12.rész

Értelem és Érzelem (2.rész)



-Tudom,és én is beszélni szeretnék veled!
-Akkor jó!Gyere üljünk le!-kézen fogtam és a nappaliba sétáltunk.Ő a kanapéra ült,én vele szemben a fotelbe.Egymás szemébe néztünk és őszintén beszélni kezdtem:
-Egy világ tört össze bennem,amikor közölted,hogy nem adod fel a munkádat értünk.Óriásit csalódtam,a szívem összetört.Ideges voltam,zaklatott.Nem tudtam tisztán gondolkozni.Sajnálom,hogy csak úgy elrohantam,nem lett volna szabad.De meg kell értened,hogy nehéz ez nekem!Féltem a szívem,mert egyszer már összetörték.Óvatos vagyok,és engem is meglepett,hogy milyen meggondolatlanul viselkedtem.Nem kellett volna lefeküdnöm veled.Ez még túl korai volt a számomra.És szerintem a számodra is.Tudnod kell,hogy szeretlek,és hogy 17 éve szeretlek,de vannak bizonyos határok amin nem léphetek túl.
-Én megértelek.Tudom mit érzel,mert szinte pontosan ugyanezt érzem én is.Nagyon,nagyon sajnálom amit tettem veled,és amit mondtam.Kérlek ne haragudj rám!De neked is meg kell értened:a kezem meg van kötve!
-Ezt meg hogy érted?
-Nem úgy gondoltam,azt hogy nem adom fel a munkámat,hogy nem akarom,hanem úgy,hogy nem tudom!Szigorú szerződések kötnek,amiket nem szeghetek meg.
-Mégis milyen szerződések?
-A menedzsment cég amelyiknél vagyok még négy évvel ezelőtt kötött velem,egy szerződéssorozatot.Egy öt évre szólót.Ez jövő szeptemberig még kötelez.Nem léphetek ki belőle.
-És ezt miért akadályoz minket?És miben?
-Több okból is.A cég székhelye Los Angeles,így nem költözhetek el onnan,amíg tart a szerződés.Nemcsak a cég székhelye,hanem a rengeteg kötelező program is akadályoz ebben.A fotózások,interjúk,partik mind itt vannak.Vagy Hollywoodban.Edmonton nem alkalmas hely az ilyen dolgokra.Ezért kénytelen vagyok ott élni.És a szerződés is tartalmazza ezt.Öt évig Los Angelesnek kell a lakhelyemnek lennie.
-És ha utaznál?Eljöhetnél ide,miközben ott laknál...-epekedtem utána,de legbelül tudtam ez lehetetlen.
-Minden napra van valami.Maximum vasárnap tudnék lejönni pár órára.
-Tényleg,hogy hogy most itt lehetsz?
-Kivettem két hét szabadságot.
-És ezt nem hosszabíthatnád meg?
-Nem,ezt sajnos nem lehet.Évi két hónap szabadságot vehetek ki,s ebből már csak egy hónap van.Az év elejét Angliában töltöttem a szüleimnél.Utána pedig a nővéreimmel voltam egy-egy hetet.
-Óh!-kétségbeestem,többet nem is tudtam mondani.
-A dolognak ez csak az egyik része!
-Mi van még?
-Mindenféle botrányt kerülnöm kell.Ez a siker és a népszerűség egyik kulcsfontosságú titka,és a szerződés alappillére.
-Egy eltitkolt gyermek azonban csöppett sem botránymentes...
-Pontosan.Az emberek nem tudhatnak Annieről.
-És ha titokban tartanád?Nem muszáj tudniuk róla.Tarthatnánk titokban,mint eddig.
-Ezt nem tudnánk megoldani,lásd be!És amúgy is mit szólna ehhez Annie?
-Igen,igazad van.Sajnálom.
-Semmi baj.
-Van még valami?
-Ami azt illeti igen.
-Ugye nem az jön,hogy az engedélyük nélkül nem járhatsz senkivel?Vagy hogy nem járhatsz hétköznapi emberrel?-vigyorogtam,bár ezt csöppet sem találtam mókásnak.Robertnek tetszett.Ő is viccesre vette a figurát.
-Nem,nem ez jön.Ennyire nem elfajultak ezek a menedzserek!...A helyzet az,hogy ők úgy gondolják egy agglegény vonzóbb az emberek,azaz leginkább a nők számára,mint egy nős férfi...
Bambán bámultam rá.Az előbb még fogtam a fonalat,de most elvesztettem.Miről beszél?Ennek meg mi köze van hozzánk?Látta rajtam,hogy nem értem a szitut,elegánsan a segítségemre sietett.
-Nem vehetek el senkit feleségül.
-Nem értem...-motyogtam zavartan.
-Rachel,ne értetlenkedj már!Most mondtam,hogy nem engedik,hogy feleségül vegyelek!
Most már leesett a tantusz.Elvörösödtem és talpra ugrottam:
-Mi?Micsodaaaaaaa???
-Ugyan már,Rachel!Te sosem gondoltál arra,hogy egyszer hozzám jösz feleségül?
-Nem!Nem!
-Most nem tudom,hogy sírjak vagy nevessek?A döbbenet túl erős...
-Miért te gondoltál rá?
-Persze!Ezért kérdezem.Ezért mondtam többek között,hogy nem lehetünk együtt!Úgy gondoltam te nem akarsz várni rám.
-Bevallom,én nem gondoltam erre.Ez...nagyon váratlanul ért...Nem hittem volna,hogy feleségül akarsz venni.Soha nem gondoltam rá!
-Nem is most jött el az ideje!Nem lehet,szóval fölösleges ezen rágódnunk.
-Oké...-nagyon meglepett ezzel.Még most is kótyagos voltam.Még hogy házasság!?Hiszen még azt sem tudtuk,hogy egy nap múlva mi lesz velünk,nemhogy egy év múlva!Micsoda képtelenség!
Visszaültem a helyemre.Felhúztam a lábaimat,a karommal átfontam őket,a fejem a térdemre hajtottam.
-Ami azt illeti,eddig úgy tűnt,hogy csak kibúvót keresel.De ezek után...
-Nem kerestem kibúvót!Szó sincs ilyesmiről!Őszinte,tisztességes ember vagyok.Ha nem akarnálak azt is megmondanám...De akarlak!
Kinyújtotta a kezét.Kibontakoztam védekező ülésemből és megfogtam a kezét,majd néztem egymásba fonódó ujjainkat.Meleg bőre megnyugtatott,kezének selymessége jól esett az enyémnek.
-Mi legyen akkor?
-Egyelőre várjunk!Várjuk ki,hogy mi lesz ebből az egészből!Még van tíz napunk.Mielőtt visszautaznék,eldöntjük a dolgot.
-Misszerint?
-Asszerint,hogy akarsz-e engem,és,hogy hajlandók vagytok-e felköltözni Los Angelesbe.
-Rob,én nem...
-Ne mondj semmit!-szorította meg a kezem,s küldött lágy mosolyt felém.-Most még nem kell döntened!Az idő mérvadó,10 nap alatt sok minden történhet.
-És mégis mi lesz velünk 10 napig?
-Ha benne vagy,akkor megpróbálunk együtt lenni.Mint egy pár.
-Oh,értem.Hát...ami azt illeti...végül is miért ne?
-Köszönöm.
-Nincs mit.-mosolyogtam rá félénken.Ismét elpirultam.Megsimogatta ott az arcom ahol elvörösödött.Ahol az ujja járt még jobban kipirult az arcom.Égetett az érintése.
-Akkor jobb ha megyek.Még egyszer sajnálom,és köszönöm.Szeretlek!
-Én is szeretlek!
Még egyszer megszorította a kezem,majd elengedte és felállt.Kisétált az előszobába és épp vette a kabátját,amikor megcsörrent a vezetékes telefon.Felugrottam,de Robert már fel is kapta a telefont és beleszólt:
-Halló!Mcachlen lakás!Ki beszél?
Nem halottam a választ,ahhoz túl mesze voltam.Lassan odasétáltam.Rob válaszolt:
-Igen,rendben.Adom Rachelt.-megfordult és felém nyújtotta a kagylót.Érte nyúltam és a fülemhez emeltem.
-Halló?Rachel Mcachlen beszél.
-Ó,Rachel,de jó,hogy elérlek.-nem tudtam mire ez a nagy lelkesedés,sőt azt sem tudtam ki beszél.
-Öhm...kivel beszélek?
-Jaj,én buta elfelejtettem mondani a nevem!Sylvia vagyok,Amy édesanyja.
-Ó,hát persze.Ne haragudj,nem ismertem fel a hangod... Valami baj van?Miért kerestél?
-Annie miatt.Megkért,hogy hívjalak fel és kérjelek meg,hogy hadd maradjon itt éjszakára.
-Mi?Nem,szó sem lehet róla.Jöjjön csak haza!
-Rachel,szerintem jobb lenne ha maradna.Szinte könyörgött.Nem igazán akartam belefolyni az ügyeitekbe,de addig rágta a fülem amíg belementem.
Na persze!-gondoltam gúnyosan.-Mintha Sylvia arról lenne híres!Nála nagyobb pletykafészket nem hord a hátán a Föld.
-Értem,Sylvia,de jobb lenne ha hazajönne.
-Ne erőltesd!Amy szívesen add kölcsön pizsamát,és alhat a kanapén.
-Nem hiszem,hogy túl jól esne még egy éhes száj,plusz egy valaki akire várni kell a fürdőszobában.
Sylvia egyedül nevelte 8 éves lányát Evat,15 éves fiát Joelt,és Amyt,aki 17 éves volt,mint Annie.
-Ugyan,ez nem probléma!
-Nézd Sylvia,azt akarom,hogy a lányom itthon éjszakázzon!
-Rachel,megmondom őszintén:Annie nagyon zaklatott volt,amikor ide ért,és nagyon nem szeretne hazamenni.
Ez szíven ütött.Ilyen soha nem fordult elő még velünk.És nem gondoltam volna,hogy Annie egyszer ezt fogja csinálni.Nem tiltakoztam,annyira rosszul esett ez a dolog.És ráadásul nem is ő a hibás,hanem én.Én okoztam ezt az egészet.Az én hibám,hogy a lányom nem akar hazajönni.
-Rendben,maradjon.-suttogtam.-De holnap korán jöjjön haza,mert iskolába is kell mennie.Mondd meg neki ezt,meg azt is kérlek,hogy nem lóghat el még egy napot!
-Oké,ahogy akarod.
-Köszönöm,jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Letettem a telefont,és üresen bámultam a semmibe.Rob furcsán nézett rám.
-Minden rendben?Mi történt?
-Annie Amyéknél alszik,mert nem akar hazajönni hozzám.
Rob rögtön értette a helyzetet.Hozzám lépett és átölelt.
-Sajnálom.
-Nem,ez nem a te hibád.Hanem az enyém.
-Nem,én tehetek erről az egészről!Kérlek ne haragudj!
-Nem haragszom!De kérlek...ne menj el!