve ismernénk egymást,pedig valójában csak néhány órája.Néhány órája,mert biztos voltam abban,hogy Robert a dal alatt bontotta le védő gátjait,s fedte fel igazi énjét.Én is bontogattam már a falat,készen álltam,hogy megismerjük egymást.Fantasztikus volt,ahogy ott énekeltünk és nevettünk a gabonapelyhes tálka fölött,mint két kamasz.Őszinte és mély pillantások váltották a boldog mosolyt arcunkon.Ennél boldogabbak nem is lehettünk volna.Nem számított,hogy nemsokára el kell válnunk,a lényeg az volt,hogy most együtt vagyunk.Az egész délelőtt így telt el,de ez így is volt rendjén.Még nem láttam Robot ilyen boldognak,mint most,és ez elégedettséggel töltött el.Ha rajtam múlt volna ennek a napnak soha nem lett volna vége.Tegnapi dühömet,szomorúságomat és csalódottságomat elfújta szél.Ezt Rob is látta,sőt meg is jegyezte.Nem zavart,inkább örültem neki.Mindent megbeszéltünk,egyről a kettőre,vagy még inkább a háromra jutottunk.Nem érdekelt a tegnap,sem a holnap.Mást se érdekelt volna ebben a helyzetben!Ezt lemertem volna fogadni...És a helyzet az,hogy minél inkább beleszerettem,ahogy mesélt.Más a fél karját adta volna azért,hogy olyanokat tudjon meg Robról,amilyeneket önszántából mondott el nekem.Ahogy mesélt,úgy elevenedett meg a kisfiú,akinek ellopták a cipőfűzőjét,a fiú aki nem foglalkozik a tanulással,a fiú akit imádnak,mint modellt.Minden egyes szóval közelebb kerültem hozzá és mindinkább tudtam,hogy remek ember.Ezek nélkül a dolgok nélkül nem lenne teljes a kép ami kialakult bennem róla.
Ám lassan dél felé járt az idő,úgyhogy ebéd készítéshez láttunk.Nagyon szórakoztató volt,ahogy egymást vertük a fakanállal egy pimasz beszólás után,vagy éppen egymást etettük a forró chilis babbal.Amikor Robert megégette a nyelvét az étellel,elvárta tőlem,hogy egy hűvös csókkal gyógyítsam meg.Jól elszórakoztunk,sokat nevettünk,és egyre többet tudtunk meg egymásról.Az ebédet (ami roppant jól sikerült) az erkély hideg kőpadlóján,a falnak támaszkodva fogyasztottuk el.Egy nagy tálból falatoztunk,leginkább egymást etetve.Természetesen szóba került Annie is.Elmondta,hogy "apró" afférunk után kijelentkezett a hotelből és ide jött.A táskáját Annie szobájában rejtette el,így került hozzá a gitár is.Elmesélte (nagy örömömre) ,hogy mindig elviszi magával a gitárt.Elmondása szerint ez a mentsvára,az ő végső menedéke,egy barát akihez mindig fordulhat.A zene örömmel tölti el,megnyugtatja és segít neki megtalálni a jó utat.A dal,amit hallottam a ő szerzeménye volt,és kettőnkről írta.Senki nem hallotta még,és senki nem tud róla kettőnkön kívül.Arra következtettünk Annie táskája és szanaszét hagyott szennyese alapján,hogy kora reggel,vagy még inkább hajnalban eljött,lerakta a cuccát,elvitte az iskolatáskáját,és a barátnőivel ment suliba.Aggódtam érte,bár Rob szerint ez teljesen felesleges volt.Volt abban valami amit mondott,de mégis:ki tudja?Lehet,hogy még mindig mérges ránk,vagy bántott,esetleg sértett!Nem tudhatjuk!Nélküle viszont nem volt ugyanaz a boldogság,megakartam osztani vele az örömömet.Igaz,Robert itt volt nekem,de még ő sem tudja pótolni Anniet!Ő mégis csak a lányom!Bíztam benne,hogy ha hazajön mindent tisztázni tudunk,mást nem tehettem.Megbeszéltük Robbal,hogy nem keressük,nehogy azt higgye nem bízunk benne,vagy ilyesmi.
Ebéd után egy kis házimunkához láttunk.Elmosogattunk,már ha arra a habpartira lehet azt mondani,hogy mosogatás.Az az igazság,hogy inkább egymást mostuk,mint az tányérokat,evőeszközöket és poharakat.Mire mindent elmostunk tetőtől talpig vizesek és habosak voltunk.Ezért aztán Rob elment zuhanyozni,én meg elkezdtem rendet vágni a lakásban.Sebtiben elpakoltam,beágyaztam,kiszellőztettem és ruhát készítettem Robnak is,és magamnak is.Bekapcsoltam a vezetékest.De jó-gondoltam gúnyosan-öt új üzenet.Vajon kinek hiányoztam?Az első üzenet Apriltől jött,ma reggel 9:25-kor:
-Rachel?Minden rendben?Miért kapcsoltad ki a telefont?Gáz van,szóval hívj fel,amint tudsz!Fontos!Puszi!
Mi lehetett ilyen fontos?Na mindegy,majd az üzenetek után felhívom.
A második üzenet Samtől jött,ma 10:10-kor:
-Húúú,Rach,ha ez te vagy nagy baj van!Hívj fel,beszélnünk kell!
Na,de jó!-gondoltam most már keserűen.-Mi ütött most mindenkibe?Milyen nagy baj van?Egyre erősebb késztetést éreztem ahhoz,hogy csatlakozzak Robhoz a fürdőben.Meghallgattam a harmadik üzenetet:
-Megint én vagyok az,April.Mi bajod van?Miért vagy kikapcsolva?Hívj már fel!
A negyedik üzenet Christől jött.Ő annak a könyvkiadónak volt a főnöke,amelyik intézte a könyveim kiadását.Remélem ez csak véletlen!
-Szia Rachel!Christopher Saymond vagyok.Ma láttam egy érdekes újságcikket,és gondoltam felhívlak.Bár ha igaz,akkor ez nem telefontéma...Azért hívj fel,oké?Szia!
Hát,ez nem igazán tűnik véletlennek!A szívem egyre hevesebben vert és most már komolyan aggódtam.Mi folyik itt?Annyi biztos,hogy nem túl jó dolog...
Az ötödik üzenet tűnt a legdurvábbnak,ugyanis anyámtól jött:
-Helló,szivi!Itt Anya beszél.A mai újság elég személyesnek bizonyult,és azt hiszem beszélnünk kellene.Majd hívj fel!Puszi neked is és Annienk is!
Most már tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.Már tárcsáztam is Aprilt.Minél hamarabb tudom meg,hogy mi folyik itt annál jobb.Essünk túl rajta.
-Helló April!Rachel vagyok.Miért kerestél?-nem tudtam leplezni izgatottságomat,a hangom remegett.
-Jaj,végre,hogy felhívtál!Már órák óta erre várok!
-Akkor mondd már,hogy mi a baj!
-Hát...tudod van az a pletykalap,a StarSugar.
-Az ami minden kedden és pénteken a legszaftosabb pletykákkal jelentkezik?
-Ja,az.
-Úristen,mi van vele?
-Hát...Azt hiszem te vagy a címlapon!
Szeretkezésünket egy mesés reggeli követte.A reggeliző asztalnál ültünk,rádiót hallgattunk és beszélgettünk.Olyan volt,mintha ezer éve ismernénk egymást,pedig valójában csak néhány órája.Néhány órája,mert biztos voltam abban,hogy Robert a dal alatt bontotta le védő gátjait,s fedte fel igazi énjét.Én is bontogattam már a falat,készen álltam,hogy megismerjük egymást.Fantasztikus volt,ahogy ott énekeltünk és nevettünk a gabonapelyhes tálka fölött,mint két kamasz.Őszinte és mély pillantások váltották a boldog mosolyt arcunkon.Ennél boldogabbak nem is lehettünk volna.Nem számított,hogy nemsokára el kell válnunk,a lényeg az volt,hogy most együtt vagyunk.Az egész délelőtt így telt el,de ez így is volt rendjén.Még nem láttam Robot ilyen boldognak,mint most,és ez elégedettséggel töltött el.Ha rajtam múlt volna ennek a napnak soha nem lett volna vége.Tegnapi dühömet,szomorúságomat és csalódottságomat elfújta szél.Ezt Rob is látta,sőt meg is jegyezte.Nem zavart,inkább örültem neki.Mindent megbeszéltünk,egyről a kettőre,vagy még inkább a háromra jutottunk.Nem érdekelt a tegnap,sem a holnap.Mást se érdekelt volna ebben a helyzetben!Ezt lemertem volna fogadni...És a helyzet az,hogy minél inkább beleszerettem,ahogy mesélt.Más a fél karját adta volna azért,hogy olyanokat tudjon meg Robról,amilyeneket önszántából mondott el nekem.Ahogy mesélt,úgy elevenedett meg a kisfiú,akinek ellopták a cipőfűzőjét,a fiú aki nem foglalkozik a tanulással,a fiú akit imádnak,mint modellt.Minden egyes szóval közelebb kerültem hozzá és mindinkább tudtam,hogy remek ember.Ezek nélkül a dolgok nélkül nem lenne teljes a kép ami kialakult bennem róla.
Ám lassan dél felé járt az idő,úgyhogy ebéd készítéshez láttunk.Nagyon szórakoztató volt,ahogy egymást vertük a fakanállal egy pimasz beszólás után,vagy éppen egymást etettük a forró chilis babbal.Amikor Robert megégette a nyelvét az étellel,elvárta tőlem,hogy egy hűvös csókkal gyógyítsam meg.Jól elszórakoztunk,sokat nevettünk,és egyre többet tudtunk meg egymásról.Az ebédet (ami roppant jól sikerült) az erkély hideg kőpadlóján,a falnak támaszkodva fogyasztottuk el.Egy nagy tálból falatoztunk,leginkább egymást etetve.Természetesen szóba került Annie is.Elmondta,hogy "apró" afférunk után kijelentkezett a hotelből és ide jött.A táskáját Annie szobájában rejtette el,így került hozzá a gitár is.Elmesélte (nagy örömömre) ,hogy mindig elviszi magával a gitárt.Elmondása szerint ez a mentsvára,az ő végső menedéke,egy barát akihez mindig fordulhat.A zene örömmel tölti el,megnyugtatja és segít neki megtalálni a jó utat.A dal,amit hallottam a ő szerzeménye volt,és kettőnkről írta.Senki nem hallotta még,és senki nem tud róla kettőnkön kívül.Arra következtettünk Annie táskája és szanaszét hagyott szennyese alapján,hogy kora reggel,vagy még inkább hajnalban eljött,lerakta a cuccát,elvitte az iskolatáskáját,és a barátnőivel ment suliba.Aggódtam érte,bár Rob szerint ez teljesen felesleges volt.Volt abban valami amit mondott,de mégis:ki tudja?Lehet,hogy még mindig mérges ránk,vagy bántott,esetleg sértett!Nem tudhatjuk!Nélküle viszont nem volt ugyanaz a boldogság,megakartam osztani vele az örömömet.Igaz,Robert itt volt nekem,de még ő sem tudja pótolni Anniet!Ő mégis csak a lányom!Bíztam benne,hogy ha hazajön mindent tisztázni tudunk,mást nem tehettem.Megbeszéltük Robbal,hogy nem keressük,nehogy azt higgye nem bízunk benne,vagy ilyesmi.
Ebéd után egy kis házimunkához láttunk.Elmosogattunk,már ha arra a habpartira lehet azt mondani,hogy mosogatás.Az az igazság,hogy inkább egymást mostuk,mint az tányérokat,evőeszközöket és poharakat.Mire mindent elmostunk tetőtől talpig vizesek és habosak voltunk.Ezért aztán Rob elment zuhanyozni,én meg elkezdtem rendet vágni a lakásban.Sebtiben elpakoltam,beágyaztam,kiszellőztettem és ruhát készítettem Robnak is,és magamnak is.Bekapcsoltam a vezetékest.De jó-gondoltam gúnyosan-öt új üzenet.Vajon kinek hiányoztam?Az első üzenet Apriltől jött,ma reggel 9:25-kor:
-Rachel?Minden rendben?Miért kapcsoltad ki a telefont?Gáz van,szóval hívj fel,amint tudsz!Fontos!Puszi!
Mi lehetett ilyen fontos?Na mindegy,majd az üzenetek után felhívom.
A második üzenet Samtől jött,ma 10:10-kor:
-Húúú,Rach,ha ez te vagy nagy baj van!Hívj fel,beszélnünk kell!
Na,de jó!-gondoltam most már keserűen.-Mi ütött most mindenkibe?Milyen nagy baj van?Egyre erősebb késztetést éreztem ahhoz,hogy csatlakozzak Robhoz a fürdőben.Meghallgattam a harmadik üzenetet:
-Megint én vagyok az,April.Mi bajod van?Miért vagy kikapcsolva?Hívj már fel!
A negyedik üzenet Christől jött.Ő annak a könyvkiadónak volt a főnöke,amelyik intézte a könyveim kiadását.Remélem ez csak véletlen!
-Szia Rachel!Christopher Saymond vagyok.Ma láttam egy érdekes újságcikket,és gondoltam felhívlak.Bár ha igaz,akkor ez nem telefontéma...Azért hívj fel,oké?Szia!
Hát,ez nem igazán tűnik véletlennek!A szívem egyre hevesebben vert és most már komolyan aggódtam.Mi folyik itt?Annyi biztos,hogy nem túl jó dolog...
Az ötödik üzenet tűnt a legdurvábbnak,ugyanis anyámtól jött:
-Helló,szivi!Itt Anya beszél.A mai újság elég személyesnek bizonyult,és azt hiszem beszélnünk kellene.Majd hívj fel!Puszi neked is és Annienk is!
Most már tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.Már tárcsáztam is Aprilt.Minél hamarabb tudom meg,hogy mi folyik itt annál jobb.Essünk túl rajta.
-Helló April!Rachel vagyok.Miért kerestél?-nem tudtam leplezni izgatottságomat,a hangom remegett.
-Jaj,végre,hogy felhívtál!Már órák óta erre várok!
-Akkor mondd már,hogy mi a baj!
-Hát...tudod van az a pletykalap,a StarSugar.
-Az ami minden kedden és pénteken a legszaftosabb pletykákkal jelentkezik?
-Ja,az.
-Úristen,mi van vele?
-Hát...Azt hiszem te vagy a címlapon!
12.rész
Értelem és Érzelem (2.rész)
-Tudom,és én is beszélni szeretnék veled!
-Akkor jó!Gyere üljünk le!-kézen fogtam és a nappaliba sétáltunk.Ő a kanapéra ült,én vele szemben a fotelbe.Egymás szemébe néztünk és őszintén beszélni kezdtem:
-Egy világ tört össze bennem,amikor közölted,hogy nem adod fel a munkádat értünk.Óriásit csalódtam,a szívem összetört.Ideges voltam,zaklatott.Nem tudtam tisztán gondolkozni.Sajnálom,hogy csak úgy elrohantam,nem lett volna szabad.De meg kell értened,hogy nehéz ez nekem!Féltem a szívem,mert egyszer már összetörték.Óvatos vagyok,és engem is meglepett,hogy milyen meggondolatlanul viselkedtem.Nem kellett volna lefeküdnöm veled.Ez még túl korai volt a számomra.És szerintem a számodra is.Tudnod kell,hogy szeretlek,és hogy 17 éve szeretlek,de vannak bizonyos határok amin nem léphetek túl.
-Én megértelek.Tudom mit érzel,mert szinte pontosan ugyanezt érzem én is.Nagyon,nagyon sajnálom amit tettem veled,és amit mondtam.Kérlek ne haragudj rám!De neked is meg kell értened:a kezem meg van kötve!
-Ezt meg hogy érted?
-Nem úgy gondoltam,azt hogy nem adom fel a munkámat,hogy nem akarom,hanem úgy,hogy nem tudom!Szigorú szerződések kötnek,amiket nem szeghetek meg.
-Mégis milyen szerződések?
-A menedzsment cég amelyiknél vagyok még négy évvel ezelőtt kötött velem,egy szerződéssorozatot.Egy öt évre szólót.Ez jövő szeptemberig még kötelez.Nem léphetek ki belőle.
-És ezt miért akadályoz minket?És miben?
-Több okból is.A cég székhelye Los Angeles,így nem költözhetek el onnan,amíg tart a szerződés.Nemcsak a cég székhelye,hanem a rengeteg kötelező program is akadályoz ebben.A fotózások,interjúk,partik mind itt vannak.Vagy Hollywoodban.Edmonton nem alkalmas hely az ilyen dolgokra.Ezért kénytelen vagyok ott élni.És a szerződés is tartalmazza ezt.Öt évig Los Angelesnek kell a lakhelyemnek lennie.
-És ha utaznál?Eljöhetnél ide,miközben ott laknál...-epekedtem utána,de legbelül tudtam ez lehetetlen.
-Minden napra van valami.Maximum vasárnap tudnék lejönni pár órára.
-Tényleg,hogy hogy most itt lehetsz?
-Kivettem két hét szabadságot.
-És ezt nem hosszabíthatnád meg?
-Nem,ezt sajnos nem lehet.Évi két hónap szabadságot vehetek ki,s ebből már csak egy hónap van.Az év elejét Angliában töltöttem a szüleimnél.Utána pedig a nővéreimmel voltam egy-egy hetet.
-Óh!-kétségbeestem,többet nem is tudtam mondani.
-A dolognak ez csak az egyik része!
-Mi van még?
-Mindenféle botrányt kerülnöm kell.Ez a siker és a népszerűség egyik kulcsfontosságú titka,és a szerződés alappillére.
-Egy eltitkolt gyermek azonban csöppett sem botránymentes...
-Pontosan.Az emberek nem tudhatnak Annieről.
-És ha titokban tartanád?Nem muszáj tudniuk róla.Tarthatnánk titokban,mint eddig.
-Ezt nem tudnánk megoldani,lásd be!És amúgy is mit szólna ehhez Annie?
-Igen,igazad van.Sajnálom.
-Semmi baj.
-Van még valami?
-Ami azt illeti igen.
-Ugye nem az jön,hogy az engedélyük nélkül nem járhatsz senkivel?Vagy hogy nem járhatsz hétköznapi emberrel?-vigyorogtam,bár ezt csöppet sem találtam mókásnak.Robertnek tetszett.Ő is viccesre vette a figurát.
-Nem,nem ez jön.Ennyire nem elfajultak ezek a menedzserek!...A helyzet az,hogy ők úgy gondolják egy agglegény vonzóbb az emberek,azaz leginkább a nők számára,mint egy nős férfi...
Bambán bámultam rá.Az előbb még fogtam a fonalat,de most elvesztettem.Miről beszél?Ennek meg mi köze van hozzánk?Látta rajtam,hogy nem értem a szitut,elegánsan a segítségemre sietett.
-Nem vehetek el senkit feleségül.
-Nem értem...-motyogtam zavartan.
-Rachel,ne értetlenkedj már!Most mondtam,hogy nem engedik,hogy feleségül vegyelek!
Most már leesett a tantusz.Elvörösödtem és talpra ugrottam:
-Mi?Micsodaaaaaaa???
-Ugyan már,Rachel!Te sosem gondoltál arra,hogy egyszer hozzám jösz feleségül?
-Nem!Nem!
-Most nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek?A döbbenet túl erős...
-Miért te gondoltál rá?
-Persze!Ezért kérdezem.Ezért mondtam többek között,hogy nem lehetünk együtt!Úgy gondoltam te nem akarsz várni rám.
-Bevallom,én nem gondoltam erre.Ez...nagyon váratlanul ért...Nem hittem volna,hogy feleségül akarsz venni.Soha nem gondoltam rá!
-Nem is most jött el az ideje!Nem lehet,szóval fölösleges ezen rágódnunk.
-Oké...-nagyon meglepett ezzel.Még most is kótyagos voltam.Még hogy házasság!?Hiszen még azt sem tudtuk,hogy egy nap múlva mi lesz velünk,nemhogy egy év múlva!Micsoda képtelenség!
Visszaültem a helyemre.Felhúztam a lábaimat,a karommal átfontam őket,a fejem a térdemre hajtottam.
-Ami azt illeti,eddig úgy tűnt,hogy csak kibúvót keresel.De ezek után...
-Nem kerestem kibúvót!Szó sincs ilyesmiről!Őszinte,tisztességes ember vagyok.Ha nem akarnálak azt is megmondanám...De akarlak!
Kinyújtotta a kezét.Kibontakoztam védekező ülésemből és megfogtam a kezét,majd néztem egymásba fonódó ujjainkat.Meleg bőre megnyugtatott,kezének selymessége jól esett az enyémnek.
-Mi legyen akkor?
-Egyelőre várjunk!Várjuk ki,hogy mi lesz ebből az egészből!Még van tíz napunk.Mielőtt visszautaznék,eldöntjük a dolgot.
-Misszerint?
-Asszerint,hogy akarsz-e engem,és,hogy hajlandók vagytok-e felköltözni Los Angelesbe.
-Rob,én nem...
-Ne mondj semmit!-szorította meg a kezem,s küldött lágy mosolyt felém.-Most még nem kell döntened!Az idő mérvadó,10 nap alatt sok minden történhet.
-És mégis mi lesz velünk 10 napig?
-Ha benne vagy,akkor megpróbálunk együtt lenni.Mint egy pár.
-Oh,értem.Hát...ami azt illeti...végül is miért ne?
-Köszönöm.
-Nincs mit.-mosolyogtam rá félénken.Ismét elpirultam.Megsimogatta ott az arcom ahol elvörösödött.Ahol az ujja járt még jobban kipirult az arcom.Égetett az érintése.
-Akkor jobb ha megyek.Még egyszer sajnálom,és köszönöm.Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Még egyszer megszorította a kezem,majd elengedte és felállt.Kisétált az előszobába és épp vette a kabátját,amikor megcsörrent a vezetékes telefon.Felugrottam,de Robert már fel is kapta a telefont és beleszólt:
-Halló!Mcachlen lakás!Ki beszél?
Nem halottam a választ,ahhoz túl mesze voltam.Lassan odasétáltam.Rob válaszolt:
-Igen,rendben.Adom Rachelt.-megfordult és felém nyújtotta a kagylót.Érte nyúltam és a fülemhez emeltem.
-Halló?Rachel Mcachlen beszél.
-Ó,Rachel,de jó,hogy elérlek.-nem tudtam mire ez a nagy lelkesedés,sőt azt sem tudtam ki beszél.
-Öhm...kivel beszélek?
-Jaj,én buta elfelejtettem mondani a nevem!Sylvia vagyok,Amy édesanyja.
-Ó,hát persze.Ne haragudj,nem ismertem fel a hangod... Valami baj van?Miért kerestél?
-Annie miatt.Megkért,hogy hívjalak fel és kérjelek meg,hogy hadd maradjon itt éjszakára.
-Mi?Nem,szó sem lehet róla.Jöjjön csak haza!
-Rachel,szerintem jobb lenne ha maradna.Szinte könyörgött.Nem igazán akartam belefolyni az ügyeitekbe,de addig rágta a fülem amíg belementem.
Na persze!-gondoltam gúnyosan.-Mintha Sylvia arról lenne híres!Nála nagyobb pletykafészket nem hord a hátán a Föld.
-Értem,Sylvia,de jobb lenne ha hazajönne.
-Ne erőltesd!Amy szívesen add kölcsön pizsamát,és alhat a kanapén.
-Nem hiszem,hogy túl jól esne még egy éhes száj,plusz egy valaki akire várni kell a fürdőszobában.
Sylvia egyedül nevelte 8 éves lányát Evat,15 éves fiát Joelt,és Amyt,aki 17 éves volt,mint Annie.
-Ugyan,ez nem probléma!
-Nézd Sylvia,azt akarom,hogy a lányom itthon éjszakázzon!
-Rachel,megmondom őszintén:Annie nagyon zaklatott volt,amikor ide ért,és nagyon nem szeretne hazamenni.
Ez szíven ütött.Ilyen soha nem fordult elő még velünk.És nem gondoltam volna,hogy Annie egyszer ezt fogja csinálni.Nem tiltakoztam,annyira rosszul esett ez a dolog.És ráadásul nem is ő a hibás,hanem én.Én okoztam ezt az egészet.Az én hibám,hogy a lányom nem akar hazajönni.
-Rendben,maradjon.-suttogtam.-De holnap korán jöjjön haza,mert iskolába is kell mennie.Mondd meg neki ezt,meg azt is kérlek,hogy nem lóghat el még egy napot!
-Oké,ahogy akarod.
-Köszönöm,jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Letettem a telefont,és üresen bámultam a semmibe.Rob furcsán nézett rám.
-Minden rendben?Mi történt?
-Annie Amyéknél alszik,mert nem akar hazajönni hozzám.
Rob rögtön értette a helyzetet.Hozzám lépett és átölelt.
-Sajnálom.
-Nem,ez nem a te hibád.Hanem az enyém.
-Nem,én tehetek erről az egészről!Kérlek ne haragudj!
-Nem haragszom!De kérlek...ne menj el!
-Tudom,és én is beszélni szeretnék veled!
-Akkor jó!Gyere üljünk le!-kézen fogtam és a nappaliba sétáltunk.Ő a kanapéra ült,én vele szemben a fotelbe.Egymás szemébe néztünk és őszintén beszélni kezdtem:
-Egy világ tört össze bennem,amikor közölted,hogy nem adod fel a munkádat értünk.Óriásit csalódtam,a szívem összetört.Ideges voltam,zaklatott.Nem tudtam tisztán gondolkozni.Sajnálom,hogy csak úgy elrohantam,nem lett volna szabad.De meg kell értened,hogy nehéz ez nekem!Féltem a szívem,mert egyszer már összetörték.Óvatos vagyok,és engem is meglepett,hogy milyen meggondolatlanul viselkedtem.Nem kellett volna lefeküdnöm veled.Ez még túl korai volt a számomra.És szerintem a számodra is.Tudnod kell,hogy szeretlek,és hogy 17 éve szeretlek,de vannak bizonyos határok amin nem léphetek túl.
-Én megértelek.Tudom mit érzel,mert szinte pontosan ugyanezt érzem én is.Nagyon,nagyon sajnálom amit tettem veled,és amit mondtam.Kérlek ne haragudj rám!De neked is meg kell értened:a kezem meg van kötve!
-Ezt meg hogy érted?
-Nem úgy gondoltam,azt hogy nem adom fel a munkámat,hogy nem akarom,hanem úgy,hogy nem tudom!Szigorú szerződések kötnek,amiket nem szeghetek meg.
-Mégis milyen szerződések?
-A menedzsment cég amelyiknél vagyok még négy évvel ezelőtt kötött velem,egy szerződéssorozatot.Egy öt évre szólót.Ez jövő szeptemberig még kötelez.Nem léphetek ki belőle.
-És ezt miért akadályoz minket?És miben?
-Több okból is.A cég székhelye Los Angeles,így nem költözhetek el onnan,amíg tart a szerződés.Nemcsak a cég székhelye,hanem a rengeteg kötelező program is akadályoz ebben.A fotózások,interjúk,partik mind itt vannak.Vagy Hollywoodban.Edmonton nem alkalmas hely az ilyen dolgokra.Ezért kénytelen vagyok ott élni.És a szerződés is tartalmazza ezt.Öt évig Los Angelesnek kell a lakhelyemnek lennie.
-És ha utaznál?Eljöhetnél ide,miközben ott laknál...-epekedtem utána,de legbelül tudtam ez lehetetlen.
-Minden napra van valami.Maximum vasárnap tudnék lejönni pár órára.
-Tényleg,hogy hogy most itt lehetsz?
-Kivettem két hét szabadságot.
-És ezt nem hosszabíthatnád meg?
-Nem,ezt sajnos nem lehet.Évi két hónap szabadságot vehetek ki,s ebből már csak egy hónap van.Az év elejét Angliában töltöttem a szüleimnél.Utána pedig a nővéreimmel voltam egy-egy hetet.
-Óh!-kétségbeestem,többet nem is tudtam mondani.
-A dolognak ez csak az egyik része!
-Mi van még?
-Mindenféle botrányt kerülnöm kell.Ez a siker és a népszerűség egyik kulcsfontosságú titka,és a szerződés alappillére.
-Egy eltitkolt gyermek azonban csöppett sem botránymentes...
-Pontosan.Az emberek nem tudhatnak Annieről.
-És ha titokban tartanád?Nem muszáj tudniuk róla.Tarthatnánk titokban,mint eddig.
-Ezt nem tudnánk megoldani,lásd be!És amúgy is mit szólna ehhez Annie?
-Igen,igazad van.Sajnálom.
-Semmi baj.
-Van még valami?
-Ami azt illeti igen.
-Ugye nem az jön,hogy az engedélyük nélkül nem járhatsz senkivel?Vagy hogy nem járhatsz hétköznapi emberrel?-vigyorogtam,bár ezt csöppet sem találtam mókásnak.Robertnek tetszett.Ő is viccesre vette a figurát.
-Nem,nem ez jön.Ennyire nem elfajultak ezek a menedzserek!...A helyzet az,hogy ők úgy gondolják egy agglegény vonzóbb az emberek,azaz leginkább a nők számára,mint egy nős férfi...
Bambán bámultam rá.Az előbb még fogtam a fonalat,de most elvesztettem.Miről beszél?Ennek meg mi köze van hozzánk?Látta rajtam,hogy nem értem a szitut,elegánsan a segítségemre sietett.
-Nem vehetek el senkit feleségül.
-Nem értem...-motyogtam zavartan.
-Rachel,ne értetlenkedj már!Most mondtam,hogy nem engedik,hogy feleségül vegyelek!
Most már leesett a tantusz.Elvörösödtem és talpra ugrottam:
-Mi?Micsodaaaaaaa???
-Ugyan már,Rachel!Te sosem gondoltál arra,hogy egyszer hozzám jösz feleségül?
-Nem!Nem!
-Most nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek?A döbbenet túl erős...
-Miért te gondoltál rá?
-Persze!Ezért kérdezem.Ezért mondtam többek között,hogy nem lehetünk együtt!Úgy gondoltam te nem akarsz várni rám.
-Bevallom,én nem gondoltam erre.Ez...nagyon váratlanul ért...Nem hittem volna,hogy feleségül akarsz venni.Soha nem gondoltam rá!
-Nem is most jött el az ideje!Nem lehet,szóval fölösleges ezen rágódnunk.
-Oké...-nagyon meglepett ezzel.Még most is kótyagos voltam.Még hogy házasság!?Hiszen még azt sem tudtuk,hogy egy nap múlva mi lesz velünk,nemhogy egy év múlva!Micsoda képtelenség!
Visszaültem a helyemre.Felhúztam a lábaimat,a karommal átfontam őket,a fejem a térdemre hajtottam.
-Ami azt illeti,eddig úgy tűnt,hogy csak kibúvót keresel.De ezek után...
-Nem kerestem kibúvót!Szó sincs ilyesmiről!Őszinte,tisztességes ember vagyok.Ha nem akarnálak azt is megmondanám...De akarlak!
Kinyújtotta a kezét.Kibontakoztam védekező ülésemből és megfogtam a kezét,majd néztem egymásba fonódó ujjainkat.Meleg bőre megnyugtatott,kezének selymessége jól esett az enyémnek.
-Mi legyen akkor?
-Egyelőre várjunk!Várjuk ki,hogy mi lesz ebből az egészből!Még van tíz napunk.Mielőtt visszautaznék,eldöntjük a dolgot.
-Misszerint?
-Asszerint,hogy akarsz-e engem,és,hogy hajlandók vagytok-e felköltözni Los Angelesbe.
-Rob,én nem...
-Ne mondj semmit!-szorította meg a kezem,s küldött lágy mosolyt felém.-Most még nem kell döntened!Az idő mérvadó,10 nap alatt sok minden történhet.
-És mégis mi lesz velünk 10 napig?
-Ha benne vagy,akkor megpróbálunk együtt lenni.Mint egy pár.
-Oh,értem.Hát...ami azt illeti...végül is miért ne?
-Köszönöm.
-Nincs mit.-mosolyogtam rá félénken.Ismét elpirultam.Megsimogatta ott az arcom ahol elvörösödött.Ahol az ujja járt még jobban kipirult az arcom.Égetett az érintése.
-Akkor jobb ha megyek.Még egyszer sajnálom,és köszönöm.Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Még egyszer megszorította a kezem,majd elengedte és felállt.Kisétált az előszobába és épp vette a kabátját,amikor megcsörrent a vezetékes telefon.Felugrottam,de Robert már fel is kapta a telefont és beleszólt:
-Halló!Mcachlen lakás!Ki beszél?
Nem halottam a választ,ahhoz túl mesze voltam.Lassan odasétáltam.Rob válaszolt:
-Igen,rendben.Adom Rachelt.-megfordult és felém nyújtotta a kagylót.Érte nyúltam és a fülemhez emeltem.
-Halló?Rachel Mcachlen beszél.
-Ó,Rachel,de jó,hogy elérlek.-nem tudtam mire ez a nagy lelkesedés,sőt azt sem tudtam ki beszél.
-Öhm...kivel beszélek?
-Jaj,én buta elfelejtettem mondani a nevem!Sylvia vagyok,Amy édesanyja.
-Ó,hát persze.Ne haragudj,nem ismertem fel a hangod... Valami baj van?Miért kerestél?
-Annie miatt.Megkért,hogy hívjalak fel és kérjelek meg,hogy hadd maradjon itt éjszakára.
-Mi?Nem,szó sem lehet róla.Jöjjön csak haza!
-Rachel,szerintem jobb lenne ha maradna.Szinte könyörgött.Nem igazán akartam belefolyni az ügyeitekbe,de addig rágta a fülem amíg belementem.
Na persze!-gondoltam gúnyosan.-Mintha Sylvia arról lenne híres!Nála nagyobb pletykafészket nem hord a hátán a Föld.
-Értem,Sylvia,de jobb lenne ha hazajönne.
-Ne erőltesd!Amy szívesen add kölcsön pizsamát,és alhat a kanapén.
-Nem hiszem,hogy túl jól esne még egy éhes száj,plusz egy valaki akire várni kell a fürdőszobában.
Sylvia egyedül nevelte 8 éves lányát Evat,15 éves fiát Joelt,és Amyt,aki 17 éves volt,mint Annie.
-Ugyan,ez nem probléma!
-Nézd Sylvia,azt akarom,hogy a lányom itthon éjszakázzon!
-Rachel,megmondom őszintén:Annie nagyon zaklatott volt,amikor ide ért,és nagyon nem szeretne hazamenni.
Ez szíven ütött.Ilyen soha nem fordult elő még velünk.És nem gondoltam volna,hogy Annie egyszer ezt fogja csinálni.Nem tiltakoztam,annyira rosszul esett ez a dolog.És ráadásul nem is ő a hibás,hanem én.Én okoztam ezt az egészet.Az én hibám,hogy a lányom nem akar hazajönni.
-Rendben,maradjon.-suttogtam.-De holnap korán jöjjön haza,mert iskolába is kell mennie.Mondd meg neki ezt,meg azt is kérlek,hogy nem lóghat el még egy napot!
-Oké,ahogy akarod.
-Köszönöm,jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Letettem a telefont,és üresen bámultam a semmibe.Rob furcsán nézett rám.
-Minden rendben?Mi történt?
-Annie Amyéknél alszik,mert nem akar hazajönni hozzám.
Rob rögtön értette a helyzetet.Hozzám lépett és átölelt.
-Sajnálom.
-Nem,ez nem a te hibád.Hanem az enyém.
-Nem,én tehetek erről az egészről!Kérlek ne haragudj!
-Nem haragszom!De kérlek...ne menj el!
13.rész
Gyertyafény és szerenád
Rob nem ment el.Egész éjszaka velem volt.Először csak öleltük egymást némán,majd elmentünk fürdeni.Együtt merültünk el a nagy kádban.A hab ellepte testünket,a meleg víz lágyan ölelt minket körbe.A fejemet Rob vállára hajtottam.Ő csak simogatta a hajamat,néha az arcomra tévedtek az ujjai.Mélyeket lélegeztem fenséges illatából,s a fürdőszoba fullasztó levegőjéből.Szememet a kádat körülvevő gyertyákon és mécseseken nyugtattam.Megváltás volt a vele eltöltött idő.Igyekeztem nem gondolni semmire,csak élvezni,hogy ilyen közel van hozzám.Féltem,hogy megbántottam,vagy éppen idegesítem lehangoltságommal.Nem akartam terhelni a gondjaimmal.Ezt meg is mondtam neki,de ő biztosított,hogy nem vagyok púp a hátán,hogy nem zavarom és szívesen itt marad velem.Sőt!Raagszkodik hozzá!Némileg megnyugodtam,de nem akartam,hogy rosszul érezze magát,pláne miattam.Romatikus gyertyafényes fürdőzésünk után bementem a hálószobámba és ledőltem.Majdnem el is aludtam.Kikapcsoltam az agyam,nem akartam most semmin töprengeni.Vacsorát készített (noha még egyáltalán nem jártunk vacsoraidőben),amit az ágyban fogyasztottunk el.Tojás,pirítós,saláta,tej,narancslé,palacsinta.Igaz,ezek egyzserű ételek,de remekül főz,el kell ismerni.Kissé meg is lepődtem.A bónusz az volt,hogy el is mosogatott a vacsora után.Ki hitte volna,hogy van még ilyen férfi a világon?Kész főnyeremény!Én csak pihenten,örültem a kényeztetésnek.Mikor visszatért hozzám,közölte,hogy kikapcsolta mobiljainkat és bezárta a bejárati ajtót.Mindent elintézett,most már pihenhettünk.Mellém feküdt és átkarolt.Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.Egyszerűen hallgattuk a csendet.Nem történt köztünk semmi,még egy csók sem csattant el,s mégis együttlétünk teljes volt,tökéletes.Csak néztem a gyertyák lángját,amit időközben itt is meggyújtott.Tudtam,hogy holnap sok mindent át kell majd gondolnom,de most nem voltam képes rá.Nem ment.Nagyon sok minden történt az utóbbi pár napban és kimerültem.Kiváncsi voltam vajon Rob,hogy érez,mit gondol,mit tervez.Mégsem kérdeztem.Csak néztem az időtlen fényt ami megtöltötte a szobát,és mélyet lélegeztem Robert illatából.Nemsokára ölelésében leltem nyugalmat.
Halk zeneszóra ébredtem másnap reggel.Alig hallható volt,mégis belopta magát a szobába,a fülembe,a szívembe.Nem tudom honnan jött,de abban biztos voltam,hogy Rob gitározik és énekel.Megdörzsöltem a szemem,beletúrtam a hajamba és nagyott sóhajtottam.Kikászálódtam az ágyból,belebújtam a papucsomba és a köntösömbe,majd kiballagtam a hálóból.Most már tisztábban hallottam a lágy dallamot.És azt is tudtam,hogy az erkélyről jön.Odamentem,és akkor megláttam Robot.Egyszerű farmert viselt,és egy világoskék inget.Sem zokni,sem cipő nem volt a lábán.A haja kócosan meredezett az ég felé.Nekem háttal ült,az erkély közepén,a hűvös kőpadlón.Nem ismertem a számot amit énekelt,de ez nem zavart.Elkezdtem figyelni a dal szövegét,s egyből rájöttem miről van szó.Ez egy meghitt hangvételű szerelmes dal volt.Még soha nem hallottam ilyen gyönyörűt.Arról szólt,hogy egy férfi szeret egy nőt,és a nő is szereti a férfit,de mégsem lehetnek egymáséi.Rengeteg probléma adódik,de küzdenek egymásért.Mert nem tudnak egymás nélkül élni!Kiforott,érett,komoly-ezekkel tudnám első hallásra jellemezni.De mikor újult erővel belevetettem magam,észrevettem benne bút és boldogságot,játékosságot és küzdelmet.Csak néztem őt,ahogy mindenről megfeledkezve törökülésben ül,gitározik,és énekel.Nem vagyok túl nagy zeneszakértő,de tuti,hogy egy hangot sem tévesztett.Lassan közelebb léptem hozzá,s hangtalanul leültem mögé.Meglepődtem,hogy nem vett észre,de most már láttam elmélyült arcát,amint átadja magát a zenének.Emberfeletti élmény volt.Pillantásom lejjebb tévedt,láttam hogy az inge nincs begombolva.Végig járattam tekintetem tökéletesen kidolgozott izmain,néhány kósza szőrszálon.Nem foglalkoztam azzal,hogy még mindig szól a dal (a mi dalunk),s ráhajtottam a fejem a hátára.Egy pillanatra megmerevedett,de nem szakította félbe a számot,tisztességesen végigjátszotta.Utána félre rakta a gitárt (ami fogalmam sincs,hogy került hozzá) és felém fordítottta a fejét.Megcsókolta homlokomat,az orromat,az államat.Megborzongtam az élvezettől.Hanyatt döntött a fehér kőpadlón,és tovább csókolt.Csókunk nem akart befejeződni,s én kívántam őt.Lassan,de biztosan vetkőztetni kezdett,majd ő is kibújt a ruhájából.A keze végigjárt a testemen,én pedig újra megborzongtam.
-Ez a mi dalunk,ugye?-kérdeztem két csók között.
-A mi dalunk.-mondta.A hangjától libababőrös lettem.Testem minden pontja pattanásig feszült.
-Szeretlek,Robert!-leheltem.
-Én is szeretlek!Nem akarlak elveszíteni,kellesz nekem!
-Nem is engednélek!
S ezzel összeolvadtunk.Lassan,erősen,s mégis finoman mozgott bennem.Egyik kezemmel az arcát fogtam,s húztam ajkaimhoz.A másikkal a hajába túrtam.Ő két kezét a fejem két oldalára tette és megtámaszkodott velük.Mélyen egymás szemébe néztünk,néha sóhajtottunk egyet.
Az igazi élvezet nem is a szex volt,inkább szerelmes szerenádja,a vallomásunk.Megbizonyosodtam szerelmében,saját érzéseimben is.Soha nem éreztem ilyet más iránt,és tudtam,enélkül az érzés nélkül nem élhetek.A dal,ami elérte nálam a bizonyosságot,misszerint akarom őt,még ott zengett a fülemben,s tudtam,örökké elkísér.
Rob nem ment el.Egész éjszaka velem volt.Először csak öleltük egymást némán,majd elmentünk fürdeni.Együtt merültünk el a nagy kádban.A hab ellepte testünket,a meleg víz lágyan ölelt minket körbe.A fejemet Rob vállára hajtottam.Ő csak simogatta a hajamat,néha az arcomra tévedtek az ujjai.Mélyeket lélegeztem fenséges illatából,s a fürdőszoba fullasztó levegőjéből.Szememet a kádat körülvevő gyertyákon és mécseseken nyugtattam.Megváltás volt a vele eltöltött idő.Igyekeztem nem gondolni semmire,csak élvezni,hogy ilyen közel van hozzám.Féltem,hogy megbántottam,vagy éppen idegesítem lehangoltságommal.Nem akartam terhelni a gondjaimmal.Ezt meg is mondtam neki,de ő biztosított,hogy nem vagyok púp a hátán,hogy nem zavarom és szívesen itt marad velem.Sőt!Raagszkodik hozzá!Némileg megnyugodtam,de nem akartam,hogy rosszul érezze magát,pláne miattam.Romatikus gyertyafényes fürdőzésünk után bementem a hálószobámba és ledőltem.Majdnem el is aludtam.Kikapcsoltam az agyam,nem akartam most semmin töprengeni.Vacsorát készített (noha még egyáltalán nem jártunk vacsoraidőben),amit az ágyban fogyasztottunk el.Tojás,pirítós,saláta,tej,narancslé,palacsinta.Igaz,ezek egyzserű ételek,de remekül főz,el kell ismerni.Kissé meg is lepődtem.A bónusz az volt,hogy el is mosogatott a vacsora után.Ki hitte volna,hogy van még ilyen férfi a világon?Kész főnyeremény!Én csak pihenten,örültem a kényeztetésnek.Mikor visszatért hozzám,közölte,hogy kikapcsolta mobiljainkat és bezárta a bejárati ajtót.Mindent elintézett,most már pihenhettünk.Mellém feküdt és átkarolt.Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.Egyszerűen hallgattuk a csendet.Nem történt köztünk semmi,még egy csók sem csattant el,s mégis együttlétünk teljes volt,tökéletes.Csak néztem a gyertyák lángját,amit időközben itt is meggyújtott.Tudtam,hogy holnap sok mindent át kell majd gondolnom,de most nem voltam képes rá.Nem ment.Nagyon sok minden történt az utóbbi pár napban és kimerültem.Kiváncsi voltam vajon Rob,hogy érez,mit gondol,mit tervez.Mégsem kérdeztem.Csak néztem az időtlen fényt ami megtöltötte a szobát,és mélyet lélegeztem Robert illatából.Nemsokára ölelésében leltem nyugalmat.
Halk zeneszóra ébredtem másnap reggel.Alig hallható volt,mégis belopta magát a szobába,a fülembe,a szívembe.Nem tudom honnan jött,de abban biztos voltam,hogy Rob gitározik és énekel.Megdörzsöltem a szemem,beletúrtam a hajamba és nagyott sóhajtottam.Kikászálódtam az ágyból,belebújtam a papucsomba és a köntösömbe,majd kiballagtam a hálóból.Most már tisztábban hallottam a lágy dallamot.És azt is tudtam,hogy az erkélyről jön.Odamentem,és akkor megláttam Robot.Egyszerű farmert viselt,és egy világoskék inget.Sem zokni,sem cipő nem volt a lábán.A haja kócosan meredezett az ég felé.Nekem háttal ült,az erkély közepén,a hűvös kőpadlón.Nem ismertem a számot amit énekelt,de ez nem zavart.Elkezdtem figyelni a dal szövegét,s egyből rájöttem miről van szó.Ez egy meghitt hangvételű szerelmes dal volt.Még soha nem hallottam ilyen gyönyörűt.Arról szólt,hogy egy férfi szeret egy nőt,és a nő is szereti a férfit,de mégsem lehetnek egymáséi.Rengeteg probléma adódik,de küzdenek egymásért.Mert nem tudnak egymás nélkül élni!Kiforott,érett,komoly-ezekkel tudnám első hallásra jellemezni.De mikor újult erővel belevetettem magam,észrevettem benne bút és boldogságot,játékosságot és küzdelmet.Csak néztem őt,ahogy mindenről megfeledkezve törökülésben ül,gitározik,és énekel.Nem vagyok túl nagy zeneszakértő,de tuti,hogy egy hangot sem tévesztett.Lassan közelebb léptem hozzá,s hangtalanul leültem mögé.Meglepődtem,hogy nem vett észre,de most már láttam elmélyült arcát,amint átadja magát a zenének.Emberfeletti élmény volt.Pillantásom lejjebb tévedt,láttam hogy az inge nincs begombolva.Végig járattam tekintetem tökéletesen kidolgozott izmain,néhány kósza szőrszálon.Nem foglalkoztam azzal,hogy még mindig szól a dal (a mi dalunk),s ráhajtottam a fejem a hátára.Egy pillanatra megmerevedett,de nem szakította félbe a számot,tisztességesen végigjátszotta.Utána félre rakta a gitárt (ami fogalmam sincs,hogy került hozzá) és felém fordítottta a fejét.Megcsókolta homlokomat,az orromat,az államat.Megborzongtam az élvezettől.Hanyatt döntött a fehér kőpadlón,és tovább csókolt.Csókunk nem akart befejeződni,s én kívántam őt.Lassan,de biztosan vetkőztetni kezdett,majd ő is kibújt a ruhájából.A keze végigjárt a testemen,én pedig újra megborzongtam.
-Ez a mi dalunk,ugye?-kérdeztem két csók között.
-A mi dalunk.-mondta.A hangjától libababőrös lettem.Testem minden pontja pattanásig feszült.
-Szeretlek,Robert!-leheltem.
-Én is szeretlek!Nem akarlak elveszíteni,kellesz nekem!
-Nem is engednélek!
S ezzel összeolvadtunk.Lassan,erősen,s mégis finoman mozgott bennem.Egyik kezemmel az arcát fogtam,s húztam ajkaimhoz.A másikkal a hajába túrtam.Ő két kezét a fejem két oldalára tette és megtámaszkodott velük.Mélyen egymás szemébe néztünk,néha sóhajtottunk egyet.
Az igazi élvezet nem is a szex volt,inkább szerelmes szerenádja,a vallomásunk.Megbizonyosodtam szerelmében,saját érzéseimben is.Soha nem éreztem ilyet más iránt,és tudtam,enélkül az érzés nélkül nem élhetek.A dal,ami elérte nálam a bizonyosságot,misszerint akarom őt,még ott zengett a fülemben,s tudtam,örökké elkísér.
11.rész
Értelem és Érzelem (1.rész)
A taxi leparkolt a házunk előtt.Egyszerűen nem akarózott bemennem.Magam elé meredtem és elgondolkoztam.Aztán csak arra emlékszem,hogy a taxióra hirtelen 18 dollárra ugrott.Ez felvert álmodozásomból,gyorsan fizettem és kiszálltam a kocsiból.A fiatal lány,aki a taxit vezette rosszallóan nézett rám,mert nem adtam neki borravalót.Mintha nem kaszált volna eleget anélkül is!Lassan bementem a házba.A lépcsőház hűvös falának dőltem,hallgattam a csendet.Az utcán és a házban is nyugalom honolt,de ez nem meglepő.Hétköznap délelőtt van,mindenki dolgozik.Annienek is elvileg suliban kéne lennie.Kíváncsi vagyok,vajon elment-e?Nem valószínű.Reméltem,hogy Rob nem lesz nálunk,de reményeim szertefoszlottak amikor beléptem a lakásunkba.Halottam a hangját.A szomszéd szobából érkezett az övé és Annieé is.Nem hallottak meg,s már fordultam volna vissza,hogy ismét eltűnjek otthonról,amikor Annie hangosan rám kiáltott:
-Egy lépést se tovább!
-És kezeket fel?-fordultam felé vigyorogva,és röhögve a poénomon,de lefagyott a mosoly az arcomról,amikor megláttam Robot.A haja össze-vissza állt,a tegnap viselt öltöny volt rajta.Az inge csak félig volt begombolva és nem viselt nyakkendőt.Ezzel azt a hatást keltette,hogy azt a ruhát kapta magára,ami elsőnek a keze ügyébe került.Na persze!Szerintem ez a keszekusza haj is csak álca,és mögötte gondos készülődés áll.
-Szia Rachel!-köszöntött bátortalanul.Mi van?Azt hiszi ezzel a szende kisfiú ábrázattal meg tud hatni?Nagyon téved!
-Ez meg mit keres itt?-mordultam Anniere.
-Maximum ő!-mondta Annie,és láttam rajta,csöppet sem tetszik neki a viselkedésem.
-Akkor Ő,mit keres itt?-a hangom mézes-mázos volt.Nehogy már még ebből is ő jöjjön ki jól!
-Ő az apám,ha nem tudnád!-tiltakozott Annie felemelt kezekkel.
-De tudom!Sajnos!-alaposan rájátszottam,meg kell hagyni.
Rob arca megrándult,de nem szólt semmit.Ha nem tudnám,hogy színész,és most is csak játszik,elhittem volna,hogy megbánta a dolgot.Az arca szomorú volt,bűntudatos.A szemében fájdalom.Lehajtotta a fejét,a hátát is meggörbítette kissé.Már majdnem megsajnáltam.De nem!Nem szabad!Ez csak színjáték!-erőteljesen győzködtem magam.Elfordítottam róla a tekintetem.
Annie felvette a kabátját,és felkapta előre kikészített táskáját.Rám mosolygott:
-Én most megyek.
-Hová mész?-kérdeztem ingerülten.
-Amyhez.Van valami kifogásod?
-Nem.-megdörzsöltem a halántékom.-Van nálad pénz?
-Ezt már elintéztük.-szólt közbe Rob.Vissza kellett fognom magam,hogy rá ne ordítsak.Helyette nyeltem egyet,és elmosolyodtam:
-Oké.Telefon?Kulcs?
-Minden megvan,Anya.Ne aggódj!Délután jövök haza.Csak pletyizünk egyet a csajokkal.
-Kikkel is pontosan?
-Sue,Nola...személyigazolványt nem kérsz?
-Annie!Ne szemtelenkedj!-ezen meglepődtem.Rob kivételesen jól reagált.
Annie az égnek emelte a szemét,majd fogta magát és se szó,se beszéd elment.Egy ideig még fixíroztam a bejárati ajtót (amit szépen bevágott maga mögött),de aztán lemondtam róla,hogy utána rohanjak.Egy gondolat azonban szöget vert a fejemben:a barátnői biztosan nincsenek otthon.Túl korán van még ahhoz.Mindegy,most már nem tudtam mit tenni.Valami azt súgta Anniet egy hatökrös szekérrel sem lehetne itthon tartani.
Megfordultam és szembetaláltam magam Rob végtelenül bánatos tekintetével.Nem!Ezt nem teheti!Ez egyszerűen nem fair!Tudja,hogy ezzel a pillantással bárkit le vehet a lábáról,pláne engem!Tudja,hogy ennek a pillantásnak nem tudok ellenállni!Nem szóltunk egymáshoz,csak hallgattuk a feszült csendet.Ő törte meg:
-Kik is ezek a lányok?
-Annie nem mesélt róluk?-kérdeztem kajánul.Őszintén örültem ennek.
-Nem.-vallotta be.A fejét szégyenkezve lehajtotta.-Idáig még nem jutott a mesélésben.
Váratlanul megesett a szívem rajta.Kicsit kedvesebben szóltam hozzá:
-Ők Annie legjobb barátnői.Amy néhány utcával arrébb lakik.Nola kivételével egy osztályba is járnak.
-És Nola?-őszintén érdeklődőnek tűnt.
-Ő másik suliba jár.És egy évvel idősebb is a többieknél.
Bólintott,hálásnak tűnt.Közelebb lépett,de én elhúzódtam.
-Mit akarsz?
-Téged.
-Ezzel kicsit elkéstél,nem gondolod?
-Sajnálom a történteket.Ne haragudj!
-Ennyivel nem lehet elsimítani ezt!
-Azonnal ide rohantam és hoztam neked virágot is.-fejével a komódon álló váza felé bökött.Tökéletes vörös rózsák burjánoztak a drága kristályvázában.Ha nem abban lett volna Rob fejéhez vágtam volna az egészet.De sajnáltam a vázát.Az volt a legszebb,és ezt Annie is tudta.Szándékosan tette abba,ebben biztos vagyok.
-Ennyi telt tőled?Egy virágcsokor?
-Nem.De tudom,hogy szereted a rózsát,hát gondoltam,hogy hozok neked.Ennyivel tartozom.
-Nem,Rob,nem!Sokkal többel tartozol!
-De kezdetnek ez is elég,nem?
-Kezdetnek.Mit akarsz folytatásnak?
-Bocsánatot szeretnék kérni.Azt szeretném,hogy tisztában légy,hogy mennyire bánom a történteket.
-Aha.Még valami?-kinyitottam a bejárati ajtót.
Közelebb lépett és bezárta az ajtót.A kezét az enyémre tette.Elkaptam,mintha megégette volna.Nem,ezt nem csinálhatja.A végén még elcsábulok.
-Van.
-Tessék!Csak mondd!Ne zavartasd magad!-eredetileg úgy terveztem azonnal kidobom,de nem voltam rá képes.Hallani akartam a magyarázatát!
-Szeretlek!Nem tudok nélküled élni!
-De a munkád nélkül sem!
-Nem tudom,hogy fogom megoldani.De meg fogom!Bármit megteszek érted.És Annieért!
-Tudom,hogy nem.
-De igen!
-Te is megmondtad,hogy nem mondasz le a munkádról?Mit ragozzuk ezt tovább?Számomra minden világos.
-Nem,valóban nem tudok lemondani a munkámról.A szerződések köteleznek.Nem költözhetek Edmontonba.
-Nem is kell.
-Te tudnál nélkülem élni?És Annie?
-Eddig is remekül megvoltunk nélküled.Ezt ne felejtsd!
-Ha akarnám,se tudnám!Nyíltan a szemembe mondtad,többször is!
-Sajnálom.Szeretek tisztán látni.
-Én is,Rachel...Mondd,mit érzel irántam?
Lesütöttem a tekintetem,és a fejem is leszegtem,de ő megfogta az államat,így kénytelen voltam a szemébe nézni.A pillantása elbűvölt,káosszal fenyegetett.Kivert a víz,a szívem zakatolt,a vérem dübörgött az ereimben.Mit tegyek?A választ nem tudtam,gondolkozni pedig nem volt időm.Kimondtam amit éreztem:
-Szeretlek!
A szeme elkerekedett,úgy láttam meglepődött.Ezek szerint nem küldtem felé nyilvánvaló jeleket.Ez érdekes,mert titkon mindig féltem tőle,hogy túlságosan kimutatom az érzéseimet.Úgy látszik nem.Legalább nem csináltam magamból totál idiótát.Vagy mégis?Lehet,hogy az őszinteség csak ront a helyzeten?Mindez egy pillanat alatt játszódott le bennem.Robert lehajolt és lassan,érzékien megcsókolt.Nem túlzás,ha azt mondom ez volt életem eddigi legjobb csókja.Az a típusú csók,amit az ember csak egyszer él át az életben.Az a típusú csók,amire mindenki vágyik.Az a típusú csók,ami a Nagy Könyvben meg van írva.A TÖKÉLETES CSÓK!Visszacsókoltam,s ezzel eldőlt minden.Hiába voltam dühös rá,hiába törte össze a szívemet,nem tudtam haragudni rá.Megbocsátottam.Azaz nem is biztos,hogy meg kellett bocsátanom neki.Most már nem számított ez!Őszintén szeretem és ő is szeret engem.Nem érdekel semmi csak ő!Nem tudok nélküle élni!
A karjaim a nyaka köré fonódtak,ő gyengéden átfogta a derekam.Nem bírtuk abbahagyni a csókolózást,a falhoz sodródtunk,a hátammal a falnak támaszkodtam.Kívántam őt,és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna vele,de nem akartam hibát elkövetni.Pláne egy olyan hibát,amit már egyszer (vagy ha úgy vesszük kétszer is) elkövettem.Nagy erőfeszítés árán,kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.A szeme csillogott az izgalomtól,az arca is felhevült.
-Szeretlek,de meg kell beszélnünk néhány dolgot!
A taxi leparkolt a házunk előtt.Egyszerűen nem akarózott bemennem.Magam elé meredtem és elgondolkoztam.Aztán csak arra emlékszem,hogy a taxióra hirtelen 18 dollárra ugrott.Ez felvert álmodozásomból,gyorsan fizettem és kiszálltam a kocsiból.A fiatal lány,aki a taxit vezette rosszallóan nézett rám,mert nem adtam neki borravalót.Mintha nem kaszált volna eleget anélkül is!Lassan bementem a házba.A lépcsőház hűvös falának dőltem,hallgattam a csendet.Az utcán és a házban is nyugalom honolt,de ez nem meglepő.Hétköznap délelőtt van,mindenki dolgozik.Annienek is elvileg suliban kéne lennie.Kíváncsi vagyok,vajon elment-e?Nem valószínű.Reméltem,hogy Rob nem lesz nálunk,de reményeim szertefoszlottak amikor beléptem a lakásunkba.Halottam a hangját.A szomszéd szobából érkezett az övé és Annieé is.Nem hallottak meg,s már fordultam volna vissza,hogy ismét eltűnjek otthonról,amikor Annie hangosan rám kiáltott:
-Egy lépést se tovább!
-És kezeket fel?-fordultam felé vigyorogva,és röhögve a poénomon,de lefagyott a mosoly az arcomról,amikor megláttam Robot.A haja össze-vissza állt,a tegnap viselt öltöny volt rajta.Az inge csak félig volt begombolva és nem viselt nyakkendőt.Ezzel azt a hatást keltette,hogy azt a ruhát kapta magára,ami elsőnek a keze ügyébe került.Na persze!Szerintem ez a keszekusza haj is csak álca,és mögötte gondos készülődés áll.
-Szia Rachel!-köszöntött bátortalanul.Mi van?Azt hiszi ezzel a szende kisfiú ábrázattal meg tud hatni?Nagyon téved!
-Ez meg mit keres itt?-mordultam Anniere.
-Maximum ő!-mondta Annie,és láttam rajta,csöppet sem tetszik neki a viselkedésem.
-Akkor Ő,mit keres itt?-a hangom mézes-mázos volt.Nehogy már még ebből is ő jöjjön ki jól!
-Ő az apám,ha nem tudnád!-tiltakozott Annie felemelt kezekkel.
-De tudom!Sajnos!-alaposan rájátszottam,meg kell hagyni.
Rob arca megrándult,de nem szólt semmit.Ha nem tudnám,hogy színész,és most is csak játszik,elhittem volna,hogy megbánta a dolgot.Az arca szomorú volt,bűntudatos.A szemében fájdalom.Lehajtotta a fejét,a hátát is meggörbítette kissé.Már majdnem megsajnáltam.De nem!Nem szabad!Ez csak színjáték!-erőteljesen győzködtem magam.Elfordítottam róla a tekintetem.
Annie felvette a kabátját,és felkapta előre kikészített táskáját.Rám mosolygott:
-Én most megyek.
-Hová mész?-kérdeztem ingerülten.
-Amyhez.Van valami kifogásod?
-Nem.-megdörzsöltem a halántékom.-Van nálad pénz?
-Ezt már elintéztük.-szólt közbe Rob.Vissza kellett fognom magam,hogy rá ne ordítsak.Helyette nyeltem egyet,és elmosolyodtam:
-Oké.Telefon?Kulcs?
-Minden megvan,Anya.Ne aggódj!Délután jövök haza.Csak pletyizünk egyet a csajokkal.
-Kikkel is pontosan?
-Sue,Nola...személyigazolványt nem kérsz?
-Annie!Ne szemtelenkedj!-ezen meglepődtem.Rob kivételesen jól reagált.
Annie az égnek emelte a szemét,majd fogta magát és se szó,se beszéd elment.Egy ideig még fixíroztam a bejárati ajtót (amit szépen bevágott maga mögött),de aztán lemondtam róla,hogy utána rohanjak.Egy gondolat azonban szöget vert a fejemben:a barátnői biztosan nincsenek otthon.Túl korán van még ahhoz.Mindegy,most már nem tudtam mit tenni.Valami azt súgta Anniet egy hatökrös szekérrel sem lehetne itthon tartani.
Megfordultam és szembetaláltam magam Rob végtelenül bánatos tekintetével.Nem!Ezt nem teheti!Ez egyszerűen nem fair!Tudja,hogy ezzel a pillantással bárkit le vehet a lábáról,pláne engem!Tudja,hogy ennek a pillantásnak nem tudok ellenállni!Nem szóltunk egymáshoz,csak hallgattuk a feszült csendet.Ő törte meg:
-Kik is ezek a lányok?
-Annie nem mesélt róluk?-kérdeztem kajánul.Őszintén örültem ennek.
-Nem.-vallotta be.A fejét szégyenkezve lehajtotta.-Idáig még nem jutott a mesélésben.
Váratlanul megesett a szívem rajta.Kicsit kedvesebben szóltam hozzá:
-Ők Annie legjobb barátnői.Amy néhány utcával arrébb lakik.Nola kivételével egy osztályba is járnak.
-És Nola?-őszintén érdeklődőnek tűnt.
-Ő másik suliba jár.És egy évvel idősebb is a többieknél.
Bólintott,hálásnak tűnt.Közelebb lépett,de én elhúzódtam.
-Mit akarsz?
-Téged.
-Ezzel kicsit elkéstél,nem gondolod?
-Sajnálom a történteket.Ne haragudj!
-Ennyivel nem lehet elsimítani ezt!
-Azonnal ide rohantam és hoztam neked virágot is.-fejével a komódon álló váza felé bökött.Tökéletes vörös rózsák burjánoztak a drága kristályvázában.Ha nem abban lett volna Rob fejéhez vágtam volna az egészet.De sajnáltam a vázát.Az volt a legszebb,és ezt Annie is tudta.Szándékosan tette abba,ebben biztos vagyok.
-Ennyi telt tőled?Egy virágcsokor?
-Nem.De tudom,hogy szereted a rózsát,hát gondoltam,hogy hozok neked.Ennyivel tartozom.
-Nem,Rob,nem!Sokkal többel tartozol!
-De kezdetnek ez is elég,nem?
-Kezdetnek.Mit akarsz folytatásnak?
-Bocsánatot szeretnék kérni.Azt szeretném,hogy tisztában légy,hogy mennyire bánom a történteket.
-Aha.Még valami?-kinyitottam a bejárati ajtót.
Közelebb lépett és bezárta az ajtót.A kezét az enyémre tette.Elkaptam,mintha megégette volna.Nem,ezt nem csinálhatja.A végén még elcsábulok.
-Van.
-Tessék!Csak mondd!Ne zavartasd magad!-eredetileg úgy terveztem azonnal kidobom,de nem voltam rá képes.Hallani akartam a magyarázatát!
-Szeretlek!Nem tudok nélküled élni!
-De a munkád nélkül sem!
-Nem tudom,hogy fogom megoldani.De meg fogom!Bármit megteszek érted.És Annieért!
-Tudom,hogy nem.
-De igen!
-Te is megmondtad,hogy nem mondasz le a munkádról?Mit ragozzuk ezt tovább?Számomra minden világos.
-Nem,valóban nem tudok lemondani a munkámról.A szerződések köteleznek.Nem költözhetek Edmontonba.
-Nem is kell.
-Te tudnál nélkülem élni?És Annie?
-Eddig is remekül megvoltunk nélküled.Ezt ne felejtsd!
-Ha akarnám,se tudnám!Nyíltan a szemembe mondtad,többször is!
-Sajnálom.Szeretek tisztán látni.
-Én is,Rachel...Mondd,mit érzel irántam?
Lesütöttem a tekintetem,és a fejem is leszegtem,de ő megfogta az államat,így kénytelen voltam a szemébe nézni.A pillantása elbűvölt,káosszal fenyegetett.Kivert a víz,a szívem zakatolt,a vérem dübörgött az ereimben.Mit tegyek?A választ nem tudtam,gondolkozni pedig nem volt időm.Kimondtam amit éreztem:
-Szeretlek!
A szeme elkerekedett,úgy láttam meglepődött.Ezek szerint nem küldtem felé nyilvánvaló jeleket.Ez érdekes,mert titkon mindig féltem tőle,hogy túlságosan kimutatom az érzéseimet.Úgy látszik nem.Legalább nem csináltam magamból totál idiótát.Vagy mégis?Lehet,hogy az őszinteség csak ront a helyzeten?Mindez egy pillanat alatt játszódott le bennem.Robert lehajolt és lassan,érzékien megcsókolt.Nem túlzás,ha azt mondom ez volt életem eddigi legjobb csókja.Az a típusú csók,amit az ember csak egyszer él át az életben.Az a típusú csók,amire mindenki vágyik.Az a típusú csók,ami a Nagy Könyvben meg van írva.A TÖKÉLETES CSÓK!Visszacsókoltam,s ezzel eldőlt minden.Hiába voltam dühös rá,hiába törte össze a szívemet,nem tudtam haragudni rá.Megbocsátottam.Azaz nem is biztos,hogy meg kellett bocsátanom neki.Most már nem számított ez!Őszintén szeretem és ő is szeret engem.Nem érdekel semmi csak ő!Nem tudok nélküle élni!
A karjaim a nyaka köré fonódtak,ő gyengéden átfogta a derekam.Nem bírtuk abbahagyni a csókolózást,a falhoz sodródtunk,a hátammal a falnak támaszkodtam.Kívántam őt,és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna vele,de nem akartam hibát elkövetni.Pláne egy olyan hibát,amit már egyszer (vagy ha úgy vesszük kétszer is) elkövettem.Nagy erőfeszítés árán,kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.A szeme csillogott az izgalomtól,az arca is felhevült.
-Szeretlek,de meg kell beszélnünk néhány dolgot!
10.rész
Fájó szív
A taxi megállt a házunk előtt.A sofőr hangjára felkaptam a fejem és könnyes szemekkel a házra pillantottam.A háznak egy bizonyos ablakára.Arra számítottam,hogy Annie az ablaknál fog állni,és onnan lesi,hogy mikor jövök már.De nem várt.Az ablak sötéten nézett vissza rám.Nem bírtam bemenni.Elfordítottam a fejem a háztól és csak ennyit mondtam az előttem ülő férfinak:
-A BB-be,legyen szíves.
A fickó zavartan pislogott rám:-Hogy hova,hölgyem?
Hát persze!Csak néhányan ismerték az eldugott pub rövidített nevét.
-Billy Bárjába,kérem.
Most már értette,hogy mit akarok és indított.Fellélegeztem amikor elhajtottunk a házunktól.Elkezdtem kotorászni a táskámban,a mobilomat kerestem.Elővettem és bekapcsoltam.10 nem fogadott hívásom volt Annietől,az egyik fele tegnap éjszaka,a másik ma jött.Küldött két SMS-t is.Az egyik tegnap éjfélkor jött:
"Hol vagy már?Minden rendben?Miért nem veszed fel?Úgy aggódom!Hívj amint tudsz!Szeretlek:Annie"
A másik ma reggel jött,9:24-kor:
"Ezt nem hiszem el!Hol vagy?Miért vagy kikapcsolva?Mi történt?Hívj föl!!!Annie"
Nem tudtam volna beszélni vele ilyen állapotban,még most is sírtam és remegtem.Inkább írtam neki egy üzenetet,csak hogy ne aggódjon:
"Minden rendben,ne izgulj!Nemsokára hazamegyek és mindent elmagyarázok.Szeretlek!Puszi:Anya"
Na jó,ezt is elintéztük.Ekkor láttam meg,hogy Rob is keresett.Nyolcszor hívott fél óra alatt.Nem foglalkoztam vele.Újra kinyomtam a telefonom,és zsebkendőt kezdtem keresgélni a táskámban.Megtöröltem az arcom és kifújtam az orrom.Remegő sóhaj hagyta el ajkaim.Igyekeztem megnyugodni,és összeszedni magam.
-Megérkeztünk!-hallottam a taxis hangját.
Na,ez gyors volt.Vagy ennyi ideig tartott amíg aránylag összeszedtem magam?
Kikecmeregtem a kocsiból és kifizettem az út árát.Már épp fordultam el,és mentem volna be a bárba,amikor a taxis utánam szólt:
-Minden rendben,hölgyem?
Visszanéztem rá,mosolyt erőltetve az arcomra:-Igen,köszönöm.
Nem hitt nekem,rosszalóan megcsóválta a fejét,és mondott valamit,amit nem értettem.Szerencsére leszállt rólam és elhajtott.Besiettem Billy Bárjába,ami egy eldugott pub volt az egyik lakótelep sarkán.Nem csodálkoztam amikor láttam,hogy rajtam kívül csak ketten vannak a bárban.Ez a hely nem arról híres,hogy nem lehet bejutni,maximum akkor,ha három hónappal azelőtt helyet foglaltál.Nem arról híres,mint a tegnapi étterem.Egy férfi búskomor fejjel sört iszogatott,és újságot olvasott.A másik vendég,egy fiatal nő volt,a laptopján babrált valamit és teát kortyolt.A pulthoz léptem,s már hallottam is a pincérnő magassarkújának kopogást.Ez Sam-gondoltam,és tényleg ő volt az.Megismertem a lépteiről.Feltűnt Sam,az egyik barátnőm.Az órámra pillantottam.April is bármikor feltűnhet.Úgy beszéltük meg,hogy beülünk dumcsizni és iszogatni Samhez.Akkor ki gondolta volna,hogy így sül el ez az egész?
A két legjobb barátnőm:Samantha McCord és April Williams.Azaz Sam,mert utálja ha Samanthának szólítják.April meg ki nem állhatja ha Apnek,vagy hasonlónak nevezik.Érdekes,hogy még ebben is különböznek.Igen,ebben is!Plusz még a külsejükben,a viselkedésükben és bizonyos tereken a gondolkodásukban is.
Sam magas volt,izmos,és nagyon csinos.Hosszú,hullámos vörös hajzuhataga és szikrázó zöld szeme fantasztikusan mutat napbarnított bőrén.Szépségét és formás,karcsú alakját az öltözködésével is kihangsúlyozza.Egyedi,vagány és nagyon szexi (néha talán túl szexi) cuccokat hord.Most is kihívóan nézett ki:piros lakkmagassarkú,fekete neccharisnya,fekete bőr miniszoknya,piros 3/4-es bő blúz,egy halom fekete és ezüst karkötővel a karján és csillogó ezüst fülbevalóval a fülében.Fényes vörös haja szabadon lebegett szépen kifestett arca körül.Pedig Billy (a bár tulajdonosa) nem szerette ha Sam munkában kiengedve hordta a haját.(Ennek ellenére szerette Samet bámulni,amikor így viselte a haját.És csak ritkán szólt érte.)
April átlagos magasságú,vékony lány.Azaz nő,mert annyi idős,mint Sam meg én.Őt a főiskolán ismertem meg.Samet Billy Bárjában ismertem meg,négy évvel ezelőtt,miután kirúgták az előző felszolgálót,a 18 éves Nadine-t.Kiderült,hogy rendszeresen lopott a kasszából,sőt a vendégektől is.Miután a csöppet sem bizalomgerjesztő lány elment,Sam került a helyére.Ő eredetileg nem is pincérnő,hanem rajzművész.De ebben a szakmában nem túl nagy a kereslet,így kénytelen volt más munka után nézni.Pincérkedik,és bébiszitterkedik.De az igazi álma,hogy divattervező legyen.Láttam néhány munkáját és lenyűgöző.Én nagyon szívesen hordanám valamelyik tervezését.Remélem sikerül neki megvalósítania az álmait.Megérdemelné!Visszatérve Aprilre,ő teljesen más.Fehér bőre,félhosszú,egyenes sötétbarna haja és kék szeme van.Nem olyan feltűnő,mint Sam.Sokkal inkább átlagos.A "vörös démon" (ahogy April szokta hívni Samet) mellett fel sem tűnik az embereknek.
Aztán ott a viselkedés és a gondolkodás.Sam hirtelen haragú,szeszélyes,felelőtlen és sok mindenben éretlen.Nem veti meg az élet örömeit (magyarul bulik,pia,cigi),szereti a kalandokat és...a féfiakat.Na igen!Fél évnél nem nagyon bírja tovább egy férfi mellett.Képes egy hét után összeköltözni akárkivel,ha úgy gondolja az illető a Nagy Ő.A házasságnak azonban a gondolatát is gyűlöli.April Sammel ellentétben már öt éve ugyanazzal a férfival van.A nálunk két évvel idősebb Josh,jól kereső ügyvéd,ahogy April is az.Egy főiskolára jártunk (először írói diplomát szerzett) majd később ügyvédi címet is magáénak tudhatott.Azon az egyetemen ismerte meg Josht.Első pillantásra egymásba szerettek és azóta is együtt vannak.Nem olyan rég jegyezték el egymást,most pedig közös lakás után kutatnak.Josh művelt,intelligens és vicces is.Az elmúlt évek során nagyon megkedveltük Sammel.Ennyiből is kiderül,hogy April érettebb,komolyabb és felelőségteljesebb.
A különbségek ellenére azonban jól kijöttek,sőt imádták egymást.Viták előfordultak köztük,de ez elkerülhetetlen tűz és víz között.Ilyenkor én voltam a villámhárító.
Abban viszont megegyeztek,hogy őszinte,megértő,segítő barátok voltak.Mindig mellettem álltak és támogattak.Most is rájuk volt szükségem.Ki másra számíthatnék ilyen helyzetben?
Amint Sam meglátott vette a lapot,kézen fogott és a raktárba vezetett.Leültetett egy rozoga székre és mellém guggolt.Nem eresztette el a kezem,a szemembe nézett és arra utasított:
-Mondj el mindent!
Erre újfent kitört belőlem a zokogás,és hadarni kezdtem:
-Tegnap este találkoztam vele.Elmentünk vacsorázni és azt mondta,hogy szeret...És,én...Én...lefeküdtem vele.Elvitt a hotelbe ahol megszállt,és egyszerűen megtörtént...Mert szeretem.Magamnak sem vallottam még be,de így van.És azt mondta,hogy ő is szeret.
-Bántott téged,Rachel?-szakított félbe.Komolyan kérdezte,és úgy is nézett rám.Szokatlanul komolyan.
-Nem,dehogy!-tiltakoztam meglepetten.
-Akkor mit csinált?
-Semmit!Csak...Csak...Azt mondta,hogy ő nem adja fel a karrierjét értünk.Lefeküdt velem,utána meg csak közölte ezt.
Már nyitotta a száját egy szaftos káromkodásra,amikor megjelent az ajtóban April.Furcsa milyen gyorsan kapcsolt,ledobta a táskáját,oda sietett hozzám és átölelt.Még mindig rázott a zokogás.Elkezdte cirógatni a hajam és lágyan ringatott a karjaiban.A tudatom elhomályosult,s lassan belefáradtam a sírásba.Elapadtak a könnyeim,csak bámultam magam elé keserűen.
-Mondj el mindent elölről!-hangzott az utasítás Apriltől.
Mesélni kezdtem.Elmondtam mindent a tegnap estéről és a ma reggelről.Elmondtam az érzéseimet,a gondolataimat,a fájdalmamat.Nem tudom meddig ültünk a sötét,hűvös raktárban,csak azt tudom,hogy egyszer csak vége lett a mondandómnak.Egy darabig ültünk ott némán,szomorúan egymásra pislogva,majd Sam megszólalt:
-Egy pasi sem ér ennyit Rachel!Pláne nem egy ilyen önző,bunkó...
-Állítsd le magad Sam!-hűtötte le April.
Hát igen,Sam meg a nagy igazságérzete!Ami a szívén a száján.Most is jól megmondta volna a magáét,ha April nem állítja le.Ő most is úgy próbálta megoldani a helyzetet,hogy minél kevesebb és kisebb fájdalmat okozzon nekem.
April beszélni kezdett:
-Nem szabad ítélkeznünk.Ki tudja,hogy mit értett azalatt,hogy nem adja fel a karrierjét.
-Szerintem ez nyilvánvaló.-a hangom kimért és keserű volt.
-Nem tudhatjuk.Lehet,hogy nem úgy értette.-próbált tovább csitítani.
-Hanem hogy?-ezt Sam kérdezte.
-Lehet,hogy azt szeretné,hogy adj időt neki.Amíg letudja zárni a munkáit.
-Ilyesmiről szó sem volt,April.-ezt megint én mondtam.
-Akkor...lehet,hogy azt akarja,hogy ti is menjetek vele...
-Los Angelesbe?
-Ja,aha.
-Semmi pénzért nem mennék oda.
-De hát szereted...-ez igazán éles meglátás volt Samtől.
-Akkor sem.
-Édesem.-April a kezébe vette a kezemet.-A szerelemért áldozatokat kell hozni.
-És miért én hozzak áldozatokat?Ha?Eddig nem hoztam eleget talán?-iszonyú dühös voltam,a hangomból sütött az indulat.
-Én nem ezt mondtam.-lövellt felém egy szomorú pillantást.Egyből megbántam amit a fejéhez vágtam.
-Tudom,és sajnálom.Tudom,hogy csak segíteni akarsz.
-Semmi baj.-mondta és megfogta a vállam.-Megértelek.
-Kösz.
-Ez szép és jó,de nem megyünk vele semmire.Valamit ki kell találnunk.-Hát igen,Sam nem igazán szereti a lelkizést.
-Oké!-April elhajolt tőlem.-Van valami ötleted?
-Hát persze!
Kíváncsian néztünk Samre,mire ő elvigyorodott és kerek-perec megmondta:
-Menjünk el bulizni,részegedjünk le és csípjünk fel valami jó pasit!
Rosszalóan néztünk rá,April rá is csapott:
-Ez nem ötlet,hanem baromság!Szó sem lehet róla.Ez nem megoldás,de még megfutamodásnak sem jó.
Én is helyeseltem:
-Édesek vagytok,hogy próbáltok segíteni,de ez nem fog menni.Nem vagyok hajlandó Los Angelesbe költözni,és arra sem vagyok hajlandó,hogy távkapcsolatban éljünk.Két választása van:vagy itt marad velünk Edmontonban,vagy elmegy nélkülünk Los Angelesbe és örökre elfelejtjük egymást.
-Ne haragudj,de ez elképzelhetetlen.-szólt csendesen Sam.-17 év alatt egy normális kapcsolatod sem volt.Most mikor belecsöppent az életedbe,kivirultál.Rád sem lehetett ismerni!Egyértelmű,hogy nem tudsz Rob nélkül élni.Mellette van a helyed!
-Ezt kikérem magamnak!17 évig nem voltam vele és mégis tudtam élni!
Ő nem foglalkozott heves reakciómmal,szokatlanul nyugodtan folytatta:
-Milyen élet ez?Hogy lehet szerelem nélkül élni?
April közbeszólt:
-Nem!Ezt el kell ismerni.
-Látod!-mutatott rá Sam.-Én megmondtam!
-És?-kérdeztem fanyarul.Kezdett elegem lenni.
-És ez azt bizonyítja,hogy te sem tudsz szerelem nélkül élni.És a te szerelmed Rob.
-És ha neki nem én vagyok?
-Elmondásod alapján,igenis te vagy!Mikor akarod észrevenni?
-Nem tudom.Nem tudom!
-Az lenne a legjobb ha most hazamennél.-szólt halkan April.Felsegített a székről,és egy zsebkendővel megtörölte az arcom.-Annie már biztos aggódik.
-Oké.De mit csináljak Robbal?-a hangom elcsuklott amikor kimondtam a nevét.
-Gondold át.Ezt neked kell eldöntened.Csak te tudod,hogy mi a legjobb neked és Annienek is.
-De ne csak az eszeddel gondolkozz,hanem a szíveddel is.-kérte Sam.Ő is felállt a földről.-Nekem mennem kell.Billy már biztos dühöng.
-Hát persze!Én is megyek.-mondtam sóhajtva.
Kimentünk a raktárból.Kint már nem volt időnk beszélgetni,mert Billy már kereste Samet.Még el se búcsúztunk,amikor Billy már mosta Sam fejét.Aprillel az oldalamon kiléptünk a sötét,füstös bárból.Megölelt és azt suttogta a fülembe,hogy tudja,hogy jól fogok dönteni.Legalább ő...
A taxi megállt a házunk előtt.A sofőr hangjára felkaptam a fejem és könnyes szemekkel a házra pillantottam.A háznak egy bizonyos ablakára.Arra számítottam,hogy Annie az ablaknál fog állni,és onnan lesi,hogy mikor jövök már.De nem várt.Az ablak sötéten nézett vissza rám.Nem bírtam bemenni.Elfordítottam a fejem a háztól és csak ennyit mondtam az előttem ülő férfinak:
-A BB-be,legyen szíves.
A fickó zavartan pislogott rám:-Hogy hova,hölgyem?
Hát persze!Csak néhányan ismerték az eldugott pub rövidített nevét.
-Billy Bárjába,kérem.
Most már értette,hogy mit akarok és indított.Fellélegeztem amikor elhajtottunk a házunktól.Elkezdtem kotorászni a táskámban,a mobilomat kerestem.Elővettem és bekapcsoltam.10 nem fogadott hívásom volt Annietől,az egyik fele tegnap éjszaka,a másik ma jött.Küldött két SMS-t is.Az egyik tegnap éjfélkor jött:
"Hol vagy már?Minden rendben?Miért nem veszed fel?Úgy aggódom!Hívj amint tudsz!Szeretlek:Annie"
A másik ma reggel jött,9:24-kor:
"Ezt nem hiszem el!Hol vagy?Miért vagy kikapcsolva?Mi történt?Hívj föl!!!Annie"
Nem tudtam volna beszélni vele ilyen állapotban,még most is sírtam és remegtem.Inkább írtam neki egy üzenetet,csak hogy ne aggódjon:
"Minden rendben,ne izgulj!Nemsokára hazamegyek és mindent elmagyarázok.Szeretlek!Puszi:Anya"
Na jó,ezt is elintéztük.Ekkor láttam meg,hogy Rob is keresett.Nyolcszor hívott fél óra alatt.Nem foglalkoztam vele.Újra kinyomtam a telefonom,és zsebkendőt kezdtem keresgélni a táskámban.Megtöröltem az arcom és kifújtam az orrom.Remegő sóhaj hagyta el ajkaim.Igyekeztem megnyugodni,és összeszedni magam.
-Megérkeztünk!-hallottam a taxis hangját.
Na,ez gyors volt.Vagy ennyi ideig tartott amíg aránylag összeszedtem magam?
Kikecmeregtem a kocsiból és kifizettem az út árát.Már épp fordultam el,és mentem volna be a bárba,amikor a taxis utánam szólt:
-Minden rendben,hölgyem?
Visszanéztem rá,mosolyt erőltetve az arcomra:-Igen,köszönöm.
Nem hitt nekem,rosszalóan megcsóválta a fejét,és mondott valamit,amit nem értettem.Szerencsére leszállt rólam és elhajtott.Besiettem Billy Bárjába,ami egy eldugott pub volt az egyik lakótelep sarkán.Nem csodálkoztam amikor láttam,hogy rajtam kívül csak ketten vannak a bárban.Ez a hely nem arról híres,hogy nem lehet bejutni,maximum akkor,ha három hónappal azelőtt helyet foglaltál.Nem arról híres,mint a tegnapi étterem.Egy férfi búskomor fejjel sört iszogatott,és újságot olvasott.A másik vendég,egy fiatal nő volt,a laptopján babrált valamit és teát kortyolt.A pulthoz léptem,s már hallottam is a pincérnő magassarkújának kopogást.Ez Sam-gondoltam,és tényleg ő volt az.Megismertem a lépteiről.Feltűnt Sam,az egyik barátnőm.Az órámra pillantottam.April is bármikor feltűnhet.Úgy beszéltük meg,hogy beülünk dumcsizni és iszogatni Samhez.Akkor ki gondolta volna,hogy így sül el ez az egész?
A két legjobb barátnőm:Samantha McCord és April Williams.Azaz Sam,mert utálja ha Samanthának szólítják.April meg ki nem állhatja ha Apnek,vagy hasonlónak nevezik.Érdekes,hogy még ebben is különböznek.Igen,ebben is!Plusz még a külsejükben,a viselkedésükben és bizonyos tereken a gondolkodásukban is.
Sam magas volt,izmos,és nagyon csinos.Hosszú,hullámos vörös hajzuhataga és szikrázó zöld szeme fantasztikusan mutat napbarnított bőrén.Szépségét és formás,karcsú alakját az öltözködésével is kihangsúlyozza.Egyedi,vagány és nagyon szexi (néha talán túl szexi) cuccokat hord.Most is kihívóan nézett ki:piros lakkmagassarkú,fekete neccharisnya,fekete bőr miniszoknya,piros 3/4-es bő blúz,egy halom fekete és ezüst karkötővel a karján és csillogó ezüst fülbevalóval a fülében.Fényes vörös haja szabadon lebegett szépen kifestett arca körül.Pedig Billy (a bár tulajdonosa) nem szerette ha Sam munkában kiengedve hordta a haját.(Ennek ellenére szerette Samet bámulni,amikor így viselte a haját.És csak ritkán szólt érte.)
April átlagos magasságú,vékony lány.Azaz nő,mert annyi idős,mint Sam meg én.Őt a főiskolán ismertem meg.Samet Billy Bárjában ismertem meg,négy évvel ezelőtt,miután kirúgták az előző felszolgálót,a 18 éves Nadine-t.Kiderült,hogy rendszeresen lopott a kasszából,sőt a vendégektől is.Miután a csöppet sem bizalomgerjesztő lány elment,Sam került a helyére.Ő eredetileg nem is pincérnő,hanem rajzművész.De ebben a szakmában nem túl nagy a kereslet,így kénytelen volt más munka után nézni.Pincérkedik,és bébiszitterkedik.De az igazi álma,hogy divattervező legyen.Láttam néhány munkáját és lenyűgöző.Én nagyon szívesen hordanám valamelyik tervezését.Remélem sikerül neki megvalósítania az álmait.Megérdemelné!Visszatérve Aprilre,ő teljesen más.Fehér bőre,félhosszú,egyenes sötétbarna haja és kék szeme van.Nem olyan feltűnő,mint Sam.Sokkal inkább átlagos.A "vörös démon" (ahogy April szokta hívni Samet) mellett fel sem tűnik az embereknek.
Aztán ott a viselkedés és a gondolkodás.Sam hirtelen haragú,szeszélyes,felelőtlen és sok mindenben éretlen.Nem veti meg az élet örömeit (magyarul bulik,pia,cigi),szereti a kalandokat és...a féfiakat.Na igen!Fél évnél nem nagyon bírja tovább egy férfi mellett.Képes egy hét után összeköltözni akárkivel,ha úgy gondolja az illető a Nagy Ő.A házasságnak azonban a gondolatát is gyűlöli.April Sammel ellentétben már öt éve ugyanazzal a férfival van.A nálunk két évvel idősebb Josh,jól kereső ügyvéd,ahogy April is az.Egy főiskolára jártunk (először írói diplomát szerzett) majd később ügyvédi címet is magáénak tudhatott.Azon az egyetemen ismerte meg Josht.Első pillantásra egymásba szerettek és azóta is együtt vannak.Nem olyan rég jegyezték el egymást,most pedig közös lakás után kutatnak.Josh művelt,intelligens és vicces is.Az elmúlt évek során nagyon megkedveltük Sammel.Ennyiből is kiderül,hogy April érettebb,komolyabb és felelőségteljesebb.
A különbségek ellenére azonban jól kijöttek,sőt imádták egymást.Viták előfordultak köztük,de ez elkerülhetetlen tűz és víz között.Ilyenkor én voltam a villámhárító.
Abban viszont megegyeztek,hogy őszinte,megértő,segítő barátok voltak.Mindig mellettem álltak és támogattak.Most is rájuk volt szükségem.Ki másra számíthatnék ilyen helyzetben?
Amint Sam meglátott vette a lapot,kézen fogott és a raktárba vezetett.Leültetett egy rozoga székre és mellém guggolt.Nem eresztette el a kezem,a szemembe nézett és arra utasított:
-Mondj el mindent!
Erre újfent kitört belőlem a zokogás,és hadarni kezdtem:
-Tegnap este találkoztam vele.Elmentünk vacsorázni és azt mondta,hogy szeret...És,én...Én...lefeküdtem vele.Elvitt a hotelbe ahol megszállt,és egyszerűen megtörtént...Mert szeretem.Magamnak sem vallottam még be,de így van.És azt mondta,hogy ő is szeret.
-Bántott téged,Rachel?-szakított félbe.Komolyan kérdezte,és úgy is nézett rám.Szokatlanul komolyan.
-Nem,dehogy!-tiltakoztam meglepetten.
-Akkor mit csinált?
-Semmit!Csak...Csak...Azt mondta,hogy ő nem adja fel a karrierjét értünk.Lefeküdt velem,utána meg csak közölte ezt.
Már nyitotta a száját egy szaftos káromkodásra,amikor megjelent az ajtóban April.Furcsa milyen gyorsan kapcsolt,ledobta a táskáját,oda sietett hozzám és átölelt.Még mindig rázott a zokogás.Elkezdte cirógatni a hajam és lágyan ringatott a karjaiban.A tudatom elhomályosult,s lassan belefáradtam a sírásba.Elapadtak a könnyeim,csak bámultam magam elé keserűen.
-Mondj el mindent elölről!-hangzott az utasítás Apriltől.
Mesélni kezdtem.Elmondtam mindent a tegnap estéről és a ma reggelről.Elmondtam az érzéseimet,a gondolataimat,a fájdalmamat.Nem tudom meddig ültünk a sötét,hűvös raktárban,csak azt tudom,hogy egyszer csak vége lett a mondandómnak.Egy darabig ültünk ott némán,szomorúan egymásra pislogva,majd Sam megszólalt:
-Egy pasi sem ér ennyit Rachel!Pláne nem egy ilyen önző,bunkó...
-Állítsd le magad Sam!-hűtötte le April.
Hát igen,Sam meg a nagy igazságérzete!Ami a szívén a száján.Most is jól megmondta volna a magáét,ha April nem állítja le.Ő most is úgy próbálta megoldani a helyzetet,hogy minél kevesebb és kisebb fájdalmat okozzon nekem.
April beszélni kezdett:
-Nem szabad ítélkeznünk.Ki tudja,hogy mit értett azalatt,hogy nem adja fel a karrierjét.
-Szerintem ez nyilvánvaló.-a hangom kimért és keserű volt.
-Nem tudhatjuk.Lehet,hogy nem úgy értette.-próbált tovább csitítani.
-Hanem hogy?-ezt Sam kérdezte.
-Lehet,hogy azt szeretné,hogy adj időt neki.Amíg letudja zárni a munkáit.
-Ilyesmiről szó sem volt,April.-ezt megint én mondtam.
-Akkor...lehet,hogy azt akarja,hogy ti is menjetek vele...
-Los Angelesbe?
-Ja,aha.
-Semmi pénzért nem mennék oda.
-De hát szereted...-ez igazán éles meglátás volt Samtől.
-Akkor sem.
-Édesem.-April a kezébe vette a kezemet.-A szerelemért áldozatokat kell hozni.
-És miért én hozzak áldozatokat?Ha?Eddig nem hoztam eleget talán?-iszonyú dühös voltam,a hangomból sütött az indulat.
-Én nem ezt mondtam.-lövellt felém egy szomorú pillantást.Egyből megbántam amit a fejéhez vágtam.
-Tudom,és sajnálom.Tudom,hogy csak segíteni akarsz.
-Semmi baj.-mondta és megfogta a vállam.-Megértelek.
-Kösz.
-Ez szép és jó,de nem megyünk vele semmire.Valamit ki kell találnunk.-Hát igen,Sam nem igazán szereti a lelkizést.
-Oké!-April elhajolt tőlem.-Van valami ötleted?
-Hát persze!
Kíváncsian néztünk Samre,mire ő elvigyorodott és kerek-perec megmondta:
-Menjünk el bulizni,részegedjünk le és csípjünk fel valami jó pasit!
Rosszalóan néztünk rá,April rá is csapott:
-Ez nem ötlet,hanem baromság!Szó sem lehet róla.Ez nem megoldás,de még megfutamodásnak sem jó.
Én is helyeseltem:
-Édesek vagytok,hogy próbáltok segíteni,de ez nem fog menni.Nem vagyok hajlandó Los Angelesbe költözni,és arra sem vagyok hajlandó,hogy távkapcsolatban éljünk.Két választása van:vagy itt marad velünk Edmontonban,vagy elmegy nélkülünk Los Angelesbe és örökre elfelejtjük egymást.
-Ne haragudj,de ez elképzelhetetlen.-szólt csendesen Sam.-17 év alatt egy normális kapcsolatod sem volt.Most mikor belecsöppent az életedbe,kivirultál.Rád sem lehetett ismerni!Egyértelmű,hogy nem tudsz Rob nélkül élni.Mellette van a helyed!
-Ezt kikérem magamnak!17 évig nem voltam vele és mégis tudtam élni!
Ő nem foglalkozott heves reakciómmal,szokatlanul nyugodtan folytatta:
-Milyen élet ez?Hogy lehet szerelem nélkül élni?
April közbeszólt:
-Nem!Ezt el kell ismerni.
-Látod!-mutatott rá Sam.-Én megmondtam!
-És?-kérdeztem fanyarul.Kezdett elegem lenni.
-És ez azt bizonyítja,hogy te sem tudsz szerelem nélkül élni.És a te szerelmed Rob.
-És ha neki nem én vagyok?
-Elmondásod alapján,igenis te vagy!Mikor akarod észrevenni?
-Nem tudom.Nem tudom!
-Az lenne a legjobb ha most hazamennél.-szólt halkan April.Felsegített a székről,és egy zsebkendővel megtörölte az arcom.-Annie már biztos aggódik.
-Oké.De mit csináljak Robbal?-a hangom elcsuklott amikor kimondtam a nevét.
-Gondold át.Ezt neked kell eldöntened.Csak te tudod,hogy mi a legjobb neked és Annienek is.
-De ne csak az eszeddel gondolkozz,hanem a szíveddel is.-kérte Sam.Ő is felállt a földről.-Nekem mennem kell.Billy már biztos dühöng.
-Hát persze!Én is megyek.-mondtam sóhajtva.
Kimentünk a raktárból.Kint már nem volt időnk beszélgetni,mert Billy már kereste Samet.Még el se búcsúztunk,amikor Billy már mosta Sam fejét.Aprillel az oldalamon kiléptünk a sötét,füstös bárból.Megölelt és azt suttogta a fülembe,hogy tudja,hogy jól fogok dönteni.Legalább ő...
9.rész
Hajnali változások
A Nap sugarai lágyan megcirógatták az arcomat.A szemem rebegve kinyílt,s hirtelen nem tudtam hol vagyok.Szétnéztem,s akkor láttam meg Robertet magam mellett.Békésen aludt,én pedig egy pillanatig csak néztem őt.Tudatosult bennem,hogy még sosem láttam ilyen gyönyörű férfit.Kedvem lett volna megsimítani bársonyos bőrét,szerettem volna a hajába túrni,megcsókolni.Ám akkor minden összeállt,és pánikba estem.Lefeküdtem vele.Megtettem,annak ellenére,hogy megfogadtam magamnak,hogy nem teszem.Mert még mindig volt bennem egy tüske,ha arra a 17 évvel ezelőtti utolsó februári szombatra gondoltam.Mert nem bocsátottam meg neki,s mert nem tudtam feledni azt,hogy mit tett velem.És most mégis szeretkeztem vele.És ha ez nem lenne épp elég még jó is volt.Még hogy jó volt!?Az nem kifejezés.Örültem,hogy aludt,így volt időm végig gondolni mindent.Nem rohanhatok el most,nem az nagy hiba lenne.Ugyanazt tenném vele,mint amit ő tett velem a múltban.Ráadásul az csak megfutamodás lenne.Így nem lehet megoldani egy problémát.És amúgy is,az éjszaka túl tökéletes volt ahhoz,hogy elmeneküljek.Beugrott,hogy Annie meg valószínűleg nem tudja mi van velem.Biztos aggódik.Úgy ahogy voltam kimásztam az ágyból és a táskámat kezdtem keresgélni.Muszáj felhívnom a lányomat!
-Engem keresel?-hallottam a hátam mögül Rob csábító hangját.
Megfordultam,s egy gúnyos mosoly kíséretében csak ennyit mondtam:
-Téged már tegnap este megtaláltalak.Vagy nem tűnt fel?
Felnevetett,erre óriási vágyat éreztem ahhoz,hogy visszabújjak hozzá.
-Gyere!-kérlelt,én pedig nem tudtam ellenállni.Visszabandukoltam az ágyba,és a karjai közé bújtam.Játszadozni kezdett az egyik kósza hajtincsemmel,s aggódó hangon megkérdezte:
-Ugye nem bántad meg?
-Gondoskodtál róla,hogy ne bánjam meg.
-Akkor jó...Féltem,hogy megbántad.
-Miért?Lenne rá okom?
-Ne már Rachel!Hát persze,hogy nincs!De mégis,hiszen 17 év óta most találkoztunk először!
-Sosem hagytál el!Mindig itt voltál.-mondtam félénken,és a szívemre mutattam.
-Igen,mindig veled voltam.-ujjait a kezemre kulcsolta.-És ha akarod most már mindig is veled leszek.-békén hagyta a hajamat és másik kezével megfogta a másik kezemet.
-Azt akarom!Örökké!
Rob gúnyosan felnevetett:-Örökké?Ne nevettes!Örülök,ha lesz pár kellemes hetünk,max. hónapunk!
-Ugyan miért?
-A nők nem nagyon bírják tovább velem.
Hamiskásan rámosolyogtam és bizalmaskodva szóltam,noha hallottam a hangjában a keserűséget:
-Nem vagy te olyan elviselhetetlen!-böktem meg az ujjammal.
-Nem,annyira tényleg nem.-a hangja nem lett könyedebb.
-Akkor?
-A karrierem sokat jelent nekem.A színészkedés,az éneklés,a zeneszerzés...és modellkedni is szoktam.
-Igen,de nem nagyon értem,hogy ez mit is jelent...
-Nem tudom feladni a karrierem!-most már némi indulatot is éreztem a hangjában.Megrémültem ettől,kissé elhúzódtam tőle,mélyen a szemébe néztem és kerek-perec megkérdeztem:
-Még értünk sem?
Dühösen megrázta a fejét és felkiáltott:
-Nem tudom!Egyszerűen nem lehet!
Mintha pofon csaptak volna.Azonnal tudtam ez mit jelent.Kipattantam az ágyból,az egyik takarót magamra húzva.Felkapkodtam a ruháimat és a táskámat a padlóról és a fürdőszobába rohantam.Ő eközben már kiabálta a nevemet,valami mást is mondott,de kizártam világomból a hangját.A fürdőt kulcsra zártam,s már zokogva vettem fel a ruháimat.Megigazítottam a sminkem,bár nem sok értelme volt,hiszen megállíthatatlanul folytak a könnyeim.Végig rángattam a hajkefét a hajamon,addig amíg elfogadhatóan nem nézett ki.Rob dörömbölt az ajtón,de én csak fogtam magam,kinyitottam és kivágtam a fürdőajtót,keresztül csörtettem a szobán és kiszaladtam a szobából.Futva tettem meg a lefele vezető utat,és taxit hívtam.Még mindig kiabált.Ajtócsapódást hallottam.Nem foglalkoztam semmivel.Egyszerűen nem érdekelt semmi.A fájdalom túl erős volt ahhoz,hogy világosan tudjak gondolkodni.Úgy éreztem a szívem megszakad és én ott halok meg.Jobb lett volna.A tudás keserűségétől minden jobb lett volna.De nem haltam meg.Csak futottam lélekszakadva.Majd azzal a hittel,hogy végleg kizárom az életemből,beszálltam a taxiba és haza indultam.
A Nap sugarai lágyan megcirógatták az arcomat.A szemem rebegve kinyílt,s hirtelen nem tudtam hol vagyok.Szétnéztem,s akkor láttam meg Robertet magam mellett.Békésen aludt,én pedig egy pillanatig csak néztem őt.Tudatosult bennem,hogy még sosem láttam ilyen gyönyörű férfit.Kedvem lett volna megsimítani bársonyos bőrét,szerettem volna a hajába túrni,megcsókolni.Ám akkor minden összeállt,és pánikba estem.Lefeküdtem vele.Megtettem,annak ellenére,hogy megfogadtam magamnak,hogy nem teszem.Mert még mindig volt bennem egy tüske,ha arra a 17 évvel ezelőtti utolsó februári szombatra gondoltam.Mert nem bocsátottam meg neki,s mert nem tudtam feledni azt,hogy mit tett velem.És most mégis szeretkeztem vele.És ha ez nem lenne épp elég még jó is volt.Még hogy jó volt!?Az nem kifejezés.Örültem,hogy aludt,így volt időm végig gondolni mindent.Nem rohanhatok el most,nem az nagy hiba lenne.Ugyanazt tenném vele,mint amit ő tett velem a múltban.Ráadásul az csak megfutamodás lenne.Így nem lehet megoldani egy problémát.És amúgy is,az éjszaka túl tökéletes volt ahhoz,hogy elmeneküljek.Beugrott,hogy Annie meg valószínűleg nem tudja mi van velem.Biztos aggódik.Úgy ahogy voltam kimásztam az ágyból és a táskámat kezdtem keresgélni.Muszáj felhívnom a lányomat!
-Engem keresel?-hallottam a hátam mögül Rob csábító hangját.
Megfordultam,s egy gúnyos mosoly kíséretében csak ennyit mondtam:
-Téged már tegnap este megtaláltalak.Vagy nem tűnt fel?
Felnevetett,erre óriási vágyat éreztem ahhoz,hogy visszabújjak hozzá.
-Gyere!-kérlelt,én pedig nem tudtam ellenállni.Visszabandukoltam az ágyba,és a karjai közé bújtam.Játszadozni kezdett az egyik kósza hajtincsemmel,s aggódó hangon megkérdezte:
-Ugye nem bántad meg?
-Gondoskodtál róla,hogy ne bánjam meg.
-Akkor jó...Féltem,hogy megbántad.
-Miért?Lenne rá okom?
-Ne már Rachel!Hát persze,hogy nincs!De mégis,hiszen 17 év óta most találkoztunk először!
-Sosem hagytál el!Mindig itt voltál.-mondtam félénken,és a szívemre mutattam.
-Igen,mindig veled voltam.-ujjait a kezemre kulcsolta.-És ha akarod most már mindig is veled leszek.-békén hagyta a hajamat és másik kezével megfogta a másik kezemet.
-Azt akarom!Örökké!
Rob gúnyosan felnevetett:-Örökké?Ne nevettes!Örülök,ha lesz pár kellemes hetünk,max. hónapunk!
-Ugyan miért?
-A nők nem nagyon bírják tovább velem.
Hamiskásan rámosolyogtam és bizalmaskodva szóltam,noha hallottam a hangjában a keserűséget:
-Nem vagy te olyan elviselhetetlen!-böktem meg az ujjammal.
-Nem,annyira tényleg nem.-a hangja nem lett könyedebb.
-Akkor?
-A karrierem sokat jelent nekem.A színészkedés,az éneklés,a zeneszerzés...és modellkedni is szoktam.
-Igen,de nem nagyon értem,hogy ez mit is jelent...
-Nem tudom feladni a karrierem!-most már némi indulatot is éreztem a hangjában.Megrémültem ettől,kissé elhúzódtam tőle,mélyen a szemébe néztem és kerek-perec megkérdeztem:
-Még értünk sem?
Dühösen megrázta a fejét és felkiáltott:
-Nem tudom!Egyszerűen nem lehet!
Mintha pofon csaptak volna.Azonnal tudtam ez mit jelent.Kipattantam az ágyból,az egyik takarót magamra húzva.Felkapkodtam a ruháimat és a táskámat a padlóról és a fürdőszobába rohantam.Ő eközben már kiabálta a nevemet,valami mást is mondott,de kizártam világomból a hangját.A fürdőt kulcsra zártam,s már zokogva vettem fel a ruháimat.Megigazítottam a sminkem,bár nem sok értelme volt,hiszen megállíthatatlanul folytak a könnyeim.Végig rángattam a hajkefét a hajamon,addig amíg elfogadhatóan nem nézett ki.Rob dörömbölt az ajtón,de én csak fogtam magam,kinyitottam és kivágtam a fürdőajtót,keresztül csörtettem a szobán és kiszaladtam a szobából.Futva tettem meg a lefele vezető utat,és taxit hívtam.Még mindig kiabált.Ajtócsapódást hallottam.Nem foglalkoztam semmivel.Egyszerűen nem érdekelt semmi.A fájdalom túl erős volt ahhoz,hogy világosan tudjak gondolkodni.Úgy éreztem a szívem megszakad és én ott halok meg.Jobb lett volna.A tudás keserűségétől minden jobb lett volna.De nem haltam meg.Csak futottam lélekszakadva.Majd azzal a hittel,hogy végleg kizárom az életemből,beszálltam a taxiba és haza indultam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)