11.rész

Értelem és Érzelem (1.rész)



A taxi leparkolt a házunk előtt.Egyszerűen nem akarózott bemennem.Magam elé meredtem és elgondolkoztam.Aztán csak arra emlékszem,hogy a taxióra hirtelen 18 dollárra ugrott.Ez felvert álmodozásomból,gyorsan fizettem és kiszálltam a kocsiból.A fiatal lány,aki a taxit vezette rosszallóan nézett rám,mert nem adtam neki borravalót.Mintha nem kaszált volna eleget anélkül is!Lassan bementem a házba.A lépcsőház hűvös falának dőltem,hallgattam a csendet.Az utcán és a házban is nyugalom honolt,de ez nem meglepő.Hétköznap délelőtt van,mindenki dolgozik.Annienek is elvileg suliban kéne lennie.Kíváncsi vagyok,vajon elment-e?Nem valószínű.Reméltem,hogy Rob nem lesz nálunk,de reményeim szertefoszlottak amikor beléptem a lakásunkba.Halottam a hangját.A szomszéd szobából érkezett az övé és Annieé is.Nem hallottak meg,s már fordultam volna vissza,hogy ismét eltűnjek otthonról,amikor Annie hangosan rám kiáltott:
-Egy lépést se tovább!
-És kezeket fel?-fordultam felé vigyorogva,és röhögve a poénomon,de lefagyott a mosoly az arcomról,amikor megláttam Robot.A haja össze-vissza állt,a tegnap viselt öltöny volt rajta.Az inge csak félig volt begombolva és nem viselt nyakkendőt.Ezzel azt a hatást keltette,hogy azt a ruhát kapta magára,ami elsőnek a keze ügyébe került.Na persze!Szerintem ez a keszekusza haj is csak álca,és mögötte gondos készülődés áll.
-Szia Rachel!-köszöntött bátortalanul.Mi van?Azt hiszi ezzel a szende kisfiú ábrázattal meg tud hatni?Nagyon téved!
-Ez meg mit keres itt?-mordultam Anniere.
-Maximum ő!-mondta Annie,és láttam rajta,csöppet sem tetszik neki a viselkedésem.
-Akkor Ő,mit keres itt?-a hangom mézes-mázos volt.Nehogy már még ebből is ő jöjjön ki jól!
-Ő az apám,ha nem tudnád!-tiltakozott Annie felemelt kezekkel.
-De tudom!Sajnos!-alaposan rájátszottam,meg kell hagyni.
Rob arca megrándult,de nem szólt semmit.Ha nem tudnám,hogy színész,és most is csak játszik,elhittem volna,hogy megbánta a dolgot.Az arca szomorú volt,bűntudatos.A szemében fájdalom.Lehajtotta a fejét,a hátát is meggörbítette kissé.Már majdnem megsajnáltam.De nem!Nem szabad!Ez csak színjáték!-erőteljesen győzködtem magam.Elfordítottam róla a tekintetem.
Annie felvette a kabátját,és felkapta előre kikészített táskáját.Rám mosolygott:
-Én most megyek.
-Hová mész?-kérdeztem ingerülten.
-Amyhez.Van valami kifogásod?
-Nem.-megdörzsöltem a halántékom.-Van nálad pénz?
-Ezt már elintéztük.-szólt közbe Rob.Vissza kellett fognom magam,hogy rá ne ordítsak.Helyette nyeltem egyet,és elmosolyodtam:
-Oké.Telefon?Kulcs?
-Minden megvan,Anya.Ne aggódj!Délután jövök haza.Csak pletyizünk egyet a csajokkal.
-Kikkel is pontosan?
-Sue,Nola...személyigazolványt nem kérsz?
-Annie!Ne szemtelenkedj!-ezen meglepődtem.Rob kivételesen jól reagált.
Annie az égnek emelte a szemét,majd fogta magát és se szó,se beszéd elment.Egy ideig még fixíroztam a bejárati ajtót (amit szépen bevágott maga mögött),de aztán lemondtam róla,hogy utána rohanjak.Egy gondolat azonban szöget vert a fejemben:a barátnői biztosan nincsenek otthon.Túl korán van még ahhoz.Mindegy,most már nem tudtam mit tenni.Valami azt súgta Anniet egy hatökrös szekérrel sem lehetne itthon tartani.
Megfordultam és szembetaláltam magam Rob végtelenül bánatos tekintetével.Nem!Ezt nem teheti!Ez egyszerűen nem fair!Tudja,hogy ezzel a pillantással bárkit le vehet a lábáról,pláne engem!Tudja,hogy ennek a pillantásnak nem tudok ellenállni!Nem szóltunk egymáshoz,csak hallgattuk a feszült csendet.Ő törte meg:
-Kik is ezek a lányok?
-Annie nem mesélt róluk?-kérdeztem kajánul.Őszintén örültem ennek.
-Nem.-vallotta be.A fejét szégyenkezve lehajtotta.-Idáig még nem jutott a mesélésben.
Váratlanul megesett a szívem rajta.Kicsit kedvesebben szóltam hozzá:
-Ők Annie legjobb barátnői.Amy néhány utcával arrébb lakik.Nola kivételével egy osztályba is járnak.
-És Nola?-őszintén érdeklődőnek tűnt.
-Ő másik suliba jár.És egy évvel idősebb is a többieknél.
Bólintott,hálásnak tűnt.Közelebb lépett,de én elhúzódtam.
-Mit akarsz?
-Téged.
-Ezzel kicsit elkéstél,nem gondolod?
-Sajnálom a történteket.Ne haragudj!
-Ennyivel nem lehet elsimítani ezt!
-Azonnal ide rohantam és hoztam neked virágot is.-fejével a komódon álló váza felé bökött.Tökéletes vörös rózsák burjánoztak a drága kristályvázában.Ha nem abban lett volna Rob fejéhez vágtam volna az egészet.De sajnáltam a vázát.Az volt a legszebb,és ezt Annie is tudta.Szándékosan tette abba,ebben biztos vagyok.
-Ennyi telt tőled?Egy virágcsokor?
-Nem.De tudom,hogy szereted a rózsát,hát gondoltam,hogy hozok neked.Ennyivel tartozom.
-Nem,Rob,nem!Sokkal többel tartozol!
-De kezdetnek ez is elég,nem?
-Kezdetnek.Mit akarsz folytatásnak?
-Bocsánatot szeretnék kérni.Azt szeretném,hogy tisztában légy,hogy mennyire bánom a történteket.
-Aha.Még valami?-kinyitottam a bejárati ajtót.
Közelebb lépett és bezárta az ajtót.A kezét az enyémre tette.Elkaptam,mintha megégette volna.Nem,ezt nem csinálhatja.A végén még elcsábulok.
-Van.
-Tessék!Csak mondd!Ne zavartasd magad!-eredetileg úgy terveztem azonnal kidobom,de nem voltam rá képes.Hallani akartam a magyarázatát!
-Szeretlek!Nem tudok nélküled élni!
-De a munkád nélkül sem!
-Nem tudom,hogy fogom megoldani.De meg fogom!Bármit megteszek érted.És Annieért!
-Tudom,hogy nem.
-De igen!
-Te is megmondtad,hogy nem mondasz le a munkádról?Mit ragozzuk ezt tovább?Számomra minden világos.
-Nem,valóban nem tudok lemondani a munkámról.A szerződések köteleznek.Nem költözhetek Edmontonba.
-Nem is kell.
-Te tudnál nélkülem élni?És Annie?
-Eddig is remekül megvoltunk nélküled.Ezt ne felejtsd!
-Ha akarnám,se tudnám!Nyíltan a szemembe mondtad,többször is!
-Sajnálom.Szeretek tisztán látni.
-Én is,Rachel...Mondd,mit érzel irántam?
Lesütöttem a tekintetem,és a fejem is leszegtem,de ő megfogta az államat,így kénytelen voltam a szemébe nézni.A pillantása elbűvölt,káosszal fenyegetett.Kivert a víz,a szívem zakatolt,a vérem dübörgött az ereimben.Mit tegyek?A választ nem tudtam,gondolkozni pedig nem volt időm.Kimondtam amit éreztem:
-Szeretlek!
A szeme elkerekedett,úgy láttam meglepődött.Ezek szerint nem küldtem felé nyilvánvaló jeleket.Ez érdekes,mert titkon mindig féltem tőle,hogy túlságosan kimutatom az érzéseimet.Úgy látszik nem.Legalább nem csináltam magamból totál idiótát.Vagy mégis?Lehet,hogy az őszinteség csak ront a helyzeten?Mindez egy pillanat alatt játszódott le bennem.Robert lehajolt és lassan,érzékien megcsókolt.Nem túlzás,ha azt mondom ez volt életem eddigi legjobb csókja.Az a típusú csók,amit az ember csak egyszer él át az életben.Az a típusú csók,amire mindenki vágyik.Az a típusú csók,ami a Nagy Könyvben meg van írva.A TÖKÉLETES CSÓK!Visszacsókoltam,s ezzel eldőlt minden.Hiába voltam dühös rá,hiába törte össze a szívemet,nem tudtam haragudni rá.Megbocsátottam.Azaz nem is biztos,hogy meg kellett bocsátanom neki.Most már nem számított ez!Őszintén szeretem és ő is szeret engem.Nem érdekel semmi csak ő!Nem tudok nélküle élni!
A karjaim a nyaka köré fonódtak,ő gyengéden átfogta a derekam.Nem bírtuk abbahagyni a csókolózást,a falhoz sodródtunk,a hátammal a falnak támaszkodtam.Kívántam őt,és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna vele,de nem akartam hibát elkövetni.Pláne egy olyan hibát,amit már egyszer (vagy ha úgy vesszük kétszer is) elkövettem.Nagy erőfeszítés árán,kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.A szeme csillogott az izgalomtól,az arca is felhevült.
-Szeretlek,de meg kell beszélnünk néhány dolgot!