22.rész

Újra látni



Végigsiettem a kórház folyosólyán,habár remegtek a térdeim.Amint beléptem a kórházba egyből kivertem e fejemből Iant.Most,hogy nem volt mellettem,nem esett nehezemre koncentrálni a feladamtomra.Így utólag visszagondolva már nem tűnt annyira sármosnak.Bár könnyű hősködni ha nincs a közelben ellenség.
Azt mondták Rob a 404-es kórteremben van.Zakatoló szívvel,kopogó léptekkel haladtam a folyosón.Sehol senki.A kórház kietlen és hűvös hely volt.Soha nem voltam oda a kórházakért,de a most fenálló helyzet méginkább erősítette bennem a kórház-ellenes érzést.Hirtelen kinyílt egy ajtó,én halk sikoltással hátra ugrottam.A szobából kijövő fiatal lány furcsa pillantásokkal végig mért,majd szóra nyitotta a száját.De meggondolta magát és inkább elment.Én is folytattam az utamat,most már gyorsabb léptekkel.
399...400...401...402...-Úgy látszik tényleg több száz terem van ebben a kórházban.
403...És itt van.A 404-es kórterem.A térdeim megroggyantak.A falnak dőltem és becsuktam a szemem.Így nem mehetek be!Össze kell szednem magam.Mélyeket lélegeztem és próbáltam kellemes dolgokra gondolni.Rob nevetése,Rob csókja...Minden kellemes dolog Robbal volt kapcsolatos!Ő volt a szerelmem,az uram,a végzetem.Nélküle nem lehetek boldog.
Óvatosan kinyitottam az ajtót,s bizonytalanul bedugtam a fejem.Sivár,egyhangú kórterem volt.A (fehér) falon lévő színes képek sem segítettek a helyzeten.Egy szekrény,egy asztal,két szék,egy kanapé,egy éjjeliszekrény és egy ágy volt benne.Az ágyat könnyű fehér függöny takarta el.Nem láttam Robot.Egyáltalán itt van még?Vagy...
Beléptem,bezártam az ajtót és gyors,esetlen léptekkel az ágyhoz mentem.Ki-be fújtam a levegőt,hallottam szívem eszeveszett dobogását.Kinyújtottam a kezem.Annyira remegett,hogy elsőre el sem tudtam húzni a függönyt.De végül sikerrel jártam.Elhúztam és megláttam...Az imádott férfi az ágyon (háton) feküdt.Könnyek gyűltek a szemembe,a szívem összefacsarodott.A testét vagy gipsz vagy kötés borította.Úgy tűnt egyetlen ép porcikája sincsen.Az orrába csövek voltak kötve,a karján infúzió.Mellette gépek sípoltak és kattogtak.Istenem!Mivel érdemeltem ezt ki?Miért kell így látnom?Nem bírom elviselni a szenvedését.Hiszen szeretem!Ha őt bántják olyan mintha engem bántanának!Ha neki fáj valami,az nekem is fáj!A buborék,ami kipukkant amikor elment,most ismét körülvett.S bár vékony volt,éreztem jelenlétét.Vele voltam.Szerettem.Teljesen elhúztam a függönyt,közben végig őt néztem.Majd (nagy keservesen) elmentem egy székért.Felemeltem az egyik fehér műanyag széket és az ágyához vittem.Letettem és leültem rá.Aztán csak néztem.Nem tudom meddig,de néztem.Ha kell örökké itt maradok mellette.Bár fájdalmat okozott így látnom.Teste esetlenül terült el az ágyon,a könnyű átlátszó takaró alatt.Finoman megigazítottam rajta.Majd a kezéért nyúltam.Pihekönnyű érintéssel megcirógattam.Pillantásom az arcára esett.A világ legszebb arcának is kikiáltott arcot most csúnya véraláfutások és zúzódások borították.És halottsápadt volt.A másik kezemmel végig simítottam arcának ép felét.Az arcot amit annyira szerettem.Könnyek csorogtak végig az arcomon.Miért?Miért őt kellett elütnie annak a taxinak?Miért nem figyelt oda a sofőr?Miért kellett Robnak sietnie?Hiszen nem történt volna semmi ha lekési azt a járatot...
Minden az én hibám.Nem okolhatok mást.Én erőltettem,hogy utazzon vissza Edmontonba.Én erőszakoskodtam.Ha nem tettem volna Los Angelesben maradhatott volna,és akkor nem törént volna ez a baleset.Ha elbírnám viselni,hogy valami nem úgy történik ahogy én akarom,akkor nem rángattam volna úgy Robot,mint egy marionettbábút.Akkor most épségben és egészségben lenne.Inkább ne jött volna vissza!
A könnyek megállíthatatlan záporként hullottak szememből.Nem is próbáltam megállítani a könyáradatot.
-Szeretlek!-suttogtam,pedig tudtam,hogy nem hallja.
Ekkor,mint villámcsapás ért a gépek hangja.Oda néztem,s láttam,hogy Rob szívverése felgyorsult,s a vérnyomása is nőtt.Mi történik?Ezt nem értem.Kezdtem aggódni,s gyorsan a nővérhívó gombot kezdtem keresni tekintetemmel.Megtaláltam,s már nyúltam is volna amikor egy fáradt,gyönge nyögés megzavart.
-Rachel...